Pesti Srácok

Sport

Gyárfásnak fáj, hogy már nem úszóelnök

PPestiSrácok.hu Sport 2017 január 6.
A vasárnapi közgyűléssel 24 éves úszóelnökséget lezáró Gyárfás Tamást bántja, ahogy a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt, Bienerth Gusztáv beszélt róla, csalódott benne, nem tartja megfelelőnek a MÚSZ vezetésére. A hvg.hu-nak adott interjúban a bukott úszóelnök a tőle megszokott stílusban dicsérte Hosszú Katinkát, és elmondta, miként adta el a Nap TV egykori székházát Mészáros Lőrincnek.

Ádám Amerikában - a töretlenül fejlődő Hanga teljesítheti be a magyar kosarasok álmát

Sport 2017 január 4.
Amatőrcsapatból indult, Amerikába tart - Hanga Ádám tehetségének és alázatának köszönhetően megvalósíthatja minden magyar kosaras álmát, és Dávid Kornél után bemutatkozhat az NBA-ben. A fiatal magyar Európa egyik legjobb védőjátékosává érett Spanyolországban, és ebből a magyar válogatott is profitált, hiszen a vezetésével jutott ki a csapat az Európa-bajnokságra. Hanga játékjoga évek óta a világ egyik legerősebb csapatánál, az amerikai San Antonio Spursnél van. A Spurs edzőjének játékfilozófiáját és Hanga folyamatos fejlődését látva nehéz elképzelni, hogy ne mutatkozzon be a csúcsnak számító NBA-ben.

Kínai nagybevásárlás: Oscar és Tévez után Guzmics is Ázsiába igazolt

Sport 2016 december 29.
Kína mer nagyot álmodni, és – egyelőre? – sokat tud fizetni. Régebben Oroszország volt a busásnál is busásabb fizetést a szakmai kihívásnál jobban kedvelő játékosok kedvenc célállomása, most még keletebbre tartanak. Oscar a Chelsea-t, Tévez Argentínát hagyta ott Kína kedvéért, míg a kínai gigaegyesületek mögötti egyik kiscsapat Guzmics Richárdot igazolta le. Persze nem az utóbbi igazolás rengette meg a futballvilágot.

Cristiano Ronaldo videóval üzent a szíriai gyerekeknek - Ti vagytok az igazi hősök!

PPestiSrácok.hu Sport 2016 december 25.
Karácsonyhoz méltó üzenetet küldött Cristiano Ronaldo a szíriai háborúban szenvedő gyerekeknek. „Én egy nagyon híres játékos vagyok, de ti vagytok az igazi hősök" - üzente a portugál világklasszis a videóban, aki egyúttal ruhát, ételt és gyógyszereket is adományozott. A jótékonysági szervezet vezetője szerint felbecsülhetetlen értékű a remény, amit egy Ronaldohoz hasonló ismert ember nyújtani tud.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.