Magyar ugar
Az ukrán nacionalistákat már a történelmi tények sem zavarják
Már március 15-ének reggelén magyarellenes, történelemhamisító bejegyzéseivel hangolt az Ukrán Kárpátalja (Українське Закарпаття) Facebook-oldal, amelynek a szerkesztői számára korábban sem jelentett problémát, hogy közel 50 ezer követőjüket többek közt azzal hergelje, hogy Ungvár, sőt, Huszt vára is ősi ukrán vár, a magyarok pedig puszta provokációból helyeztek ki a műemlékek magyar történelméről megemlékező táblákat. De ugyanez a közösségi oldal volt, amely érdekes módon a munkácsi Turul ledöntése előtt már a magyar szimbólumokat vette célba, mert azok állítólag birodalmi célok jelképeként állíttattak és nincs keresnivalójuk az ukrán Kárpátalján. A PestiSrácok.hu is megemlékezett róla, hogy március 15-e fontos dátum Kárpátalja történetében, 1939-ben ezen a napon vonult be ugyanis a magyar hadsereg Kárpátaljára és foglalta vissza az első bécsi döntéssel még vissza nem csatolt területeket. Bár a Magyar Királyság nem mondott le az igazságtalan békediktátummal elszakított területeiről és azok magyar lakosságáról, a terv az volt, hogy a Magyar Királyságon belül autonóm ruszin tartományt hoznak létre, a ruszinok pedig fel is esküdtek a magyar koronára. 1939. március 15-ről az Ukrán Kárpátalja oldal magyargyűlölő nacionalista szerzői egészen máshogy emlékeznek meg, és arról cikkeznek már második napja, hogyan támadta meg az agresszor magyar horda a független Kárpát-Ukrajnát. Hősként emlékeznek meg Avgusztin Volosinról, akit az ő állításuk szerint március 15-én választottak elnökké, sőt, még aznap kikiáltották a függetlenséget is. De kihirdettek egy alkotmányt, jóváhagyták az állami címert, valamint a kék-sárga zászlót – mindez ugye aközben történt, hogy a jelentős túlerőben lévő agresszor magyar katonákkal harcoltak éppen. Bródy András nevét is kisavazták az ukrán történelemből, akit azért vetettek börtönbe, mert magyarbarát politikus volt és népszavazással akarta eldönteni a hovatartozás kérését.Süveg Anna a PS-nek: Az akkumulátorgyárakról szóló pozitív hatástanulmányok a kormány megrendelésére készülhetnek (Videó!)
Ahogy korábban a Momentum a magyar rendezésű olimpia megakadályozását, most az LMP tekinti szívügyének a magyarországi akkumulátorgyártás elleni fellépést. Annyira komolyan veszik, hogy már Győrben is tüntetést fognak tartani a szerintük káros beruházás ellen. Süveg Anna, az LMP szóvivője stábunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy azok a hatástanulmányok, amelyek szerint az épülő akkumulátorgyárnak nincs környezetkárosító hatása, a kormány megbízásából készülhettek. Szerinte a magyar kormány a profitjukat féltő multik érdekeit nézi, nem a magyar emberekét. A szóvivő úgy tudja, minden zöld szervezet és civil szakértő azt mondja, hogy környezetkárosító az épülő akkumulátorgyár. Érdekes módon, szerinte ezek objektíven, mindenfajta politikai szándék nélkül készítenek hatástanulmányokat az ügyben. Részletek a videóban.Célkeresztben Magyarország? – A Hit Rádióban ismét kényes témát boncolgattak a PestiSrácok.hu lapszerkesztőjével
A Hit Rádióban, Fekete Rita műsorában ismét kényes témáról beszélgettek kolléganőnkkel, a PestiSrácok.hu lapszerkesztőjével. Jurák Katával egy korábbi adásban már fejtegették, miként jelennek meg a magyar politikában a külföldi érdekek, kik és milyen módon érvényesítik azokat. Most azonban még pikánsabb kérdésekre keresték a választ.Magyarország adottságai jobbak, mint Izlandnak – Az olcsó, zöld energiatermelés fellegvárává válhat hazánk
Ahogy arról korábban már portálunk beszámolt, a geotermikus energia Magyarország számára ma még szinte felfoghatatlan léptékű lehetőségeket tartogat. Ezúttal portálunk egy szakmai háttérbeszélgetésre kapott meghívást, ahol lehetőségünk nyílt a hazai geotermikus fejlesztések mellett elkötelezett vállalatok képviselőit és a szakmai szereplőket is kérdezni a témában.A kutyák és csimpánzok után 60 évvel a muciológusok is megérkeztek az űrbe – Hardcore Hobbista
Űrprogramjuk vezetője pedig nem más, mint a természettudományok Jar Jar Binkseként már bizonyított Puzsér Róbert. Az ő véleményének megképződésében sosem akadály, ha egyáltalán nem ért az adott témához. Ez azonban nem egyéni gyengéje, hanem egyfajta világjelenség, amiért a rengeteg pénzért senkinek se kellő muciológusképezdék a fő felelősek. A Hobbista pedig nem volt rest, végigvette, kik szolgálnak jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson, és megvizsgálta, vajon hány vadászpilóta van közöttük. És ha már a tudomány és a muciológia kapcsolatával foglalkoztunk, akkor megnéztük, hogy állhatott elő az a helyzet az Egyesült Államokban, hogy a dráma- és táncpedagógiai diplomára felvett, több százezer dolláros diákhitelt később nem tudják visszafizetni a piaci viszonyok között kevéssé értékesnek bizonyuló értelmiségi fiatalok.Dr. Csókay András a PS-nek: orvosi tévedések esetén egyedül az önvizsgálat és beismerés szabadít fel és szolgálja az orvostudomány fejlődését
Súlyos szövődményekről, orvositévedésekről tartottak a napokban nemzetközi konferenciát Indiában, amelyen dr. Csókay András is részt vett mintüléselnök és meghívott előadó. A neves magyar idegsebész aPestiSrácok.hu-nak azt mondta, életetalán leghasznosabb orvoskongresszusán van túl. A hibák lehetőségét – hiszen emberek vagyunk – nullára redukálni nem lehet. Rendkívül fontos az, hogy egy orvos az elkövetett hibát hogyan kezeli önmagában és mit mutat kifelé. Csak az önbevallás és szembenézés hoz lelki felszabadulást, csak így lehet továbblépni egy esetleges súlyos szövődmény, akár a beteg sajnálatos halála után. A bevallás és feldolgozás módszertana ezen túl a hibák jövőbeni kiküszöbölését is szolgálja, csak így tud fejlődni az orvostudomány – vélekedett lapunknak nyilatkozva Csókay doktor. Majd arról is beszélt, mennyivel nyitottabbak, elfogadóbbak a keleti vallások; mennyire természetesnek vették hindu, buddhista, muzulmán orvosok, professzorok – akikkel együtt meditáltak, ki-ki a saját Istenéhez imádkozva –, amikor arról beszélt, hogy Krisztushoz imádkozva születettekaz idegsebészeti innovációk, amellyekkel a sziámi ikrek szétválasztása lehetővé vált. A spiritualitás, az Istenben való hit és annak az orvoslásban való szerepe a világ másik oldalán mintha teljesen természetes volna."A" Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és Jurák Kata a Polbeatben (felvétel ma 19 órától, az R56-ban!)
A nemzeti oldal közismert civil megmondóemberei, a polgári körök, megemlékezések, békemenetek, fórumok aktív szervezői és mecénásai, a megalkuvásmentes állásfoglalásaikról ismert neves páros tagjai, azaz "A" Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós lesznek a Polbeat csütörtök esti felvételének vendégei. Szó lesz az antifasiszta támadásokról, az Európa számos országban forrongó tüntetések hátteréről és a nemzeti összefogás szükségességéről. Jöjjön el, kérdezzen Ön is!A Pannon Egyetemért Alapítvány új kuratóriumi elnöke: "a modern egyetem a modern gazdaság alapja"
"Sok év után úgy indulhatott el a 2022-es és 2023-as év tervezése, hogy az alapműködésre, az infrastruktúra, a humán erőforrás fenntartására az állam biztosítja a forrásokat, minden egyéb fejlesztései forrást arra fordíthat az egyetem, amire megkötötték a szerződéseket" - mondta a Veszprém Megyei Naplónak Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke. Az egyetemet fenntartó alapítvány élén azért volt szükség váltásra, mert Navracsics Tibor lemondott a tisztségről. A Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága március elsejétől választotta elnökének a Pannon Egyetem nagykanizsai egyetemi központjának docensét. Továbbá két új kuratóriumi tagot is választottak, Bartus Pétert, a Pannon Egyetemért Alapítvány operatív igazgatója, valamint Szabadics Zoltán, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense, Zala megye turizmusának meghatározó vállalkozója személyében."A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak" – A Petőfi-szobornál üzentek Budaházyék szabadságáért
Családtagok és Budaházyék mellett kiállók, köztük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői a Petőfi-szobornál gyűltek össze március 15-e alkalmából. A békés megmozdulással azt üzenték: nincs rendben az, hogy a 2010 előtti nehéz években a nemzeti ellenállás élére állók elítéltként börtönben töltik a szabadság ünnepét. 10 méter hosszú molinót húztak ki és tartottak a kezükben, a következő felirattal: "A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak".Fotókon a nemzeti ünnep (Galéria)
A PestiSrácok.hu fotósa, Hatlaczki Balázs bejárta az ünneplő Budapestet, ott volt az ellenzéki rendezvényeken és a hivatalos eseményeken is. Volt "Szabadságmenet", Klára és Ferenc egy szinpadon, és diáktüntetés is, az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront szervezésében.Március 15-én Karácsony Gergely megemlékezett Ukrajnáról – Arató szerint nem nemzeti jelkép a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászló
Karácsony Gergely Andrássy úton tartott beszédében arról elmélkedett, hogy "aki ma kokárdát visel, annak azt is ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának". A rap dalokkal tűzdelt párbeszédes megemlékezésre ezúttal nem hívták meg az MSZP-t , de a szocialisták a párt saját, délelőtt fél 10-re meghirdetett sajtótájékoztatóján sem jelent meg. Helyette a párt választmányi elnökének, Hiller Istvánnak a választókörzetébe vonultak össze, két fős tömeget megmozgatva. Ennél éppen valamivel volt népesebb a Momentum aktivista csapata, akik "benépesítették" az ürességtől kongó rendezvényteret. Tóth Endre, a rendezvénynek helyt adó XXII. kerület országgyűlési képviselője láthatóan kellemetlenül érezte magát a megjelent sokaság (hiánya) miatt, és úgy vélekedett, ha válaszolna portálunknak a sajtószabadság napján, akkor rossz választ tudna adni. Buzinkay György ennek alapján okkal vélekedett úgy, hogy az ellenzéki oldalon az erő Feriékkel van, a magyarságszeretet azonban kevésbé, Arató szerint ugyanis nem nemzeti jelkép a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászló.Családok nélkül nincs haza, haza nélkül nincs béke és biztonság (Videó!)
Nagyszabású ünnepséget rendeztek a Múzeumkertben az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulójára. Beszédet mondott Csák János a kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki úgy fogalmazott, az Isten – Család– Haza egysége a magyar szabadság záloga.Orbán: tartozunk Petőfinek azzal, hogy soha nem engedjük a magyarság kezéből kicsavarni a szabadság zászlaját (VISSZANÉZHETŐ)
Tartozunk azzal Petőfi emlékének, hogy soha nem engedjük meg, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből nem fogjuk hagyni, és nem is fog sikerülni, mert minden magyarban van egy kis Petőfi - jelentette ki ünnepi beszédében Orbán Viktor Kiskőrösön. A miniszterelnök kiemelte, a költő alakja mindig felrémlik a magyarság előtt, ha megtorpan, ha elbizonytalanodik, „ha a szó nem segít, látjuk, ahogy elindul helyettünk, újra meghalni a magyar szabadságért”.Kövesse percről percre a PestiSrácok.hu közvetítésével a nap eseményeit! (élő hírfolyam)
Idén Kiskőrösön tartja ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, azonban a budapesti, központi ünnepség sem maradhat el, a PestiSrácok.hu pedig mindkét helyszínről tudósít. A Nemzeti Múzeumnál Csák János kulturális és innovációs miniszter tart beszédet, ahonnan élőben jelentkezik stábunk 11 órakor a legfrissebb reakciókkal véleményekkel. Délután 16.30-kor pedig Karácsony Gergely és a Párbeszéd megemlékezéséről jelentkezünk élőben, de a DK, a Momentum és a szocialisták sem maradhatnak ki a március 15-i szórásból. Kövesse velünk a forradalom évfordulójának minden eseményét a PestiSrácok.hu-n!Maróth Miklós kapta a Magyar Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjét
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést MARÓTH MIKLÓS Széchenyi-díjas klasszika-filológus, orientalista, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, az Union Académique Internationale tiszteletbeli elnöke, az Academia Europaea tagja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára kapta több mint fél évszázados, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő kutatói pályafutása, szerteágazó oktatói tevékenysége, valamint a tudományos közéletben betöltött jelentős szerepe elismeréseként.Jurák Kata a Hit Rádióban: a külföldön képzett ellenzék miatt újra kellene gondolni a hazaárulás büntetőjogi tényállását
"Újra kellene gondolni a hazaárulás büntetőjogi tényállását" – fogalmazott a Hit Rádióban Fekete Rita műsorvezető vendégeként Jurák Kata, a PestiSrácok lapszerkesztője. Kolléganőnket a "Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben" címmel megjelent cikksorozatával kapcsolatban a Momentum ismertté válásáról, illetve annak vezéralakjairól, Berg Dánielről és Cseh Katalinról is kérdezték. Természetesen nem maradhatott ki Szabó Tímea, a Párbeszéd üdvöskéje sem, akiről szintén a PestiSrácok.hu írta meg először: számos kérdést felvet tevékenysége, hiszen a politikus életrajzát tanulmányozva bukkantunk rá arra az érdekes összefüggésre, mely egy amerikai hírszerzési direktíva és a Párbeszéd társelnökének tevékenysége között mutatható ki. Az interjúban a Google diktatúrája elleni nemzetközi összefogás fontosságáról is beszélt, a bigtech cég ugyanis két év alatt másodjára is törölte az oknyomozó portál YouTube-csatornáját.Itt a megfejtés, mi különbözteti meg a belhoni és a határon túli magyarokat
Van különbség a zentai varrónő és a gyékényesi kardiológiai szakasszisztens között? Már persze abban a tekintetben, hogy melyikük milyen magyar. Erre ad választ az a március 15-én megnyíló kiállítás, amely a Kárpát-medence mindennapi arcait mutatja be határok nélkül. A 2021-ben megszületett tárlat most indul országjáró körútra, hogy hirdesse: nincs külhoni és belhoni magyarság, hanem mindannyian ugyanannak az egységes és oszthatatlan nemzetnek vagyunk a tagjai. Az Üllőn megnyíló, majd további három vidéki várost érintő vándorkiállítás a Jogar Alapítvány és a Patrióták együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.A GVH elnöke: Független hatóságként, de kivesszük a részünket az infláció letörésében
Független hatóságként kivesszük a részünket az infláció csökkentésében - jelentette ki Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a szervezet által megrendezett háttérbeszélgetésen, ahol szó volt továbbá arról, hogy a GVH a tavalyi évben összesen 101 vállalkozást bírságolt meg jogsértések miatt, de a kartellekkel szembeni határozott fellépés is meghozta az eredményét. A hivatal közbenjárásának eredményeképpen összesen több mint 55 milliárd forint haszon ütötte a magyar emberek markát. A beszélgetés során szó volt arról is, hogy ma már adattal is lehet fizetni, éppen ezért a hivatal a közösségi médiumokkal szemben is vizsgálatot folytat, mivel nem lehet tudni, hogy a felhasználók adatait, kiknek, hova és milyen célból adják el. A GVH vezetőségét a PestiSrácok.hu pedig arról is megkérdezte, hogy mit tudnak tenni ők annak érdekében, hogy a techóriások kényük-kedvük szerint csavarjanak le nekik nem tetsző médiumokat a közösségi portálokról, videómegosztókról, ahogyan azt esetünkben is többször megtették.NMHH: Legyünk tudatosak a digitális térben is!
Az elmúlt években jelentősen változó fogyasztói szokásokat egyszerre befolyásolja a technológiai háttér folyamatosan gyorsuló fejlődése, az elérhető infokommunikációs szolgáltatások körének bővülése, valamint a médiatartalom jellege, minősége és hozzáférése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a március 15-i fogyasztóvédelmi világnap alkalmából összegyűjtötte azokat a platformokat, amelyek segíthetnek a tudatos döntések meghozatalában, legyen szó edukációról vagy netsebességet, elektroszmogot mérő szolgáltatásról, illetve a távközlési, postai szolgáltatásokat összehasonlító felületekről.Politikai megrendeléseket kapnak külföldről a kormánykritikus magyar médiumok
Az Alapjogokért Központ Igazságháborúk című konferenciáján felszólalt Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, aki ismertette az intézet legújabb kutatását, amely a külföldről finanszírozott médiával foglalkozik. Ebben világossá vált, hogy a megvizsgált kilenc médiatermék írott anyagainak több mint fele összesített átlagban negatívan állította be a kormány munkáját, és finanszírozásukat éves átlagban 25 és 100 százalék közötti arányban nyerik külföldről.Felmentette a Kúria Hunvald Györgyöt – Eljárási hibák miatt úszhatta meg a börtönt
Örül az ingatlan-panamaként elhíresült büntetőügy fő vádlottja, Hunvald György, aki közösségi oldalán írt arról, hogy "végre bebizonyosodott ártatlansága", miután a Kúria– felülvizsgálati eljárás során– hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék által hozott korábbi elmarasztaló ítéletét, amelyben kimondták: jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot kell megfizetnie. A volt szocialista politikus azonban eljárási hibákra hivatkozva a Kúriához fordult, az öttagú tanács pedig megalapozottnak találta az indítványt, így született meg most az a felmentő ítélet, amely ellen nincs helye fellebbezésnek.Nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke
Ahogy 1848-ban, most is szabadságharc zajlik a független sajtóért – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. A kutatóintézet Igazságháborúk II. című konferenciáján beszédet tartott Gulyás Gergely is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az igazság az, ami szabaddá tesz, és a szabadság ad garanciát arra, hogy az igazságot meg lehessen írni. Az eseményen részt vett Boris Kálnoky, az MCC médiaiskola vezetője, aki szerint nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani bizonyos országokban, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.Megállapították, hogy a fiatal liberálisok körében több a depressziós, mint a konzervatívok között
A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tanulmányában – amelyben 17 ezer amerikai fiatalt vett részt – megállapították, hogy a legtöbb depressziós az elmúlt évtizedben a serdülők körében volt, ami nem csoda, hiszen az iskolában, a közösségi médiában, de még a szórakoztató tartalmakban is folyamatosan azzal találkoznak, hogy a klímaváltozás megöl bennünket, egyre nagyobb teret hódit a rasszizmus az USA-ban és a kapitalisták kizsákmányolóak. A Bloomberg szerint pedig a konzervatív fiatalokat kevésbé érinti ez a mentális probléma, mint liberális társaikat.Hisztiznek a zuglói balosok, mert egy modern kereskedelmi városközponttal gazdagodik a kerületük
Szürreális pillanatoknak lehettünk szemtanúi a legutóbbi zuglói lakossági fórumon, amit azért kellett összehívni, mert néhány – a baloldal által felhergelt – zuglói lakosnak nem tetszik, hogy egy XXI. századi kereskedelmi városközpont épül egy kiemelő kormányhatározat keretében a Bosnyák tér melletti, eddig parlagon heverő – a baloldali többség által elkótyavetyélt, és hosszú ideje magánkézben lévő – területen.Ajánljuk még

































