Pesti Srácok

Sport exkluzív

Embermentés a szovjet fogolytáborban: Iglói Mihály, aki a rabtársainak is edzést vezetett

MGMező Gábor Sport 2019 november 3.
Iglói Mihály az egyik valaha volt legnagyobb edzőlegenda a világon. Előbb Iharos Sándorékból nevelt világklasszisokat, majd 1956 után Amerikába emigrálva ott alkotott maradandót. Iglóit nem tartották különösebben tehetséges futónak, de elképesztően keményen edzett, majd kiküldték Finnországba, hogy a legnagyobbtól tanulja el az edzésmódszereket. Sikerült, a harmincas évek végén már remek versenyzőnek számított, civilben pedig közkedvelt testnevelő-tanárként dolgozott. Aztán a szovjet megszállás után elvitték fogolytáborba, ahonnan csak két év után szabadult. Iglói főhadnagy egy 1947-es levél szerint edzéseket vezetett a raboknak, sőt, részt vett abban az éhségsztrájkban, amellyel az embertelen bánásmód ellen tiltakoztak. Rákosiék '46-47-ben propaganda-célból több neves sportolót hazahoztak, végül Iglói Mihály is hazakerült, hogy Iharosékkal meghódítsa a világot.

Ötvenhatban tört össze a futózseni Iharos Sándor álma – Egy legendás rejtély, avagy Ikarosz zuhanása

Sport 2019 október 24.
A világ egyik valaha volt legjobb hosszútávfutója volt Iharos Sándor, akit 1955-ben Európa legkiválóbb atlétájának választottak, miután számos világrekordot megdöntött. Közel akkora csillag volt itthon mint Puskás Ferenc, Kocsis Sándor vagy Papp László. Az amerikai Time magazin külön cikkben ünnepelte, és a brit tévé is bemutatta legjobb futásait. 1956 nyarán negyvenezer magyar tapsolta újabb világcsúcsát a Népstadionban, hogy az ötvenhatos forradalom alatt végzetes irányba fordult az élete. Hiába jöttek fel érte október huszonharmadikán a csapattársai, úgy döntött, nem megy ki az olimpiára, inkább új szerelmével Belgiumba ment. Legendás edzője, a szovjet fogolytábort megjárt Iglói Mihály nem kért a szovjet-kádári megtorlásból és a kommunizmusból, Amerikába ment, és ott folytatta fantasztikus pályafutását. Iharos Sándor már sohasem találta meg korábbi formáját, és végül nem érte el azt, ami benne volt. De miért döntött így? Ennek nézünk utána. Ikarosz zuhanása, avagy Iharos Sándor beteljesítetlen pályafutása (1. rész).

Amikor a háborús bűnös Biszku Béla leterítette a legendát – Papp László megtörésének története (2. rész)

Sport 2019 szeptember 28.
„Olyan sebet ejtettek rajtam, amit soha nem lehet begyógyítani” – mondta háromszoros olimpiai bajnok legendánk, Papp László azokról a kommunista vezetőkről, akik visszavonultatták őt. Egyikük, Biszku Béla is olyan kommunista volt, aki ott ártott, ahová éppen odahelyezte a diktatúra. A hatvanas évek közepén ő volt a sportért felelős PB-tag, pár évvel korábban még belügyminiszterként a forradalmárokat akasztatta fel. 1964-re eldöntötték, hogy a profi világbajnoki cím kapujában álló, hatalmas csatákat megnyerő, háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlót vissza kell vonultatni. Az utasítás Moszkvából jöhetett, és a Szovjetunióhoz hű hazaárulók, Biszku, Gáspár Sándor és Papp László személyes ellensége, Kutas István végrehajtották a feladatot. A profik között is veretlen Pappnak és a magyar közvéleménynek természetesen a propaganda segítségével is üzentek, a Népsportban két fő sportújságíró-káder írt cikket a profizmus veszélyeiről, és, hogy Pappnak ideje abbahagyni. Legendánkat teljesen összetörte a döntés, fia többször is megírta, hogy ezt a lelki törést sohasem heverte ki. A legszebb az egészben, hogy Biszkuék később, a rendszerváltás után is letagadták a szerepüket: „Ül ez a levitézlett, kardigános bolsevik, túl van jóval a nyolcvanon, a >nehéz idők< tanúja (lehetne), s hazudik, mint a vízfolyás” – írta erről N. Pál József irodalomtörténész. Egy mocskos játszma, ahol még Papp László sem nyerhetett (2. rész.).

A kocsiban alvástól a Madison Square Gardenig – Az alázatról és a kitartásról beszélt az MMA magyar csillaga, Borics Ádám (PS-interjú)

Sport 2019 szeptember 22.
„A küzdősportok öttusáját űzöm” – mondja Borics Ádám. Frappáns, és mennyire igaz. Szimpatikus, szerény fiatalember, és ő tudja a legjobban, mennyit tett fel ezekért a sikerekért. Néhány éve néha még a kocsiban aludt a két edzés között, és eleinte Amerikában is takarítania kellett az edzőtermeket. Ma már nem: ő az egyre népszerűbb vegyes harcművészet, az MMA egyik legfényesebb feltörekvő csillaga, aki elképesztő kiütéseiről (repülő térdeseiről) lett igazán ismert. Most az egymillió összdíjazású torna megnyerésére készül, és interjúnkban azt mondta, még mindig ugyanaz a siroki srác, aki volt. „Amikor bevonultam a Madison Square Gardenbe, akkor nagyon sok magyar zászlót láttam. Sokat jelent ez a támogatás – mondja. – Azért is vagyok itt, mert az utam is nehezebb volt, alázatot és kitartást tanultam.”

Kubatov Gábor: "Rebrov rendszert épített a pályán, vele nem egy, hanem két fokot léptünk előre"

Sport exkluzív 2019 szeptember 10.
Idén januárban adott hosszabb interjút a PestiSrácok.hu-nak a Fradival kapcsolatban Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Közben a Fradi megnyerte a bajnokságot, az Európa Liga csoportkörébe került, így kíváncsiak voltunk, hogy vajon hogy áll most a legnépszerűbb magyar klub szénája, hogyan élték meg a csapatnál a sikert és mire számítanak a jövőben. A beszélgetés során szóba került az utánpótlás fontossága, a jelenlegi vezetőedző, Szergej Rebrov személyisége és hozzáállása, de érdeklődtünk Davide Lanzafame távozásának valódi okairól is. Interjú.

A legyőzhetetlen Papp László, akit csak Kutasék tudtak kiütni – Egy aljas, megnyerhetetlen meccs története (1.)

Sport 2019 szeptember 4.
Végül a legyőzhetetlent is legyőzték, ma már nem titok, hogy a hatvanas években a kádári diktatúra sportvezetői gátolták meg Papp Lászlót, a világtörténelem egyik valaha volt legjobb ökölvívóját abban, hogy profi világbajnok legyen. A profik között is veretlen háromszoros olimpiai bajnokot visszavonultatták, a propaganda kiválasztott újságírói még azt is megírták, miért nem szabad profinak maradnia, miért is jó, ha végre abbahagyja a bokszot. Papp László legveszélyesebb ellenfele a sportkáder Kutas István volt, konfliktusuk 1955-ben mélyült el, de az 1956-os forradalom idején érkezett el a törésponthoz. Papp sporttársával nem engedte, hogy a hírhedt kommunista Kutas kimenjen az olimpiai válogatottal Melbourne-be, így annak vissza kellett fordulnia a határon, és szembe kellett néznie a forradalmárokkal. Nem csak őt, de a hírhedt ügynököt, az októberben vállalhatatlan rádiós beszédet tartó Szepesi Györgyöt sem akarták kivinni, de ő végül kijutott az olimpiára, bár egy anekdota szerint ki akarták dobni a repülőből. Kutas a szabadságharc leverése után sohasem bocsátott meg Pappnak, akit sokáig Marosán György támogatott azért, hogy megmutassák, milyen szép kádári világ épül Magyarországon, ahol a legnagyobbnak még a profi karrier is megengedett. Hagyták, hogy Papp a csúcs közelébe érjen, majd az utolsó lépés előtt tönkretették. Saját magának kellett lenyilatkoznia, hogy miért is döntött a visszavonulás mellett. Egy mocskos játszma, ahol még Papp László sem nyerhetett (1. rész.)

2024 olimpiai bajnoka a magyar válogatott? – Türelem, tao-pénzek és egy elképesztően tehetséges generáció

Sport 2019 augusztus 21.
Fiatalok, szépek, magyarok – és győztes típusok. Idén és tavaly is itthon nyert világtornát a magyar női kézilabda-válogatott: előbb az U20-asok, most az U19-esek jutottak fel a csúcsra. Sokan már a felnőttcsapatokban is meghatározó játékosok: Háfra Noémi majdnem Bajnokok Ligája-gólkirály lett a Fradiban, Kácsor Gréta már 17 évesen játszott a Vácban, és társaihoz hasonlóan belőle is világklasszis lehet. Mi a titok? Tény, hogy a tao-pénzek bevezetése óta ötször annyi igazolt kézilabda-játékos játszik Magyarországon, és élcsapataink közül a Fradi, a Vác és a Debrecen is a fiatalokra épít. A sikeres jelen elképesztő jövőt ígér, de mindez nem papírforma. A lényeg a bizalom és a türelem, hogy merjenek a csapatok a magyar tehetségekre építeni.

Gyilkosság? Mehet, de csak a hosszabbítás végén – Az UEFA legalizálta a csőcselék uralmát

Sport 2019 augusztus 6.
Elutasította az UEFA a Honvéd óvását, így bejött a román csőcselék akciója: a megfélemlített magyar együttes elbukta a tizenegyespárbajt, a Craiova ment tovább az Európa Ligában. Döntésével az UEFA nemcsak a magyar futballt, de az egyetemes labdarúgást is arcon csapta. Az ítélet azt üzeni: bármit lehet, minden belefér. E logika mentén akár meg is gyilkolhatják az ellenfél játékosát, ha az a meccs végén történik, semmi gond. Jöhetnek a tizenegyesek. Tessék csak koncentrálni! De miért hallgat az MLSZ, és minek is van az UEFA fegyelmi bizottságában Berzi Sándor? Publicisztika.

Nem maradt magyar csapat az Európa Ligában, a Honvéd botrányos meccsen esett ki

Sport exkluzív 2019 augusztus 1.
Minden magyar csapat elbúcsúzott az Európa Liga második selejtezőkörében. A Debrecen számára alapvetően formalitás volt a visszavágó, a Vidit a liechtensteini FC Vaduz alázta meg, a DAC nagyot küzdött, és fordulatos meccset játszott Athénban az Atromitosz vendégeként, a Honvédot pedig a román Craiova ejtette ki tizenegyesekkel egy egészen bizarr meccsen: egy bedobott hanggránát miatt fél órát állt a játék a hosszabbítás legvégén, és a bírók azért nem merték félbeszakítani a meccset, mert a román csendőrség nem tudta volna biztosítani a helyszínt a felbőszült hazai szurkolókkal szemben.

Hosszú Katinka elképesztő: tíz év alatt ötödször lett világbajnok 400 méter vegyesen!

Sport 2019 július 28.
Gyönyörű magyar sikerrel zárult a vizes világbajnokság, Hosszú Katinka megint kihozta magából a maximumot, és tíz év alatt ötödször is világbajnok lett 400 méter vegyesen. Teljesítményére nem találunk szavakat: egészen elképesztő, amit véghezvitt. Hosszú mögött a hírhedt kínai, Je Siven lett a második. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint tiszta versenyben Hosszút az olimpián sem lehet majd legyőzni. Jakabos Zsuzsanna 7. lett ugyanebben a fináléban, Bernek Péter ugyanezen a távon szép bravúrral 5. lett a férfiak között. A magyar csapat összesen négy aranyat nyert a medencében: Tokióban is kiegyeznénk ezzel az eredménnyel.

Elképesztő bravúr: Siklósi Gergely huszonegy évesen világbajnok Budapesten!

Sport exkluzív 2019 július 19.
Hihetetlen eredményt ért el a fiatal Siklósi Gergely: a mindössze huszonegy éves párbajtőröző világbajnok lett Budapesten, de úgy, hogy 13:10-ről fordított a döntőben, amikor alig fél perc volt hátra. Siklósi egész nap elképesztően vívott, a főtáblán legyőzte a 2016-os olimpiai bajnokot és a 2019-es Ázsia-bajnokot is, majd az elődöntőben az egy hónapja, Düsseldorfban Eb-ezüstöt nyert, amúgy 2016-os olimpiai ezüstérmes Andrea Santarelli sem tudta megállítani. Aztán az orosz Szergej Bida sem a fináléban.

Zseniális, vb-negyeddöntőt érő győzelemmel reagált a pólóválogatott csapatkapitánya elveszítésére

Sport 2019 július 17.
Fantasztikusan reagált a magyar vízilabda-válogatott arra, hogy kedden elveszítette legjobbját, a csapatkapitány Varga Dénest. A nemzeti csapat a világbajnokság csoportrangadóján magabiztosan játszva legyőzte Spanyolországot, így már most, két meccs után negyeddöntős. A játékosok egymást múlták felül, így a medence partján, törött ujjal szurkoló Varga is joggal ünnepelt.

Magyar-lengyel fesztivál az Európa Liga „szlovák”-lengyel meccsén

Sport exkluzív 2019 július 12.
Ritka látvány a dunaszerdahelyi stadionban a vendégszurkoló, hát még az ilyen! A Nagyszombat és a Slovan ultráin kívül más szurkolók nem szokták venni a fáradságot arra, hogy elkísérjék csapatukat a csallóközi városba, rendre komikusan üres a vendégsarok. Most viszont az Európa Ligában a lengyel Cracovia Krakkó a DAC ellenfele, és a két csapat első mérkőzése igazi magyar-lengyel ünnepet hozott. Meccs is volt persze – a helyenként szépen játszó DAC, és a még annál is fegyelmezettebb védekező Cracovia két szerencsés góllal döntetlenre végzett. A dunaszerdahelyiek tehát eredményességben most nem tudtak felzárkózni a többi magyar csapathoz, így a krakkói visszavágón múlik minden.

„Ez a magyar szív” – Európa-bajnoki-negyeddöntős a női kosárválogatott!

Sport 2019 június 28.
Elképesztő védekezésével, hatalmas szívvel küzdve legyőzte a magyar női kosárlabda-válogatott Olaszországot az Európa-bajnokság második csoportmeccsen, így két sikerével, csoportgyőztesként már most továbbjutott a negyeddöntőbe! A nemzeti csapat tizennyolc éve nem járt Európa nyolc legjobb csapata között: jöhet a törökök elleni „tét nélküli” meccs, majd a negyeddöntő. A nagy álom az első hat lenne, hogy elindulhassunk az olimpiai selejtezőtornán.

Az összeomlás széléről, hat év alatt ért a csúcsra a Fradi vízilabda szakosztálya – Interjú Nyíri Zoltánnal, a Ferencváros ügyvezető alelnökével

Sport exkluzív 2019 június 27.
Hihetetlen sikereket értek el a Fradi vízilabdásai az utóbbi években, hiszen két bajnoki cím mellett Bajnokok Ligáját is nyertek az idei szezon megkoronázásaként. Régóta vártak a fradisták arra, hogy a pólósok is a "helyükre kerüljenek", de nyilván az ilyen eredmény csak úgy nem pottyan le az égből. Nyíri Zoltánt, a Ferencváros ügyvezető alelnökét kérdeztük a háttérről, az utóbbi évek munkájáról és a sikerhez vezető útról. Az interjúban szóba került a hat évvel ezelőtti fordulópont, amikor a Ferencváros pólócsapata tulajdonképpen az összeomlás szélén volt, majd az azt követő évek sziszifuszi, de eredményes munkájáról is beszélt Nyíri Zoltán, aki nem felejtette el azokat a szereplőket sem, akik munkájukkal segítették a zöld-fehér vízilabdásokat a felemelkedésben.

Világraszóló magyar siker a viharos Genfi-tavon tartott vitorlásversenyen (PS-videó)

Sport exkluzív 2019 június 20.
Hatalmas magyar siker született a hétvégén, hiszen Király Zsolt kormányos és tizennégy tagú személyzete óriási csatában, közel 500 hajóból álló mezőnyben utasított maga mögé mindenkit a Genfi-tavon. Az egyik legnagyobb belvízi vitorlásversenyen óriási vihar is kerekedett, mely alatt az akkor első helyen lévő magyar hajó kénytelen volt leszerelni a vitorláit, így visszaestek a 7-8. helyre, azonban a vihar elvonultával rafinált taktikával és óriásit küzdve ismét az első helyért harcoltak, és a végén magabiztosan meg is nyerték a versenyt. Hatalmas teljesítmény ez, mely előtt mindenki kalapot emel, a PestiSrácok.hu stábja pedig a Margitszigeten kérdezte Király Zsolt kormányost és Hoffmann Henriket, a Balatoni Turizmus Szövetség elnökét, aki a legénység tagjaként vett részt a nem mindennapi kalandban. A beszélgetés során a két magyar vitorlázó elmesélte, hogy miként élték meg a vihart, hogyan tartott össze a legénység a legnehezebb pillanatokban is, és mivel tudtak többet, mint a versenyen elinduló több száz másik hajó, akiket megelőztek. Nézzék meg videónkat!

Mit tanulhat az Arsenal által csábított Szoboszlai Dominik Sándor Tamás példájából?

Sport 2019 június 20.
Sándor Tamás huszonkét évesen az év futballistája lett, az olimpián gólt lőtt Japánnak, vezette a magyar bajnokság góllövőlistáját, és összességében minden második meccsén beköszönt. Aztán Torinóba igazolt. Olaszországban mindössze egyetlenegy (!) bajnokit játszott. Törökországba, majd Izraelbe ment, majd nem sokkal később hazatért Debrecenbe. Huszonhat évesen volt utoljára válogatott. Tartották, tartottuk akkora tehetségnek, mint most Szoboszlai Dominiket, aki persze nyilván sokkal komplettebb futballista már most, és akiért a hírek szerint az Arsenal már konkrét ajánlattal bejelentkezett. Szoboszlai és menedzsere, Esterházy Márton egyelőre kivárna és maradna Ausztriában. Jó döntésnek tűnik: nem egy magyar pályafutást tört derékbe egy-egy elhibázott átigazolás.

Egy Himnusz, egy nemzet, egy csapat – Égjetek el a pályán, mást nem várunk tőletek

Sport 2019 június 12.
Az amerikai médiában „rákos sejtnek” nevezik azokat az amúgy kitűnő játékosokat, akik bomlasztják a csapategységet. Akik rossz hatással vannak a többiekre, így többet visznek, mint hoznak. A kései Kádár-kor, majd a kilencvenes évek magyar futballja maga volt a rákos sejt, amely szinte azonnal felzabálta az idegen testeket. Most mintha megváltozott volna valami. Nem várunk győzelmet mindenki ellen. Nem Császárokra várunk, hanem egy szimpatikus, melós, jól összerakott, egymásért küzdő csapatra. Tegyétek ki a szíveteket a pályára, és égjetek úgy el, ahogyan mi égünk el minden egyes válogatott meccsen a stadionban vagy a tévé előtt. Hogy aztán feltámadjunk. Ha ez megvan, mi boldogok vagyunk. Hadd hörögjenek az örök hörgők, és hadd károgjanak a károgók. Magyarország–Wales 1–0, publicisztika.

Lett egy Európa-klasszisunk: Gulácsi Pétert a játékosok is a Bundesliga legjobbjának választották!

Sport exkluzív 2019 június 5.
Előbb a Kicker, aztán a Bundesliga-játékosok is az év legjobbjának választották Gulácsi Pétert, a Leipzig kapusát. Ekkora elismerés régen ért magyar futballistát: a válogatott alapembere szép csendben Európa-klasszissá érett. Éppen tíz éve szerzett bronzérmet az U20-as vébén a nemzeti csapat. Abból az együttesből messze Gulácsi vitte a legtöbbre. Hozzáállása és munkamorálja is példaértékű. Ha így folytatja, előbb-utóbb egy világszerte ismert csapat kapusa lesz.

Kesernyés búcsú, édes múltidézés – Visszavonult a magyar kézilabda történetének legjobbja (videókkal)

Sport 2019 június 4.
Eljött a pillanat: visszavonult Nagy László, a magyar férfi kézilabda történetének legjobb játékosa (Kovács Péter mellett). Világklasszisunk búcsúja nem a legszebben sikerült: a csodálatos elődöntő után sérülten játszott a Bajnokok Ligája-döntőben, csapatunk ennek is köszönhetően kikapott a Vardartól. Nagy László és a Veszprém győzelmet érdemelt volna, de most emlékezzünk a nagy sikerekre. A 2004-es és 2012-es olimpiára, ahol előbb fiatal tehetségként, majd vezérként lett negyedik a válogatottal. A számtalan magyar és spanyol bajnoki címre, a BL-döntőkre, a világbajnoki szereplésekre. Öröm az ürömben, hogy Nagy László nem hagyja ott a kézilabdát: a Veszprém sportigazgatójaként folytatja.

Megvan! Óriási csatában, Sterbik elvesztése ellenére is Bajnokok Ligája-döntős a Veszprém!

Sport 2019 június 1.
Egészen fantasztikus, felejthetetlen teljesítmény nyújtott a Veszprém kézilabda-csapata a Bajnokok Ligája elődöntőjében! Az első félidőben hiába védett zseniálisan Sterbik Árpád a kapunkban, durván letarolták, lesérült. Ettől, és a szünet utáni piros laptól sem omlott össze a magyar bajnok, és elképesztő tartással legyőzte a lengyel Kielce együttesét! Jöhet vasárnap a BL-döntő!

Az UEFA szemen köpte a futballt – Nyomasztó hangulat és Chelsea-győzelem Azerbajdzsánban

Sport 2019 május 29.
Világbajnokság Katarban, Európa Liga-döntő Azerbajdzsánban, jöhet a tanzániai BL-finálé, és a Kínában rendezett El Clásico. A posztmodern futballért harminc felett egyre nehezebb rajongani: a Chelsea–Arsenal meccsen egy darab angol játékos volt a kezdőcsapatokban, nyomasztó hangulat volt, mivel az angol szurkolók jelentős része nem akart több ezer kilométert utazni ezért a meccsért. Végül a Chelsea fölényesen nyert, miután az első félidőben csak csalta a futballt. Ja, és az Arsenal örmény játékosa el sem utazott, mert attól félt, hogy megölik.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.