PS Riport
Horror biciklisáv a Flórián téren
Az idei év egyik hívószava a biciklisáv lehetne, a PestiSrácok.hu is számos anyagban foglalkozott Karácsony Gergely katasztrofális kerékpár-politikájával, most azonban működésben láthatjuk, ha két lángelme összedolgozik: a mentőgyilkos poller, a bicikliút mellé felfestett biciklisáv után bemutatkozik a buszmegálló-biciklisáv hibrid. Karácsony magyarázata a "varázsdobozokról" nem elég meggyőző, Vitézy januári válaszára vár az LMP
Még mindig nem elég meggyőző Karácsony Gergely magyarázata a százmilliós "mikroadományokat" összegyűjtő varázsdobozról – árulta el a PestiSrácok.hu-nak Tetlák Örs, az LMP elnökségi tagja. A politikus szerint így egyelőre nem született döntés Karácsony Gergely ellenzéki pártokhoz intézett felhívására való reakcióról sem, pártja pedig Vitézy Dávid válaszára vár a főpolgármesteri jelöléssel kapcsolatban, amit januárra ígért a szakpolitikus. A váratlan jelölés kapcsán Tetlák elmondta, Vitézy szakmai eredményeit tekintve bizonyított, ezért támogatják a korábbi államtitkár jelölését. Érd alpolgármestere a városban kialakult vízellátási krízisről is nyilatkozott lapunknak kifejtve, sajnálatos módon a rezsicsökkentés alacsonyan tartja az árakat, így a privatizált érdi vízmű nem tudott, vagy akart beruházni a hálózat fejlesztésére. Vidám program vagy megterhelő feladat? – Így készülődnek a magyarok a karácsonyi időszakra (Videó)
Ajándékok, karácsonyi menü, Rorate és favásárlás. Advent elején már a legtöbben felkészítik lelküket és pénztárcájukat az ünnepi időszakra, és igyekeznek elkerülni a december 23-i pánikvásárlást. Elmondható, hogy a Karácsony elsősorban nem a feszült ajándékcsomagolásról szól, hanem a hagyományokról, a kikapcsolódásról és a közös családi programokról. Annak ellenére, hogy ez egy hagyományos keresztény ünnep, sok nem keresztény ember is megünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. Az ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a különböző mintázatú üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések. A PestiSrácok.hu stábja megkérdezte az utca emberét, hogyan is készülnek az ünnepi időszakra, illetve milyen árváltozásokat tapasztaltak az ajándékok és a karácsonyi ételek beszerzésekor. Részletek a videóban! Horváth József a PS-nek: Európa már csak a múltjából él (Videó)
Bemutatták Horváth József biztonságpolitikai szakértő legújabb, Veszélyes idők című könyvét, amelyben a vezérőrnagy a Magyar Nemzetben megjelent írásait foglalta kötetbe. Az így készült kötet az Európát, és benne Magyarországot fenyegető biztonságpolitikai kockázatokat, valamint a lehetséges válaszokat mutatja be. A bemutatón Horváth József rövid interjút is adott stábunknak, amelyben elmondta, Magyarország egyre előrébb lép az elmúlt bő tíz évben a biztonsági kapacitások kiépítésében, de a "vas" önmagában nem elég, kell egy olyan szellemi erő, nemzeti elhivatottság, ami képes megvédeni a hazát. Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza. Novák Katalin: A család az élet alfája és ómegája, de göröngyös utat is jelent (PS-videó!)
Két évvel az első kötet megjelenése után Novák Katalin köztársasági elnök mutatta be a könyvet, amiben ismét ötven érdekes és érzelmes történet kapott helyet. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kiadásában megjelent "...ami a miénk" 2. - Ötvenen a családról című kötet második részét a köztársasági elnök szerkesztette és minden írás elé személyes ajánlót készített. A könyv címe Simone Weiltől ered, aki úgy fogalmazott: "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." A köztársasági elnök elmondta, hogy azért fontos számára ez az idézet, mivel a mögötte húzódó gondolat jellemző az emberekre. Novák Katalin elmondta: szerette volna bemutatni, hogy bár a család az élet alfája és omegája, a megtett út sokszor göröngyös, nehézségekkel teli is. Hozzátette, élményteli volt olvasni az írásokat, sok esetben a szerző saját életének kevésbé ismert dimenzióit mutatta be. Szavai szerint tudatosan úgy választotta ki a szerzőket, hogy legyen köztük olyan, aki nehézségekkel él, legyen köztük olyan, aki nagycsaládos, és legyen, akiknek nem adatott meg a család. "A boldogság sokféleképpen tud utat törni magának, nem csak egy bejáratott recept szerint"– hangsúlyozta. Az eseményen interjút adott portálunknak Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, aki kiemelte: ha Isten beleszól egy nép, egy ország, egy ember életébe, mégha reménytelennek is tűnt a helyzet, minden a helyére kerülhet. "Ez volt a vezérgondolat, ami vezetett engem a körülöttünk lévő konfliktus ellenére ebben az évben és ad erőt a jövőre nézve is" – mondta el Zán Fábián Sándor.
"A nemzetállamok belpolitikai történései sokkal jobban befolyásolják a V4-ek kapcsolatát, mint az uniós választások" - Szakértő a PS-nek
Az ukrán-orosz háború fordulópontot jelentett a Visegrádi együttműködésben, ugyanis az eltérő külpolitikai irány jelentősen meggyengítette ezt kooperációt – emelte ki a PS-nek Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont intézetvezetője azon a konferencián, amely a Visegrádi együttműködés jelenlegi és jövőbeli helyzetéről szólt. A szakértő szerint a V4 országok együttműködve sokkal jobban tudják képviselni a nemzetállami érdeket, mint külön-külön. Hozzátette, hogy ez az együttműködés az Európai Uniónak is az érdeke, hiszen hatékonyabbá tudják tenni a döntéshozatali folyamatokat. "Az emberkereskedelem hetven százalékban a nőket érinti" – Új programot indított el a Hungary Helps Ügynökség (PS-videó)
"A női nemiszerv-csonkítás 30 országban ma is napi gyakorlat és több mint 200 millió érintettje van" – hangzott el azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Hungary Helps Ügynökség legújabb projektjét. A CREATResili elnevezésű program elsősorban a Koszovóban élő, marginalizált és nemi alapú erőszaknak kitett nőket támogatja a problémamegoldó design eszközével. A Magyar Külügyi Intézet elnöke a külföldi befolyásolásról: Amerika ezt biztosan nem hagyná senkinek (Videó)
Ez olyasmi, mint amikor megházasodik az ember: egy jó alapról kell elindulni, mert ha egy kapcsolat nem a megfelelő módon kezdődik, akkor az később veszélyessé válhat – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Dr. Gladden J. Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke. A szakértő az intézet alapításának 50. évfordulójának alkalmából szervezett konferencián arról beszélt stábunknak, hogy a NATO-csatlakozás nem valamiféle buli, hanem egy katonai egyezmény, amelynek kérdésében nem szabad könnyelműen döntést hozni. Pappin az európai és magyar szuverenitásról és a dollárbaloldal botrányaként elhíresült külföldi beavatkozásról a 2022-es országgyűlési választásokon úgy vélekedett, az Amerikai Egyesült Államok biztosan nem hagyná annyiban, ha hasonló eset történne, a civil szervezeteket pedig különösen szoros figyelemmel kell követni, ha bármilyen módon kapcsolatba kerülnek a választásokkal. Szijjártó Péter a kárpátaljai magyarok jogfosztásáról: Ukrajnában 8 éve hallgatom, hogy holnap mindent megoldanak (Videó)
Az ülést figyelemmel kísérő újságírók kérdéseire is válaszolt Szijjártó Péter csütörtök reggeli miniszteri meghallgatását követően, ahol a PestiSrácok.hu a kárpátaljai magyarság helyzetéről, valamint a gazdaságfejlesztésről kérdezte a minisztert. A tárcavezető elmondta, ukrán részről továbbra sincs komolyan vehető javaslat a kárpátaljai magyarok jogsérelmeinek orvoslására, miközben az oktatási miniszter olyan levelet küldött ki, amelyben megtiltja, hogy 17 óra előtt bárki magyarul beszéljen az oktatási intézményekben. Szijjártó portálunknak azt is elmondta, dolgoznak más autóipari beruházások Magyarországra hozatalán, a cél ugyanis a magyar autóipar versenyképességének megőrzése a zöld átállást követően. Nem hagyta kérdezni portálunkat a párbeszédes Szabó Tímea az Óbudai Gázgyárról (Videó)
Lakógyűlés keretein belül próbálták megvitatni a kerületi lakosok ellenzéki politikusok részvételével, hogy milyen kármentesítés szükséges az Óbudai Gázgyárból folyó szennyező anyagok kiküszöbölésére. Portálunk hiába próbált feltenni kérdéseket, Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője – természetesen a demokrácia nevében – nem adott nekünk szót. Bár portálunk nem kapott szót, azért a hallgatóság közül volt, aki feltehette kérdéseit, amelyekre nem igazán jöttek egyértelmű válaszok. Kiss László az egészségügyi központ átadóján: ha nem én lennék a polgármester, itt lehet, hogy már 4 éve egészségügyi központ állna
Csütörtökön átadták a III. kerület új gyermekegészségügyi központját, amely már régóta az óbuda- békásmegyeri közbeszéd középpontjában állt. Többek között azért, mert a baloldali kerületvezetésen belül is viszályt keltett, hogy pontosan kinek is az ötlete volt a gyermekellátás fejlesztése, holott valójában már 2019 nyarán megállapodás született a kerületi ellátás fejlesztéséről. Mindenesetre a dicsőséget megpróbálta Kiss learatni a 4 éven keresztül késleltetett projektért és azt állította, csak az ő kampányában szerepelt a gyermekegészségügyi intézmény. A mások által megkezdett projektek átadásában Kissnél is rutinosabb Karácsony Gergely is megjelent az eseményen, aki a dollárfutár Perjés Gáborhoz hasonlóan kínos csendbe burkolózott, miután portálunk szembesítette a főpolgármestert Komjáthi Imre korábbi nyilatkozatában, amiben arról beszélt, az MSZP nem vehetett részt az adománygyűjtésben.
Böjte Csaba a PS-nek: "Éljük át együtt a betlehemi csodát!"
Különleges adventi időszak az idei, mivel egy olyan keresztény hagyomány jubileumát ünnepeljük, amely alapjaiban határozta meg a karácsony keresztény üzenetét és megünneplésének módját. Idén 800 éves az első betlehem, a kis Jézus születése előtti tisztelgés első tárgyi, kézzel fogható kinyilatkoztatása, amely az olaszországi Greccióból elterjedt az egész világon. Szent Ferenc zarándokútjai során felkereste Jeruzsálemben azt a helyet, ahol a megváltó született, majd 1223-ban, Itáliába hazatérve, Greccióban a hegyen keresett egy istállót, egy pásztortól állatokat "bérelt" és berendezte a betlehemi jelenetet. Egyre többen követték a példát, és állítottak templomokban, itt-ott jászlat, betlehemi jelenetet. Innen eredeztethető maga a pásztorjáték is, amely napjainkig a legtöbbet játszott, előadott színdarab. Margittai Gábor a PS-nek: fontos a kommunikáció az egyes elszakított magyar területek között (Videó)
Hétfőn az MCC Magyar Összetartozás Intézete bemutatta az Erdély és Románia „nagy egyesülése” című filmet. Az alkotás célja, hogy az 1918–2018 között eltelt száz év december elsejéit tágabb történeti és emlékezetpolitikai kontextusba helyezzék, egyúttal bemutatva a Kárpát-medencei magyarság szórványosodásának legdrámaibb pillanatait. 2018. december 1-jén, a századik évfordulón Gyulafehérvárott, az „egyesülés” kimondásának helyszínén egyedüli magyarként készíthetett filmet Margittai Gábor és Major Anita, az intézet két vezetője. Korábban lapunknak arról beszéltek, hogy újabb és újabb magyar értékeket akarnak felmutatni mindenhonnan a világból. Ezekkel kívánják erősíteni az itthoni belső, a Magyarországon kívül élő külső magyaroknál a magyar összetartozás érzését. Margittai stábunknak elmondta, hogy minden olyan történelmi feltáró munka erősíti a magyarság identitását, amely elmélyíti a történelmi ismereteket. Továbbá az igazgató szerint rendkívül fontos, hogy legyen kommunikáció az egyes elszakított területek között. Részletek a videóban! Varga Mihály a PS-nek: Karácsony Gergely felrúgott egy kialakult konszenzust és beintett a vidékieknek (Videó)
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Karácsony Gergely Varga Mihály pénzügyminiszter lemondását követelte azután, hogy az államkincstár 5,5 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról, mivel nem voltak hajlandóak befizetni a szegényebb településekhez kerülő szolidaritási hozzájárulást. Korábban a Magyar Államkincstár (MÁK) is megszólalt az ügyben, és közölték: az ügyben zajló per miatt, a másodfokú eljárást lezáró végzés közléséig tiltották meg azt, hogy pénzt emeljenek le Budapest számlájáról, de ez már nem aktuális. Varga Mihály lapunk kérdésére elmondta, hogy Karácsony Gergely felrúgott egy kialakult konszenzust és antiszociális magatartást követ jelenleg. A tárcavezető kiemelte: a kisebb települések a szolidaritási hozzájárulással tudják működtetni magukat. Vagyis elmondása szerint Karácsony Gergely a magyar vidéknek intett be azzal, hogy nem hajlandó befizetni ezt az összeget. Részletek a videóban! Karácsony Gergelyt mélységesen felháborította, hogy házkutatást tartottak a 99 Mozgalom varázsdobozai miatt (Videó)
A Városháza Téli Élménypark és Budapesti Karácsonyi Vásár megnyitóján mondott köszöntőt Karácsony Gergely pénteken. Az esemény előtt a sajtó többek között arról kérdezte a főpolgármestert, hogy mit gondol a Perjés Gábornál tartott házkutatásokról, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelt el a 99 mozgalom kétes ügyleteivel kapcsolatban. Ismeretes, ugyanebben az ügyben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, mélységesen felháborítják ezek a házkutatások. Mint lapunk beszámolt róla, az LMP nyilatkozata szerint ahhoz, hogy támogatni tudják Karácsony Gergelyt, előbb választ kéne kapniuk a “varázsdobozokkal” kapcsolatban felmerült kérdésekre. Megkérdeztük a főpolgármestert, hogy mi a véleménye az LMP álláspontjáról, amire röviden úgy válaszolt: "Semmi". Ebből is látható, nem igazán számít, hogy a kisebb pártok külön indulnak az önkormányzati választáson, vagy sem, hiszen a "legnagyobb hal", a Demokratikus Koalíció már beállt Karácsony Gergely mögé. Részletek a videóban. LMP-s politikus a PS-nek: Ahhoz, hogy támogassuk Karácsonyt, választ kéne kapjunk a varázsdobozok rejtélyére (Videó)
Mint korábban lapunk megírta, a Demokratikus Koalíció Elnöksége együttműködési megállapodásokat hagyott jóvá a jövő évi választásokra való felkészülés jegyében. Ezt később maga a párt is bejelentette közlemények formájában csütörtökön. Az egyezségben eddig az MSZP és a Párbeszéd vesz részt, és a politikai alkuk kulisszatitkai iránt érdeklődők kedvéért Karácsony Gergely a Telexnek adott interjúban elárulta, hogy a DK-val könnyű volt megállapodni, mert nekik „nagyon reális tárgyalási stratégiájuk van". Az LMP-vel azonban – úgy tűnik – továbbra sem sikerül megegyezni a főpolgármester-jelölt személyéről, vagyis egyelőre nem álltak be Karácsony Gergely mögé. A foghíjas ellenzéki egységfrontról Tetlák Örs, a párt elnökségi tagja stábunknak úgy fogalmazott: ahhoz, hogy támogatni tudják Karácsony Gergelyt, előbb választ kéne kapniuk a "varázsdobozokkal" kapcsolatban felmerült kérdésekre. A főpolgármester nemrég kijelentette, hogy biztosan fognak adományt gyűjteni a 2024-es kampány során is. Részletek a videóban. Elképesztő futást mutatott be a baloldal „dollárfutára”, Perjés Gábor
Elmenekült, majd egy irodába zárkózott Perjés Gábor, a dollárbaloldal befizető embere, miután újságírók arról próbálták kérdezni, hogy mit találhattak a NAV nyomozói a lakásán tartott házkutatás során. Perjést a Marczibányi Téri Művelődési Központba csütörtökön délután tartott közmeghallgatáson érte el stábunk, ahol arról is szerettük volna megkérdezni, hogy miképpen kerülhetett szocialista politikusok aláírása olyan ívekre, amelyeket ők – saját elmondásuk szerint – nem szignóztak, de még csak nem is láttak. Miért léptek át a szocialisták a DK-ba?
Hogy milyen előnyökkel jár a "dékásítás" – ahogy Horváth Csaba fogalmazott az akkor frissen átlépett Szaniszló Sándorral beszélgetve –, arról Kiss Lászlót, a másik híres átlépőt szerettük volna megkérdezni, azonban úgy tűnik, hogy a polgármesternek nincs mondandója az általa elárult közösség számára. Vagy általában a kerületben élők részére. Helyette marad a politikai csatározás, ezúttal éppen egy másik "szövetségessel", Karácsony Gergellyel. Föld alatti szobákat, lövészárkokat, temetőket rejtenek a délvidéki erdők
Elviselhetőbb a helyzet a déli határ szerb oldalán, amióta a belügyminisztérium alá tartozó speciális egységek tábort vertek a Délvidéken, s aktívan megkezdték az embercsempész terrorista bandák felszámolását. Arról azonban nem beszélhetünk, hogy megoldódott volna a probléma. A helyi lakosság nyugodtabb, hiszen nappal nem találkoznak a migránsokkal, csak éjszaka mozognak a kisebb csoportok. A fegyveres összecsapások is ritkábbak és csak jóval távolabbról, az erdőből hallani fegyverdörgést. A szerb kormány, illetve a hatóságok azt ígérik, a speciális egységek nagy létszámú jelenléte mindaddig marad, amíg arra szükség van. Amit azonban az erdőkben találnak az akciók során, aggodalomra ad okot, mert arra utal, hogy a terrorista csoportok, akik kvázi fennhatóságuk alá vették az elmúlt években a határmenti területet, hosszú távra terveztek. Elképesztő infrastruktúrát építettek ki álcázva az erdőkben, s a föld alatt, TikTok-videóikban pedig azt üzenik, hogy Szerbia az ellenségükké vált. Jakab Péter népgyűlése kínos érdektelenségbe fulladt Csepelen (PS-videó!)
Úgy tűnik, a néppártosodás útjára lépett Jakab Péter. A politikus bemutatta Csepelen új formációját, a Nép Pártján nevű pártját. Az úgynevezett népgyűlésre nem sokan jöttek el, de Jakab Péter szerint nem a mennyiség, hanem a minőség számít. A PestiSrácok kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nyilván azért voltak kevesen a rendezvényen, mert félnek a hatalom retorziójától. Azonban erre is van megoldása: ha az emberek nem mernek kijönni, "házhoz is megyünk" - mondta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat (videó)
A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is, és ha a temető békéje végül mindenki számára elhozhatja a lezárást – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az első és második világháború száztizennyolc hősi halottjának újratemetésén, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. A miniszter az eseményen elmondta, hogy többen egy évszázad, mások nyolc évtized után lelik meg az őket megillető békét, egy rettenetes háború elveszett hőseiként és elfeledett áldozataiként. Hatalmas adóemelésről döntött a Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat (Videó)
Az adóemelés értelmezését illetően már korábban beszámoltunk róla, hogy Gyurákovics Andrea, a Fidesz kerületi frakcióvezetője szerint mintegy 2 milliárd forinttal növekedett a kerület iparűzési adóból származó bevétele. Így értelmezhetetlen Baranyiék jogi személyeket érintő ingatlanadó-emelése, amely évi közel 1 milliárd forintos megszorítást jelent a kerületi vállalkozásoknak. Mivel az előző heti ülésen végül nem sikerült átnyomni a határozati javaslatot, ezért csak emiatt a napirendi pont miatt rendkívüli testületi ülést hívott össze a polgármester hétfőre. Ez alkalommal pedig az összes ellenzéki képviselő lelkesen támogatta az adóemelést. Gyurákovics Andrea lapunknak úgy nyilatkozott: ezért a gesztusért cserébe feltehetően a baloldali képviselők kérni fognak valamit, hiszen egyre közelebb van a 2024-es választás és megkezdődtek az alkudozások a "nagy összefogás" keretén belül is. Baranyi Krisztina szokásához híven nem kívánt érdemben válaszolni lapunk kérdésére. A rendkívüli testületi ülésen már kissé összezavarodott, ugyanis felszólalásaiban stábunkat többször is a Hír TV-hez sorolta, annak ellenére, hogy az említett médium nem vett részt a hétfői testületi ülésen. Részletek a videóban! Orbán Viktor: Ki fog védekezni? Az ellenfél! – Tarlós, Bayer és Halkó a Fidesz-kongresszusról
Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt 30. kongresszusán mondott beszédében kijelentette: Magyarország minden erővel megvédi magát a folyamatos és egyre erősödő támadásoktól. A kormányfő nagy bejelentéseket is tett felszólalásában, hiszen elmondta: a magyar gazdaság jövője a zöld energia, amelyhez óriási beruházások és bátor diplomáciai manőverek kellenek, az átállás végén azonban Magyarország az új korszak egyik legnagyobb nyertese lehet. A PestiSrácok.hu élőben tudósított a kongresszus felszólalásairól, amelyeket itt olvashat el, a beszédeket követően pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak a résztvevők azokról a feladatokról, amelyeket a kormányfő a minisztereinek osztott ki beszédében. Ha lemaradt a kongresszusi beszédekről, a PS összefoglalójában a legfontosabb felszólalásokat is meghallgathatja!