Pesti Srácok

‎ Orosz-ukrán háború

Létrehozzák a nemzetközi agressziós bűncselekményeket kivizsgáló központot

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 március 5.
Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását – közölte az Eurojust vasárnap.

A britek szerint az oroszoknak még az ásói is elavultak, amivel lőszer hiányában bunyóznak – A valóság picit máshogyan fest

‎ Orosz-ukrán háború 2023 március 5.
Évtizedek óta visszatérő poén, hogy a brit tudósok lehetetlen és teljesen fölösleges felfedezésein röhög a világ. Ennek az az oka, hogy a brit tudományos akadémia eredményekhez köti a támogatásokat, így szerencsétlen angol tudósok kénytelenek időről időre előállni valami marhasággal, hogy pénzhez jussanak. Nos, úgy tűnik, a szigetország katonai elemzői és hírszerző tisztjei is hasonló elszámolás alapján kaphatják a pénzüket, hiszen a háború kitörése óta ők is leközölnek hetente egy bődületes baromságot. Most sincs ez másképp.

Németország harckocsigyárat telepítene Ukrajnába, Medvegyev szájkaratéval reagált

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 március 5.
Sajtóhírek szerint a német Rheinmetall hadiipari nagyvállalat harckocsigyár építését tervezi Ukrajnában. A Der Spiegel értesülései szerint a düsseldorfi konglomerátum vezetői tárgyalásokat folytatnak a kijevi vezetéssel egy gyártóüzem létrehozásáról, ahol a legújabb fejlesztésű Panther (Párduc) nehézharckocsikat szerelnék össze.

A Vatikán is felszólalt a fegyverszállítás ellen

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 március 4.
Nemcsak Kína, hanem a Vatikán is saját béketervet készített az orosz–ukrán konfliktus lezárására. Bár a pápai állam ezt hivatalosan nem jelentette be, néhány részlet így is nyilvánosságra került. Például az, hogy a Vatikán kiemelten fontosnak tartja, hogy kívülálló országok ne vegyenek részt a konfliktusban azzal, hogy fegyvereket szállítanak. A béketerv kiemeli azt is, hogy elsődleges az emberi élet és az egészség megőrzése.

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben

PPestiSrácok.hu Világugar 2023 március 2.
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön – jelentette be az indiai diplomácia vezetője, miután az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira "eltérőek" voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással.

Menczer Tamás: Brüsszel számára a tűzszünet vörös vonalat jelent

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 március 1.
Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Menczer Tamás azt mondta: Magyarország szerette volna, hogy a háború egyéves évfordulójára készülő uniós dokumentumokban szerepeljen az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólító felhívás, azonban ezt Brüsszel elutasította.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.