Magyar ugar
Magyar Péter nem tudta áthidalni – most sem – a közte és a miniszterelnök között található hatalmas intellektuális szakadékot. Kötcse a Fideszé és soha nem lesz Magyar Péteré. Amikor 19-re lapot húzol, nagyon kicsi az esélye, hogy bejön. Amikor 22-re húzol lapot, akkor nagy a baj fejben is. Tarr Zoltán viszont nem szórakozik, ahányszor csak tudta, elmondta, hogy nem fogják elárulni, hogy mivel készülnek, mert az borzasztóan fájdalmas lesz a magyaroknak. Magyar Péter most Márkcicára is ki lesz akadva. Radnai ugyanis hatalmas bakit vétett, mikor bemutatta, milyen csicskaappon választják a pártjuk leendő képviselőit, és elkotyogta, hogy "Amerikában már dolgoznak rajta". A Soros-birtokon felsírt egy tartótiszt. Ezek ugyanazok. Ugyanazok, akik IFA-platóra dobálnák a jobboldaliak hulláit, ugyanazok, akik kisemmizéssel, padlássöpréssel fenyegetnek mindenkit, aki nem ért egyet velük. Így működik a Tisza erőszakkampánya is. Orbán Viktor most egy rövid videóban mutatta be, hogyan kiabálják az "akasszuk fel"-t a felhergelt tiszások. A Momentum Andrisa szerint Magyar Péter új, hazug adóterve a magyar realitás
Fekete-Győr András, a Momentum egyik liberális élharcosa Orbán Viktor kötcsei beszédének értékelése vagy inkább degradálása helyett Magyar Péternek nyújtott egy kis segítőkezet, amivel egyben a bukott politikus kiállt a Tisza Párt vezérének "adóterves" hazugságai mellett. Tehát András nem hagyta magára Pétert, és hűséges ebként segédkezik a Tisza Párt támogatottságának csökkenésének megakadályozásában. Tényleg baromi kevesen voltak kíváncsiak a Kiskakasra
Ezekben az órákban Deák Danit még Orbán Viktornál is jobban gyűlölik a Tisza-csoportokban, amiért közreadta a Kiskakas kötcsei ordítozása alatt készült drónfelvételt, melyen látható, hogy nagyon kevesen voltak kíváncsiak a kampánynyitó tüntetésre. A polgári piknikre igyekezve magam is lőttem egy fotót egy órával később, azon sincsenek többen... Államférfi kell ide, nem óbégató kiskakas
Aki látta Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, de előtte nagy levegőt vett és Magyar Péter visítását is megnézte, az tökéletes képet alkothatott a választékból. Hogy beszél és gondolkodik egy államférfi, és hogy egy gyűlölködő nímand. Negyven percet rabolt el az emberek életéből Magyar Péter kötcsei beszéde
Tisza Párt vezérének negyven percen keresztül, bődülve előadott zavaros magánszáma ugyanis egy politikai fekete lyuk. Egy üres halmaz. Ha valami, hát ez egy szatyor fing. Orbán Viktor Kötcsén: a következő lehet az EU utolsó költségvetése
Lesz min csámcsogni Kötcse kapcsán a balliberális oldalon. A HVG-nek még mindig az a baja, hogy továbbmentek
Tíz évvel vagyunk a migránsválság kirobbanása után. Azóta számtalan nemi erőszak, gyilkosság, merénylet és bandaháború bizonyította, hogy mit hozott Európára a willkommenskulture. Erre jön a HVG és még mindig azon sír, hogy "továbbmentek". MDF-alumni – Bod Péter Ákost is leigazolta a Tisza
Senki nem gondolta volna, hogy éppen egy Fideszből kirúgott selyemfiú hozza össze az SZDSZ-MDF koalíciót. Már nem Kulja András a Tisza Párt egészségügyi szakértője
Kulja Andrást defenesztrálta Magyar Péter, hiába ragaszkodtak sokáig a szektában ahhoz a tévképzethez, hogy az ATV-s vitában hatalmas győzelmet aratott Takács Péter felett. A magyar orvosokat kézmosásra tanítani akaró, betegeknek gyógyítást lottón sorsoló Hegedűs Zsolt a Tisza Párt új csodadokija. Elhunyt Kásler Milklós onkológus professzor és nemzetépítő
Meghalt Prof. Dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette - közölte a Belügyminisztérium. A 2010-es kormányváltás után kulcsszerepet játszott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemi megalapozásában. Ő volt az első az emberi erőforrásokért felelős miniszterek sorában, aki komolyan vette, hogy a kultúrában és az oktatáspolitikában is végre kell hajtani a nemzeti fordulatot, s le kell zárni a posztkommunista múltat. Újabb hatezer százalékos előnyt hozhat Bütyöknek a romantika
Júliával, Romanával és Romantikával készül Bütyök a diadalra. Már Bástya elvtársnőt is meg akarják gyilkolni?
Merényletről ábrándozik Bástya elvtársnő. Elszólta magát a HVG a Tisza-adóval kapcsolatban
Pedig eddig nagyon jól teljesített a baloldali propagandalap Péternél. Úgy tűnik azonban, hogy a HVG is hibázhat, tényként kezelték ugyanis azt, hogy a Tisza adóemelésekre készül kormányra kerülés esetén. Jaj most nekik. Az adózásról csak azért nem beszél a Tisza, mert elvenné a kedvedet
A Tisza Párt adócsökkentést ígér, amelyet adóemelés útján fog elérni. A Tisza ezen zseniális adózási tervéről mindenkinek hallgatnia kell, mert ha a választók megtudják, akkor biztos elhiszik a Fidesznek, hogy a magasabb adókulcsok adóemelést jelentenek. Tarr Zoltán is tudta, hogy miről kell hallgatnia. Abúzus miatt apad a Tisza
Ha úgy gondolod, hogy belépsz egy pártnak titulált szektába, hogy megdöntsd a Fideszt, miközben ezt a szektát egy olyan ember vezeti, akit kidobtak a Fideszből, eleve nem szabad meglepődnöd. Orbán: A Tisza haditerve összeomlott
A miniszterelnök reagált Magyarék legújabb botrányára. Ismeretes, a Tisza Párt alelnöke a napokban úgy fogalmazott a párt terveiről, hogy „ha mindent elmondok, megbukunk”. Feloszlatta magát négy budapesti Tisza-sziget
Magyar Péter korábbi támogató saját bevallásuk szerint a párt központi vezetése elleni tiltakozásból oszlatták fel magukat. Arról azonban még nincs információ, hogy a Tisza-szigetek pontosan mit értenek a megfogalmazott súlyosnak hangzó vádak alatt. Álprofilok és kamu-közvéleménykutatás, ebben nagy király a Tisza
Magyar Péter nem sokáig bírja a valóság fuvallatát, ahogy szembejön bele, gyorsan menekül is valami megnyugtató párhuzamos világba. A nyarat csúnyán bukta a szektavezér, ezt mindenki látja, ám ilyenkor jönnek az álprofilok lájkjai mellett a belső kamumérések, ahol megint közel 20 százalékkal vezet a Tisza Párt. Orbán anyázása, ukránbarát kárpátaljaiak és Perintfalvi, az Orleáns-i szűz
Fleck Zoltán maga vallotta be, azért hibáztatja a kormányt, ami meg sem történt. Nevetségesen enyhe büntetést kaphat az Árpád hidi ámokfutó
A gondatlanságból elkövetett, halálos kimenetelű közúti baleset okozására vonatkozó BTK-passzus tipikusan azoknak az eseteknek a minősítésére szolgál, amikor valaki úgy okoz – akár halálos kimenetelű – bűncselekményt, hogy közben szándékosan nem szegi meg a közúti közlekedés szabályait. Az utak járhatatlanok, de a Pride-os haverokra van pénz Budapesten
Hiába a főváros finom szólva is nehéz anyagi helyzete, a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat mindezt maga mögött hagyja, ha egy kis demagógiáról, vagyis a Közösségi Költségvetésről van szó. Marad a Klik, de a forma és a tartalom változik
"Eddig, és ne tovább!" - így vétózott, s nyert csatát Merkel ellen Orbán Viktor
A magyargyűlölő szélsőségesekkel alakulhat meg az új szlovák parlament
Hamarosan bíróság elé állhatnak a Buda-Cash Brókerház vezetői
Befejezte a Buda-Cash Brókerház ügyében csalás és más bűncselekmények miatt tavaly februárban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit a rendőrség. A gyanú szerint a brókerek kisbefektetők ezreit károsították meg több mint hatvanmilliárd forinttal. A nyomozóhatóság az ügy aktáit tizenegy gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére. Mint a mókus fenn a fán - Sárdobálás a köddé vált zánkai elszámolások körül
A 444.hu-n keresztül üzengetnek a zánkai Új Nemzedék Központ hárommilliárd forintos botrányának terheltjei. Csakhogy a PestiSrácok.hu-hoz eljutott dokumentumok és adatok egyértelműen cáfolják az Állami Számvevőszék feljelentésével szorongatott cégvezetők vádaskodásait. A háttérben a különféle kormányközeli ifjúsági szervezetek rivalizálása is felsejlik. Nyakó a PS-nek: "Egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy az lesz a jó, ha másodikként pecsételek"
Elfogadhatatlan és káros az "osztályzatmegvonás" - ismerik el a szakszervezetek
Preventív céllal végezték ki a több merényletben közreműködő Jozef Hamalát
Már hivatalosan is gyanúsítottként kezelik a szlovák hatóságok a 2002-ben fejbe lőtt gengszter, Jozef Hamala meggyilkolása ügyében korábbi bűntársát, Jozef Rohácot – hangzott el az Aranykéz utcai robbantás, a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság keddi tárgyalásán. Egy, Hamala kivégzését végignéző maffiózó terhelő vallomását is ismertették a tárgyaláson, de egy ma szintén felolvasott vallomásban szóba került az is, hogy ha az elsőrendű vádlott korábban elkezdett volna beszélni az általa elkövetett bűncselekményekről, Portik akár a börtönben is likvidáltatta volna Jozef Rohácot. Digitális frontot nyitottak a kétnyelvűségért folytatott küzdelemben a felvidéki magyarok
Bankkártyacsalások ipari mennyiségben - A kiberbűnözés, avagy a digitális alvilág bugyrai 5.0
Ez a választás is Robert Ficóról szól - A mai az MKP utolsó esélye a visszatérésre
Ma tartják a szlovákiai parlamenti választásokat, miután két napon át mindenki próbált úgy tenni, mintha nem szegné a kampánycsendet. Ez a választás ugyanúgy Robert Ficóról szól, mint az elmúlt tíz évben mindegyik - írja a PestiSrácok.hu felvidéki tudósítója, aki rámutat arra is: ezúttal senki sem húzta elő olcsó szavazatszerzésre a magyar kártyát, valószínűleg a migránsválságnak köszönhetően. A Magyar Koalíció Pártjának ugyanakkor mai az utolsó esélye, hogy visszakapaszkodjon a nagypolitikába. Most sok múlik a nagy számú kispárton és a két radikális párt eredményén is: könnyedén beleköphetnek Fico levesébe, ha épp miattuk lesz oda a többség... Kanadából is támadnak a milliárdokra éhes multik
Miközben az EU és az USA között köttetendő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) a kritikák kereszttüzébe került a génmódosított élelmiszerek behozatala és a tagországok törvényeit kikerülő független bíróságok felállításának terve miatt, addig a Kanadával folyó szabadkereskedelmi tárgyalások (CETA) zavartalanul folynak. Mivel a multicégeknek Kanadában is vannak leányvállalataik, tulajdonképpen nincs is szükségük a TTIP-re, hogy szabadon perelhessék a tagországokat, ha sérülnek a gazdasági érdekeik. A portálunknak nyilatkozó civil szakértő arról beszélt, a multicégek jogászainak volt ideje kitanulni, hogyan perelhetik dollármilliárdokkal az akadékoskodó országokat, és miként lehet elképzelhetetlen bevételekre szert tenni egyetlen kapavágás nélkül, pusztán pereskedéssel. Azokban az országokban, ahol előnytelenül kötötték meg a kétoldalú gazdasági szerződéseket, a törvénykezés és az ítélkezés is megbénult, mert a döntéshozók nem akarnak Mexikó sorsára jutni, amely csak eddig 200 milliárd dollárt fizetett nagyvállalatoknak kártérítés címén.
Vizoviczki állítja, a Fidesznek is üzentek Portikék az Aranykéz utcai robbantással
Egymásnak esett az Aranykéz utcai robbantás pénteki tárgyalásán az ügy fővádlottja, Portik Tamás, valamint a rendőrök megvesztegetésével is vádolt, mára ismét tanúként idézett diszkócsászár, Vizoviczki László. Volt, hogy „párbeszédüknek” a bíró vetett véget, miután már odáig fajult a kettejük közötti vita, hogy kölcsönösen egymást vádolták azzal, hogy meg akarták öletni a „citadellás” Veres Istvánt. De Vizoviczki arról is beszélt, hogy a robbantással Portikék a Fidesznek is üzentek, hogy „csínján bánjanak” az olajügyekkel kapcsolatos jogszabályok megalkotásával. Erzsébet- vetélkedő: a magyarság megőrzése volt cél (X)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány negyedszerre rendezte meg február végén az Erzsébet- vetélkedőt, amelyre az elmúlt években összesen több mint 1300 csapat jelentkezett. Az idei megmérettetésre 156 csapat regisztrált, 48 a határon túlról jelentkezett. A megmérettetésen részt vevő 7-12. osztályos Kárpát-medencei gyermekeknek a magyarság kultúrájához, történelméhez, természeti értékeihez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk. Navracsics Tibor: A magyar kvótareferendum miatt Brüsszel nem szállhat rá Magyarországra
Hallgatásra és maszatolásra vették rá a csalással vádolt szocialista elnökhelyettest, Simon Gábort
Keresi a rendőrség Portik egykori bűntársának gyilkosát
Gyenge lábakon áll a Figyelő legújabb "miniszterbuktató" írása
Balog Zoltán és Fazekas Sándor pozíciója nem biztos a kormányban, a többiek jó eséllyel végigdolgozhatják a mostani kormányzati ciklust - írta a Figyelő. A hetilap állítólag kormányközeli forrásainak tájékoztatása szerint két tárcavezető távozhat. A PestiSrácok.hu forrásai azonban rámutattak: több szempontból is sántít a sztori. A cikket portálunknak a miniszter tanácsadója is kommentálta. - A Blikk nyomdokain a Figyelő is kacsavadászatra indult. De ők is csak bakot lőttek - írta a PS-nek. Magyarországon is ölt a németországi kettős gyilkos
A siófoki Napfény Szálló recepciósának több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított nyomozást a Petőfi Attila vezérőrnagy által vezetett Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály – értesült a PestiSrácok.hu. A fiatal portást 1990. július 27-én végezte ki hidegvérrel egy máig ismeretlen férfi. Információink szerint egy németországi kettős gyilkossággal is összefüggő bűnügy aktájának leporolására azért került sor, mert az ügyben olyan tanúvallomások és szakértői vélemények keletkeztek, amelyek közelebb vihetik a nyomozókat a csaknem 26 évvel ezelőtt történt emberölés megoldásához. Itt megnézhető a Lejáratás és bomlasztás! - A dokumentumfilm a Filmhét versenyében
Ügynöknek bélyegzett ellenzékiek, ellenzékieknek tűnő ügynökök - a pártállami titkosszolgálat a rendszer ellenségeit lejárató és egymásnak ugrasztani igyekvő akcióit mutatja be Huth Gergely és Kerekes András Lejáratás és bomlasztás - A hálózat örök című 2015-ös dokumentumfilmje, amely a most zajló Filmhét versenyében is szerepel. Elkészült a film honlapja is, ahol megnézhető, letölthető a mű, és számos hozzá kapcsolódó izgalmas háttéranyag, dokumentáció. A filmet oktatási célra is jó szívvel ajánlják az alkotók. A felsőoktatásban is változást akarnak - Öt pontos javaslattal állt elő az Oktatói Hálózat
Öt ponttal egészítené ki az Oktatói Hálózat a pedagógusok követelésit. A magyar felsőoktatásban oktatók és kutatók autonóm szervezete úgy látja, ha Magyarország a tudásra szeretné alapozni a felzárkózást, akkor a felsőoktatásban is változásokra van szükség. Így érhetjük el, hogy ott legyünk, ahol tarthatnánk - mondta a PestiSrácok.hu-nak Máté András az Oktatói Hálózat tagja. Az ELTE bölcsészkarának tanszékvezetője ugyanakkor azt gondolja, hogy "nem lehet egymás megértése és meghallgatása nélkül változást elérni." Ennek ellenére részt vesznek a március 15-i nagyszabásúra tervezett Kossuth téri pedagógustüntetésen, de külön akciót nem terveznek. A népligeti Fradi utánpótlás centrumtól indultak a választási irodához a Nyakót akadályozó nehézfiúk
Vizoviczki és Kisbandi szerint is Portik adott utasítást az Aranykéz utcai robbantásra
Sorosnak, Bajnainak és a kormánynak is dolgozott a bojkottot hirdető oktatáskutató
Az oktatás mai rendszerét alapjaiban támadó tizenkét pontos javaslatcsomaggal állt elő a Civil Közoktatási Platform (CKP). Az ötven szervezetet tömörítő együttműködés a "közoktatás akut problémáinak orvoslásához szükséges azonnali intézkedéseket" foglalta össze, szerintük a pontok mindegyikének érvényesülnie kell, hogy "a diákok érdekei ne sérüljenek". Közben a PestiSrácok.hu megtudta: Radó Péter, a platform vezetője kettős játszmát űz. Az ő nevével fémjelzett tanácsadó cég az elmúlt években Bajnai Gordon alapítványának és a kormány által fenntartott Oktatási Hivatalnak is írt - összességében százmilliókért - tanulmányokat a szükségesnek tartott reformokról.