Magyar ugar
Bár Gyurcsányék szüntelenül riogatnak, az infláció a legalacsonyabb béreken sem fog ki
Megszokhattuk már, hogy a teljes baloldal - élén Gyurcsány Ferenccel - azzal riogat, hogy a kormány hibájából alacsonyak a bérek Magyarországon, emiatt pedig megélhetési válság alakult ki, a valós kép egészen mást mutat. Erre jó példa, hogy tavaly és idén, két év alatt a minimálbér és a garantált bérminimum reálértéke is emelkedik. Olyan időkben nő a legkisebb fizetések értéke, amikor háború, az elhibázott uniós szankciós politika és a világgazdaság folyamatai egyszerre növelik az inflációt. Büntetlenül plagizálhatják a magyar alkotókat? Újabb fejezetéhez érkezett az "Oltári csajok-ügy"
Óriási sikerrel futott az RTL Klubon az Oltári csajok című tévésorozat, a háttérben azonban még szövevényesebb sztori bontakozott ki, amit a nézők egészen addig nem is sejtettek, míg egy bátor írónő szembe nem szállt a médiaóriással és tárta fel a német hátterű szennycsatorna kleptomániáját. Köbli Viktória szerint ugyanis regényét egyszerűen ellopták tőle, ezt pedig nem nézte tétlenül. Bár egy globális médiacéggel szemben harcba bocsátkozni az esetek többségében öngyilkos küldetés, kislánya biztatására mégis vállalta a küzdelmet. Az évek óta tartó fiaskóról a PestiSrácok.hu többször is részletesen beszámolt, emiatt persze portálunkat is beperelte a kereskedelmi csatorna – velünk szemben azonban nem jártak sikerrel. A bíróság azonban - elsőfokú ítéletében - a napokban felmentette a plágiumvád alól az RTL menő producerét, Kalamár Tamást és társait, lazán figyelmen kívül hagyva számos szakértői véleményt. Nézzük, miről is van szó. 25 éve megoldatlan a gyulai gyermekgyilkosság - Szathmáry Niki édesanyja nem tud belenyugodni, hogy a tettest még mindig nem kapták el
Szathmáry Nikolett nevét akkor ismerte meg az ország, amikor nyoma veszett Gyula belvárosában néptáncról hazafelé menet. A hétéves kislány eltűnésének körülményei a mai napig nem tisztázottak, holttestét évekkel később találták meg a 44-es főút melletti csatornában, egy tápos zsákban. Negyed évszázad alatt sem sikerült a gyilkos nyomára bukkanni, a rendőrség szerint "a bűncselekménynek voltak potenciális jelöltei", mégsem lett meg az az ember, aki megölte a kislányt. Az ügyet volt, hogy lezárták, majd később újranyitották az aktát – a nyomozás azonban nem vezetett eredményre. A család, a barátok és mindazok, akik nem feledték el a kicsi lányt, évente egyszer közösen járják végig Niki eltűnésének évfordulóján azt az útvonalat, melyen 1998. január 14-én a hétéves kislány is elindult. "Minden évben megtartjuk a sétát és rendszeresen gyújtok gyertyát ott is, ahol a nádvágók megtalálták. Nem tudom elengedni, nem tudok továbblépni addig, amíg az ügy lezáratlan, amíg nem fizet meg tettéért gyilkosa" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Iszály-Szilágyi Edit, Szathmáry Nikolett édesanyja. Az út mentén rendszeresen friss virágokkal, plüss játékokkal emlékeznek meg a kislányról, a szörnyű gyermekgyilkosság nemcsak Gyula városát, de az egész országot megrendítette. Huszonöt év telt el Niki eltűnése óta. Huszonöt éve nem felelt senki sem az édesanyának arra a kérdésre, ki ölte meg a lányát... Ma kiderül, hogy a Márki-Zay Péterék pénzét elfogadó jászberényi jobbikos polgármester tud-e újrázni az időközin
Ma eldől, hogy a Hitlerről és Szálasi korábban kvázi pozitív kontextusban posztolgató, majd Jászberény német testvérvárosának vezetőivel náci himnuszt hallgattató jobbikos polgármester, Budai Lóránt marad-e a település vezetője vagy sem, ugyanis erről dönthetnek ma a jászberényiek az időközi önkormányzati választáson. A politikus körül azonban mostanában nem szélsőséges balhéi miatt volt hangos a sajtó, hanem azért, mert Márki-Zay Péter elismerte, hogy Budai kampányát is támogatják az amerikai dollárokból, de ezt a polgármester tagadta; csak azt ismerte el, hogy félmilliót kapott a volt baloldali miniszterelnök-jelölttől. Huth–Hont vita a Hír TV-n: Ki kinek a zsoldosa? (visszanézhető)
Nemrég a Magyar Nemzet felületén heves vita bontakozott ki Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője között arról, ki áll külföldi zsoldban a szerkesztőségek közül. Bodoky mellé (a válaszcikk társszerzőjeként) Hont András, az Átlátszó, a Spirit FM és az ATV munkatársa is beszállt. A Hír TV péntek este lehetőséget adott a két félnek, hogy stúdióvitában ütköztessék érveiket. Orbán Viktor: Beléptünk a veszélyek korába
Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A miniszterelnök hozzátette: a tegnapi esetből is látszik, hogy a rendőri munka veszélyes munka, de mivel igen ritka a tegnap esti, rendőrgyilkossággal végződő, újbudai eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.
A Belügyminisztérium kemény üzenetet küldött a pedagógusoknak, itt vannak a részletek!
Egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti. Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg – minderről a Belügyminisztérium írt az MTI-hez eljuttatott közleményében. Ebben azt is hangsúlyozzák: a módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele. Dacos, kemény elszántsággal – Kern Károly vezérkari tiszt, a doni áttörés hőse
Pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt történt az úgynevezett doni áttörés, amely mindörökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nemzet emlékezetében. A szovjet alakulatok 1943. január 12-én törték át a magyar arcvonalat a Don-kanyarban, a kezdetben hősiesen kitartó, csaknem kétszázezres 2. magyar hadsereg erejét azonban felőrölték az embertelen körülmények, az éhség, a rendkívüli hideg. A hadsereghez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül csaknem 120 ezren estek el, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba. Az évforduló alkalmából a Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán Babucs Zoltán, az intézet munkatársa jelentetett meg rövid írást, amelyben kiemeli: ideje eloszlatni a pártállami tévhitet, hogy „a vezérkari tisztek dőzsölve, jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták a dermesztő hidegben küzdő csapatoknak a parancsokat”, a valóságban ugyanis a tisztek osztoztak a hadsereg sorsában, és amikor úgy hozta a szükség, maguk is fegyvert ragadtak. Kormányinfó – Az állam kifizeti a következő évben az Erasmus-ösztöndíjakat a magyar diákoknak, ha Brüsszel továbbra is ezzel próbálja zsarolni az országot
Szerdán megtartotta évindító ülését a kormány, csütörtökön délelőtt pedig az idei első Kormányinfón tájékoztat a megszületett döntésekről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A kormányfő a tegnapi kormányülésen arról írt, hogy a veszélyek korába léptünk, valamint kijelentette: „a járvány után a háborúval és a nyomában járó gazdasági és energiaválsággal kell megküzdenünk”. MÉDIATÖRTÉNETI PILLANAT! Fókuszcsoport Ádám és társa belép az oroszlán barlangjába – The Fair Right
A YouTube világában megszokott, hogy a különböző tartalomkészítők életre szóló barátságokat kötnek, de az sem ritka, ha nem értenek egyet egymással. Fókuszcsoport Ádám és én az utóbbiak közé tartozunk. Aki aktívan követi legalább az egyikünk csatornáját, az találkozott már az egymásnak üzengetős videóinkkal és azt is tudja, hogy valódi, hús-vér vitára eddig még nem került sor... egészen mostanáig. A barátságos mérkőzésként meghirdetett beszélgetés helyszíne továbbra is az R56 söröző, az időpont pedig azóta is változatlan: január 26, 19:00. Aki azonban nem tud eljönni, az élőben követhet majd minket a PsTV YouTube-csatornáján. Bárhogy is, hiba lenne kihagyni ezt a történelmi pillanatot. Örök nyugalomra helyezték Nagy Lászlót, a 2006-os rendőrterror kilőtt szemű áldozatát (Videó+Galéria)
2006 tragédiája máig árnyékot vet a magyarokra, hiszen a mai napig nem történt meg az akkori politikai felsővezetés felelősségre vonása. Nagy László halála napjáig remélte, hogy fény derülhet az igazságra. A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra. Bese Gergő atya megáldotta szerkesztőségünket, a szenteltvízből még Gyurcsány Ferenc is kapott (Videó + Galériával frissítve)
Mondhatnánk, az áldásból soha nem elég, hiszen karácsony előtt Kozma Imre atya áldott meg bennünket, most pedig Bese Gergő atya tette tiszteletét új szerkesztőségünkben és áldotta meg bázisunkat. A szenteltvízből pedig még Gyurcsány Ferenc is kapott, hiszen Bese Gergő atya azt a plakátot is megáldotta, amin a DK elnökének feje díszeleg, és amit az őszödi járat teherautójára készítettünk korábban. Mint az köztudott, Bese Gergő volt, aki tavaly a Karmelita kolostort is megszentelte, éppen ezért arról kérdeztük, hogy egy év távlatában sikeresnek gondolja-e az áldását, de XVI. Benedek pápáról is megemlékeztünk.
Karácsony Kijev helyett „Kijivbe” látogatott, és azt teszi, amire az ukránok kérik
Legalábbis nyelvhasználat terén mindenképp az ukrán itiner szerint cselekszik Budapest főpolgármestere, aki hiperpasszív angol után hiperaktív ukrán nyelvtudást villantott kijevi (vagy kijivi) látogatása során. Karácsony egyébként a V4-es országok főpolgármestereivel közösen látogatott Ukrajna fővárosába, remélhetőleg ezúttal az igazi Vitalij Klicsko meghívásának eleget téve, ahol egy nemzetközi sajtótájékoztatón fejtheti ki nézeteit a világ, Ukrajna, valamint Budapest dolgairól – kérdés, hogy milyen nyelven. Nem bírja abbahagyni: Márki-Zay Péter megint ellentmondásba került önmagával az amerikai dollárok ügyében
Saját magát cáfolja meg folyamatosan az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje a dollárbaloldal botrányos kampányfinanszírozási ügyében – írja a drot.info. Kezd kínossá válni az a magyarázkodás, amellyel Márki-Zay Péter próbálja menteni a menthetőt és valahogy kievickélni a rendszerváltoztatás utáni Magyarország legnagyobb politikai botrányából, amelynek során külföldi erők próbálták befolyásolni az áprilisi országgyűlési választások eredményét. Szembetűnő, hogy csakúgy, mint április 3-án éjjel, a többi ellenzéki vezető mélyen hallgat arról, hogy mennyi pénzt kapott pártja a 3 milliárd forintnyi dollárból, miközben a hódmezővásárhelyi polgármesterrel igyekeznek elvitetni a balhét. Karácsonyék 17 milliárdot hiányolnak a városkasszából – mi összeszedtük, hogy hol hullottak el a pénzek
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kedden, az ATV-ben ismét azzal fenyegetőzött, hogy Budapest hamarosan működésképtelenné válhat, mert 17 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. A hiányzó összeget természetesen a kormánnyal szeretnék kipótoltatni. Pedig a főváros vezetése ennél jóval nagyobb összegeket csorgatott ki kezei közül. A teljesség igénye nélkül most összeszedtük azokat a forrásokat, amelyek Karácsonyék gyakorlatilag az ablakon dobtak ki, és amelyek bőven befednék a 17 milliárdos lyukat. Rétvári Bence a PS-nek: az elmúlt 30 év legnagyobb béremelését kapják a pedagógusok (Videó)
Közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európára, mondta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese az Észak-Macedóniába induló rendőri misszió búcsúztatásán arról beszélt stábunknak, hogy történelmi béremelést kapnak a következő 25 hónapban a pedagógusok, valamint arról is, hogy az idei Erasmus-programok a szerződéseknek megfelelően valósulnak meg, jövőre pedig tárgyalni fognak az ügyben. Gyurcsány az ellenzéki polgármestereknek: ne a várossal foglalkozzanak, hanem uszítsák a lakosokat a kormány ellen!
Gondolatok Ferenctől 2024-re. Száztizenöt éve született Wass Albert
1908. január 8-án, pontosan ma száztizenöt éve született Wass Albert, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb figurája, a nemzeti oldal irodalmi ikonja. A kommunista rezsimek üldözték, Magyarországon a népbíróság apjával együtt halálra ítélte, Ceaușescu a Securitate ügynökeivel akarta kivégeztetni. Munkásságát hazánkban hosszú évtizedeken át betiltották és csak a rendszerváltás után fedezhettük fel újra. Neonáci ukránokat támogat a "liberális" Momentum, Gyurcsányék hatalmas öngólt lőttek (Karanténvlog)
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal maradékát és az ő brigádjuk lesz az egyeduralkodó a szemétdombon. A Karanténvlog le is csapott a nagy forradalmárokra, akik közben hatalmas öngólt lőttek, miközben a kisembereket, a szegényeket karolják fel szavakban, képesek egy bárgyú taktikai húzás miatt olyan slamasztikába kerülni, amit nehéz lesz kimagyarázni. A nagy dacosság közepette ugyanis nulla forintot kaptak rezsitámogatásra a kormánytól, miközben minden más ellenzéki kerület százmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást, még a DK-s Niedermüller is, aki 300 millió forintot szerzett így a VII. kerületnek. Természetsen a Karantén nem hagyta szó nélkül a Momentum újabb pojácáskodását, hiszen Tompos Márton, a párt szóvivője hirtelen nagyon őszintének próbált mutatkozni, most már megint szabadulna Gyurcsánytól, és közben a neonáci ukránokat védi habzó szájjal, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy épp az ukrán vezérkari főnök pózolt a tömeggyilkos náci Bandera fotójával. Nem hagyjuk ki a vármegyéket sem, hiszen a baloldal és liberálisok sikítófrászt kaptak az átnevezéstől, persze más nyugati országok több évszázados hagyományait szolgalelkűen tudják majmolni. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is! Fegyelmi eljárást kezdeményeztek a kormányzati rezsitámogatásról gyurcsányi utasításra lemondó László Imre ellen
Fegyelmi eljárást kezdeményez az újbudai Fidesz László Imre ellen, mivel véleményük szerint a kerületvezető polgármesteri tisztségéből eredő kötelességét szegte meg azzal, hogy a médiában megjelent hírek szerint Gyurcsány Ferenc és a DK központi parancsára nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen az XI. kerület számára nyújtandó kormányzati támogatásról lett volna szó, és így százmillióktól esett el a helyi költségvetés. „A csend nem rend!” – Az Amnesty International elhallgatott bántalmazási botrányának margójára
Az ősz elején indult tüntetéssorozatban kiemelt szerepet kapott az Amnesty International nevezetű Soros-szervezet, amelynek aktivistái rendre szervező-koordinátorként tevékenykednek az egyes megmozdulásokon: a tömegben „stratégiailag” szétoszolva megafonba kiabálják a különböző jelszavakat, a többi pedig már a pszichózis dolga. Ezek alapján nem lenne olyan nehéz elképzelni, hogy nemcsak skandáltatják, de szerzik is azokat a jelszavakat, amelyekkel végigmeneteltetik a tanárokat és diákokat Budapest utcáin. Az egyik ilyen jelszó, hogy a „csend nem rend”. Vajon mit szólnak ehhez azok, akiket éppen az Amnesty akar elhallgattatni a szervezet körül kibontakozó nemi diszkriminációs botrány eltussolása közben? Kíváncsian várjuk, hogy vajon saját maguk ellen is utcára vonulnak-e hasonló jelszóval a derék aktivisták. Márki-Zay most már tényleg tudja, hogyan lehetne leváltani Orbán Viktort – Új pártot alapít és ellenállást szervez
Márki-Zay Péter az európai parlamenti választásokra készül, új pártja pedig bejegyzés alatt van – erről az Indexnek adott interjúban beszélt a hódmezővásárhelyi polgármester, akinek érzékelhetően egyáltalán nem szegte kedvét a politikai szerepvállalástól az áprilisi országgyűlési választáson elért csúfos vereség sem. Sőt, még azok után sem vonul vissza a közszerepléstől, hogy elkottyintotta magát a baloldali pártok külföldi finanszírozásáról és gyakorlatilag lebuktatta a dollárbaloldalt. Márki-Zay Péter egyébként továbbra is úgy gondolja, hogy nem lehet leváltani Orbán Viktort és a Fideszt "szimplán" demokratikus eszközökkel, a választási vereségért pedig Gyurcsány Ferenc és a Kétfarkú Kutyapárt a hibás – nekik tudható be, hogy a kormánypárt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. És ez még nem minden. Milliókkal segítene a kormány, de a balosoknak ez sem kell – Polbeat Gyurákovics Andreával és Kovács Andrással
44 milliárd forint támogatást oszt szét a kormány 156, 10 ezer lakos feletti önkormányzat között – jelent meg hétfőn a rendelet a Magyar Közlönyben. A vidéki önkormányzatok mellett 17 budapesti kerület is részesül az egyenként több százmilliós támogatásban. Láng Zsolt kormánybiztos szerint a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét, ám szembeötlő, hogy több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni a támogatás összegéről, vagyis a dacolásuk miatt a kerületük lakói több százmillió forinttól esnek el. Az újabb baloldali hisztiről és a kormányzat újabb támogatásáról Gyurákovics Andreával, a Fidesz–KDNP ferencvárosi frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo újságírójával beszélgetünk. Jöjjenek el az élő adás felvételére, a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe csütörtök este hétre, vagy kövessék a műsort ITT élőben, illetve a PS TV YouTube-csatornánkon! Újabb törés az ellenzékben – Az MSZP még kitart amellett, hogy a politikusoknak elsősorban a választóikat, és nem a pártjukat kell képviselnük
2023 januárja máris meghozta az idei első törést az egységes ellenzék soraiban, mégpedig ideológiai, erkölcsi természetűt. Ennek lényege, hogy az MSZP szerint a politikusok elődleges feladata a választóik képviselete, a gyurcsányisták szerint viszont saját maguk a legfontosabbak. Így szerdára a szocialistákból a hatalom kezét csókolgató csicskák lettek, csak mert örültek a fővárosi kerületek és nagyobb városok részére érkező rezsitámogatásnak, a DK-sok viszont ezért is perre mennek. Tanulságos hozzáállás... Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.