Pesti Srácok

Magyar ugar

A Tisza Párt kevesebb erkölcsi alappal indul ezen a választáson, mint az MSZP 1990-ben

BBBálint Botond Magyar ugar március 25.
Általános divattá vált, szinte teljesen a tiszás zakkantak részéről, hogy rongálják a politikai ellenfeleik plakátjait. És persze néha a sajátjaikat is, hogy nekik is legyen min felháborodniuk. De ez a szeretetország lakóitól egyáltalán nem meglepő, az akkor 42 kilogramm versenysúlyú barátnőmet egy szdsz-es országgyűlési képviselő támadta meg az 1994-es kampányban, mert egy olyan helyen merészeltünk plakátozni, ahol a felület másik részén már ott virítottak az SZDSZ ragasztványai. Mondjuk rögtön eloldalgott, amint én is felbukkantam a takarásból.
Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...