Magyar ugar
Magyar Péter nem tudta áthidalni – most sem – a közte és a miniszterelnök között található hatalmas intellektuális szakadékot. Kötcse a Fideszé és soha nem lesz Magyar Péteré. Amikor 19-re lapot húzol, nagyon kicsi az esélye, hogy bejön. Amikor 22-re húzol lapot, akkor nagy a baj fejben is. Tarr Zoltán viszont nem szórakozik, ahányszor csak tudta, elmondta, hogy nem fogják elárulni, hogy mivel készülnek, mert az borzasztóan fájdalmas lesz a magyaroknak. Magyar Péter most Márkcicára is ki lesz akadva. Radnai ugyanis hatalmas bakit vétett, mikor bemutatta, milyen csicskaappon választják a pártjuk leendő képviselőit, és elkotyogta, hogy "Amerikában már dolgoznak rajta". A Soros-birtokon felsírt egy tartótiszt. Ezek ugyanazok. Ugyanazok, akik IFA-platóra dobálnák a jobboldaliak hulláit, ugyanazok, akik kisemmizéssel, padlássöpréssel fenyegetnek mindenkit, aki nem ért egyet velük. Így működik a Tisza erőszakkampánya is. Orbán Viktor most egy rövid videóban mutatta be, hogyan kiabálják az "akasszuk fel"-t a felhergelt tiszások. A Momentum Andrisa szerint Magyar Péter új, hazug adóterve a magyar realitás
Fekete-Győr András, a Momentum egyik liberális élharcosa Orbán Viktor kötcsei beszédének értékelése vagy inkább degradálása helyett Magyar Péternek nyújtott egy kis segítőkezet, amivel egyben a bukott politikus kiállt a Tisza Párt vezérének "adóterves" hazugságai mellett. Tehát András nem hagyta magára Pétert, és hűséges ebként segédkezik a Tisza Párt támogatottságának csökkenésének megakadályozásában. Tényleg baromi kevesen voltak kíváncsiak a Kiskakasra
Ezekben az órákban Deák Danit még Orbán Viktornál is jobban gyűlölik a Tisza-csoportokban, amiért közreadta a Kiskakas kötcsei ordítozása alatt készült drónfelvételt, melyen látható, hogy nagyon kevesen voltak kíváncsiak a kampánynyitó tüntetésre. A polgári piknikre igyekezve magam is lőttem egy fotót egy órával később, azon sincsenek többen... Államférfi kell ide, nem óbégató kiskakas
Aki látta Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, de előtte nagy levegőt vett és Magyar Péter visítását is megnézte, az tökéletes képet alkothatott a választékból. Hogy beszél és gondolkodik egy államférfi, és hogy egy gyűlölködő nímand. Negyven percet rabolt el az emberek életéből Magyar Péter kötcsei beszéde
Tisza Párt vezérének negyven percen keresztül, bődülve előadott zavaros magánszáma ugyanis egy politikai fekete lyuk. Egy üres halmaz. Ha valami, hát ez egy szatyor fing. Orbán Viktor Kötcsén: a következő lehet az EU utolsó költségvetése
Lesz min csámcsogni Kötcse kapcsán a balliberális oldalon. A HVG-nek még mindig az a baja, hogy továbbmentek
Tíz évvel vagyunk a migránsválság kirobbanása után. Azóta számtalan nemi erőszak, gyilkosság, merénylet és bandaháború bizonyította, hogy mit hozott Európára a willkommenskulture. Erre jön a HVG és még mindig azon sír, hogy "továbbmentek". MDF-alumni – Bod Péter Ákost is leigazolta a Tisza
Senki nem gondolta volna, hogy éppen egy Fideszből kirúgott selyemfiú hozza össze az SZDSZ-MDF koalíciót. Már nem Kulja András a Tisza Párt egészségügyi szakértője
Kulja Andrást defenesztrálta Magyar Péter, hiába ragaszkodtak sokáig a szektában ahhoz a tévképzethez, hogy az ATV-s vitában hatalmas győzelmet aratott Takács Péter felett. A magyar orvosokat kézmosásra tanítani akaró, betegeknek gyógyítást lottón sorsoló Hegedűs Zsolt a Tisza Párt új csodadokija. Elhunyt Kásler Milklós onkológus professzor és nemzetépítő
Meghalt Prof. Dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette - közölte a Belügyminisztérium. A 2010-es kormányváltás után kulcsszerepet játszott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemi megalapozásában. Ő volt az első az emberi erőforrásokért felelős miniszterek sorában, aki komolyan vette, hogy a kultúrában és az oktatáspolitikában is végre kell hajtani a nemzeti fordulatot, s le kell zárni a posztkommunista múltat. Újabb hatezer százalékos előnyt hozhat Bütyöknek a romantika
Júliával, Romanával és Romantikával készül Bütyök a diadalra. Már Bástya elvtársnőt is meg akarják gyilkolni?
Merényletről ábrándozik Bástya elvtársnő. Elszólta magát a HVG a Tisza-adóval kapcsolatban
Pedig eddig nagyon jól teljesített a baloldali propagandalap Péternél. Úgy tűnik azonban, hogy a HVG is hibázhat, tényként kezelték ugyanis azt, hogy a Tisza adóemelésekre készül kormányra kerülés esetén. Jaj most nekik. Az adózásról csak azért nem beszél a Tisza, mert elvenné a kedvedet
A Tisza Párt adócsökkentést ígér, amelyet adóemelés útján fog elérni. A Tisza ezen zseniális adózási tervéről mindenkinek hallgatnia kell, mert ha a választók megtudják, akkor biztos elhiszik a Fidesznek, hogy a magasabb adókulcsok adóemelést jelentenek. Tarr Zoltán is tudta, hogy miről kell hallgatnia. Abúzus miatt apad a Tisza
Ha úgy gondolod, hogy belépsz egy pártnak titulált szektába, hogy megdöntsd a Fideszt, miközben ezt a szektát egy olyan ember vezeti, akit kidobtak a Fideszből, eleve nem szabad meglepődnöd. Orbán: A Tisza haditerve összeomlott
A miniszterelnök reagált Magyarék legújabb botrányára. Ismeretes, a Tisza Párt alelnöke a napokban úgy fogalmazott a párt terveiről, hogy „ha mindent elmondok, megbukunk”. Feloszlatta magát négy budapesti Tisza-sziget
Magyar Péter korábbi támogató saját bevallásuk szerint a párt központi vezetése elleni tiltakozásból oszlatták fel magukat. Arról azonban még nincs információ, hogy a Tisza-szigetek pontosan mit értenek a megfogalmazott súlyosnak hangzó vádak alatt. Álprofilok és kamu-közvéleménykutatás, ebben nagy király a Tisza
Magyar Péter nem sokáig bírja a valóság fuvallatát, ahogy szembejön bele, gyorsan menekül is valami megnyugtató párhuzamos világba. A nyarat csúnyán bukta a szektavezér, ezt mindenki látja, ám ilyenkor jönnek az álprofilok lájkjai mellett a belső kamumérések, ahol megint közel 20 százalékkal vezet a Tisza Párt. Orbán anyázása, ukránbarát kárpátaljaiak és Perintfalvi, az Orleáns-i szűz
Fleck Zoltán maga vallotta be, azért hibáztatja a kormányt, ami meg sem történt. Nevetségesen enyhe büntetést kaphat az Árpád hidi ámokfutó
A gondatlanságból elkövetett, halálos kimenetelű közúti baleset okozására vonatkozó BTK-passzus tipikusan azoknak az eseteknek a minősítésére szolgál, amikor valaki úgy okoz – akár halálos kimenetelű – bűncselekményt, hogy közben szándékosan nem szegi meg a közúti közlekedés szabályait. Az utak járhatatlanok, de a Pride-os haverokra van pénz Budapesten
Hiába a főváros finom szólva is nehéz anyagi helyzete, a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat mindezt maga mögött hagyja, ha egy kis demagógiáról, vagyis a Közösségi Költségvetésről van szó. A MÁV is érdekelt a Déli pályaudvar forgalmának újratervezésében
Meghalt a nagy titkok tudója, Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok
Lázár üzent Puklinak: "Nem mi vagyunk azok, akiknek bocsánatot kell kérniük"
Füreden fognak tüntetni a termelők, mert "az importőrök tönkreteszik a hazai tejipart”
Újabb nagyobb megmozdulásra készülnek a tejtermelők. Pénteken az ország két pontján is demonstrálnak a nagy importőrök ellen, akik a nyomott árú külföldi tejtermékekkel árasztják el az üzletek polcait, komoly veszélybe sodorva ezzel a magyar tejipart és a hazai termelőket. Az egyik tüntetési helyszín Balatonfüred reformkori városrésze, nem véletlenül. A két neves füredi luxusszálloda, az Ipoly és az Anna Grand és az utóbbi idők legnagyobb startup importőre ugyan azon család érdekeltségébe tartozik. A Food & Drinks 2011 óta összesen 23,5 milliárd forint nettó árbevételt hozott össze azzal, hogy többek közt cseh, szlovák és német tejtermékekkel terítette le a magyar piacot. Hazaárulók-e az aradi vértanúk? - Totális ideológiai katyvasz a Jobbikban (videóval!)
Hazugnak és rágalmazónak tartja a Jobbik sajtóosztálya a Ripost.hu nálunk is idézett írását, amelyben egy kiugrott szimpatizáns elbeszélése alapján azt írják: Vona Gábor és a pártelnök Baranyi Tibor Imre nevű szellemi vezetője az aradi vértanúk kivégzésére koccintott és Haynaut éltette. Mivel nem tudhatjuk, pontosan hogyan zajlott az ominózus szeánsz, természetesen eleget teszünk a helyreigazítási kérelemnek. Ugyanakkor ismét átlapoztuk a zavaros hátterű jobbikos elitképző tanításait, az ott oktatott royalista, az ezotériával is incselkedő "primordiális tradíció" nevű áltudomány lényegét. Az iskola korábbi anyagai alapján kijelenthető: a Vona által támogatott szellemi kör és annak "főpapja" valóban hazaárulónak tekinti a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-49-es szabadságharc vezéralakjait. Minderről a március 15-i jobbikos rendezvényen megjelenő politikusokat és szimpatizánsokat is megkérdeztük. Pukli térdre kényszerítené a kormányt "az oktatásügy oltára előtt" - Videóval és galériával!
Dulakodás, orrbaverés és esernyőharc a Kálvin téri ellentüntetésen - Videó és PS-galéria!
Kis tüntető ki kicsoda? - Magyar Bálinttól Juhász Péterig igyekeznek behálózni a tanárokat
Egy politikai közösség születésének napja: március 15.
Március 15. hosszú éveken át volt a legkedvesebb nemzeti ünnep. Sosem volt problémamentes, és mindenkivel, aki most azon nyafog, hogy „át van politizálva” az ünnep, közölni szeretnénk, hogy március 15. úgy tudott kedves és jelentőségteljes maradni, hogy mindvégig át is volt politizálva. A legpolitikusabb az összes közül. Talán október 23-ával vetekedhet. Félrekezelt rákos betegeitől is 150 ezret kért - letöltendőt kapott a veszprémi onkológus
A Veszprémi Járásbíróság első fokon bűnösnek mondta ki kilenc rendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében a Csolnoky Ferenc Veszprém Megyei Kórház onkológus nőgyógyász specialistáját, dr. U.J.-t. A doktornak az elsőfokú ítélet szerint 3 és fél évre kell börtönbe vonulnia, továbbá 4 évre foglakozása gyakorlásától is eltiltották. A daganatos nőktől elkért összegek után 1 millió 40.000 forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt Polgár András bíró tanácsa. Megúszta a fogathajtó elleni merénylet megrendelője
Befejezte a rendőrség az 1996 november 13-án, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meglőtt fogathajtó, Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet nyomozását – értesült a PestiSrácok.hu. A nem sokkal Prisztás József kivégzése után megtámadott hajtót három lövés érte, és ha nincs a gyors orvosi beavatkozás, Lakatos meghalt volna. A nyomozóhatóság gyanúja szerint az éjszakai életben jól ismert Tanyi György húzta meg a ravaszt, társai pedig a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. Azt ugyanakkor a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy kinek a megbízásából lőtték meg Lakatos Csabát, így a felbujtó – ebben az ügyben - nagy valószínűséggel megúszta a felelősségre vonást. Orbán Balázs: Brüsszel kvótája végrehajthatatlan, az Schengen halálát eredményezi (PS-interjú!)
Más az erkölcsi, és más a jogi igazság
A Kúria elnökhelyettese, Kónya István után a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjével beszélgettünk a magyar igazságszolgáltatás helyzetéről és annak jelenlegi megítéléséről. Ihász Sándor a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában többek között beszélt a főügyészséget érintő változásokról, a büntetőügyek elhúzódásának okairól, a nagy társadalmi felháborodást keltő bírósági döntésekről, valamint azokról a politikai támadásokról, melyek az úgynevezett "elszámoltatás" kudarca miatt érték az ügyészséget. Egy szlovák koronatanú azonosította Portik Tamást
Kulcsfontosságú, a vádat erősítő vallomást ismertettek az Aranykéz utcai robbantás, a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság pénteki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A hírhedt szlovák maffiavezér, Mikulás Cernák bandájának egyik tagja írásbeli vallomásában azt állította, hogy jelen volt 1998 áprilisában egy olyan találkozón, ahol Portik Tamás és Jozef Rohác az olajügyek koronatanújának likvidálásáról tárgyalt. A megbeszélésen állítólag elhangzott, hogy az Energol-vezér még sürgette is az -egyébként nyomás alatt lévő - elsőrendű vádlottat, hogy a gyilkosságot „minél hamarabb hajtsa végre". A szlovák bűnöző rendőrségi kihallgatásán egy fényképtabló segítségével azonosította is Portikot. Hende pert nyert a szocialista párttal szemben?
Pánikra semmi ok - Szeptemberre várható a döntés a Déli sorsáról
A kórházfejlesztések után az egészségügyben dolgozók megbecsülését szeretnék elérni
Lázár János: Milyen szerencse, hogy nem az ellenzék vállán van a kormányzati felelősség
Kész Zoltánnak már nincs véleménye a "menekülthisztériáról"
Újra kikerülte a migrációs válásággal kapcsolatos kérdéseket Kész Zoltán független veszprémi országgyűlési képviselő. Tavaly novemberben ő volt a parlamentben az egyetlen, akinek nem volt véleménye a kötelező betelepítési kvótáról, és a magyar fellépéssel kapcsolatos kérdésre tartózkodott. Februári blogbejegyzésében aztán egyenesen „menekült hisztériának” nevezte az egész Európát komoly megoldandó feladat elé állító migrációs válságot. Két hete évértékelőjében pedig azzal riogatott, hogy a népszavazáson valójában nem a betelepítési kvótáról fogunk szavazni, hanem arról, hogy kilépjünk-e az Európai Unióból. Egy svéd napilap szerint Orbán a felelős a magyar antiszemitizmusért és rasszizmusért
Tagadta bűnösségét a bíróságon a Balla Irma-gyilkosság vádlottja
Az ügyészi vádirat ismertetésével és a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt D. Lajos meghallgatásával megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság büntetőpere a Nyíregyházi Törvényszéken. Az ügyészség szerint a férfi 2007 áprilisában brutális kegyetlenséggel végzett az egykori fideszes képviselőnővel. D. Lajos a bíróságon tagadta bűnösségét. A migránsvétónál is nagyobb bűn: Miattunk nem lesz közös EU-hajó az amszterdami melegfelvonuláson
„Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Magyarország tegnap mégiscsak megvétózott valamit az EU-ban, még ha az nem is a menekültügyi megállapodás volt. De ugyanolyan szégyenteljes ügy” – kezdődik Jávor Benedek fájdalmas hangvételű Facebook bejegyzése, amely a másságot képviselő LMBT közösséget támogató javaslatot megvétózó magyar álláspontot tárgyalja. Sőt: egyedül a magyar kormány az oka, hogy meghiúsult Brüsszel terve, hogy közös uniós hajót indítson a melegek amszterdami "vízi pride-ján". A kormány szerint viszont uniós nyomásgyakorlásról van szó és az Alaptörvényben rögzített értékeket védik. Hövényi György néppárti EP-képviselő a PestiSrácok.hu-nak pedig azt mondta: mélységesen egyetért a kormánnyal. Törökország zsarolás helyett egy nap alatt megoldhatná a válságot - mondja a PS-nek Nógrádi György
Helyesen döntött a magyar kormány akkor, amikor meghirdette a migrációs válsághelyzetet, hiszen jelenleg lehetetlen megmondani, hogyan reagál az a több tízezres migránstömeg, amely a balkáni határ lezárása után a görög-macedon határon feltorlódott – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az illegális bevándorlók részéről bármelyik pillanatban erőszakos cselekményekre kerülhet sor. A szakértő beszélt arról is, hogy - az Európai Uniót zsaroló - Törökország, ha akarná, huszonnégy óra alatt megállíthatná a migránshullámot. Áder:vétó az MNB és a postatörvény módosítására
A köztársasági elnök a keményebb megoldást választotta: nem megfontolásra küldi vissza a parlamenthez az elfogadott törvényt, hanem az Alkotmánybíróság elé utalja. Az elnöki hivatal ezt közleményben tette nyilvánossá honlapján. "Az MNB-törvény vizsgálata során azt is megállapítottam, hogy a módosítás visszamenőleges hatálya szemben áll a jogbiztonság alkotmányos elvével, így a törvény kihirdetése előtt ebben a kérdésben is az Alkotmánybíróság állásfoglalását kértem." - írta az elnök. Emellett még egy kemény megfogalmazás is található a szövegben.