Ps TV
Még Soros György is követi Magyarország legnépszerűbb konzervatív YouTube-csatornáját – The Fair Right
Hivatalosan is az Ultrahang lett Magyarország legsikeresebb konzervatív YouTube-csatornája. Király Tamás, az Ultrahang csatorna tulajdonosa az első olyan youtuber, aki konzervatív körökben elérte a 100 ezer feliratkozót. Ennek súlyát azok érzik csak igazán, akik maguk is készítenek videókat. Nem meglepő hát, hogy a Soros György bal fülének számító Lakmusz "tényellenőrző" csoport is felfigyelt a csatornára. Kendőzetlen keresztkérdésekkel azt próbálták meg kihúzni belőle, hogy közpénzzel kitömött ruszofil-e az Ultrahang tulajdonosa, de ezúttal (is) lyukra futottak. Ebből a rövid beszélgetésből megtudhatjátok, hogy Tamás miként kezdte a pályáját, mik a távlati céljai, és azt is, hogy mit válaszolt a Lakmusz kérdéseire. Nézzétek meg a teljes videót!Lassan már a lengyelek kérnek elnézést Ukrajnától – Különvélemény
A rakétaincidens – akárhogy is történt – lengyel állampolgárok életébe került. Ilyen esetben emberi és diplomáciai minimum a hivatalos részvétnyilvánítás volna Ukrajna részéről. Erre azonban mindezidáig nem került sor. Sőt, az ukrán vezetés retorikáját elnézve lassan már a lengyelek fognak elnézést kérni Ukrajnától a történtek miatt.A kárpátaljai magyarok nem érdeklik, de az ukránokért Rambóként harcol a momentumos politikus (Karanténvlog)
A Karantén újabb csemegéket talált ezen a héten is, hiszen Dobrevék képesek voltak az üres ígéreteiket még tovább fokozni, most az euró bevezetésével kínáltak újból földi paradicsomot a magyar embereknek - a hátulütőkről, áremelkedésekről és a több éves procedúráról azonban nem beszéltek. Ahogyan arról sem, hogy lenne-e egyáltalán értelme. Azonban nem is vártunk tőlük semmi mást, a fenyegetések és mézesmadzag elhúzása Gyurcsányéknál kötelező, a paletta nem szélesedett azóta sem. A Momentum szóvivője az ukrajnai Irpinyben járt, a Kijev melletti város sokáig frontvonal volt, így óriási pusztítás zajlott le a városban, Tompos Márton azonban szinte Rambóként pózolva fecsegett össze-vissza, tényeket, féligazságokat hajtogatva. Tompos egyetlen dolgot nem vett figyelembe: az ukránok dicsérete mellett egyszer sem jutott eszébe Kárpátaljára menni akkor, amikor a magyar kisebbséget nem csak verbálisan, de akár fizikailag is bántalmazták. Akkor nem volt fontos a jelenlét a Momentum számára, akkor nem emelték fel a hangjukat, hiszen úgy látszik, hogy mindenki fontos számukra, kivéve a saját nemzetüket. Az egyszemélyes hadsereg, Jakab Péter is feltűnik a Karanténban, aki röviden, ám annál nagyobb kamukkal hergelt tovább, de ezen sem lepődtünk meg, sőt, Jávor Benedek is szidja egy kicsit a magyarokat a nemzet pénzéből Brüsszelből. Végül egy meglepetés produkciót is hagytunk a műsor végére, ahol az egyik baloldali rikácsolóbajnok köpi ránk a fekete epét. Nézzétek most is a Karantént, megéri és iratkozzatok fel a PS TV, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára!Magyarország 10 csodája – A legelnyomottabb portálok a legnépszerűbbek – Politikai Hobbista Hardcore
A Politikai Hobbista Hardcore mai részében három fő téma került terítékre. Megfejtettük az elnyomott, ellehetetlenített, kivéreztetett média legendás felemelkedésének okait, bemutattuk a legnagyobb csalókat, akik már téged is becsaptak igen, szó szerint), majd megvitattuk, hogy mit ünnepel a németországi KFC a német történelem egyik szégyenfoltjának napján. A második részben Tóth Máté energiajogász társaságában vitattuk meg az Európai Unió legújabb agymenéseit és azt, hogy miért hazudtak nekünk a szankciókról. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!A demokrata párt megbetegítette az amerikai fiatalokat – The Right Brothers
Az amerikai fiatalok jelentős része a demokratákat támogatta a félidős választáson. De miért vagyunk ezen meglepve, miközben éppen a haladó, liberális demokraták azok, akik az elmúlt években elhitették a fiatalokkal, hogy baj van velük? És hogy mi a baj? Az, hogy aggódnak a jövő miatt, ami a liberálisok szerint a republikánusok és a konzervatívok miatt teljesen megalapozott, a megoldást meg csakis a befogadó, mindig toleráns haladók oldalán lehet megtalálni. Természetesen a baloldal orvosilag is betegnek nyilvánítja a fiatalokat, akiknek a fele már napi szinten szed gyógyszert például az iskolai stressz ellen. Ennek a generációnak a terméke az az Oli London, aki brit férfiból fél éve koreai nő lett, de néhány hónap alatt megbánta döntését, megtalálta Istent, és szerinte a fiataloknak tanulniuk kellene az ő hibájából.Nekik mindent szabad, ők fölötted állnak - nem áll le a Baranyi-ügy (videó)
Baranyi Krisztina ATV-s botránya futótűzként terjedt és ahhoz hasonlóan is perzselte fel a hazai közbeszédet. Mint azt korábban megírtuk, nem volt hajlandó válaszolni kollégánknak, Szalai Szilárdnak az ATV Szigorlat című műsorában. Ott ezt azzal indokolta, hogy Szilárd nem más, mint egy ócska, fizetett propagandista. A botrány azóta fokozódott és gyakorlatilag mindenki hozzátett egy keveset. Történt azonban egy váratlan fordulat is, amire senki sem számított. Jeszi bocsánatot kért a Baranyi Krisztinától valami olyasmiért, amit el sem követett, aki ezt elegánsan félresöpörte és tovább minősítgette a teljes jobboldali sajtót.GEOrgPOLITIKA – Ukrajna korrupciómentes (Zelenszkij szerint)
Az ukrán elnök a Bloomberg New Economy Forum előtt beszélt és bejelentette, hogy országából száműzték a korrupciót. „Senki sem fogja tudni megbocsátani a korrupciót a jövőbeni Ukrajnában” – mondta, kifejtve, hogy az orosz katonai művelet megindulását követő hónapokban az összes korrupt tisztviselő elmenekült az országból.Soros Györgyék magyar influenszerekre vadásznak? – Tóth Betti a Dezse Vűben
Influenszerek után kezdtek el szaglászni Soros György szervezetei. A közösségi médiából jól ismert Tóth Bettit az utóbbi időben különös kérdésekkel és kérésekkel keresték meg a milliárdos érdekkörébe tartozó, magukat újságírónak nevező, úgynevezett tényellenőrök, akik azokkal a feltételekkel már nem ragaszkodtak egy esetleges interjúhoz, amikor az interjúalany azt kérte, hogy válaszait szó szerint, pontosan hozzák le. Milyen meglepő? Lehet, hogy ez az egész csak egy nyomozás? Esetleg adatgyűjtés? Netán jobb belátásra szeretnének bírni olyan self-made közösségimédia-szereplőket, mint Tóth Betti, vagy az Ultrahang csapata? Na, erről beszélgettünk Tóth Bettivel a Dezse Vűben.Hetzmann Róbert a PS-nek: Élve sütöttek meg embereket a jugoszláv partizánok a magyarlakta Délvidéken – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Válogatott barbársággal pusztítottak a jugoszláv partizánok 1944–45 telén a magyarlakta Délvidéken. A kriminalisztika legsötétebb lapjaira tartozik, amit a partizánok műveltek – mondta a PS TV-nek adott interjúban a témát kutató Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke. Embereket élve sütöttek meg és válogatott módon kínoztak meg a partizánok, miután visszafoglalták a Délvidéket, magyarokat, németeket, horvátokat egyaránt. A rumai svábokat minden fantáziát felülmúló barbársággal mészárolták le. Egy 15 ezres közösség teljesen ki lett irtva. Összegyűjtötték a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket a horvátház épületébe. Megjelent egy partizán csapat, volt köztük egy harmonikás. Intettek, mindenkinek meztelenül le kellett feküdnie a földre. A harmonikás elkezdett játszani egy népi nótát, a partizánok késeket erősítettek a csízmájuk talpára és elkezdték járni a körtáncot, amíg az áldozatok meg nem haltak – emelt ki egyet a vérfagyasztó esetek közül Hetzmann Róbert. További részletek a csodálatos délvidéki Szerémségről, magyarok helytállásáról, civilizációk összecsapásáról a videóban!GEOrgPOLITIKA – Az ukránok nem nyomozhattak a rakétaincidens helyszínén Lengyelországban
Zelenszkij ukrán elnök még mindig kitart annál a narratívánál, hogy orosz és nem ukrán rakéta csapódott be Lengyelországban, holott mind a Pentagon, mind a NATO szakértői egyértelműen megállapították, hogy a rakétákat Ukrajnában lőtték ki, és régebbi, szovjet gyártmányú, Sz–300 típusú légvédelmi föld–levegő rakétáról van szó. A vizsgálat szövegében egy rakétát említenek, míg az első hírek két ilyen fegyver becsapódásáról szóltak.Nincs tabu, ha a gyermekek védelméről van szó! – Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok Hungary legújabb részében a múlt hétről Noryna Diamond botrányos live-videóját vettük újra elő. Sok negatív kritika érkezett ugyanis azzal kapcsolatban, hogy miért kell a Norynához hasonló botrányhősökről beszélni, miért kell őket bemutatni. Nos, a helyzet az, hogy attól még, mert a felnőttek ritkán találkoznak velük, a gyerekek sajnos napi szinten. Hogyan lehet a gyermekeket megvédeni ezektől a káros influenszerektől, és mit tegyen egy szülő, ha nincs ideje mélyebben megismerni a TikTok sötét oldalát? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kövessetek minket YouTube-on és TikTokon is!Exkluzív – Deutsch Tamás a PS-nek: Vajon észbe kap Brüsszel és elkezd az emberek biztonsága érdekében a békéért dolgozni?! – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Azok után, hogy Lengyelországban becsapódott egy rakéta, érthető, hogy a magyar emberek fejében is megfogalmazódik; mi lesz velünk, ha kitör egy újabb világháború, vagy ha minket is megpróbálnak belerángatni az orosz–ukrán konfliktusba. Ha másért nem is, legalább az emberek miatt most igazán elkezdhetne a békéért dolgozni Brüsszel – nyilatkozta a PS TV-nek Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője. A politikus szerint nem jelent tudathasadásos állapotot a magyar kormány számára, hogy egyszerre vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de közben nem értünk egyet egy csomó dologgal, amit Brüsszel gondol a világról, pláne erről a háborúról. Nézze meg exkluzív interjúnkat Deutsch Tamással!Amit tudnod kell a lengyelországi rakétatámadásról (videó)
Rakétatámadás érte Lengyelországot, de mi ilyenkor a teendő? Minket is elért volna a háború, vagy valami másról van szó? Ilyenkor lép érvénybe a baloldal által sokat gúnyolt és legkevésbé sem tanúsított stratégiai nyugalom. Higgadtan kell mérlegelnünk és fel kell tennünk a megfelelő kérdéseket. A rakéta becsapódott és bárki is lőtte ki, már nem vonhatja vissza. A rakéta szinte még ki sem hűlt, azonban Zelenszkij már felszólította a NATO-t (és mindenkit) az azonnali beavatkozásra. Majd jött a keserű igazság.Mi a szankciók célja, ha nem az, hogy lenyomjuk az oroszokat? – Hardcore Hobbista
Josep Borrell és az unió külügyminiszterei – mínusz Szijjártó Péter – már úgy emlékeznek, hogy a szankcióknak nem is az volt a céljuk, hogy az általuk okozott gazdasági sokk jómodorra tanítsa az oroszokat és ezáltal közelebb kerüljünk a háború végéhez. A magyar külügyminiszter fel is tette a költői kérdést, hogy akkor mi volt a célja a szankciós rezsimnek. Nem kapott rá választ, de a Hobbista stábja jó úttörő módjára most is segít. Megfejtettük, hogy az önsanyargatás a cél, hiszen Európát a német evangélikusok vezénylik, azok pedig hisznek az eleve elrendelésben. Akkor is, ha már vallástalanok. És mivel bűnösök, mert tönkretették a klímát a nagy jólétükkel, és a gázvásárlással megteremtették a gonoszt keleten, ezért pokolra fognak jutni. És a túlvilági sorsnak elvilági jelei is vannak a protestánsok szerint, ezért nyomorúságos sorsra kell jutniuk már most.GEOrgPOLITIKA – Rakétabecsapódás Lengyelországban – Kalapáccsal végezték ki az orosz zsoldost
Egyre több szakértő állítja, hogy nagy valószínűséggel ukrán Sz–300 típusú légvédelmi rakéták csapódhattak be arra a lengyel farmra, amely hét kilométer távolságra fekszik a lengyel–ukrán határtól. Sajnálatos módon ketten életüket vesztették egy terménysilónál, ahol éppen dolgoztak. Mind a Pentagon, mind a NATO nagy erővel nyomoz, hogy kiderítsenek minden részletet. A NATO-légteret ellenőrző AWACS repülőgépek érzékelik a rakéták radarszignatúráját. Amennyiben műholdfelvételek is vannak a rakéták kilövéséről, pontosan meg lehet állaptani annak helyét és a rakéták röppályáját.GEOrgPOLITIKA – Remek munkát végeztek a TEK-esek és a török kommandósok is
A TEK munkatársai gyors, precíz munkával kézre kerítették a rendőrjárőrökre tüzet nyitó iraki embercsempészeket. A két férfit, akik 21 migránst csempésztek be Magyarország területére, az Ecseri úti piac környékén vették őrizetbe. A lefoglalt lőfegyvert szakértők vizsgálják. Az elkövetők közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlet vádjával fognak bíróság elé állni. Magyarországon az embercsempészetet komolyan büntetik, az elmúlt hónapokban több külföldit, öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A felelőségre vonást több esetben már úgy akarták elkerülni embercsempészek, hogy tüzet nyitottak a határőrökre vagy a rendőrökre.Kecskés András a PS-nek: Elkerülhetetlenül csökkenni fog a magyarok életszínvonala - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés András közgazdász. Nemcsak a háború okozza ezt, azt is látni kell, hogy az elmúlt évek kimagasló növekedését sem lehetett volna tartani. Már most látszanak azok a jelenségek, amelyek miatt megáll a bérek növekedése Magyarországon - teszi hozzá Kecskés András. Másrészt a bérek nem tudják lekövetni a magas inflációt sem. Az sem használ nekünk jelenleg, hogy túl közel vagyunk a háborús zónához. A béke úgy kellene Magyarországnak, mint egy falat kenyér, ugyanakkor bizonyos problémáinkat ez is csak tompítaná - állítja a gazdasági szakember. Nézzék meg a videót, amelyben tabuk nélkül beszélünk a problémákról!GEOrgPOLITIKA – Robbantás Isztambulban – Háttéralku a herszoni kivonulás oka?
Hat év után ismét terrorcselekmény történt Törökországban, Isztambul közkedvelt, Istiklal nevű sétálóutcájában. A robbantásos merényletben hatan vesztették életüket, négyen a helyszínen és ketten a kórházba szállítás után, 81-en megsebesültek. A török hatóságok már őrizetbe vették a támadás fő gyanúsítottját, egy nőt. Rajta kívül összesen 21 személyt vittek be kihallgatásra. A feltételezett elkövető a kurd munkáspárthoz a PKK-hoz köthető és a merényletet a szíriai Kobaniban tervelték ki. A kurd PKK és a Peshmerga (kurd szabadságharcosok) már évtizedek óta küzdenek egy önálló kurd államért délkelet Törökországban és már több merényletet hajtottak végre mind rendőri, katonai, mind turisztikai célpontok ellen. 2016 márciusában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet robbantott ugyanitt. Az akkori támadásban öten haltak meg.Orbán nemzetközi elszigetelődése folytatódik – Grund
A Grund legújabb adásában Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Móna Márkkal, a Hír TV korábban tanártüntetők által inzultált riporterével beszélgetett. A srácok az izraeli és amerikai választásokat vették górcső alá. Mi várható Izrael és hazánk viszonylatában Netanjáhú visszatérése után? Hogyan értékelhető az USA-ban tartott félidős választások felemás republikánus sikere? Vajon Trumpnak lesz esélye az újbóli hatalomra kerülésre 2024-ben? A műsorban szó volt még a baloldali antiszemitizmus kérdésköréről is, hiszen egyre inkább jellemző az, hogy az Izrael-ellenes és zsidóellenes célokat a szélsőbal tűzi zászlajára.Izraeli influenszer: Magyarnak kell lenned, ha zsidó vagy, ha nem
Magyarországra látogatott Izrael vezető influenszere, Hananya Naftali, aki Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök tanácsadójaként is dolgozik. Még csak 27 éves, de már harcolt a fronton, kétmillióan követik a közösségi média különböző felületein és hazája egyik legismertebb tartalomkészítőjévé nőtte ki magát. Elmesélte, hogyan harcolt a terroristák ellen, milyen parancsokat kapott, mit érzett utána, és főleg azt, hogy miért kezdett el videókat készíteni. A beszélgetés során az is kiderült, hogy mit jelent számára a zsidóság és milyen kötelékek fűzik őt Magyarországhoz.Hamisított bizonyítékkal oknyomozott a 444.hu – Politikai Hobbista Hardcore
A Hardcore Hobbista mai első részét csak és kizárólag az amerikai félidős választásoknak szenteltük, amit ugyan a haladó sajtó szerint a republikánusok elvesztettek, mégis megnyerték. Vajon Trump, DeSantis, vagy egy eddig ismeretlen harmadik lesz a befutó két év múlva, a demokraták kihívójaként? Ez korántsem annyira izgalmas kérdés, mint az, hogyan nyerhet valaki közhivatalt úgy, hogy már több hete halott. A második részben pedig Ferencváros volt polgármestere, Bácskai János volt vendégünk, akivel kiveséztük Ferencváros jelenlegi polgármesterét, Baranyi Krisztinát.A TikTok miatt a nyugati gyerekek influenszerek, a kínaiak viszont űrhajósok akarnak lenni – Dezse Vű
A TikTok-ot egy ByteDance nevű kínai cég birtokolja és irányítja. Kínában az alkalmazást Douyin-nek hívják, ami kizárólag ott elérhető. Azt a verziót, amit mi ismerünk, a kínaiak kizárólag a nyugati fiataloknak szánják és tartják fent. A kínai TikTokon 14 éves korig kizárólag ismeretterjesztő tartalmat lehet fogyasztani, tudományos kísérleteket, mini-természetfilmeket, múzeumi kiállításokról készült kisvideókat, és a kínai nemzettudatot, hazafiasságot erősítő tartalmakat. Ezeket a tartalmakat naponta összesen 40 percig lehet nézni, aztán a rendszer automatikusan lekapcsolja a fiatal felhasználót 24 órára. Igen. A kínaiak rájöttek arra, hogy a technológia, az internet igenis befolyásolja a fiatalok fejlődését. Magyarra lefordítva, valami olyasmiről van szó, hogy a saját gyerekeiknek az organikus, háztáji spenótot kínálják ebédre, míg a nyugati gyerekeknek a kólát, a hamburgert és mellé egy kis kábítószert, hogy erős függőség is kialakuljon. Nem csoda tehát, hogy a nyugati gyerekek nagy része influenszer, a kínai gyerekek többsége viszont űrhajós szeretne lenni. Ez az új "modern hadviselés".Újabb világcsúcs: a Momentum talált egy Fegyőrnél is ostobább elnököt
Amikor megismertük Fekete-Győr Andrást, a Momentum takaréklángelméjét, akkor nem gondoltuk volna, hogy hozzá képest is csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező elnök váltja majd a budapesti olimpia egyik meghekkelőjét, a tejárak nagy ismerőjét, azt a politikust, aki szerint 2004-ben Gyurcsányék bevezették a kettős állampolgárságot és minden erdélyi magyar állampolgárrá vált. Igen, ez a Fegyőr most már csak második helyen van, hiszen a Karantén szerint az utód, Gelencsér Ferenc jellegtelensége mellett a butaságfaktort is kimaxolta. Legutóbb néhány mondatban sikerült többször önellentmondásba keveredni és Gyurcsány híres mondatát sem sikerült idéznie úgy, hogy ott volt mögötte nagy betűkkel kiírva, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Ehhez képest terelni, gyalázkodni azért nem felejtett el és a hazugságok is hasonlóan jól állnak a szájában, mint Fegyőrnél, de erő ezekben sincs. A Karantén megszólaltatta a folyamatban lévő folyamatok nagy ismerőjét, a hű momós társat, Kerpel-Fronius Gábort is, aki ugyancsak nagyot hasított. Ezen kívül a bárgyú elszólásokkal és primitív hergelésekkel operáló DK-s árnyékszékminiszter is helyet kapott adásunkban, ahogy Pikó András, a cigányokat vegzáló woke-forradalmár és a nagy visszatérő, Gurmai Zita is, aki továbbra sem felejtette el, hogy hogyan kell hergelni és butaságokat beszélni. Tartsatok most is velünk, megéri!Varga Judit a PestiSrácoknak: Az Európai Unióról szóló szerződésekben nincs is olyan szó, hogy vétó (videó!)
Harmincnyolc évesen lett hazánk első női igazságügyi minisztere, azóta a magyar politika megkerülhetetlen alakja Varga Judit, aki a portálunknak adott exkluzív interjúban nem csupán arról beszélt kendőzetlen őszinteséggel, mi a véleménye a Magyarország ellen indított uniós eljárások jogszerűségéről, de azt is elárulta, milyen titkos praktikát vet be annak érdekében, hogy mindig tökéletes legyen a megjelenése. A tárcavezető jól láthatóan elképesztő munkabírással rendelkezik, kötelezettségei mellett azonban kiemelt figyelmet fordít családjára is: Varga Judit három gyermek édesanyja és most már egy magyar vizsla boldog gazdája is.Ajánljuk még































