Magyar ugar
Vagyonnyilatkozat: Hadházy Ákos milliókat kapott adományokból és lakást vett Bécsben
Valamennyi országgyűlési és nemzetiségi képviselő, nemzetiségi szószóló eleget tett a kötelezettségének, és január 31-ig leadta vagyonnyilatkozatát, ami meg is jelent az Országgyűlés honlapján. A dokumentumokból több érdekesség is kiderült, többek között az, hogy Hadházy Ákos is jól megél a rajongóiból. Kampányfinanszírozási botrány: Soros Györgytől gurulhattak a milliárdok a dollárbaloldalhoz
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió hasábjain, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök már utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz elsősorban Soros Györgytől érkezett. Szijjártó Péter: magyar nemzetbiztonsági érdek a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása
Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a pragmatikus együttműködés jövőbeli helyreállítása Kelet és Nyugat között, miután a két blokk közötti konfliktuson Közép-Európa mindig rajtavesztett - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Csizmadia Tamás a PS-nek: Helyén kell kezelni az ukrán polgármester trágár üzeneteit (Videó)
Tovább fokozódik az orosz-ukrán háború, a nyugati országok további katonai segélycsomagokat szavaztak meg Ukrajnának, akik ennek ellenére vadászgépeket és tengeralattjárókat követelnek, valamint az EU-s politikusok sem tanultak saját hibáikból, hiszen az Európai Bizottság elnöke továbbra is az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre buzdít. Csizmadia Tamás elemző-újságíróval egyebek mellett arról beszélgettünk, vajon milyen hatása van a nyugati médiának az ukrajnai háborúra, és vajon miként kell reagálni arra, ha egy ukrán polgármester vállalhatatlan stílusban üzenget a magyar miniszterelnöknek? Részletek a videóban! Ukrajna tagadja a kényszersorozást, szerintük csak adategyeztetésre hurcolják a férfiakat - A PS ellen uszítanak
Két napja kapja a támadásokat Ukrajnából a kárpátaljai eseményekkel foglalkozó magyar sajtót, azon belül is kiemelt szerepet kap portálunk - amiért helyszíni riportban, megszólalókkal és videók sorával alátámasztva mutattuk be, hogyan hurcolják el fizikai erőszakkal a férfiakat a két hete rendkívül intenzívvé vált mozgósítás során. Egyre több állami és katonai vezető szólal meg és cáfol, a magyar sajtót szándékos dezinformációs kampánnyal vádolva, amelynek célja Ukrajna destabilizálása és az ukrán hadsereg lejáratása. Az Ukrán Fegyveres Erők Szárazföldi Erők Parancsnoksága azt állította, hogy még csak extrém mozgósítás sem zajlik, sorozásról pedig szó sincs, ugyanis csak néhány szakmában van szükség erősítésre. A behívókat azért osztják, mert adatbázist frissítenek. A számtalan közösségi médiafelületekre is felkerült videókban, amelyeken azt látjuk, hogy otthonukból hurcolnak el embereket, akár a gyerekük előtt, utcán tepernek le valakit a földre, vagy azt halljuk, hogy autóbuszról vagy épp városi piacokról gyűjtöttek be és vittek el egyszerre tucatnyi férfit, nyugodtak lehetünk, mivel ezek szerint csak lakcímüket, születési adataikat egyeztetik velük a regionális toborzóirodán... Közben mivel nincs fokozott mozgósítás az ukrán Minisztertanács legfrissebb határozatában már a női tisztségviselők és állami alkalmazottak határátlépését is megtiltotta. Haladóék megint kiakadtak Orbánra, mert igazat mondott
A gyermekek tudatában négy-öt éves kor környékén alakul ki a képzelet és a valóság szétválasztásának képessége. Nemzetek esetében nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezt meg kell szoroznunk egy tízessel, így szomszédaink történelemhamisítását nyugodtan tekinthetjük a fantáziavilágban való játéknak. Azonban, mint ahogy a gyerekekre is érdemes rászólni, ha túlzásba viszik a játékot, úgy a kiskorú országok számára is fontos, hogy néha nevelő célzattal szembesítsük őket a valósággal. És amint egy totyogó is durcázni kezd, ha ezzel elrontjuk a játékát, úgy akadtak ki az ukránok is azon, hogy Orbán Viktor közölte a realitásokat.
Jön a kínai akkugyár, de a Lánchídon így sem jutsz át – The Fair Right (videó)
Ha ezt olvasod, valószínűleg már arra is rájöttél, hogy ki ül mellettem. Igen, jól látod! Emília visszatért egy rövid videó erejéig, és bejelentettük, amit be kellett jelenteni. Sokat gondolkodtunk rajta, de kamerák előtt is "felvállaltuk". Kiderült, miért voltunk távol ilyen sokáig. Emellett persze aktualitásokra is maradt idő. Olyanokra, mint a debreceni akkugyár, ami hatalmas port kavart azok körében, akik a szakértők helyett inkább Ungár Péterre hallgattak. A németországi sötétzöldek azonban érdekesen reagáltak a náluk megnyitott akkugyárra. Hiba a mátrixban? De még az akkugyár legerősebb aksija sem segít azokon, akik autóval akarnak átkelni a Lánchídon, mivel Karácsony Gergely lezárta azt. Ennek persze köze nincs a környezetvédelemhez, azonban annál több a politikai csatározásokhoz. Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem véletlenül tiltotta ki az autókat. A száraz politikát követően pedig még Andrew Tate hűtőmágnes-bölcsességeivel és az elnyomott háziasszonyok VALÓS problémáival is foglalkoztunk egy keveset. Újabb durva támadáshullám: halálosan fenyegetik a kárpátaljai magyar képviselőt, aki Isten oltalmát kérte Facebook-posztjában
Nagyon úgy tűnik, hogy Ukrajna azt is a kárpátaljai magyarokon veri le, ha az anyaország ki mer állni mellettük. Erre utal, hogy újabb durva támadáshullám indult magyarok ellen Ukrajnában azt követően, hogy a magyar sajtó beszámolt arról, milyen magyartalanítás történik a munkácsi járásban és hogyan hurcolnak el férfiakat erőszakkal a frontra Kárpátaljáról, már otthonokba is betörve. Igaz, a hazai sajtóban több pontatlan, nem igazolt információ is megjelent, de éppen a PestiSrácok.hu helyszíni riportja volt, amely ezeket helyretette. Miközben idehaza megdobban a szívünk azt látva, hogyan ébred a magyarokban a kárpátaljai magyarság iránti felelősségérzet, a határ túloldalán a kárpátaljai magyarok elleni gyűlölet ennek hatására magasabb fokozatba kapcsol. A magyar vezető kormánypárti politikusok felszólalása, a civil megmozdulások a kárpátaljai magyarok védelmében ellentámadást váltottak ki, amelyben mindezt Ukrajna lejáratásának és oroszpártiságnak állítják be. Az újabb támadáshullám csúcsa, hogy Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács tagja már életveszélyes fenyegetéseket kap, amiért azt merte írni a közösségi oldalára: "Isten óvja Kárpátalját!" Az akkumulátorgyártás az új NOlimpia és dihidrogén-monoxid
Az akkumulátorgyárak nem pusztítják el sem a jövőt, sem a mélyben megbújt vízkészleteinket, tulajdonképpen nem terhelik jobban a környezetet, mint bármelyik másik, vegyi anyagokkal dolgozó üzem (normális ügymenetben semennyire). Mégis elsöprő hisztéria- és médiakampány indult ellenük, csupa olyan állítással, amihez hasonlóval eddig csak a dihidrogén-monoxid (DHMO) betiltásáért indított médiablöff során találkoztunk. Nem véletlenül. Egy érveken és tényeken alapuló vitát körülbelül öt másodperc alatt veszítenének el a hazai akkumulátorgyártás heves ellenzői, ezért inkább bunyóznak és üvöltenek, mint egy fába szorult Puzsér Róbert. Ha a másik nem jut szóhoz, akkor lehet bármit mondani, nincs cáfolat. „Mert nem lehet feledni, nem soha, amíg magyar lesz és emlékezet...” – Belegázol a történelmünkbe az UEFA kétszínű, kettős mércés döntése, amely ellen okos lázadás kell!
Megdöbbentő állásfoglalást tett közzé néhány nappal ezelőtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). A jövőre nézve megtiltotta azt, hogy bármilyen, a történelmi Magyarországra emlékeztető, vagy azt ábrázoló jelképet tűzzenek zászlóikra és a különböző drapériákra a válogatott szurkolói. A döntést azzal indokolták, hogy ennek politikai vetülete van, márpedig politikai állásfoglalásnak nincs helye a stadionokban. A döntés nem csupán felháborító, de támadható is, ugyanis a döntéshozók történelmi ismereteinek teljes hiányát mutatja, ráadásul – mint oly’ sok más esetben, úgy itt is – erőteljesen kikandikál a szélsőségesen liberális eszmeiségre jellemző vérlázító kettős mérce. Szijjártó: a FARE önkéntes munkásőrök szervezete, akiknek fogalmuk sincsen a történelemről
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE (Football Against Racism in Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete; tagjainak fogalmuk sincs a történelemről, ha a magyar futballválogatottat azért jelentik fel, mert mérkőzésén nagy-magyarországos zászlók jelennek meg – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. Baljós árnyak: Dobrev szerint "nemzeti sorstragédiával fenyeget az Orbán-rendszer" – Kovács Zoltán nem is hagyta szó nélkül
Ha Orbán Viktor miniszterelnök egyetlenegy lépéssel is közelebb viszi Magyarországot ahhoz, hogy az uniós tagságunk megszűnjön, "milliónyian leszünk kint az utcán" – mondta Dobrev Klára pénteken. Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebookon reagált Dobrev és a dollárbaloldal hazugságaira. Szavai szerint "a dollárbaloldal, amint azt az elmúlt években oly sokszor láttuk, most pedig újra és újra tapasztaljuk, azt teszi, amit megbízói várnak tőle! Most éppen újabb hazugságot terjesztenek a miniszterelnökről!"
Botrány az Eötvös Gimnáziumban (PS-videó!)
Mint arról a PestiSrácok.hu korábban részletesen beszámolt, az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László, valamint a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a gyanú szerint pénzért vehettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni. A rendőrség vesztegetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek keretében vizsgálják a Metropol által közzétett hangfelvételt is. Stábunk megkérdezte az utca emberét, mit gondolnak a példátlan esetről. Részletek a videóban! Baranyi Krisztina azt mondta, hogy nincs takargatnivalója, mégis zárt ülést rendelt el és áldozatpózba vágta magát (PS-videó)
Zárt ajtók mögött tárgyalták a Baranyi Krisztina elleni fegyelmi eljárást a ferencvárosi képviselők a csütörtöki testületi ülésen. Az eljárást azért kezdeményezte a Fidesz-frakció, mert a polgármester asszony egyedüli kerületi vezetőként nem volt hajlandó adatokat szolgáltatni a kormánynak a rezsiköltségekkel kapcsolatban, így a ferencvárosiak több százmillió forintos támogatástól estek el. Az ülés előtt Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője stábunknak elmondta, hogy Baranyi Krisztina feltehetően ismét zsarolással/politikai nyomásgyakorlással vehet majd rá ellenzéki képviselőket, hogy utasítsák el a fegyelmi eljárás elindítását. A Szeviép-ügyvédek szerint büntetőjogilag nem értékelhető, hogy másfél milliárdot pumpáltak ki a cégből, az alvállalkozók kifizetése helyett
Perbeszédekkel folytatódott a Szeviép Zrt. egykori vezérei ellen csődbűncselekmény miatt folyamatban lévő másodfokú büntetőper a Debreceni Törvényszéken. Ez azt jelenti, hogy a hét éve tartó perben hamarosan jogerős ítélet születhet. Itt, Debrecenben már a Szegedi Törvényszéken lefolytatott, botrányokkal terhelt másodfokú eljárás ismétlése zajlik, amelyből az összes szegedi ítészt, így az egész Szegedi Törvényszéket kizárták. A Szeviép-per néven ismert ügy azoknak a szegedi milliárdos nagyvállalkozóknak a csődbűncselekmény miatt indult büntetőpere, akik a vád szerint úgy csődöltették be építőipari cégüket, a Szeviép Zrt-t, hogy előtte saját érdekeltségű cégeikbe kölcsönök formájában minden pénzt kipumpáltak. A Szeviép Zrt. a baloldali kormányok idején több mint harminc milliárd forint értében nyert el közbeszerzéseket. Több száz alvállalkozót mindeközben nem fizettek ki, akik közül sokan tönkrementek, mindenüket elveszítették. A védők perbeszédükben azzal érveltek, hogy a Szeviép volt vezetőinek csak rossz gazdálkodást lehet felróni, ami nem büntetőjogi kategória, legfeljebb erkölcsileg lehet aggályos. "Lehet mondani, hogy a vádlottak könnyelműek voltak, de ennek megítélése erkölcsi kérdés. Szándékosság nem állhat fenn, gondatlanságból elkövetett alakzata pedig a csődbűncselekménynek nincs" – fogalmazott az egyik védő. Az Eötvös gimnázium korrupciós gyanúba keveredett igazgatója a Becsületes Emberek Baráti Szövetségének tagja (FRISSÍTÉS: vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség)
Tegnap robbant a hír, hogy a budapesti Eötvös József Gimnáziumba félmilliós csúszópénzért cserébe felveszik azokat a diákokat is, akik egyébként nem érik el a szükséges pontszámot. Moss László, az intézmény igazgatója – aki a hírek szerint az iskolához tartozó alapítvány vezetőjével együtt intézi ezeket a rizikós ügyeket – nem volt hajlandó válaszolni újságírói kérdésekre. Moss egyébként fontos szerepet tölt be az Eötvös öregdiákklubjában is, amelynek neve Becsületes Emberek Baráti Szövetsége, azaz BEBasz... Karácsonyékat nem érdekli a józan ész, az erkölcs és a jó ízlés: mégis sétányt neveznek el Horn Gyuláról
A Fővárosi Közgyűlés 2022 decemberében személyeskedésekkel teli vitát folytatott a baloldal által tántoríthatatlanul, ám normális ember számára érthetetlenül támogatott Horn Gyula sétány ügyében, hiszen sem az észérvekkel, sem az egyértelmű tényekkel nem foglalkoztak Karácsony Gergelyék. A kormányhivatal ugyanis megfontolásra ajánlotta, hogy a Közgyűlés forduljon a Magyar Tudományos Akadémiához, szakmai véleményt kérve arról,hogy Horn Gyula XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett-e. Nem árulunk zsákbamacskát: az MTA már állást foglalt az ügyben, hiszen egy civil szervezet, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból, Horn Gyuláról akarta elnevezni a szervezetét, amit az Akadémia nem engedélyezett, jó okból. Olyan személy nevének viselését ugyanis a civil törvény nem engedélyezi, akik – ahogy ezt már tisztáztuk – önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vettek. A történetnek el sem kellett volna kezdődnie, de ha már igen, akkor itt kellett volna pontot tenni a végére, a baloldali fővárosi vezetésnek fülét-farkát behúzva kellett volna kihátrálni az eleve érthetetlen és értelmetlen akció mögül. Nem így történt, és még kibúvót is kerestek a gyalázatos döntéshez. Botrányba fulladt a Déri Tibor fegyelmi ügyét tárgyaló testületi ülés
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az újpesti Fidesz-frakció a kerület DK-s polgármestere ellen, aki pártpolitikai érdekek miatt nem vett részt az önkormányzatoknak járó kormányzati rezsitámogatásról szóló tárgyaláson, amivel nagyságrendileg félmilliárd forinttal rövidíthette meg saját kerületének kasszáját. A fegyelmi eljárásról szóló vitát zárt ülésen tartották meg, amelyet Déri Tibor korábbi pártja, a Momentum teljesen bojkottált. Az ülés (eredetileg) nyilvános felében a kerületi gyermekotthonban történt zaklatási ügy került napirendre, a vita azonban hamar botrányba fulladt, miután a Jobbikból balhés ügyei miatt korábban kizárt Szabó Balázs felszólalásában kiemelte: cigány származású volt az elkövető. Niedermüller Péter szerint "nem mindenki örült" a DK-ban, hogy megállapodott a kormánnyal rezsiügyben (Fővárosi Közgyűlés)
Új év, új remények, újból itt a Fővárosi Közgyűlés. A remények azonban gyorsan szertefoszlottak, amikor a semmitmondó, lényeget elkenő obstrukciókat meghallotta a közgyűlés közönsége. Erre jó példa volt az utólag delegált Élő Norbert, aki ugyancsak átejtőernyőzött a Demokratikus Koalícióba, ezt pedig azzal hálálta meg, hogy egy az egyben felmondta a gyurcsányista demagógiát arról, hogy minden baj, minden drágulás, sőt, talán még a háború is Orbán Viktor hibája. Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester is hozta a formáját, aki nagyon szeret szerepelni, főleg, ha támadni lehet és általános frázisokat pufogtatni. A PestiSrácok.hu stábja azonban többekkel tudott beszélni, hiszen kameránk előtt fejtette ki Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármester a rezsitámogatás körüli hercehurcát, amikor egyedül ő ment el tárgyalni a gyurcsányisták közül, és végül 300 millió forintot kap rezsitámogatásként a kormánytól. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen feszültségeket okozott mindez a DK-ban, Niedermüller pedig elmondta, hogy többen nem örültek az események ilyetén alakulásában. Szaniszló Sándor XVIII. kerületi DK-s polgármestertől azt kérdeztük, hogy vajon tényleg fizetett a kerület az ATV-nek a szereplésekért, a polgármester azonban tagadta a vádakat és meglepőnek nevezte, hogy ezt egy baloldali hírportálban szellőztették meg. Baranyi Krisztina és Pikó András hozták a szokásos formájukat, menekültek kameránk elől és csupán néhány szót böktek ki, az sem volt túl barátságos. A válaszok nagymestere azonban továbbra is Karácsony Gergely, aki szokásos savanyú mosolyával tért a lehetséges kérdések elől, így minden maradt a régiben, a Facebook-politikus csupán baráti környezetben szólal meg és abban sincs túl nagy köszönet. Nézzék meg videónkat! Egy felvétel szerint minimum félmilliós kenőpénz kellett, hogy az Eötvös elitképzőjébe a butább, de gazdag csemeték is bejuthassanak (VIDEÓ)
Félmilliós csúszópénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült a felvételin az írásbelijük – állítja a Metropol egy felvételre hivatkozva. A portál szerint a korrupt beiskoláztatást az igazgató és iskolához tartozó alapítvány vezetője működheti, az ügyben pedig már a rendőrség is nyomoz. Ábrahám Róbert a békéért kiálló tüntetésről: épp eleget térdeltettek már minket, ideje most felállni
Pártpolitika-mentes, a békéért kiálló demonstrációt szervez Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború egy évvel ezelőtti kitörésének alkalmából. Az ismert médiaszemélyiség a PSTV-nek elmondta: az esemény egyúttal üzenet is a mainstream ukránpárti nyugati világnak, hogy mi nem oldalt választunk, hanem a békét választjuk. PSTV-riport. Elképesztő, az eddig ismertnél jóval nagyobb összeg landolt a dollárbaloldal számláján
Újabb bizottsági részjelentés lett nyilvános: a baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd forinttal segítette a magyar ellenzéket. Kétmillió forintos bírságot kapott az RTL Balázsék kihágása miatt, de a történetben van még egy csavar – The Fair Right
Akinek hangja van, az beszélt róla. Akinek nincs, az megírta. Mindenkinek volt véleménye Vadon Jani “poénjáról”, aminek egy kolumbiai kisfiú állt a középpontjában. Volt, aki szerint a gyereket megalázták, mások szerint pedig csak viccelődtek vele. A médiahatóság mindenesetre nem találta olyan szórakoztatónak Balázsék poénkodását és kétmillió forintra büntette az RTL-t a kihágás miatt. Ez a gigászi összeg úgy hazavágta a csatornát, hogy a Kolumbiában ripacskodó Balázséknak valószínűleg egy egész étkezésen át nélkülözniük kell majd a garnélát (vagy miket esznek). Ami viszont igazán sértő, azt senki sem vette észre. A műsor szerkesztői azokba rúgtak bele, akikre nem is gondolnál. A videóból kiderül, mi is történt pontosan. Balogát kitiltották az EU-ból és az újabb magyarellenes akciók miatt is büntetőeljárás indulhat
A KMKSZ jogi lépéseket tesz az elmúlt héten a munkácsi járásban történt zászló és magyar felirat eltávolítások miatt - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Kossuth Rádióban. Információink szerint a magyar politikusok az ukrán hatóságokhoz, ügyészséghez fordulhatnak, akárcsak a munkácsi turul eltávolítása után. Egyes ukrán portálokon még decemberben jelent meg rövid hír arról, hogy büntetőeljárás zajlik Viktor Baloga ellen a munkácsi tanács ülésén történtek miatt. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a magyargyűlölettől hírhedt ukrán oligarchát, parlamenti képviselőt a közelmúltban kitiltották az Európai Unió területéről. Baloga ezzel csak akkor szembesült, amikor ausztriai síelésre indult volna a családdal, és a határon visszafordították.