Magyar ugar
Mi Hazánk: a "magyartalanítás" minden eddiginél nagyobb sebességre kapcsolt Ukrajnában (PS-videó)
A munkácsi kistérség vezetői a magyar falvak hivatalairól és közintézményeiről eltávolítják a magyar zászlókat, ami azt jelenti, hogy Ukrajnában a "magyartalanítás" minden eddiginél nagyobb sebességre kapcsolt - jelentette ki Dócs Dávid a Mi Hazánk országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Tanársztrájk, avagy az ellenzéki kommunikáció bukása
Hétfőtől egy hétig tartó országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), melyhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott. A megmozdulások január 31-én zárulnak majd a PDSZ közleménye szerint. Az ellenzéki politikusok pedig szokásosan hatalmas óbégatást csapták, mert szerintük a kormány akadályozza a sztrájkok megtartását, az Alkotmánybíróság azonban tiszta vizet öntött a pohárba, nem az ellenzéki pártoknak adva igazat. Éder Tamás a PS-nek: Uniós szinten kiugróan magas a Magyarországon kapható élelmiszereken lévő adóteher - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Magyarországon nagyon sok, körülbelül 30 százaléknyi adóteher van az élelmiszereken, ami európai uniós összehasonlításban példa nélküli. Nálunk szintén fölfelé hajtja az élelmiszerárakat, hogy a forint igencsak gyengélkedik az euróhoz képest - ad választ a hazai magas élelmiszerárak okára Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke. A hazai bérek uniós viszonylatban kiugró növekedése, illetve a lakosságnak juttatott egyszeri támogatások – például a 2022 első negyedévében végrehajtott szja-visszatérítés - egyfelől jó dolog, ám az élelmiszerpiacon ez olyan keresletet eredményez, ami mindenképpen áremelkedéshez vezet - állítja Éder Tamás. A szakértő osztja azokat a szakmai berkekben már megfogalmazott véleményeket, miszerint az egyes élelmiszerekre bevezetett hatósági ár nem tartható tovább fenn. "Értem én, hogy jó lenne olcsóbban enni, de hogyha egyszer a termék drágább, akkor ez nem egy fenntartható megoldás." Részletek a videóban! Az újbudai rendőrgyilkosság után – Így néz ki egy rendőrségi intézkedés
Újságírói háttérbeszélgetést tartott hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság, ahol a rendőrség munkájának kevésbé ismert oldalaiba nyerhettünk betekintést. Az ORFK vezető beosztású tisztjei beszéltek a rendőrök kiképzéséről, illetve arról, hogy miképpen lehet felkészülni egy felfegyverkezve, vagy fegyveresen elkövetett támadásra, azonban a tragikus újbudai rendőrgyilkosságról nem osztottak meg információkat, mivel az ügyben nyomozás van folyamatban. Az ég kék, a fű zöld, a pedagógusok pedig sztrájkolnak
A pedagógussztrájk napra pontosan 2022. január 31-én kezdődött, bár már akkor is kétséges volt, hogy törvényes-e vagy sem. Azóta láthattunk tőlük polgári engedetlenséget, valamint ülősztrájkot is, amibe a tanulókat is bevonták. Ma pedig újra egy héten át tartó országos sztrájkot hirdetett a korábban a Márki-Zay Péter- féle mozgalom kék szalagának viselésére buzdító Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az eddigi követeléseiken felül pedig most azt is követelik, hogy a kormány vonja vissza a tanárok kirúgásának szabályain változtató kormányrendeletet valamint, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájkjogot korlátozó törvényt. Mindeközben a központi matematikai felvételivel kapcsolatban több szülői fórumon és internetes bejegyzésben a pedagógussztrájkot hibáztatják a diákok nem megfelelő felkészítése miatt. Újabb ellenzéki képviselő bukott le a Demokratikus Koalíció tagjai közül
Újabb ellenzéki képviselőről derült ki, hogy pénzért jár az ATV műsorába vendégként szerepelni. A XVIII. kerületi önkormányzat szerint a DK-s Szaniszló Sándor többször is egy több millió forintos szerződés keretében járt az Egyenes Beszédben, ahol tavaly ő volt a legtöbbször szereplő kerületi polgármester. Az ATV tagadja, hogy pénzért hívnak vendégeket a műsorba - írja a 24.hu.
"Ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján" – Füssy Angéla helyszíni riportja a brutális kényszersorozásokról és elnyomásról
Ekkora mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború – mondják. Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr lepte el Kárpátalját az utóbbi napokban. Összeírnak, behívót osztanak, begyűjtenek: utcán, piacon, a buszon, az óvodánál, presszókban. Már a cigánytelepeken is. És már a házakba is bemennek. A szóbeszéd szerint a feladat az, hogy tízezer embert be tudjanak sorozni a háború zajától távoli területről. Új dandárt alakítanak – beszélik, miután a legnagyobb, profi, kiképzett katonákból álló dandárt, más néven a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok. Hogy valójában mi a pontos igazság, hányan veszíthették életüket a keleti fronton az elmúlt napokban, azt senki sem tudja, hadititok. Ami biztos, hogy azokon az ukrán közösségi oldalakon, ahol eddig alkalmanként osztották meg egy elesett hős nevét és fényképét, az elmúlt 2–3 napban sorjáznak a gyászhírek. Amikor átlépjük a határt, még csak sejtjük, mi vár ránk odaát. Fél óra sem kell és rájövünk: aki csak hírekből tájékozódik, elképzelni sem tudja, milyen most az élet a határ túloldalán. Még ha nem is találunk hűtőkamiont elrejtve, tele holttestekkel – ilyen információk is terjedtek már idehaza a minap –, jelentős lehet az eddigi veszteség is, ami pedig ezután jön, ha így megy tovább, felbecsülhetetlen. Ámokfutás Veszprémben 2.0 – További templomrombolás
A veszprémi székesegyház körül már régóta áll a bál. Mint közismert, dr. Udvardy György érsek az egész templomot kiürítette, a freskókat lemeszeltette, és információink szerint húsvétig a díszes ólomüveg ablakokat is kiveteti. Azonban nem ez az egyetlen olyan templom Veszprémben, amely a tatarozási ámokfutásának az áldozata lett, ugyanis képek kerültek nyilvánosságra, amelyek a székesegyház mellett álló ferences templom jelenlegi belsejét mutatják. A képek magukért beszélnek. Ábrahám Róbert: megmutatjuk egész Európának, hogy milyen sokan vagyunk, akik békét akarunk!
Óriási megmozdulás készül február 24-én a Kossuth téren, Ábrahám Robiék szervezésében, az orosz–ukrán háború kitörésének első évfordulójára. Ennek apropóján látta vendégül Cs. Király Tamás a szervezőket az Ultrahang elnevezésű népszerű, külpolitikai tematikájú csatornáján. Ez történik, ha egy polgármester Gyurcsány parancsára hátat fordít az embereknek – Több százmilliós támogatástól eshetett el Újpest
Eddig sem volt, de ettől kezdve egyetlen DK-s vagy más baloldali politikusnak, polgármesternek, alpolgármesternek sincs erkölcsi alapja kivéreztetett önkormányzatokról beszélni – fogalmazott az újpesti Fidesz képviselője Facebook-oldalán, ahol arról ír: a DK-s városvezetők, köztük az újpesti Déri Tibor is Gyurcsány Ferenc parancsára nem mentek el egyezetni a rezsikompenzációs tárgyalásokra a kormánybiztossal. Miközben az MSZP és más, ebben a kérdésben józan ellenzéki pártok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kormány által felajánlott segítséget el kell fogadni az emberek érdekében, ilyen esetekben a pártérdekeket háttérbe kell szorítani. A Demokratikus Koalíció ugyanakkor egyedüliként azt az utat választotta, hogy az emberek kárára politikai tőkét kovácsol abból, hogy még csak el sem megy a tárgyalásokra... Molnár Gyula a PS-nek: Én jó háziasszony vagyok! (Videó)
Sejtelmes interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, aki nemrég azzal került ismét a közbeszéd fókuszába, hogy a DK színeiben 2024-ben újrainduló XI. kerületi polgármester, László Imre a helyi baloldal legnagyobb megdöbbenésére kabinetfőnöknek kérte fel. Lapunk kérdésére ugyan először tagadta, hogy a baloldali városvezetéssel szövetséges pártok nyomására lépett volna vissza, később azonban egy példabeszéddel világított rá az újbudai állapotokra, miszerint egy „jó háziasszony a szoknyájával eltakar mindenféle zajt”, ő pedig jó háziasszonynak tartja magát, így nem vázolja fel a vita részleteit. Az azonban mindenképp árulkodó, hogy éppen egy nappal azelőtt lépett vissza a baloldalon nagy felháborodást kiváltó kinevezésétől, mielőtt a testület arról szavazott volna, hogy fegyelmi eljárást indítson a polgármester ellen, aki kihagyta a rezsitámogatásokról szóló egyeztetést, amelynek következtében százmillióktól esett el a kerület. Agrártörténeti jelentőségű lesz az elkövetkező időszak – PS-interjú Nagy István agrárminiszterrel
Tavaly történelmi aszálynak voltunk elszenvedői, és ha azt hisszük, ez egy elszigetelt eset, és mindent folytathatunk ugyanúgy, mint eddig, súlyosan tévedünk. Alapvető szemléletváltozásra, felelős vízgazdálkodásra van szükség – hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte: történelmi időszak előtt áll az ágazat, hiszen lehetősége lesz ledolgozni a hazai feldolgozóipar versenyhátrányát, köszönhetően annak, hogy a kormány az uniós források 20 százaléka mellé 80 százaléknyi önrészt tesz hozzá. Mint kiemelte: "nem elégetjük ezeket a támogatásokat válságkezelésre és sebgyógyír-kenegetésre, hanem a XXI. századi mezőgazdaság megszületésére fordítjuk". A miniszter az interjúban beszélt arról is, milyen politikai–ideológiai akadályokat görgettek Brüsszelben az európai gazdák által elé, hogy a forrásaikat megkaphassák, miért nem vágatta még mindig tarra a kormány hazánk erdeit, ahogy azt a baloldali aggódók minden évben bejelentik, és miben volt igaza Matolcsy György jegybankelnöknek.
Elmarad a nagy találkozás: Fókuszcsoport Ádám és kis pajtása ezúttal is talált egy kényelmes kibúvót
Fókuszcsoport Ádám és köztem az idők kezdete óta van egyfajta baráti feszültség. Annak ellenére, hogy ő (és bajtársa) az egyik leghűségesebb nézőnk, valamilyen földöntúli oknál fogva minden lehetséges módon megpróbálja elkerülni a személyes találkozót. Meghívtam őket szépen, meghívtam őket csúnyán... még sört is ígértem, de semmi. Ádámék ezúttal is találtak egy kényelmes kifogást. Legutóbb például a meghívás minőségére hivatkozva utasították vissza a közös sörözést, pedig az esemény már nemzetközi figyelmet is kapott. Dúró Dóra a PS-nek: Felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása a rendőrgyilkosra – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az újbudai brutális rendőrgyilkosság kapcsán akár felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása is, az azonban még fontosabb, hogy túlontúl liberális a jelenlegi büntetéskiszabási gyakorlat a súlyos bűntények elkövetőivel szemben – állítja Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. Szerinte itt lenne az idő egy higgadt társadalmi vitát lefolytatni a halálbüntetés bevezethetőségéről, hiszen, mint mondta, Nyugaton nemhogy nem ugranak el a kérdés elől, de jól tudjuk, hogy demokráciákban is alkalmazzák brutális bűnelkövetőkkel szemben. Felhívta a figyelmet, hogy a napokban Borsodban egy 14 éves fiatal gyilkolt meg egy 83 éves nőt, mindez pedig újra és újra égetővé teszi a büntetések szigorításának kérdését. A Mi Hazánk politikusa kifejtette nézeteit oktatási kérdésekről is: továbbra is fontosnak tartja, hogy a szabályokat be nem tartó, renitens tanulókat adott esetben kiemeljék az osztály- vagy egész iskolaközösségekből, mivel az nem járja, hogy az igyekvő, tanulni akaró diákok szenvedjenek emiatt hátrányt. Dúró Dóra szerint 2022-ben fordult elő először, hogy csökkentek a születésszámok Magyarországon, ami azt jelzi, hogy átalakításokat kell bevezetni a gyermekvállalás ösztönzése terén. Részletek a videóban! Keresztes László Lóránt a PS-nek: A kormány a magyar gyermekek jövőjét éli fel az akkumulátorgyártás támogatásával
Az elektromobilitásnak az akkumulátorgyártás a legszennyezőbb, ilyen szempontból a legkárosabb ágazata – mondta Keresztes László Lóránt szerdai sajtótájékoztatóján. Az LMP-s politikus stábunknak arról beszélt: elfogadhatatlan, hogy korlátok nélkül akarja a kormány túltolni ezt az iparágat. Gyürk András: a szankciós politika megbukott, a helyzet tarthatatlanná vált, felelős és gyors cselekvésre van szükség
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megvitatta az új európai iparpolitikai stratégiát. A vita során Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az európai ipar története egyik legsúlyosabb válságával küzd, amely a baloldal és Brüsszel szankciókra és bürokrácianövelésre épülő kudarcos politikájának következménye. Győri Enikő fideszes EP-képviselő hozzászólásában Európa versenyképességének erősítésére szólított fel, amelynek fontos lépése a Magyarországnak és Lengyelországnak járó helyreállítási pénzek folyósításának megkezdése. Tarlós István szerint, ha a Lánchídból gyalogos hidat csinálnak Karácsonyék, a világ rajtunk fog röhögni
Nem elég, hogy az Inrix felmérése szerint a legrosszabb közlekedésű városok rangsorában európai szinten Budapest benne van a Top 10-ben, a főpolgármester a Lánchidat is végleg lezárná az autós forgalom elől. Erről Karácsony Gergely beszélt az ATV-ben, hozzátéve, hogy ő nagyon határozottan emellett fog kampányolni, így a fővárosunk a fenntarthatóság szimbóluma is lenne. A volt főpolgármester szerint viszont ez nem jó ötlet, mert ez esetben az egész világ rajtunk fog röhögni, ugyanis ez a híd erre teljesen alkalmatlan. Tarlós István a Hír TV-ben beszélt arról is, hogy a sötétzöldek logikáját követik, akik a pesti alsó rakpartot is teljesen autómentessé tennék. Továbbá azt is megjegyezte, hogy Karácsonyék nem újították fel a villamosalagutat, ezért majd újra le kell zárni a hidat. Itt van, mit üzent Orbán Viktor a kormányülésről az EU-nak
Orbán Viktor vezetésével tartottak kormányülést szerdán, Budapesten. A miniszterelnök közösségi oldalán számolt be a tanácskozásról, ahol az energiaválság hatásainak megfékezését vitatták meg. Szabadulna a DK-tól a Jobbik, de nem tud és nem is igazán akar (PS-videó)
A jövőben pártpolitikától mentes, a lokálpatrióta érdekeket szem előtt tartó helyi önkormányzati politizálást kíván megvalósítani a Jobbik - közölte Lukács László, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Felbuzdulva az ellenzék jászberényi sikerén, Lukács a DK-tól való függetlenedés lehetőségét is felvázolta, a tájékoztató végére azonban valamelyest revideálta saját forradalmár állításait megjegyezve, a helyi erők döntik el, kivel fognak össze – ezen logika mentén ez akár a DK is lehet. A PestiSrácok.hu kérdésére a Jobbik alelnöke attól a lehetőségtől sem zárkózott el, hogy a jászberényi kampányt saját bevallása szerint némi dollárral meghintő Márki-Zay Péter új pártjával fogjanak össze 2024-ben. Hatalmas összeggel gazdálkodhat idén Újbuda, de úgy tűnik, fejlesztésre aligha számíthatnak a kerületiek
Habár arról beszélnek a baloldali vezetésű önkormányzatok, hogy kivérezteti őket a kormány, a számok mást mutatnak. Újbuda bevétele az iparűzési adóból a 2023-as évre rekord nagyságú lehet a tervezet szerint, várhatóan 16,87 milliárd forint üti a kerület markát. Összesen pedig ebben az évben várhatóan 36,5 milliárd forintból gazdálkodhat a kerület vezetése, ami példa nélküli. Ennek ellenére a helyi Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy a hatalmas összeget a kerület üzemeltetésére és nem a fejlesztésére akarja fordítani a baloldali többségű testület. Mindeközben fegyelmi eljárást és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a kormánypárti képviselők, mivel a DK-s polgármester, László Imre nem ment el arra a kormányzati egyeztetésre, ami az energiaválság mérséklésére szolgáló segítségnyújtásról szólt volna, ezzel pedig több száz millió forinttól esett el a kerület. Karácsony Gergely nagy ívben elkerülte a kárpátaljai magyarokat, inkább Kijevbe ment
Karácsony Gergely Facebook-oldalán szinte percről percre tudósított arról, hogy cseh, lengyel és szlovák kollégájával Kijevbe látogatott Vitalij Klicsko polgármester meghívására. Miközben a főpolgármester életbevágóan fontosnak tartotta, hogy Budapest nevében messzemenő szolidaritásáról és támogatásáról biztosítsa az ukrán népet, az már nem érte el az ingerküszöbét, hogy ugyanazt megtegye a kárpátaljai magyarokkal. Nem került volna sokba neki, hogy Kijev előtt tiszteletét tegye Beregszászon, Budapest testvérvárosában, ehelyett azonban nagy ívben elkerülte Kárpátalját. Nem kell mondani, hogy a jelenlegi nyomorúságos helyzetben az ott élő magyarságnak jól esett volna a testvéri gesztus, illetve a konkrét segítség, ám sajnos nem számíthattak a magyar főváros vezetésére. Később Karácsony Gergely a Facebookon kínos magyarázkodásba kezdett. És akkor Niedermüller közölte, hogy kitiltaná az autókat a belvárosból, határkerítésre sincs szükség, a drogot pedig a taxisok árulják...
Még mindig lebontaná a határkerítést, a körútról pedig száműzné az autókat Niedermüller Péter, aki a Telexnek adott interjúban árulta el azt is, mindenképpen indulni fog a polgármesteri címért Erzsébetvárosban, akkor is, ha nem feltétlenül biztos a Demokratikus Koalíció támogatásában. Az, hogy közös jelöltet állítanak–e az önkormányzati választáson az ellenzéki pártok, még bizonytalan, azt viszont megtudtuk, legalább tíznaponta egyeztet Gyurcsány Ferenccel, akit megfelelő információval lát el a VII. kerületet érintő ügyekkel kapcsolatban. Pikáns adalék, hogy Niedermüller Péter a kerületi drogügyletekről is részletesen beszélt az interjúban. A DK önjelölt Sherlock Holmes-ja azt is tudni véli, hogy a kábítószert a taxisoktól szerezhetik be Erzsébetvárosban. Arról viszont hallgatott, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy minderről a hatóságokat is értesítette–e...? Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek. Pálfordulás: Lukácsi szerint Márki-Zay Péter és Gyurcsány nélkül garantált a siker
Bár korábban Márki-Zay Péter egyik legfőbb bizalmasának számított, hiszen a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke is volt és a kampány alatt szinte mindenhova elkísérte főnökét Lukácsi Katalin, most mégis úgy látja, hogy egykori vezére és Gyurcsány Ferenc nélkül garantált az ellenzék sikere a választáson. Erről a közösségi oldalán írt a politikából a vereség óta visszavonuló Lukácsi Katalin, aki korábban még nagyon hitt abban, hogy az összefogással és Márki-Zay Péterrel lehet csak választást nyerni.