Magyar ugar
Őrsiék szobrot állítanak a "kivéreztetett" II. kerületben a Göncz-házaspárnak
A Göncz-házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére írt ki pályázatot a II. kerületi Önkormányzat. A szobor a Vérhalom térre kerül, ahol Göncz Árpád és Göntér Mária Zsuzsanna 2000-től halálukig éltek – írja közleményében a Göncz Árpád Alapítvány. De vajon miért ilyen fontos az egykori köztársasági elnök emlékművének elkészítése a "kivéreztetett önkormányzat" számára? Őrsi Gergely tavaly még azzal indokolta a tervet, hogy nem felejthetik Árpi bácsi "huncut pillantását", nem tudnak és nem is akarnak elszakadni tőle. Pedig számos kérdés felmerül az egykori köztársasági elnökkel kapcsolatban. Ilyen például a taxisblokádban játszott szerepe, vagy éppen az, hogy Gönczöt a kommunistából liberálissá lett Vásárhelyi-féle ötvenhatos brigádon kívül minden egykori forradalmár és szabadságharcos furcsállta, lenézte, gyűlölte, ki-ki a vérmérséklete szerint. Nem értették, hogyan követett el ekkora pálfordulást. De Őrsiéknek úgy tűnik, mindez nem számít: Árpi bácsiéknak szobrot állítanak, akkor is, ha állításuk szerint a gonosz kormány kivéreztette az önkormányzatokat...A Guardian őrült konteója miatt Stummer rögtön aggódni kezdett a nemzetbiztonság miatt
Stummer János aggódik a magyar nemzetbiztonság állapota miatt. Ez a mondat éppen úgy hangzik, mint amikor bő fél évvel ezelőtt az amerikai törvényhozás első számú épületében játszott polgárháborúsdit az USA, és a magyar jogállam/demokrácia helyzete miatt aggódott. Stummerre ugyanis emlékezhetünk, hiszen ő volt az, aki a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként (!) szivárogtatott érzékeny információkat a Puskás Aréna biztonsági átalakításával kapcsolatban. Akkor kiderült, hogy a szupertitkos Orbán-alagút valójában csak egy földalatti bejárat, de Stummer és vidám kis csapata nem adja fel, újabb konteót kívánnak felgöngyölíteni. Nevezetesen azt, hogy világsajtó (= liberális lapok, amelyek szerint például tavaly tavasszal nem ülésezett a parlament) szerint a magyar kormány kritikus újságírók, ellenzéki politikusok és vállalkozók okostelefonjainak feltörésére is használta az izraeli NSO Group kémszoftverét, a Pegasust.Politikai Hobbista – A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi – Jeszy, Szentesi Zöldi és Bayer is kiállt Jurák Kata mellett (Videó!)
A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi, ezért amikor ránézünk, nem az eső jut eszünkbe, pláne nem az özönvíz utáni szövetség, amit Isten Noéval és az emberiséggel kötött, és az égen egy szivárvánnyal pecsételt meg, azt ígérve, hogy nem küld több özönvizet a Földre – mondta Jeszenszky Zsolt a Politikai Hobbistában. Jeszy kiállt a szivárvány-ügyben megszólaló, ezzel a mindig, mindent félremagyarázó balliberálisok féktelen dühét magára zúdító kolléganőnk, Jurák Kata mellett; így tett mások mellett Szentesi Zöldi László és Bayer Zsolt is. Jurák Kata profilját egyébként – nyilván a mindenkit megillető szólásszabadság dicsőségére – vasárnap letiltotta a Facebook.Az Ügy – Dráma és színjáték, avagy az anyai jogoktól Czeglédy pofára eséséig (Videó!)
A gyermekvédelem egy igencsak kényes szeletével, az eldurvult válások esetén a gyermekelhelyezés során vívott harcokkal foglalkozott a Pesti TV Az Ügy című műsora szombaton este. Egy jászberényi családi drámán keresztül mutatta be a riport, hogy bizony nem mindig a gyermekek jogait helyezik előtérbe a hatóságok és a bíróságok. Az Ügy második felében Czeglédy és pofára esése került a fókuszba. Kiderült ugyanis, hogy hiába fogja Gyurcsányt a hat és fél milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus, hiába az ő véd-dac szövetségük, az összes többi ellenzéki párt kihátrált Czeglédy mögül, aki körül az érintettségével zajló büntetőügyek sűrűsödnek.A katasztrófamenedzser – Bakondi György portréja a Pesti TV-n (Videó!)
Árvíz, vörösiszap, hóhelyzet, migráció és járvány – a katasztrófáknak kevés olyan területe van, ahol ne állt volna már helyt Bakondi György. A szakember határőrként kezdte pályafutását. Alapítója volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak. 2002-ben a szocialista kormány azonnal kirúgta állásából. Utcára került, de újra talpra állt. Ügyvédként csinált karriert, majd 2010-ben ismét a katasztrófákat kezdte el megoldani – volt belőlük bőségesen. Bakondi György szabadidejében szívesen motorozik, az kapcsolja ki igazán. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójával Bohár Dániel beszélgetett. A Mi vagyunk a magyarok korábbi adásai itt nézhetők vissza.Az Ügy a Pesti TV-n: egy igazi családi dráma és a nagy Czeglédy-színjáték (előzetes)
Dráma és színjáték – ezzel a két szóval foglalható össze Az Ügy ma esti két riportja, amelyek 21 órától láthatók a Pesti TV-n. Elsőként egy családi drámát láthatnak egy édesanya harcáról és három kiskorú gyermekről, akiket elszakítottak anyjuktól. Hogy lehetséges az, hogy egy gyermekeit példásan viselő édesanya veszítse el szinte minden jogát a gyermekei felett, és azokat éppen annál az apánál helyezze el a bíróság, akinek kapcsán az is felmerült, hogy bántalmazhatja, szexuálisan abuzálhatja a kicsiket? Mi az a szülői elidegenítés vagy ellennevelés, amit egyre több elfajult válás során vetnek be egymás ellen a szülők, mint valami jolly jokert? Mit tehetnénk, hogy ne éppen a gyermekek sérüljenek az ilyen ádáz harcok során? Az Ügy második riportjában a nagy Czeglédy-színjáték és Gyurcsány haverjának pofára esése!Humorral vágott vissza Menczer Tamás a Népszavának, amely szerint ő csak egy Szijjártó-klón
Újra rácáfolt Menczer Tamás arra a téves gondolatra, miszerint a humor baloldali műfaj. Elég csak elolvasni a Külügyminisztérium államtitkárának legfrissebb bejegyzését a közösségi oldalán, ahol bizony igencsak frappánsan tette helyre a Népszavát, amelynek egyik szerzője Szijjártó Péter klónjának nevezte őt, akinek nincsenek gondolatai. Azzal is vádolták, hogy nem tudja megszólítani a fiatalokat, amire Menczer viccesen úgy reagált: a Népszava üde, friss és fiatalos, a Népszava úgy hat ránk, mint egy élénkítő szellő ebben a párás nyári melegben.Pesti Riporter: akinek nem kell az oltás, az ön- és közveszélyes (Videó)
Orbán Viktor pénteki bejelentése után Ferkó Dániel Békeffy Magdolnával beszélgetett a Pesti TV-ben. Mint tudjuk, az ellenzék az antitest-vizsgálatokkal kettéosztotta a koronavírus ellen beoltottakat: akadnak olyanok, akiknek nem termel antitestet a szervezetük az oltás után. Ennek egyik oka, hogy az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására. A Pesti Riporter műsorában most arra keresi a választ Ferkó Dániel, hogy mégis kell a harmadik oltás?Ébresztő, magyarok! A Politikai Hobbista megmutatja, milyen pusztítással fenyeget az LMBTQ-lobbi (videó!)
Az LMBTQ-lobbi egyáltalán nem akarja szexualizálni a gyerekeket. Az, hogy drag queenek, azaz nőnek öltözött férfiak tartanak nekik meseolvasást, és közben időnként brét is villantanak, az, hogy 8 éves kisfiúk vonaglanak – szintén drag queennek öltözve – a Pride-on, az, hogy egy szivárványszínű majomjelmezbe öltözött lény felcsatolt műpénisszel tart előadást a gyerekeknek a közkönyvtárban, nos, ezek mind-mind elszigetelt esetek. Az viszont jó kérdés, hogy minden szivárvány LMBTQ-jelkép-e. Nyilván nem, hiszen a szivárvány eredetileg Isten és az emberiséget képviselő Noé között köttetett szövetség jelképe. De ahogy a hinduk egyik szakrális szimbólumát, a szvasztikát is kisajátította egy totalitárius ideológia, ugyanezt teszi most egy másik totalitárius ideológia a szivárvánnyal, ugyanúgy egy picit megváltoztatva.Fair Right – Amikor törvény tiltja a mellek bámulását
A nők elleni erőszak és a hátrányos megkülönböztetés szinte már teljesen eltűnt a nyugati társadalomból, de vannak csoportok, amelyek még mindig szélmalomharcot vívnak a férfiterror fantazmagóriája ellen. A véresszájú feministák szerint már egy légkondi is nőgyűlölő, ha azt egy férfi kapcsolgatja, de az is főbenjáró vétségnek számít, ha egy férfi megdicsér egy nőt. Ha ez nem lenne elég, képzeld el azt a világot, ahol már azért is bírósági idézést kaphatsz, ha ránézel egy nő dekoltázsára, amennyiben a sértett ezt sértésnek érzi. Persze ez is csak egy kiragadott példa egy távoli országból, ami minket amúgy sem érint, de amikor egy brit régióban már az is szabálysértésnek számít, ha elolvasod, mi van egy lány pólójára írva, akkor nem biztos, hogy jó irányba halad a társadalmunk.Iszonyúan leégette magát Márki-Zay: áldokumentummal akarta lejáratni Kövér Lászlót
"Nyilvánosságra hozzuk a kommunista és fideszes ügynökaktákat is. A 2022-es kormányváltás után kompromisszumok nélkül nyilvánosságra hozzuk az összes ügynökaktát!" – ezzel a szöveggel hergel Márki-Zay Péter álfüggetlen hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője péntek délutáni Facebook-posztjában. Bejegyzéséhez egy állandó belépőt csatolt az MSZMP KB Politikatudományi Intézetébe, amelyen Kövér László neve és fotója szerepel. Az iraton a pecsétet ügyesen kitakarta, hogy ne lehessen kivenni annak részleteit. Csakhogy a kamuakta már egy ideje kering a világhálón, méghozzá kitakarás nélkül. Innen tudható, hogy a pecsét felirata a következő: "Áldokumentum Örülünk Vincent". Az óriási blamát többen észrevették, akik azonnal kiosztották Márki-Zayt, amiért hamisított, kamu iratokkal hergel. "Gratulálok! Csak ennyire futja?" – kérdezte egy kommentelő.Karácsony újabb bravúros kijelentése a közlekedési káoszról: Örüljenek, hogy fejlődik a város!
Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tartson, a főpolgármester eddig ugyanis kitért a lehetőség elől. Halkan jegyeznénk meg, hogy bár a sajtószabadság elkötelezett híve a legtöbb kérdésre kitérő választ adott, a közlekedési dugókkal kapcsolatos felvetésre mégiscsak reagált. Persze azonnal előhúzta a jól bevált "mindenértazorbánahibás" lapot, majd a nagy diktatúrázás közben kijelentette: az emberek inkább örüljenek, mert fejlődik a város. (Így jobban belegondolva egyébként tényleg érthetetlen, hogy mi a baj a gigadugókkal, a többórás várakozással és a teljes káosszal, igazán összeszedhetnénk magunkat mi, örök elégedetlendők és boldogan ücsöröghetnénk a kipufogógázban...) Karácsony Gergely médiatörténeti eseményéről Bohár Dániel videós összefoglalóját ajánljuk olvasóink figyelmébe.Amit elhallgat a nemzetközi liberális média, azt 75 millió amerikai háztartásban hallhatták Azbej Tristantól
Amit elhallgat a nemzetközi liberális média, azt most 75 millió amerikai háztartásban hallhatták: a magyar kormány üldözött keresztények melletti kiállásáról és a gyermekvédelmi törvényről is beszélt élőben a Newsmax-en, Donald Trump amerikai elnök volt sajtószóvivője, Sean Spicer vendégeként Azbej Tristan, a magyar kormány üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program (HHP) megvalósításáért felelős államtitkár.Így áll bosszút Karácsony a jobboldali vezetésű kerületeken
Sorban nőnek a méhlegelők, elhanyagoltak a főváros fenntartásában lévő közparkok, játszóterek és közterek a jobboldali vezetésű kerületekben. A fideszes polgármesterek másfél éve szélmalomharcot vívnak a fővárossal, amely korábban az e városrészeket érintő útfelújításokat nullázta le. A helyi panaszok a kerületi polgármesterekhez érkeznek be, akik, ha rendet szeretnének, kénytelenek a kerületük költségére, saját maguk elvégeztetni a főváros okozta áldatlan állapotokat.Bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le a jobbikos önkormányzati képviselőt – Érettségi nélkül szerezte pozícióját
Véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le Hornyák József jobbikos képviselőt. A nyilvánosságra került felvételen Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere látható, amint az ex-MSZP-s Széll Péter alpolgármesterrel beszélget Hornyákról, ahol többek között az is elhangzik, hogy Hornyák úgy foglalta el pozícióit, hogy még érettségivel sem rendelkezett.Orbán Viktor: véres csata vár ránk, a magyarok ellen óriási lobbi indult be
Orbán Viktor keményen bírálta a hazánk ellen indított uniós eljárásokat és a gyermekvédelmi törvény miatti támadásokat a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy csak az egészségügyi dolgozók számára teszik kötelezővé a koronavírus elleni vakcina beadatását, a harmadik oltásra pedig lehetőséget biztosít a kormány. Szavai szerint jogi randalírozás, amit az Európai Unió csinál. Úgy fogalmazott: Brüsszel visszaél a hatalmával, a gyerekeinket akarják. Orbán Viktor a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban pedig arról beszélt: elfogadhatatlannak tartja, hogy bármilyen jogvitát összekössenek az uniós pénzek kifizetésével, a helyreállítási alap minden magyar embernek jár. A miniszterelnök arra is kitért, hogy a kormány döntése értelmében akkor is megindítják a tervezett programokat, ha Brüsszel nem adta oda a pénzt időben.A súgógép sem húzta ki Karácsonyt a slamasztikából, aki hibát hibára halmozott Miskolcon (videó)
Hétfőn megírtuk, hogy súgógép segítségével adta elő Karácsony Gergely Miskolcon a plágiumoktól hemzsegő beszédét. A főpolgármester reagált portálunk – vagy ahogy ő hív minket: a „lakájmédia” – beszámolójára a Facebookon. Posztjában követőinek azt ajánlotta, tekintsék meg a szóban forgó szereplésről készült videót, és döntse el mindenki maga, hogy fejből tartotta beszédét vagy sem. Megnéztük a felvételt, amelyből kiderült: a főpolgármester súgógépre és jegyzetekre is támaszkodott, ennek ellenére hibát hibára halmozott és egyetlen pontos idézet sem hagyta el a száját rövid miskolci beszéde során. Rosszul idézte a híres Edda-dal, az „Elhagyom a várost” címét és refrénjét, valamint Szemere Bertalan beszédéből is pontatlanul, eredeti kontextusától megfosztva ragadott ki egy rövid tagmondatot.Egy teszt segít megtudni, milyen a munkahelyi énünk
Egyre többen térnek vissza a korábbi kerékvágásba a home office időszaka után. A régi-új helyzet ismét lehetőséget ad „munkahelyi énünk” kibontakozására. Saját személyiségünk nemcsak a csapatdinamikát befolyásolja, de meghatározza azt is, hogyan érezzük magunkat saját munkakörünkben, illetve, hogy például hozzánk fordulnak-e a kollégák segítségért, esetleg egy szelet süteményért. A Lounge Group a Századvég és neves coach, pszichológus szakemberek együttműködésével azt kutatja, hogy a pandémia, illetve ennek mentén egyéb válsághelyzetek milyen hatással vannak egy vállalat humán erőforrásaira, pszichológiailag, mennyire és hogyan érinti meg az egyes munkatársakat egy ekkora változás. Abban, hogy megtudjuk, milyen a munkahelyi személyiségünk, egy teszt is segít.Kötelezettségszegési eljárást indít az EU Magyarország ellen a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény miatt
Az Európai Unió akár nagyon kellemetlen helyzetben is lehetne: katasztrofális módon lemaradtak a koronavírus-járvány jelentette fenyegetés kezelésében, ahogy a közösség központi vakcinabeszerzése is igencsak súlyos fiaskónak bizonyult. Ilyen helyzetben azt gondolhatnánk, legalább utólag mindent megtesz az EU a károk csökkentéséért, és a helyreállítási alap megfelelő szétosztásával gondoskodik megtépázott becsületének helyreállításáról. Ma már tudjuk, hogy nem ez történt, a válságidőszak utáni helyreállítás helyett ugyanis az egész unió az igazán fontos dolgokkal törődik, már megint. Nevezetesen a magyar pedofilellenes törvénnyel, és teszi mindezt kiváló ütemérzékkel, az uniós helyreállítási alap tervezeteinek elfogadásával párhuzamosan. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ugyanis honlapján közölte: több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen „az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében”.Századvég: Az EB klímavédelmi csomagja nem hatásos, viszont drasztikus terheket róna a családokra
Az Európai Bizottság július 14-én előterjesztette a közösség megemelt klímaambícióinak elérését célzó jogszabályalkotási javaslatcsomagját. A dokumentumegyüttes egyik fő ajánlása egy, a háztartások épületeit és közlekedését sújtó új, központi karbonárazási rendszer bevezetése. Az előterjesztett jogszabály várható környezetvédelmi haszna csekély, azonban jelentős energiaár-növekedéshez vezet, súlyos terhet ró a családokra, nem veszi figyelembe a tagállami különbségeket és társadalmi támogatottsága alacsony, ezért a Századvég nem javasolja bevezetését.Kormányinfó: a harmadik oltásról Orbán Viktor ad péntek reggel tájékoztatást
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Ezen a héten is sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, ahol beszámoltak a kormány legfrissebb intézkedéseiről és válaszoltak az újságírói kérdésekre is. Szó volt arról, hogy kell-e harmadik oltás a kellő védettség kialakításához, továbbá Budapest és az ország helyzetéről, és arról, mi várható szeptembertől, lesz-e negyedik hullám. Gulyás Gergely a PestiSrácok.hu kérdésére ismertette: az antitest-vizsgálat a védettség egy fajtájának vizsgálata, de a védettség többféleképpen bekövetkezhet. A harmadik oltás szükségességére vonatkozó kérdésünkre a miniszter kijelentette, hogy a legjobb variálni az oltásokat: magyarul, aki vektorvakcinát (Szputnyik és AstraZeneca) kapott először és másodjára, annak az a legjobb, ha harmadik oltásnak valamelyik mRNS-t veszi fel. Ugyanez fordítva is igaz: a legmagasabb védettség a tudomány mai állása szerint akkor is létrejön, ha a Pfizert és Modernát kapók harmadjára vektorvakcinát kapnak. Gulyás Gergely a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta: egyelőre nincs olyan terv, hogy a negyedik hullám esetén olyan korlátozásokat vezessenek majd be, amelyek csak azokra vonatkoznak, akik nem vették fel a védőoltást. Gondolkodni úgy kell, hogy egy negyedik hullám esetén azokat kell megvédeni és azoktól kell másokat is megvédeni, akik nem oltatták be magukat.Pesti Galeri – Már komoly ellenzéki figurák sem szeretnének Gyurcsány csapatába tartozni (videói!)
Nem várt helyről, saját táborából kapja sorra a kritikákat és a pofonokat Gyurcsány Ferenc, egyre inkább repedezik az ellenzéki összefogás – vezette fel az egyik fontos témát Szarvas Szilveszter a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szilveszter mellett Bohár Dániel, Szalai Szilárd, Bokor Gábor és a vendég, Ternovácz Áron küldte el melegebb éghajlatra az UEFA-t, az iskolákban nyomuló LMBTQ-aktivistákat és az ellenzéket. A galeri tagjai a műsorban felidézték Ipkovich György szocialista politikus és a DK-s Katanics Sándor Gyurcsányt ért bírálatait. Ipkovich, Szombathely korábbi MSZP-s polgármestere ugyanis azt mondta az ellenzéki összefogásról és Gyurcsány jelöltjeiről: "ha a jövő úgy működik, hogy olyan emberekre lesz szükség, akik pillanatnyi előnyök miatt feladnak egy évtizedes elkötelezettséget, akkor én abba a csapatba nem akarok tartozni". A DK-s Katanics Sándor is titkos belső paktumokról, vállalhatatlan gyurcsányi megállapodásokról vallott, míg Nagy Attila Tibor korábban a Polbeat Pankrációban osztotta ki Gyurcsány Ferencet. Szarvas Szilveszterék a galeriben az UEFA-t is kiosztották, miután kiderült: az európai szövetség szerint az LMBTQ-ellenesség az új rasszizmus, így a Puskás Arénát nem huhogás, rasszizmus miatt záratta be az UEFA, hanem LMBTQ-ellenes és a BLM-térdelést elítélő molinók miatt. Nézzék meg a teljes adást és jelentkezzenek a Pesti galeribe vendégnek!Karácsony, a virológia, dr. Targoncás és a tüske – A Politikai Hobbista megmondja (videó!)
Jeszenszky a szerdai Politikai Hobbistában elmesélte, miért baromság Karácsony antitestmérési ámokfutása. Ő nem virológus – ellentétben a főpolgármesterrel –, de elővette a józan eszét, valamint a Népszavát. Ítélete: Karácsonyék antigén-tesztelése és a következtetéseik totális hamisítás, hazugság. Varga Ádám a Telex című izé kommentoldalának virológiai mélységeit tárta fel, Ambrózy pedig elmesélte dr. Targoncás esetét a szakértelemmel. És a vidám társaság rámutatott a tüskefehérje meg a tüske közötti különbségre.Polbeat Pankráció – Baloldalról kapott pofont Gyurcsány Ferenc (Videó!)
Gyurcsány Ferenc már nincs a csúcson, a 2003 és 2006 között elmondott beszédeinek még volt eleje, közepe és vége, de azt kell mondanom Gyurcsány az utóbbi években bemutatott szónoki teljesítményéről, hogy az már csapongó, követhetetlen, nem mindig derül ki, hogy mit is akar, ha meg kiderül, az annál rosszabb – jelentette ki a Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorának keddi adásában Nagy Attila Tibor. A baloldali elemző szerint a DK vezetője korábban megfontoltabb volt, nem fenyegetőzött nyilvánosan fideszes politikusok bebörtönözésével, egzisztenciális ellehetetlenítésével. Nagy Attila Tibor szólója végén Szarvas Szilveszter műsorvezető csak annyit kérdezett a jobboldali páholytól: kértek egy kávét? Figyelemre méltó, hogy Nagy Attila Tibor előadása alatt Nagy József olyan lázasan keresgélt a jegyzeteiben, mint aki nem is hallotta az elhangzottakat.Ajánljuk még

































