Pesti Srácok

‎GEOrgPOLITIKA

GEOrgPOLITIKA – Le Pen a legerősebb és mégis vesztett

‎GEOrgPOLITIKA 2024 július 8.
A franciaországi parlamenti választások második fordulójában ismét a Rassemblement National (Nemzeti Tömörülés) nyerte el messze a legtöbb szavazatot. Ennek ellenére Le Pen a nagy vesztes. Hogyan lehetséges ez? A Rassemblement National (RN) lett a legerősebb erő a francia parlamenti választások második fordulójában is. A párizsi belügyminisztérium közlése szerint Marine Le Pen pártja és szövetségesei a szavazatok 32,1 százalékát szerezték meg a Nemzetigyűlésben. Ez azonban a képviselők számát tekintve csak a harmadik helyre volt elég.

GEOrgPOLITIKA – Túl sokat repülnek a „zöldek” és robotszex Németországban

Ps TV 2024 július 4.
Üres a német parlament utazási kasszája, mivel a képviselők csak a kampányban beszélnek a karbonlábnyom csökkentéséről. A valóságban környezetbarát vasút helyett még rövid távokra is inkább a repülőt preferálják és azon belül is az első osztályt, amelynek ára legalább háromszorosa a normál turistaosztálynak. A döbbenet csütörtök reggel ült ki a képviselők arcára, amikor a Bundestag elnökasszonya bejelentette, hogy elfogyott a szolgálati utakra szánt éves büdzsé.

GEOrgPOLITIKA – Három orosz kém, egy ukrán katona és sok kérdés

‎GEOrgPOLITIKA 2024 július 3.
Nem kevés feladata van a német kémelhárító szerveknek a felderítéssel egy elfogás után, amely három gyanús férfit juttatott a kezükre. Az elhárító tisztek azt gyanítják, hogy orosz ügynökökre csaptak le a frankfurti „Celona” kávézóban. A sok készpénz, útlevelek és egy GPS jeladó is arra enged következtetni, hogy a trió ügynöki tevékenységet folytatott Németországban.

GEOrgPOLITIKA – Túszdráma Oroszországban és baltás támadó Hamburgban

Ps TV 2024 június 17.
Agyonlőtték azokat az Iszlám Államhoz tartozó terroristákat, akik túszokat ejtettek egy rosztovi börtönben – jelentette a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat sajtóirodája. „A túszok kiszabadítására irányuló különleges művelet során a bűnözőket neutralizálták, a túszul ejtett alkalmazottakat szabadon engedték, és nem esett bántódásuk” – áll a közleményben.

GEOrgPOLITIKA – Hogyan nézhetne ki az új katonai szolgálat?

Ps TV 2024 június 14.
A kötelező katonai szolgálatot Németországban 13 évvel ezelőtt felfüggesztették. Most az újbóli bevezetésről folyik a vita a német parlamentben. Boris Pistorius védelmi miniszter szerdán mutatta be az új szolgálati modellre vonatkozó terveit. Az első részletek már ismertek. Nincs ok az aggodalomra, különösen akkor nincs, ha az ember neve Boris Pistorius, vélte a német kancellár. Olaf Scholz elmondta, hogy védelmi minisztere egy "kezelhető feladattal" foglalkozik, mégpedig a jövő béli katonai szolgálatra vonatkozó tervekkel. Egy "kezelhető feladattal", amelyen a miniszter és Carsten Breuer vezérkari főnök már hónapok óta dolgoznak, ám amelynek sikerére még valószínűleg további hónapokat kell várni.

GEOrgPOLITIKA – Világos nem a NATO-főtitkárnak

Ps TV 2024 június 13.
Magyarország az orosz–ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

GEOrgPOLITIKA – Helyzetkép a tálibokról és a Közel-Keletről

Ps TV 2024 június 7.
Az európai kormányoknak meg kell fontolniuk, hogy kitoloncolják Afganisztánba a bűncselekményeket sorozatban elkövető afgánokat – véli egyre több politikus. Vannak viszont, akik attól tartanak, hogy a tálibok ezért cserébe a nemzetközi elismerést fogják követelni. A tálib kormányt alig néhány ország ismerte el, mint legitim államvezetést. Német politikusok viszont arra is felhívták a figyelmet, hogy a tálibok továbbra is együttműködnek a humanitárius szervezetekkel, valamint sokat tettek a drogtermesztés és csempészet megakadályozása érdekében, ezért akár érdemes lenne párbeszédet kezdeni velük.

GEOrgPOLITIKA – Soros György „Magyar hangja”

Ps TV 2024 június 5.
A háborúpárti baloldal igazi szólistája lett Magyar Péter és kottáról kottára adja elő platós fellépésein a felforgató milliárdos tébolyító szerzeményét. Jönnek a dollárok és megy a bazseválás a nagyérdeműnek. A vokálja is figyelemre méltó, hiszen a nyugati egyetemeken végzett, Soros alapítványaihoz bekötött képviselőjelöltek sem hagynak kétséget afelől, hogy nadrágszíjas Péterünk már örök hűséget fogadott a sötét nagyúrnak.

GEOrgPOLITIKA – Terrortámadás volt a késelés – Kebabfőváros lett Heilbronn

Ps TV 2024 június 4.
Jens Rommel Németország legfelsőbb ügyésze terrortámadásnak, azon belül is vallásilag motivált bűncselekménynek minősítette a mannheimi késes támadást, amelyben hatan megsérültek és egy rendőr életét vesztette. Az is kiderült, hogy Michel Stürzenberger politikai aktivistát, aki szintén súlyosan megsérült, a bajor Alkotmányvédelmi Hivatal megfigyelés alatt tartotta, mivel szerintük a radikális iszlámellenes utcai fórumai és cikkei sértették az alkotmányos, demokratikus rendet és gyűlöletet kelthettek hallgatóiban. A 25 éves afgán támadóról kiderült, hogy menedékkérelmét elutasították, és már évekkel ezelőtt el kellett volna hagynia az Unió területét.

GEOrgPOLITIKA – Közel egymillió katonát állítana hadba Németország

Ps TV 2024 június 3.
Berlinben is egyre jobban ütik a háborús tamtamot. Marie-Agnes Strack-Zimmermann a liberális FDP honvédelemért felelős szakpolitikusa most azt akarja elérni, hogy a koalíciós kormány mozgósítsa a Bundeswehr 900.000 tartalékosát. A terv az, hogy a tartalékosokat ismeretfelújító kiképzésre küldjék a legrövidebb időn belül. Ha ezt a kormány megszavazza, akkor Németország akár egymillió katonát is hadrendbe tudna állítani egy háború esetében.

GEOrgPOLITIKA – Gondolatrendőrség Németországban

Ps TV 2024 május 31.
A német kormány egyre nehezebben tudja fizetni a nyugdíjakat és ezért felépítette új narratíváját, hogy az idősek nagy része nem is szeretne nyugdíjba menni 67 évesen. Ezért most a koalíciós kormány megkezdte a vitát arról, hogy a nyugdíjkorhatárt 69 éves korra emeljék. A hatalmas költségvetési hiány, a gazdaság bezuhanása (Németország most már csak a kilencedik a rangsorban), az ukránoknak nyújtott katonai segély és a közel 3 millió (!!!) migráns ellátása csillagászati összegeket emészt fel. Sokan így most attól tartanak, hogy meg sem érik a jól megérdemelt nyugdíjukat. A felvetés is jogos lenne, hogy rendőrök, ápolónők, gyári munkások, tűzoltók és más nehéz szakmában dolgozók nem fogják tudni ellátni munkájukat.

GEOrgPOLITIKA – Titkos NATO-tervek az ukrajnai bevonulásra? – Medvegyev válaszul világháborút ígér!

Ps TV 2024 május 28.
A Bild németországi napilap tegnap címlapon hozta le, hogy a NATO-nak már konkrét tervei vannak egy ukrajnai invázióról. Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára pedig azt nyilatkozta, hogy Kijevnek magának kell eldönteni, hogy a nyugati fegyverekkel indít-e támadást oroszországi stratégiai célpontok ellen. A mondatok nyitott fülekre találtak, mivel az ukrán csapatok hétfőn HIMARS rakétákkal támadták Luganszkot. A város már évek óta békében élt messze a frontvonaltól és a háborús nyomokat is eltüntették. Az amerikai rakéták egy lakóövezetet találtak el.

GEOrgPOLITIKA – Egy darabka Tanzánia a Balatonparton – Magyar Péter igazi arca

‎GEOrgPOLITIKA 2024 május 27.
A Balaton nemcsak fürdésből, lángosból buliból állhat, hanem vannak olyan csodái, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatni. Ilyen Balatonedericsen az Afrika Múzeum. A kiállítással és a kis állatkerttel rendelkező vadászkastély Dr. Nagy Endre tulajdona volt. Az 1913-ban, Ószőnyben (Komáromban) született honfitársunknak kalandos élete volt. Ősei birtokát nagyapja elkártyázta, így saját erejéből kellett kiemelkednie az átlagemberek közül. Jogi doktorátust szerzett a pécsi egyetemen, majd bevonult katonának. 1936-ban leszerelt és közigazgatási gyakornok lett, éhbérért. Kiváló lovasként a csendőrtiszti pálya kézenfekvő volt számára. Hatvanba vezénylése alatt ismerte meg Hatvany Alexandrát, későbbi feleségét.

GEOrgPOLITIKA – Manfred Weber álma az európai sorkatonaság

Ps TV 2024 május 23.
Az Európát uraló háborús készülődés a nőket sem hagyná ki. Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének őrült ötlete, miszerint az egész kontinensre kiterjesztené a sorkatonaságot, több országban is termékeny talajra talál. A skandináv államok után, izraeli mintára Németország megfontolná a női sorkatonaság bevezetését is. A V4NA brüsszeli forrásokból úgy értesült: Manfred Weberék célja, hogy az európai parlamenti választások után felálló új EP az elsők között tárgyalja majd a uniós kötelező sorkatonai szolgálatot.

GEOrgPOLITIKA – Hajrá, Németország! Ja, mégsem, mert ez már nácizmus

Ps TV 2024 május 22.
Minden focirajongó izgatottan várja az Európa- bajnokságot, és ezzel így vannak az infuenszerek is. Ez viszont csak addig nem "para", amíg ki nem írod, hogy „hajrá Németország”, mivel akkor ez már felér egy náci karlendítéssel és az államügyész eljárást indít ellened. George Orwell kéjes mosollyal „és ugye én megjósoltam” kacsintással nézi egy felhő széléről hárfázva Németországot. Most komolyan, ha kiírod az „X”- profilodra, hogy az Eb egy grandiózus élmény lesz és mindent bele Németország, akkor már elvisz az ÁVO? El.

GEOrgPOLITIKA – Ötnapos gyászt hirdettek Iránban

Ps TV 2024 május 21.
Meghalt Ebrahím Raíszi iráni elnök és az ország külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián. A két politikust, valamint Kelet-Azerbajdzsán iráni tartomány kormányzóját, Malek Rahmatit és Tebriz vallási vezetőjét, Mohammad Ali Ale-Hasem ajatollahot szállító helikopter vasárnap este lezuhant és kigyulladt egy hegyvidéki területen. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Hordágyon szállítottak el egy holttestet az iráni Vörös Félhold segélyszervezet tagjai a helikopter roncsaitól.

GEOrgPOLITIKA – Ceaușescu-nosztalgia hódít a román fiataloknál

Ps TV 2024 május 20.
Döbbentem hallgattam Czégényi Raymond szavait, hogy a román fiatalok korában van egyfajta Ceaușescu-nosztalgia. Egy nagy hazafiként tekintenek rá, aki visszaadta a román nemzet önbecsülését. Mivel akkor még nem éltek, nem tudják, hogy a kommunista titkosszolgálat mindent behálózott és mindenkit megfigyelt. Hasonlóan a keletnémet Stasihoz, itt is volt, hogy egy ügynök azért kötött házasságot, hogy megfigyelje felesége családját és jelentéseket írjon. Ezek a fiatalok nem tudják, milyen bezárva élni egy országba és csak álmodozni luxuscikkekről.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.