Pesti Srácok

Magyar ugar

Komcsi Kollárnak nagyon nem tetszik, ha érték teremtődik ebben az országban, bele is kezdett a prolihergelésbe

DDDezse-Zelenka Dóra Magyar ugar 2025 november 5.
A kórházfelújítások elmaradását ünneplő tiszás EP-képviselő elirigyelte Hadházy lájkjait és maga is belekezdett az olcsó prolihergelésbe. Kollár elvtársnőt most az zavarja nagyon, hogy 10 évvel ezelőtt a miniszterelnök veje megmentette a konkrét összeomlástól a turai kastélyt, és először luxusszállodát, majd mostanra rendezvényközpontot csinált belőle. Való igaz, az üzletember igazán átadhatta volna a kastélyt a természetnek, hogy elpusztuljon, ehelyett ezek a fránya fideszesek már megint értéket mentettek.

A Tisza Párt lett az új Strabag Demokraták Szövetsége

Ambrózy Áron Magyar ugar 2025 november 3.
A rendszerváltozás egyik legnagyobb hazugsága az volt, hogy a magyar már autópályát sem képes építeni, ahhoz is nyugati ész és technológia kell. Ami meg pénzbe kerül. Sok pénzbe. Aztán kiderült, hogy e hiedelem kialakításában meglehetősen komoly szerepet játszottak az osztrákok által kifizetett korrupciós pénzek, melyek az SZDSZ és az MSZP számláin landoltak. A hírek szerint a Strabag újra felelevenítette ezt a jó szokását, ma a Tisza Párt a kedvezményezett.

Én azt hittem, hogy a Sziget Fesztivál nyereséges

BBBálint Botond Magyar ugar 2025 október 30.
Fogadjunk, mindenki más is. Egy külföldi nagybefektető meg is vette pár éve. A Sziget Fesztivál korábbi (fő)tulajdonosa, Gerendai Károly tényleg rengeteget melózott ezzel a projekttel 1993-tól. 2017-ben a többségi tulajdonát eladta egy külföldinek, a covid után a maradékot is. Biztos maradt neki azért egy jó ebédre meg egy jó szivarra. Egy fillérjét nem irigylem tőle, habár Demszky Budapestjén biztos kellett néhány “ismeretség” a sikerhez.

„A Fővárosi Közgyűlés megbénult!” - Érdemi munka helyett ismét csak a botrányoké lett a főszerep

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2025 október 29.
„Ritkán látott politikai játszmák, zsarolások, személyes pártos érdekek” – ezt nem mi állítjuk, hanem Baranyi Krisztina. A Kétfarkú Kutyapárt képviselője a Fővárosi Közgyűlés akutális állapotát jellemezte úgy, hogy megbénult, és valójában senkit nem érdekel, hogy Budapest fizetésképtelenné válik. Mindehhez persze hozzájárulhat, ha Karácsony Gergely 400 millió forintból kommunikálja a bénázását és hozzá nem értését, de ha mindezt olyan magasan, kisfiúsan és intelligensen teszi...

Éveken át titokban megfigyelte, lehallgatta a jegyzőt Balatonalmádiban Kepli Lajos

SLJSzemán László János Magyar ugar 2025 október 28.
Súlyos vádakkal néz szembe dr. Kepli Lajos, Balatonalmádi volt polgármestere, akit jelentős érdeksérelmet okozó tiltott adatszerzés bűntettével gyanúsítanak, megalapozottan. A Jobbik volt országgyűlési képviselője, Kepli 2019 és 2022 között vezette a várost, a befejezett nyomozás eredménye szerint éveken át titokban megfigyelte az önkormányzat jegyzőjének irodáját.