Ps TV
A „magyarosítás” legendájával igazolják a külhoni magyarság felszámolását – Honi felderítés (Videó)
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején elkövetett erőszakos magyarosítást olyan történelmi tényként kezeljük, amelyet még mi magyarok se vitatunk. Ez az a mozzanat, amelyet a szomszédos népek az általuk Trianon óta elkövetett intézményes magyarellenesség és elnyomás ellentéteként híresztelnek, mi pedig szemlesütve hallgatjuk, mintegy elfogadva a döntetlent. Pedig a dualizmus idején a tömeges elmagyarosodás csak a németeket és a zsidókat érintette, más nemzetiségeket nem igazán. Ezzel szemben, az elmúlt bő száz évben a román, a cseh(szlovák) és a jugoszláv államok magyarok óriási tömegeit asszimilálták erőszakkal, űzték el otthonukból, illetve gyilkolták le könyörtelenül. Ha volt is korábban magyarosítás, az sem magyarázatként, sem indokként nem fogadható el erre a 103 éve tartó genocídiumra. De elfogadható-e történelmi tényként? Köő Artúr történész avatott be minket a részletekbe, hogy megtörtént-e mindaz, amiről a román, cseh és szerb propaganda rémtörténeteket zengett a Trianon előtti évtizedekben a nemzetközi sajtóban?GEOrgPOLITIKA – Kivonják a francia csapatokat Nigerből
Emmanuel Macron bejelentette, hogy kivonják a francia csapatokat Nigerből és bezárják nagykövetségüket Niamey-ban. A puccs óta mélyponton van a két ország kapcsolata és napi szinten tüntetnek a helyiek a francia jelenlét ellen. Decemberig az utolsó francia is elhagyja a nyugat-afrikai országot. Párizsnak ez nemcsak presztízsveszteség, hiszen Benin, Mali és Burkina Faso után Nigerből is menniük kell, hanem az olcsó, áron aluli uránfelvásárlásnak is vége. Franciaország uránszükségletének 15 százalékát Nigerből szerezte be a világpiaci ár egy töredékéért.Pottyondy a közélet legalja, Karácsony pedig szorosan mögötte – The Fair Right (videó)
Pottyondy Edina a közéletben eddig csak kevesek által elért mélységekbe süllyedt. A Momentum 360 fokos fordulatot vett megmondóspinéje megcsinálta a lehetetlent: úgy hivatkozott Nick Vujicicre, a kezek és lábak nélkül született motivációs előadóra, mint a jobboldal manóemberére. Ez persze még nem üti meg Pottyondy végtelenül toleráns közönségének ingerküszöbét, így muszáj volt új jelzőkkel illetni a millióknak hitet és önbizalmat adó Nick Vujicicet. Bizonyára sokáig gondolkodott a megfelelő megszólításon, majd végül megtalálta a legoptimálisabbat: végtag nélküli ex-pornófüggő prédikátor. A kérdés jogos: vajon mikor határolódik el Pottyondy Edina ízléstelenkedésétől a toleráns baloldal? Persze nem ő az egyetlen, aki parancsba kapta Nick Vujicic ekézését. A Partizán malacperselyéhez köthető Fókuszcsoport Ádámék is gusztustalankodtak egy sort a témával kapcsolatban. Dezse Balázs erről szóló cikkét IDE KATTINTVA olvashatjátok.Kiderült végre, hogy a feketék építették a Stonehenge-et – The Right Brothers
Állítólag feketék építették a Stonehenge-et, sőt a régi britek mind feketék voltak. Erről egy gyerekeknek szóló könyv ír tudományosan, sőt a BBC erre rákontrázva még egy saját dalt is kiadott, amiben egy fekete férfi római ruhában is táncol, mert a régi rómaiak is feketék voltak általában. Hogy mi szükség van erre a történelemhamisításra az nem világos, mindenesetre ha ez igaz, akkor a feketék tehetnek arról, hogy Amerikában volt rabszolgaság annak idején.Horror a köbön: Dobrevék kisfilmet készítettek arról, hogy milyen földöntúli boldogságban élnénk, ha ők kormányoznának (Karanténvlog)
A Karantén ebben az adásban kiemelten foglalkozik a Gyurcsány-Dobrev-klán viselt dolgaival, akik egyre büszkébbek a 2010 előtti tarvágásra, amit az országgal és a nemzettel csináltak. A DK készített egy imázsfilmet, amiben egy elképzelt valóságot mutatnak meg nekünk, melyben a Dobrev-kormány vezeti hazánkat. A horrorba illő pszichothrillerben szinte mennyei a boldogság az országban, minden túlzó ígéret valósággá válik, szinte az ingyen sör és az örök élet is elérhető már a gyurcsányista uralom alatt. Mi azonban emlékszünk arra, amikor ezt ígérték 2002-ben, és azt is láttuk, hogy mit valósítottak meg belőle 2010-ig, sajnos mindenki a bőrén tapasztalta a zombiapokalipszist. A Karanténvlog ezt követően sem állt le, hiszen ukránok újabb vérlázító aljasságát is kivesézzük, akik nem képesek józan észre és a minimális becsületérzésre hallgatni. Zelenszkij és csapata nem csupán megsértődött azon, hogy nem fogadjuk be az ellenőrizetlen, szennyezett és génmódosított gabonájukat, hanem még fel is jelentik Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát, az ukrán érdekre hivatkozva. Természetesen nem is létezhet, hogy a magyar vagy lengyel érdek megjelenjen a saját hazájában, az ukránok önhittsége és agresszív viselkedése rendkívül aggasztóvá vált. Nem felejtkeztünk el az embereket nyíltan lehülyéző Momentumról sem, akik felvilágosító kampányt indítanak, hogy a sok buta fideszes észrevegye, hogy csak a kordonbontók hagymázas kuszaságaira kell hallgatni. Végül Komjáthi Imre, a vörös pulcsis kommunista okít mindenkit, hogy hogyan lehet többségnek tartani egy 2 százalékos pártot, hiszen az MSZP Komjáthi vágyálmaiban még mindig a magyar emberek egyetlen menedéke és megoldása. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.Most akkor ukrán vagy amerikai az a bizonyos gabona? – Különvélemény
Miközben Ukrajna még a szövetségeseit is feldühítette a gabona-ügy kapcsán, a valóság az, hogy a szóban forgó gabona egy része már rég nem ukrán tulajdonú földeken terem. Éppen ezért teljesen igaztalan a vád, miszerint a ukrajnai földeken termelt gabona át nem vétele ukrán-ellenes tevékenység volna, inkább amerikai üzleti érdekeket sértenek csak a közép-európai államok.Miley Cyrusnak is megjött az esze? – Hardcore Hobbista
Miley Cyrus bátyja alaposan magára haragította a feminista jóeNbereket, amikor azt a nyilvánvaló igazságot kezdte fejtegetni, hogy talán mégse kéne minden nőnek saját OnlyFans-fiók. Azon is elgondolkodtunk, hogy vajon mikor változott 70+-os gerontokráciává az amerikai politikai elit. A második részben Magyarics Tamás Amerika-szakértővel folytattuk a témát, és történelmi távlatokba merülve próbáltuk kitalálni, hogy mi igaz és mi nem a nagy amerikai mítoszból.GEOrgPOLITIKA – Pénteki piac Ománban és újabb busás támogatás Zelenszkijnek
Ha péntek, akkor Nizva Szúk, azaz piac Nizvában. Az iszlám vallás szent napján tartják a nagy piacot, ahol mindenféle finomságot, zöldséget, halat, húsokat és még élő állatot is árulnak. A pénteki nagy ima előtt már alig lehetett parkolni a szúk (bazár) előtti óriási téren. A tömeg szinte hömpölygött, voltak, akik csak a hétvégi bevásárlást intézték, míg mások állatokra licitáltak. A legnagyobb sláger a kecske, hiszen a sivatagos területen megél a gyér növényzeten is, tejéből sajt készül, de húsát is szívesen fogyasztják. De bárányok és szarvasmarhák is új gazdára találtak a sikeres licitet követően.Átrendeződik az ellenzéki pártpaletta? – Móna Márk a Grundban
Dopeman: megváltozott Orbán Viktor és megváltoztam én is (Mi kérdezünk)
Aki ismeri, tudja, hogy Pityinger Lászlóval (Dopeman) az élet nagy dolgairól bármikor lehet beszélgetni egy jót. Ezúttal a saját életútja mellett a mai fiatalokról is kifejtette markáns véleményét. De azt is megtudhattuk, milyen érzésekkel teli utazás volt Dopeman számára a miniszterelnök szobrának rugdosását követő időszak. Azóta sokszor vállal közéleti témákban vitaműsorban való részvételt, ahol nem rejti véka alá véleményét, amivel azonban már legtöbbször a jobboldali közösség is tud azonosulni. De vajon mi késztette korábban a botrányos szobor-rugdosásra? A Mi kérdezünk legutóbbi adásából erre a kérdésre is választ kapunk. Nézzék meg, érdemes!GEOrgPOLITIKA – Hírek a frontokról, illetve hogyan néz ki egy papajafarm?
Azerbajdzsán sikeresen lezárta a terrorellenes hadműveletet a Hegyi-Karabah régióban, és tűzszünet lépett életbe az örmény szeparatisták és az azeri kormányerők között. Ilham Aliyev államfő bejelentette a győzelmet, valamint azt, hogy az azeri hadsereg Hegyi-Karabahot ellenőrzése alá vonta. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig telefonon tárgyalt Nikol Pasinján örmény kormányfővel, hogy közvetítsen a béketárgyalásokban. A megbeszélések sikeresek voltak, mert a fegyverek elhallgattak a Kaukázusban. Sajnálatos mód ismeretlenek rálőttek egy orosz békefenntartókat szállító járműre és több katona életét vesztette. Hegyi-Karabahban kétezer orosz katona felügyeli a törékeny békét. Az esetet nyomozók és a katonai rendészet vizsgálja. Ma viszont direkt tárgyalások kezdődnek az örmény szeparatisták és Azerbajdzsán között, amely tartós békét teremthet. A terület jogilag Azerbajdzsánhoz tartozik, de az örmény nacionalisták egy saját köztársaságot kiáltottak ki, amelyet egyetlen ország sem ismert el.Skót duda – Úgy tűnik, már a "szőrös babák", azaz a kutyák sem tudnak olyan jól felkészíteni a szülői életre, mint az élethű játékbabák (Videó)
Sokszor tapasztaljuk, hogy fiatalok a szülővé válás előtt kutyát vesznek annak érdekében, hogy elkezdjék elsajátítani a felelősségvállalást, de úgy tűnik, van, akinek a "szőrös babák" sem elégítik ki a vágyait. Egy londoni pár összesen 13 darab műbabát vett annak érdekében, hogy igaziként gondozhassák őket. Pelenkázzák, sétáltatják, dajkálják a játékokat, de ennek ellenére sajátot is szeretnének. Csakhogy egy műbaba sosem lesz olyan, mint egy igazi, hiszen a gyerekek random sírnak, rosszalkodnak, nemcsak akkor, amikor ilyet játszunk velük. Erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita az e heti Skót dudában, ahogyan szó volt Ursula von der Leyen azon kijelentéséről is, hogy meg kellene könnyíteni a migrációt. Na persze az Európai Bizottság elnökének könnyű, hiszen ő sosem fog a való életben találkozni ezekkel az emberekkel, mert ő már egy egészen más szinten mozog. Az átlagember életét viszont tönkreteszi. Elgondolkodtató lassan az is, hogy kontinenst kellene cserélnünk. Végezetül egy kis Karácsony Gergely, akinek tanácsadói nem világosították fel kellően a főpolgármestert arról, hogy pontosan mit is jelent az autómentes nap. Ezért akarva-akaratlanul, de legitimizálta a kocsikázást még ezen a napon is.Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.Két újsvéd közé egy koszovói áll Malmőben – Hardcore Hobbista
A Hardcore Hobbista nemzetközi kishírfigyelőjében megtudjuk azt, hogy Svédisztánban a szír és görög drogbandák csak akkor nem lövik szitára egymást a nyílt utcán, ha közéjük veti magát egy koszovói rendőr. Miért nem találjuk meg a Google keresőjében a Spanyolországban ejtőernyőző Vlagyimir Klicskót, ha egyszer tényleg ott volt, és ki is az az argentin Javier Milei, akinek interjúját Tucker Carlsonnál már majdnem négyszer annyian látták, mint Doktor Miniszterelnök Úrét? Szó esik még a gazdag szolgálat Jeanne d'Arc-járól, a Wishen rendelt Greta Thunbergről, Pankotai Liliről, és a körülötte szervezett, felettébb furcsa szlogenekkel megtámogatott tüntetésről is. A második részben pedig Kollarik Tamás és Takó Sándor filmes szakemberek beavatnak bennünket abba a kevéssé ismert titokba, hogy Hollywood alapjait is magyarok rakták le.GEOrgPOLITIKA – Újra kitört a háború Azerbajdzsánban
A bakui kormány kedd délután elrendelte a terrorizmus elleni hadműveletet Nagorno-Karabah (Hegyi-Karabah) régióban. A szakadár területen az ott élő örmények kikiáltottak egy független köztársaságot Sztyepanakerttel mint fővárossal, amelyet senki sem ismer el, mégis Örményország támogatását élvezi. A hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó területen az örmény szeparatisták tüzérségi állásokat építettek ki és létrehoztak egy kisebb hadsereget.Vörös Tamás: Pikó András arrogáns önkormányzatot épített Józsefvárosban, szóba se áll a lakókkal
Vörös Tamás, a Fidesz józsefvárosi frakcióvezetője volt a PestiSrácok Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki részletesen beszélt a VIII. kerület utóbbi négy évéről, amely cseppet sem az építkezés időszaka volt. A Pikó András vezette baloldali összefogás csupán látványpolitizálással vetette észre magát, illetve a folyamatos botrányokkal, hiszen egyik kényes ügy követte a másikat, szinte lajstromba sem lehet venni őket. A 2019 előtti rendpárti politika megszűnt, a kerületbe visszatértek a drogosok és a prostituáltak, egyre több a szemét, és folyamatosan romlik a közbiztonság. Vörös Tamás elmondta, hogy szavakban ugyan a kisemberek mellé áll Pikó, a valóság azonban egészen más képet mutat, hiszen egy arrogáns kerületvezetés épült ki az utóbbi években, a polgármester már szinte szóba sem áll a lakókkal, elefántcsonttornyában múlatja az időt. A lekezelő stílust stábunk is többször megtapasztalta, hiszen bármikor próbáltunk feltenni kérdést Pikónak, dehonesztáló szavak kíséretében hajtott el bennünket. Közelednek azonban az önkormányzati választások, Józsefvárosban is dönthetnek a lakosok, hogy valóban ezt az utat akarják-e folytatni, vagy inkább visszatérnek a kitaposott ösvényre, amely 2019 előtt, a fideszes városvezetés alatt jellemezte a kerületet.Kocsmai igazságok – Az "ukrán" gabona haszna nem az ukrán embereké, az éhezők nem kapnak belőle és a magyar gazdákat teszi tönkre
A józan ész számára nehezen érthető, miért jó az bárkinek is, hogy az "ukrán" gabona nem jut el Afrikába, hanem a közép-európai országok piacára beömölve teszi tönkre a helyi termelőket. Az sem különösebben transzparens, hogy kinek lesz pénze ebből: az amerikai cégeknek, akik megszerezték az ukrán termőföldet, vagy esetleg az ukrán államnak? Csak azt jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy az ukrán embereknek egy fillér sem jut belőle. Az EU-hoz feltétlenül hű ellenzékünk pedig lapít szokás szerint, nehogy már bármilyen nyilvánvaló ügyben a magyar érdek oldalára álljanak.Mocsarasodik Európa – ifj. Lomnici Zoltán és az Öreg
Az európai nagyvárosokban úgy terjednek a no-go zónák a migránsok millióinak bevándorlásával, mint a mocsár – állapította meg ifj. Lomnici Zoltán. Ez veszélyes folyamat, aminek még képes ellenállni Magyarország, de ez szinte kizárólag Orbán Viktor politikájának köszönhető. Az Öreg vendége ezen a héten ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója volt.GEOrgPOLITIKA – Vízumok százezreit adták el migránsoknak lengyel tisztviselők?
Ursula von der Leyen tombol, bár igazából érthetetlen, miért, hiszen ő támogatja a bevándorlást, és ő volt az, aki finoman szólva is "érdekes" üzletet kötött SMS-ben – koronavírus elleni vakcinák beszerzése címszó alatt. Most pedig éppen ő az, aki komoly vizsgálatot és súlyos következményeket lengetett be lengyel tisztviselők és politikusok előtt, ha valóban beigazolódik a gyanú, miszerint több százezer embert engedtek be az Európai Unió területére, a lengyel nagykövetségek schengeni vízumokat állítottak ki kenőpénzért cserébe, majd a jórészt afrikai és ázsiai állampolgárok ezt kihasználva Varsóba repültek és onnan utaztak tovább más uniós országokba, hogy ott illegálisan letelepedjenek.A diáktüntetők ismét megbuktatták "a Zorbánt" – The Fair Right (videó)
Orbán Viktor ismét megbukott. Ezúttal a várban, és egy kicsit a Margit hídon is. Pankotai Szent Johanna hadba hívta a gumimacikat, majd a sikertelen hídfoglalás után elindultak a vár felé. Annak, hogy ezer emberrel sem tudtak elfoglalni egy aprócska hidat, már nincs is hírértéke, a tüntetésen használt szimbólumok viszont már annál fontosabbak. A marxista zászló és "munkás–diák" molinó mellett számos kommunista elem tarkította a pénteki tüntetést. A mai videóban többek között ezeket fogjuk elemezni. Nézzétek meg a teljes videót!GEOrgPOLITIKA – Jemeni aknamezők és forrongó Közel-Kelet
Jemenben katonai szakértők egymillióra becsülik az aknák számát, amelyet a felekezeti alapon kitört polgárháborúban ástak el az egymás ellen harcoló síita és szunnita erők. A farmerek is nagyon megszenvedik ezeket az aljas fegyvereket, mivel a helyi gazdálkodók 70 százaléka már elvesztette a jószágát. A haszonállatok, mint a teve vagy a szarvasmarha nagy számban pusztulnak. A fegyveres összecsapásoknak talán a közeljövőben vége lehet, mivel Omán támogatásával Szaúd-Arábiában elkezdődtek a béketárgyalások a harcoló felek és támogatóik részvételével. Amíg a húszi, síita lázadókat Irán támogatja, addig a szunnita kormányerőket Szaúd-Arábia. Most, hogy Teherán és Rijád politikai és gazdasági szövetséget kötöttek és ismét megnyitották nagykövetségeiket sanszos, hogy a Jemenben dúló polgárháborút tárgyalások révén le lehet zárni.Amikor legközelebb állt Magyarország a megsemmisüléshez – Honi felderítés (Videó)
Történelmünk legkilátástalanabb időszaka volt a török kiűzése előtti néhány évtized. A több, mint száz éve a szultán és a császár frontvonalán őrlődő Magyarország teljesen megroppant eddigre. Nemcsak demográfiailag kerültünk padlóra az iszonyú háborús pusztítás miatt, hanem az államiságunk is a megsemmisülés küszöbére sodródott. A Bécs által a vasvári békével elszalasztott visszafoglalási lehetőség óriási csalódottságot és türelmetlenséget váltott ki, ám egyre kevésbé volt ereje arra Magyarországnak, hogy a saját útját járja. Az Erdélyi Fejedelemség hanyatlott a katonai kudarcai miatt, és korábbi fénye közelében sem volt már az 1660-as évekre. A kivérzett királyi Magyarországon pedig az önállóságunk maradékát érték súlyos érvágások Zrínyi Miklós halálával, a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett főnemesek kivégzésével és a bécsi udvar abszolutista törekvéseit szolgáló birtokelkobzásokkal. 1671-től négy évtizeden át szinte összefüggő felkeléssorozat bontakozott ki Bécs ellen, ám az ilyen szörnyű korok nem makulátlan hősöket, hanem kétségbeesett és sértett embereket teremnek, ahogy azt Thököly Imre, az első nagy kuruc vezér élettörténete is tükrözi. Állandó oldalváltások, a nagyhatalmaknak felajánlkozások, pusztító belháborúk, a városaink és falvaink ismétlődő felprédálása után még akkor is megváltást jelentett a töröktől való felszabadítás és a béke, ha abban csak epizódszerepet tudtunk játszani a saját országunkban. A magyarság pusztulásával fenyegető korszakról Szász Péter történész beszélt részletesen.A verekedés az új kampányeszköz Szlovákiában – Kurmai Kornél a Grundban
Bográcsozás közben verekedett össze a vele egyet nem értőkkel egy szlovák képviselőjelölt, és a volt szlovák miniszterelnök mellbe rúgta a volt szlovák belügyminisztert. Két esemény, amelyek alapján a szó szoros értelmében dübörög a választási kampány a bezzegeuropéer és egyáltalán nem balkánias Szlovákiában, ahol például pár éve egy térségünkben példátlan újságíró-gyilkosság borzolta a kedélyeket. De milyenek is valójában a szlovák közállapotok? Mit mutat egyes szlovák politikusok Magyarország vélt területi követeléseivel kapcsolatos hergelése? Kinek a győzelmére számíthatunk a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásokon? Robert Fico esetleges visszatérése a magyarellenes politikát, vagy az ügyek mentén történő korrekt együttműködést vetíti elő – tekintve, hogy a háború és a migráció ügyében Szlovákia korábbi miniszterelnökének álláspontja egyezik a magyar kormányéval? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Hunor és Kornél a legfrissebb Grundban.A "fejlett Nyugat" már megint előttünk jár egy lépéssel – The Fair Right
A fényességes nyugati oktatás ismét előttünk jár. Annak ellenére, hogy nem friss hír, annál érdekesebb: Oregon államban az érettségi feltételek közül három olyan kritériumot vezettek ki, amelyek Magyarországon, de egész Európában alapvető fontosságúak. Felfoghatatlan, hogy milyen meggyőződés vezérelte a kormányzót, amikor aláírta ezt a formabontó törvényt, de az USA-ban történtek már ettől nagyobb furcsaságok is. A teljes videóból kiderül, hogy pontosan mely feltételeket törölték el. Nézzétek meg!Ajánljuk még
































