Magyar ugar
Parragh a PS-nek: Nem szabad politikai színtérré tenni az oktatást
Orbán, Rogán és a jóbarát Lázár is szerepel Spéder Zoltán hangfelvételein
Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Lázár Jánossal folytatott beszélgetéseket is rögzíthette a bankár-médiaguru Spéder Zoltán, akinek az érdekeltségeinél tartott házkutatások során a rendőrség le is foglalta az egyeztetésekről készült hangfelvételeket, adathordozókat. Az, hogy Spéder rögzítette a kancelláriaminiszterrel folytatott beszélgetéseit azért is pikáns, mert Lázár és Spéder barátok, így az Index.hu kiadójának tulajdonosa a saját barátjáról készített hangfelvételeket. Kormánypárti politikusok lelövésére buzdítottak Farkasházy szárszói piknikjén
A kormánypárti politikusok lelövésére buzdította a 15. szárszói piknik résztvevőit az egyik balliberális meghívott, akinek példátlan, durva és agresszív mondata a helyszínen mégsem verte ki annyira a biztosítékot Juhász Péternél, az Együtt alelnökénél, hogy elhatárolódjon tőle. Juhász csak utólag magyarázkodott. A fideszesek lelövése a házigazda, Farkasházy Tivadar fülét sem sértette, nem úgy Gulyás Mártonét, aki magabiztosan kijelentette, erőszakmentesen fogják leváltani Orbánt. Ismét botrányosra sikeredett Farkasházy piknikje. A magyargyűlölő Doktor Dániel Péter gyászmunkája
Doktor Dániel Péter ügyvéd nem nagy barátja a magyar focinak. Mivel kifogástalan demokrata úriemberről van szó, eszünkbe sem jut a feltételezés, hogy a magyarokat gyűlöli oly veszettül, ahogy az a Facebook-oldaláról lerí. Így hát egyetlen lehetőség marad: Doktor Dániel Péter magát a focit gyűlöli, és csak ennek következtében gyűlöl mindenkit, aki viszont szereti ezt a csodás sportágat. Doktor Dániel Péter pedig magyarországi emberek tucatjainak az állatorvosi lova: azoké, akik határtalan gyűlöletet éreznek a focisikereink és a focisikereinket ünneplő magyarok láttán. Tényleg molesztálják a fótiakat a fiatal migránsok? (VIDEÓ)
Amikor korábban a kísérő nélkül érkezett gyermekek sorsáról forgattunk a fóti Károlyi István Gyermekközpontban, az intézmény igazgatója, Kádas István azt mondta: nem zavarják a helyieket a központból kijáró menekült fiatalok. A PestiSrácok.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy azóta több incidens, illetve molesztálás is történt a városban. Ezért ismét ellátogattunk Fótra. Nyugi, még a kormány sem tudja, hogy bezárják-e a Déli pályaudvart, vagy nem
Az EU olyan fájdalmassá tenné a Brexitet, hogy más országnak eszébe se jusson
"Szerencsétlen magyar nép extázisban ünnepelte ezt a szar magyar focit" - Vérlázító poszttal támad az Izraelbe áttelepült jogász
"Ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket" - 56-os hősökkel beszélgettünk
Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát. A portálunknak nyilatkozó történész szerint a szimbolikusan hátradrótozott kézzel, arccal a földnek eltemetett Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá ásatta a rettegő kommunista hatalom. Máthé Áron úgy látja, boszorkányüldözés helyett egy szimbolikus perre lett volna szükség, amely összegző ítéletet mond a kommunizmus bűneiről, de ezt a lehetőséget végérvényesen elszalasztottuk. Lázár János a PS-nek: Spéder harcolni fog, a Simicska-Spéder üzlettel pedig nem foglalkozunk
Simicska is bejelentkezett az Indexre a parazitának és tolvajnak titulált Spéder Zoltánnál
A PestiSrácok.hu információi szerint hatalmas a versenyfutás az egyelőre még Spéder Zoltán bankár-médiamágnás közvetett tulajdonában álló Index.hu-ért, miután a hírportált kiadó CEMP-csoportra a baloldal nyugati mecénásai által pénzelt, a 168 Órában és a Klubrádióban érdekelt Brit Média Kft. és Simicska Lajos is rátenné a kezét. Utóbbinak ráadásul több forrásból is megerősített hírek szerint opciós szerződése van az Indexre. Gyakorlatilag mindkét fél saját lapjában "tette meg a hivatalos ajánlatát". Csakhogy az Index kijátszása a Spéder-vagyonból a csődbűntett gyanúját is felvetné, tekintve, hogy eltűnt állami milliárdokat kérnek számon a nyomozók a nagyvállalkozón.
Az árral szemben úszni: Fogadj örökbe egy kórtermet!
Meghökkentő ítélet Kocsis Máté ügyében: heteroszexuálisokat szabad "buzizni"
"Ettől kezdve minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika" - így kommentálta fb-oldalán Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere, a Fidesz budapesti elnöke a Fővárosi Ítélőtábla ma kihirdetett döntését. Az Ungár Klára ellen jó hírnév és emberi méltóság megsértése miatt indított perben ugyanis az Ítélőtábla kimondta: bár a vállaltan leszbikus Ungár valótlanságot állított a fideszes családapáról, ez nem sértő ránézve. Kocsis a Kúriánál keresi tovább igazát. Sikkasztás miatt emelhetnek vádat a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnöke ellen
Vádemelési javaslattal fejezte be a rendőrség Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnöke ügyében tavaly júniusban indult nyomozást – értesült a PestiSrácok.hu. Noha Gömöri ellen az eljárás eredetileg hűtlen kezelés miatt indult, a rendőrség végül sikkasztással gyanúsította meg a volt paralimpiai elnököt. Az MPB egykori elnökéről előző év májusában derült ki, hogy 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a paralimpiai bizottságtól arra a célra, hogy saját végtörlesztését kifizesse, ám később indokolatlan utazásaival, a bizottság autóbérléseivel, jutalmazási szokásaival is támadták. Megalakult a magyargyűlölők klubja – Balliberális nyüszkölés a futballválogatott sikerei körül
Nem vettek részt a munkában, így most a sikerben sem osztozhatnak - Érthető, hogy csalódottak a pedagógus szakszervezetek
Börtönbe küldené az ügyészség a volt honvédelmi minisztert
A perbeszédekkel folytatódott Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László egykori közigazgatási államtitkár hűtlen kezelés miatt indult büntetőpere kedden a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetés helyett letöltendő szabadságvesztést kért a vádlottakra, míg a védelem és Juhászék bűncselekmény hiányában kérték felmentésüket. A harmadfokon eljáró táblabíróság az ügyben várhatóan jövő hét hétfőn hirdet jogerős ítéletet. Megérte? - Tíz évre jegelték Gyurcsányék a Lipótot
Nagy szakmai-, és közfelháborodás övezte a lipótmezei pszichiátria (OPNI) 2007-es bezárását, ahol addig a pszichiátriai és addiktológiai gondozottak ellátása mellett a stroke-os és neurológiai betegek gyógyítását is végezték világszínvonalon. A II. kerületi önkormányzat akkor úgy módosította városrendezési és építési szabályozását, hogy az ingatlanegyüttes és az azt övező park ne lehessen az ingatlanspekulánsok martaléka. Bár sokan gondolták úgy, hogy üzleti érdekek álltak a bezárás hátterében, a szakma – ideológiai alapú - módszertanváltásról beszélt, azaz egyfajta elmozdulásról a tébolydáktól az alternatív szolgáltatások irányába. Mivel azonban utóbbiak kiépítésére nem került sor, a társadalom súlyos árat fizetett az elsietett akcióért. A bezárást követően a hajléktalanná tett betegek ellepték az utcákat, többen öngyilkosok lettek a szervezetlen ellátás miatt, az OPNI szakmai gárdája pedig szétszéledt. Múltidéző cikkünkben az OPNI egy részének tervezett újranyitása kapcsán felidézzük a Gyurcsány-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének körülményeit. Az Ubert nem érdekli a parlament döntése, folytatják a munkát
Harangozó a titkos befutó a szocik elnökségére?
Információink szerint szocialista berkekben már csak két komolyan vehető elnökjelöltről vitáznak mértékadó szocialisták: Harangozó Tamásról és Molnár Gyuláról. Mint ismeretes négy jelölt vállalta a megmérettetést. A jelenlegi elnök Tóbiás József kapta a legkevesebb ajánlást, a Népszabadság információi szerint Szanyi Tibor kevésbé esélyes, így Harangozó Tamás, Molnár Gyula között dőlhet el a küzdelem. Következmények nélküli világ - Politizáló szerzők művei a ma záruló Könyvhéten
Ismét kilátogattunk a ma záruló 87. Ünnepi Könyvhétre, ezúttal politikára éhesen. A főváros szívében, a Vörösmarty téren és és a környező utcákban 147 pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatta be és árusítja könyveit. A szépirodalmi és szórakoztató művek mellett jócskán találtunk kőkemény napi politikával átitatott alkotásokat is. Lássuk! "Fasiszta, mint Orbán" - A kormányfővel ért egyet, ezért a liberálisok kiátkozták az ATV tulajdonosát
Stefka: 1956 volt, van és lesz - ideje végre, hogy a helyére kerüljön