Pesti Srácok

Magyar ugar

Ellenzéki előválasztás: Jakab Péter állítólag összeomlott, sokkolta a kudarc

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
A Bennfentes.net belső értesülésekre hivatkozva közölt előzetes eredményeket az ellenzéki előválasztás első fordulójáról. Bár hivatalos eredmények még nem kerültek napvilágra, a tényfeltáró lap úgy értesült, hogy Jakab Péter kiesett a Gyurcsány-show első felvonásából. A hivatalos végeredményt holnap délutántól óránként jelentkező Facebook élő-videókban, illetve 106 egyéni választókerületi posztban fogják nyilvánosságra hozni.

Budapestre érkezik a LIBE-bizottság – itt lesz az a képviselő is, aki az unió pénzét műanyag klitoriszokra költötte

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Budapestre érkezik a brüsszeli nehéztüzérség: jön vizsgálódni a LIBE-bizottság, azaz az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, hogy Magyarország ellen áskálódjanak kicsit. Igazán neves brüsszeliták érkeznek, hazánkat vizsgálja Donáth Anna – ez már magában milyen abszurd és felér egy hazaárulással –, őt be sem kell mutatni, ám megjelenik fővárosunkban Malin Björk svéd politikus is, aki amellett, hogy erősen szélbalos, az Európai Parlamenttől kapott pénzügyi keretének egy részét műanyag klitoriszokra költötte el, amelyekre pártcsaládjának logóját rakatta fel. A delegációt az a Gwendoline Delbos-Corfield vezeti, akinek feladata, hogy a 2018 őszén Magyarország ellen indult 7-es cikkely szerinti eljárást, amely Judith Sargentininek köszönhető, tovább vigye.

Így szervezi, szállítja a cigányokat Borsodban az előválasztásra a Jobbik

Magyar ugar 2021 szeptember 28.
A Pesti TV és a PestiSrácok.hu stábja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében járt, ahol a múlt héten tört ki egy egészen abszurd előválasztási botrány. Ózdi romák a közösségi médiában panaszkodtak, hogy máshonnan odarendelt, felbérelt cigányokkal akadályozzák az előválasztást, és mivel nem a Jobbikra akartak szavazni, eltávolították őket a sátorból. A csoportokba szerveződött, fenyegetőző, állításuk szerint olaszliszkai romákról többen beszámoltak és fotókat is küldtek szerkesztőségünknek. Stábunk nemcsak Ózdon, hanem a településtől 15 kilométerre fekvő Putnokon is nagy számú cigány emberrel találkozott, akiket buszokkal szállítottak az előválasztás helyszínére. Gyanús csoportosulások is voltak az előválasztás helyszínének közelében; akik leadták voksukat, náluk jelentkeztek, lepacsiztak, jelezvén, a feladat teljesítve. A szavazókat szállító kisbuszok két találkozási pontjánál is elcsíptük Farkas Péter Barnabást, a Jobbik jelöltjét, akitől a botrány kitörése, illetve karlendítős fotója nyilvánosságra kerülése óta sorra határolódnak el az eredetileg őt támogató pártok. A Jobbik hallgat, Farkas menekül.

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a hétfőn lekapcsolt radikálisokat

Jurák Kata Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is meggyanúsította a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt a két embert, akiket emberölés előkészülete miatt tartóztattak le hétfőn. Mint arról előzőleg részletesen írtunk, élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják. A PestiSrácok.hu az általuk halálra ítéltek névsorát is közzétette.

Boomerlázadás – A „honfoglalás” egy gyilkos szó

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
A Boomerlázadásban Mészáros Nóra és Stefka István vendége Grandpierre Attila csillagász, író, zenész volt, aki a műsor során kifejtette, hogy miért volt fontos édesapjának és neki is, hogy a magyarok őstörténetét kutassa és terjessze. Beavatta a nézőket, hogy miért gyilkos szavak a „honfoglalás”, a „kalandozások”, és hogy mi az oka annak, hogy a finnugor nyelvcsalád részeként hirdetik a magyar nyelvet. Kiderült, hogy a magyar krónikák mindegyike a „hazajövetel” és a „visszajövetel” szót használja a „honfoglalás” helyett, szó sincs tehát erőszakos területelvételről. A csillagász véleménye szerint felháborító, ha egy népnek a nemzeti önérzetébe belegázolnak. Szerinte ez az emberi együttérzésnek és a tudománynak is ellentmond.

Orbán Viktor: Bethlen István országépítő munkája hasznos válaszokat adhat korunk kihívásaira

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Bethlen István országépítő munkáját méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében. Orbán Viktor úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket.

Éles csörték az Országgyűlésben: az előválasztást éltette, a családokat támadta az ellenzék

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Kedden is ülést tart az Országgyűlés. Az ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásokkal kezdték a napot, a kormányt gazdasági témában, a családvédelmi törvénnyel kapcsolatban kérdezték, majd szóba került az előválasztás is; volt olyan parlamenti képviselő, aki nem is kérdezett, csak arról áradozott, mekkora siker számukra, hogy megcsinálták az előválasztást, amely ma ér véget. A mai nap további részében öt előterjesztés általános vitáját bonyolítják le; a képviselők elsőként a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló indítványáról mondhatják el a véleményüket, majd négy nemzetközi szerződés kerül terítékre.

Potápi: Gyurcsányék megint leválasztanák a magyarság egyharmadát a nemzet testéről

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Az ellenzék Gyurcsány Ferenc vezetésével megint leválasztaná a magyarság egyharmadát a nemzet testéről – nyilatkozta portálunknak Potápi Árpád János. A Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: újra pályázhatnak az iskolák határon túli kirándulásokra, a Határtalanul program 2011 óta már csaknem félmillió diák utazását tette lehetővé.

Kihúzták a bajból az elvtársak a DK offshore-gyanúba keveredett jelöltjét

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Tóth Csaba óta tudjuk, hogy a szocik mindig jók voltak az áskálódásban, olykor akár a saját oldaluk kárára is, ha az bármiféle előnyt jelent. Tóth Bertalan a Fejér megyei 1-es választókörzetben ad ősszoci alternatívát azoknak, akik még elhiszik, hogy az előválasztás végén majd egy „új baloldal” méreti meg magát a Fidesszel '22-ben. A másik sarokban pedig ott áll az „alternatíva”, a Gyurcsány-párti Ráczné Földi Judit, akinél a VálaszOnline offshore kapcsolatokat talált. Talán senki sem lepődik meg azon, hogy a korábban DK-s színekben országgyűlési képviselőként induló, Magyar György szervezésében működő Országos Előválasztási Bizottság mindössze egy nap alatt „tisztázta” Tóth Bertalan vádjai alól a Gyurcsány-klán jelöltjét.

Orbán Balázs a Politikai Hobbistában: A magyar parlament tele van büszke kommunistával

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Érdemes figyelni a parlamenti vitákat, egészen hihetetlen dolgokat lehet ott hallani – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorában. Felidézte: egy ízben megpróbálta figyelmeztetni Tordai Bencét, hogy amit előad, az egy kommunista szöveg, mire a válaszából kiderült: tudja, ő egy büszke kommunista. Evvel nincs egyedül a baloldalon – tette hozzá Orbán Balázs. Az izgalmas beszélgetés nemcsak politológia szakos hallgatók számára kötelező, hanem mindenkinek, aki szeretné érteni, mi történik a világban, és milyen lehetőségeink maradtak, hogy a zűrzavaros időkből a történelem győztes oldalán kerülhessünk ki és ne temessen bennünket maga alá a neomarxista elmebaj.

Szijjártó: Ukrajna megsértette a szuverenitásunkat – Kijev válaszlépéseket ígér

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba – közölte a tárca vezetője közösségi oldalán. Kijev válaszlépéseket ígér és az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben.

Itt a halállista azokról, akiket a hétfőn lekapcsolt radikális csoport akart kiiktatni

Jurák Kata Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Egészen elképesztő videót találtunk arról a fórumról, ahol híres közéleti, állami szereplőkre, politikusokra mondtak ki halálos ítéletet. A radikális csoport bírói testületének döntése értelmében szeptember 11-én Kulcson, neves közszereplők meggyilkolására buzdítottak az úgynevezett Pi-kör fórumán, ahol azt is hangsúlyozták: "gyilkoljatok, de szépen tegyétek!"

Vadai Ágnes kiakadt a házmestertempót diktáló Karácsonyra, de beszólt Dorosznak is – Az összefogás remekül működik, nem vitás

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
A DK-nak nem kenyere a házmestertempó – üzente Vadai Ágnes Karácsony Gergelynek, majd a Párbeszéd politikusának szegezte a kérdést, hogy bizalmasa és egykori helyettese, Dorosz Dávid a milliós fizetése mellett miért költötte a költségtérítése egy részét rágóra, tortára és édességekre. Dorosz a főpolgármester régi szövetségese, a 2019-es főpolgármester-választási kampány egyik vezetője volt, de főpolgármester-helyettesként alig egy év után megbukott.

Beköpte a Momentum az MSZP-t, a szocialisták szavazatokat vásárolhattak Kecskeméten

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 28.
Szavazatvásárlással vádolja az MSZP-t Kecskeméten a Momentum. Bodrozsán Alexandra, a Fegyőr-párt kecskeméti előválasztási képviselőjelöltje számolt be arról, hogy szombaton tömegével buszoztatták az embereket a szavazósátorhoz, valamint 2000 vagy 4000 forintért próbálták őket rábírni, hogy szavazzanak az MSZP-s jelöltre. Ezzel egy időben Ózdon is hasonló csalás folytatódott: a gyanú szerint a jobbikos Farkas Péter Barnabás használja ki az elszegényedett helyiek helyzetét, hogy voksokat gyűjtsön.

Tíz perc kellett Jakab Péternek ahhoz, hogy ellentmondjon saját magának – Cigánykvóta nem kell, magyarkvóta viszont igen (videó)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 szeptember 27.
Egyre gyakrabban láthatjuk különböző balliberális stúdiókban izzadni a baloldal miniszterelnök-jelölteket azon, hogy bebizonyítsák, melyikük a legalkalmasabb az indulásra Orbán Viktor ellen. Az ATV-ben nemrég még nagyon feltűnően egyetértettek mindenben és azon licitáltak, hogy ki számoltatná el keményebben a kormányt. Most az RTL Klubon viszont ment némi szurka-piszka, hogy ne legyen annyira demagóg és unalmas a vitának álcázott ígéretcunami, de Jakab Péter egy kicsit belezavarodott a nagyotmondásába és kétszer is meghazudtolta önmagát.

Vége a nemzetnek, ha az ellenzék nyer – Székelyföldön járt A Riporter! (videó!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2021 szeptember 27.
Döbbenetes látni, mennyire hazaáruló az ellenzék – ezt nyilatkozta Székelyföldön A Riporternek Tilki Attila parlamenti képviselő és Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke és frakcióvezetője. Láng Zsolt Szarvas Szilveszter kérdésére azt mondta: döbbenet, hogy tizenhét év alatt semmit nem változott az ellenzék a határon túli magyarokkal és a nemzettel kapcsolatban. Azok az emberek, akik tizenhét éve is itt tartottak, és most is, azok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen szavazóréteget képviseljenek a Parlamentben – fogalmazott Láng Zsolt.

Meghosszabbították a veszélyhelyzeti jogrendet – Nem függesztette fel Hadházy mentelmi jogát az Országgyűlés

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 27.
A hétfői nap egyik legérdekesebb napirendi pontja a Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazás volt. Egy rágalmazási ügy miatt vizsgálta a parlament illetékes bizottsága. A szavazáson a honatyák a bizottság döntésének megfelelően elutasították Hadházy mentelmi jogának felfüggesztését. A parlament őszi ülésszakának második ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Pongrácz József korábbi MDF-es országgyűlési képviselőről való megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, az ellenzéki padsorokban pedig azonnal el is gurult az a bizonyos krumpli. A napirend elfogadása után az interpellációk hangozhattak el mintegy másfél órában, amit szavazások követtek. Ezután következett a döntés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig meghosszabbításáról, amit a kabinet korábban azzal indokolt, hogy csak így lehet hatékony és gyors válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre. Schmuck Erzsébetnek is sikerült hamar elgurítani a jakabinus krumplit, amikor kifejtette abbéli bánatát, hogy a nem ellenzéki irányítású média nem rajongja eléggé körbe az előválasztást, valamint az egyetértési versennyé fajult "jelölti vitát". Arató Gergely pedig arról beszélt, hogy örülne, ha a jobboldaliak félnének Gyurcsánytól. A jakabinusok vezérkrumplija ismét elgurult a parlamentben, miután Rétvári Bence részletekbe menően ismertette, hogyan rabolták ki hazánkat a szocialista kormányok; Jakab Péter, mint az értetlen kisgyerek, tudomást sem vett erről, és a kormányt vádolta meg az egészségügy lerombolásával, valamint azzal, hogy nem támogatja a dolgozókat – vagyis azokkal a vádpontokkal, amelyeket éppen aktuális főnökének szegezhetne neki. Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntöttek, két ügyben is, mindkét esetben rágalmazás miatt. A honatyák 112 támogató, 25 ellenszavazat mellett elfogadták a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot.

A botrányos ózdi előválasztás koordinátora szenvedett balesetet az M3-as autópályán

Magyar ugar 2021 szeptember 27.
A botrányos ózdi előválasztás szervezője, koordinátora az a férfi, aki szerdán este BMW gépkocsijával súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán, Gödöllő térségében. A balesetről megírtuk, hogy a sérült autóban több köteg előválasztási szavazólap és nagy mennyiségű készpénz is volt. Arról már nem szóltak a hírek, hogy ki a baleset elszenvedője... A PestiSrácok.hu több cikkben számolt be az ózdi előválasztási botrányról, amely miatt kényszerítés gyanújával nyomozás indulhat. Mint írtuk, nem helyi, hanem vélhetően olaszliszkai romák egy csoportja akadályozta az előválasztási sátornál, hogy leadják voksukat azok, akik nem Farkas Péter Barnabás jobbikos politikust – a Jobbik, valamint a DK, a Momentum, az LMP és az MMM jelöltjét – támogatják. A történtekről tanúskodó fotókon több helyen is felismerhető B. László. Ő lehetett az, aki a Jobbik megbízásából koordinálta az előválasztást Ózdon. Az egyik önkormányzati képviselő konkrétan azt állítja, B. László rendelte az előválasztást akadályozó romákat Ózdra. A baleset körülményeiről egyre több krimibe illő részlet derül ki, illetve terjed a helyi közbeszédben.

Október 23-án újra Békemenet! – Miért fáj a baloldalnak, ha valódi civilek tömege vonul fel? – Plebejus Polbeat a CÖF alapítójával

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 26.
Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és a haladó konzervativizmust szolgálja, akkor ott a helyünk mellette. Ezt igazolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megalapítása is, amikor 2009 virágvasárnapján Makovecz Imrével, Bencze Izabellával, Fricz Tamással teljesen civil kezdeményezésként hoztuk létre a CÖF-öt, majd hívtunk életre egy százezres tüntetést, ahol Gyurcsány bukása után új választásokat követeltünk – mondta el a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Kroó Zitával beszélgetve. A műsorban az is felelevenítették, hogy 2012. január 21-én szintén teljesen civil kezdeményezésként (a kormány egyes vezetőinek vonakodása ellenére) indult útnak az első Békemenet óriási, méltóságteljes tömege, hogy megvédje Magyarország szuverenitását és a választópolgárok akaratát a nemzetközi spekulációs és puccskísérletek ellenében.

Az Ügy – A Nemzeti Jogvédő Szolgálat harca a kettős mércével (Videó!)

Magyar ugar 2021 szeptember 26.
A napjainkra totálisan elmérgesedett közbeszéd, a közösségi médiában való egymásnak feszülés azt eredményezi, hogy a politikai nézetkülönbségbe ütköző emberek egyre erőteljesebben adnak hangot véleményüknek. Egyre gyakrabban hallunk testi kontaktusba, dulakodásba torkolló vitákról, amelyeket – történjenek bármely politikai oldal részéről vagy hatására – természetesen elfogadhatatlannak tartunk. Az viszont abszolút nincs rendben, ha kettős mércével mérik a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást. Ha az egyik oldalnak mindent lehet, minden a szólásszabadság része, a másik meg mindenért a bíróságon találja magát... Az Ügy riportja öt történetet mutatott be: mindegyik főszereplő vagy elszenvedője, vagy aktív közreműködője volt valamilyen nézet- vagy véleményütközésnek, amely büntetőeljárással végződött. Ez az öt eset jól mutatja, hogy a jog mérlege mintha nem egyformán mérné a jobb- és baloldali embereket... Az ügyekben közös, hogy a törvényességért és az egyenlő bánásmódért a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, illetve annak vezetője, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd harcol a hatóságok és bíróságok előtt.

A rolleres, a biciklista, a telefonáló és a kéregető – Ami idegesítő a nagyvárosban (Budapest Patriot vlog)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Dezse Balázs legújabb Budapest Patriot vlogja nagyon szórakoztatóra sikerült. Dezse úr és társa, Varga Ádám azzal indított, hogy ami elviselhetetlen Budapesten, az nem mind Karácsony bűne. Szóval, ha önkritikusak vagyunk, akár magunkra is ismerhetünk, ugyanis ezúttal a legidegesítőbb budapesti szokások kerültek terítékre. Vigyázat, sok mindent ki kellett fütyülni!

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Pénzmosás, csempészés, meggyilkolt arisztokratáktól elvett ékszerek – így építette fel birodalmát a szovjetek kedvenc amerikai apa-fia párja, Julius és Armand Hammer. Julius egy odesszai zsidó kereskedő fiaként költözött Amerikába, ahol Lenin híve, majd legjobb üzleti partnere lett. Mivel az amerikai elhárítás lebuktatta, majd börtönbe dugta, fia vette át a stafétát, aki más amerikai milliárdosokat is meggyőzött a szovjet befektetésről. Például Henry Fordot. Hammer ócska búzát vitt a meggyilkolt orosz arisztokraták ékszereiért cserébe, nem számított, honnan jött a pénz, csak annak mértéke. A legdurvább, hogy a meggyilkolt cárevics hihetetlenül értékes modellhajóját is megszerezte, amit eladott egy amerikai bűnözőnek. Utóbbi ezzel köszönte meg az amerikai elnöknek, hogy az amnesztiát adott neki. Ettől fogva a vérrel bemocskolt modellhajó Franklin D. Roosevelt asztalának dísze volt. Mintegy összefoglalva mindazt a mocskot és fertelmet, amit a bolsevikeknek köszönhetünk, és amihez sok nyugati vígan vagy ostobán asszisztált. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozatát!