Vesztegzár
Az őrült szociológusok esete a szeretethiánnyal
Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm nem jut az életben. Nehéz elképzelni az örömtelenségnek azon fokozatait, amivel egy haladónak meg kell birkóznia.Összecsapások civilizációk között, migránsok özöne és brutális szárazság - Dezső Tamás volt a Polbeat vendége (Videó)
Zbigniew Brzezinski nagy sakktábláján folyik a játék, az ukrajnai etnikai háború, a szíriai polgárháború és a migránsok tömegének beáramlása ugyanennek a geopolitikai játszmának a következménye - mondta a Polbeat című műsorunkban Dezső Tamás történész-régész-asszirológus egyetemi tanár, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. Huth Gergely és Dezse Balázs arra is kíváncsi volt: valóban egyre több migráns érkezik-e Európába, hiszen napok óta csak kapkodjuk a fejünket az egymást érő csempészüldözések hallatán, hiszen az egyik bűnbanda már odáig fajult, hogy rendőrökre lőttek az M5-ösön. A főigazgató szerint mindez sajnos nem meglepő és a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen idén már 250 ezer illegális migránst fogtak el vagy tartóztattak fel a magyar határ környékén.A legkevésbé rossz forgatókönyv
Az egész világ lélegzetvisszafojtva értesült a hírről tegnap este, miszerint Lengyelországot rakétacsapás érte. A lengyel–ukrán határ mellé, de már lengyel területre becsapódó rakéta NATO-tagország területén ért földet, ráadásul jóvátehetetlen tragédiát is okozott: elvette két ember életét. Azóta mindenütt a világon a lehetséges forgatókönyveket találgatták és találgatják a szakértők. A legújabb hírek szerint elmondható, hogy az előzetesen felvázolt lehetőségek közül a legkevésbé rossz látszik beigazolódni.Földi László: Ismét harcolnunk kell a békéért! – Az Öreg-videó
Földi Lászlóról barátai és ellenségei egyaránt elismerik, hogy ami a szívén, az a száján... Emiatt sokszor bajba is került, de az Öreg, azaz Stefka István társaságában nem kellett lakatot tennie a szájára. És nem is tett: a hírszerzés egykori vezetője, titkosszolgálati szakértő a műsorban kifejtette: a 2015-ben kezdődött migrációs válság ugyanannak a globális játéknak a része, mint a most zajló orosz–ukrán háború – a nemzetközi oligarchia ugyanis elszánta magát a nemzetállamok felszámolására.Pákh Imre a PS-nek: "Ebben a háborúban nem lesznek győztesek"
Lehet, hogy a munkácsi vár fokáról ledöntött turulmadár Nagydobronyban, vagy valamely másik településen kerül új talapzatra, de Munkácsra akkor is vissza kell, hogy szálljon egy, a korábbinál még szebb, még nagyobb turulmadár – mondta a PestiSrácok.hu-nak budapesti otthonában Pákh Imre, Amerikában élő munkácsi üzletember, aki szerint a Turul ügye jóval több, mint egy szobor helyreállításának kérdése: nem más, mint a magyarság, a magyar tudat fennmaradásának szimbóluma Kárpátalján. Pákh Imre lapunknak beszélt az orosz–ukrán háborúról is. Kijelentette, hogy véleménye szerint ennek a háborúnak nem lesznek győztesei, óriási vesztesei viszont többek között a kárpátaljai magyarok is, azok a fiúk, akiktől mások háborújában várják el, hogy a vérüket, életüket adják, mert ott, a fronton nulla harci-katonai tudással, ahogy a frontra a fiatalokat viszik, csak meghalni lehet. "Aki valóban békepárti, az nem mond olyat, hogy az utolsó ukrán katonáig harcolni kell. És nem lehet más észszerű, emberi cél, mint a béke" – mondta Pákh Imre."Az ország, mely eladja sajtóját, eladja jogát is a nemzeti öntudat megteremtésére" - Konferencia a médiaegyensúlyról a XXI. Század Intézetben (visszanézhető)
A Nyugatról mindenki azt feltételezte, hogy antikommunista alapokon áll, a valóság ugyanakkor az volt, hogy a Nyugat lepaktált a posztkommunistákkal, az ő bebetonozásukkal szereztek hatalmi befolyást Magyarországon – jelentette ki bevezető előadásában a Médiaegyensúly Magyarországon című konferencián Schmidt Mária. A XXI. Század Intézet igazgatója hozzátette: a rendszerváltozás hajnalán számtalan politikust és újságírót járattak le az antiszemitizmus vádjával, amelyből semmi nem volt igaz, ugyanakkor mindezt arra használták fel, hogy a Nyugat felé a magyar jobboldalt szalonképtelen náci bagázsként tüntessék fel. Az izgalmas kérdéseket feszegető és parázs vitákat felvonultató konferencia összehívásának egyik apropója főmunkatársunk és tiszteletbeli főszerkesztőnk “Túléltem, mások belehaltak – Stefka István emlékei a médiaháborúról” című könyvének közelmúltbeli bemutatója volt.Nehogy már a végén mi kérjünk bocsánatot! – Polbeat Jurák Katával, Bálint Botonddal, Huth Gergellyel
Habár Jeszenszky Zsolt kollégánk váratlanul elérzékenyült és a Facebookon elnézést kért Baranyi Krisztinától, amiért egy másfél évvel ezelőtti Hobbista-adásban a rá tett dehonesztáló megjegyzésekkel "átlépték a jóízlés határát", mi a legutóbbi Polbeatben számba vettük: a baloldal prominensei, köztük maga Baranyi az elmúlt években nemcsak a jóízlés, hanem az emberi minimum minden létező határát lépték át az uszító, gyűlöletkeltő, durván személyeskedő, hazug és dehumanizáló kijelentéseikkel. Huth Gergely, Jurák Kata és Bálint Botond felidézte a "Büdös zsidók, patkányok, aberráltak, prostik, gombák, cigányok" címmel közreadott toplistánkat, amelyben balos politikusok és megmondóemberek szövegeit gyűjtöttük össze – köztük a címben szereplő durvaságokat.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Kádár kommunistái még Izraelt is átvágták
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy Magyarországot és Izraelt élénk gazdasági–kereskedelmi kapcsolatok jellemezték a hidegháború idején is, annak ellenére, hogy a Szovjetunió ellenséges államként tartotta számon a zsidó országot. Ennek legfőbb oka természetesen a Magyarországról Izraelbe költözött zsidóság kapcsolattartása az egykori anyaországgal és az itthon maradt családtagokkal, barátokkal.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Kommunista antiszemitizmus és emberkereskedelem
Keveset beszélünk arról, hogy a kádári valóságnak szerves része volt az antiszemitizmus, sőt a marxizmusra épülő ideológiák eleve nem mentesek a fajgyűlölettől. Ezt a bélyeget mégis a jobboldali rendszerekre ragasztják csak rá. Arról pedig főleg szemérmesen hallgatunk, hogy nemcsak zsidógyűlölet, de ahhoz köthető emberkereskedelem is folyt a szocialista országokban állami szerepvállalással.Békés Márton: 1956 nem más, mint a magyar nemzet újjászületésének hőskölteménye (a teljes beszéd és videó)
„Az elmúlt 250 évben nagyon sok forradalom zajlott, de kevés volt a valódi. A magyar ’56 fénylő kivétel köztük, hiszen ez a világtörténelem legtisztább forradalma volt: szabadságharcként ment végbe és népfelkelésként valósult meg. (...) 1956 a nemzeti önrendelkezésről szólt – az ország függetlenségének kivívását és a belső szabadság megteremtését ma szuverenitásnak nevezzük. Éppen ezért 1956 nem lezárult történet, a szabadságért folytatott harc nem ért véget. Azóta is, ma is, minden nap ötvenhat” – mondta Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója beszédében, november 4-én, a PestiSrácok.hu Halhatatlanok napja című megemlékezésén, a budai Bem József tér 1956-os emlékműve előtt. Olvasóink közül többen kérték, így közöljük a felrázó beszéd teljes szövegét és a megemlékezés teljes videofelvételét.Nem hiszünk a szemünknek – A YouTube valósággal a keblére ölelt bennünket
Ahogyan azt a múlt hónapban olvastátok, a PestiSrácok főnixként újjáéledt YouTube-csatornája rakétaként lőtt ki. Elégedettséggel tekintettünk az indulást követő első hónapban elért 1 milliós nézettségre, de az októberi a legvadabb elképzeléseinket is túlszárnyalta. Ha pedig a nézettség ne lenne elég, a követőtáborunk is hatalmasat ugrott cirka két hónap alatt. A statisztikák hosszas elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy a precíz stratégia mellett fantasztikus közönséggel is rendelkezünk, akik élvezik a videóinkat, a YouTube pedig terjesztéssel honorálja ezt."Soha többé ne kérdőjelezhesse meg senki Székelyföld létezését!" - Németh Zsolt és Gajdics Ottó a Politikai Pankrációban
Székelyföld és az autonómia ügye volt a legfőbb témája a legutóbbi Polbeat Pankrációnak, ahol Huth Gergely arról kérdezte Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökét, a Fidesz alapítóját és Gajdics Ottó újságírót, a Szabad Föld főszerkesztőjét, hogy háborús tússzá válhatnak-e a határon túli magyar közösségek? A beszélgetésben az is felvetődött: hova vezetett volna, ha Magyarország 1999-ben - Clinton és Thatcher követelésére - bevonul Szerbiába?A Liu fivérek országváltásának margójára
Bombaként robbant a hír, miszerint az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltást kezdeményeztek, vagyis ez alapján többé nem láthatjuk őket magyar színekben versenyezni. A sportolók elérhetetlenek, így velük nem tudtunk beszélni, és a kirajzolódó kép annak ellenére is több, mint zavaros, hogy informálisan többen is szolgáltak számunkra érdekes adalékokkal a történet hátterével kapcsolatban.Rettegtek tőlük az ÁVH-sok, ezért Recskre kerültek – Máig feltáratlan az ártatlanul elhurcolt magyar vasutasok sorstragédiája
Bár a kommunisták rémtettei közül a „Magyar GULAG”, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek. Ilyen annak a közel kétszázötven vasutasnak a tragédiája is, akik megjárták a recski poklot, s akikre a leszármazottak emlékeztek a Keleti pályaudvar oldalában lévő emléktáblánál.Magyar Bourbonok
A XVIII-XIX. század fordulóján élt híres francia politikushoz fűződik a ma már szállóigévé váló mondat, amelyet Franciaország uralkodói dinasztiájával kapcsolatban mondott. Eszerint a Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Az egykori francia egyházi ügyvivő, majd külügyminiszter és miniszterelnök, Charles Talleyrand aligha gondolhatta, hogy bő kétszáz évvel később, Magyarországon is igaz lesz a mondása, a különbség csak az, hogy nálunk a szélsőségesen liberálissá átvedlett egykori bolsevik gyilkosokra és politikai örököseikre vonatkoztatva…Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade az amerikai nagykövetségtől a CIA-ig mindenkivel kapcsolatba került, még majdnem NATO-beszállító is lett!
1983-ban létrehozták a szocialista Magyarország első nem állami tulajdonban lévő részvénytársaságát, a Novotrade-et. (A nem állami tulajdon nem jelentett magántulajdont, hiszen a részvényesek nagy többsége valamilyen állami vállalat, szövetkezet vagy intézmény volt, de mégsem közvetlenül az állam tulajdonolta a cég részvényeit.) Vezetője Rényi Gábor, alias „Kékesi Péter” fedőnevű titkos megbízott.Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval."Itt senki nem pénzért, hanem mindenki elhivatottságból dolgozik!" – Egyhangú döntéssel ismét Menczer Erzsébetet választották a SZORAKÉSZ elnökévé (PS-exkluzív!)
Immáron egy emberöltő óta végzi különleges jelentőségű tevékenységét a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, ismertebb nevén a SZORAKÉSZ. A bő három évtized alatt felbecsülhetetlen értékű munkát végzett az egykori szovjet rabok szenvedéseinek megismertetésében és az áldozatok emlékének méltó ápolásában. Nemcsak ez teszi azonban egyedivé a SZORAKÉSZ-t, hanem az is, hogy körükben tartózkodva az ember valóban egy nagy családban érezheti magát. A szervezet közelmúltban lezajlott tisztújító közgyűlése – amely egyhangúlag meghosszabbította az eddig elnök, Menczer Erzsébet mandátumát – alkalmat teremt a mögöttünk hagyott időszak értékelésére és a jövőbe tekintésre. A szervezet régi-új elnökével ezek apropóján készítettünk interjút.Így hamisították meg Nagy-Magyarország etnikai térképeit Trianonban - Jeney János volt a Polbeat vendége (videó)
Több mint száz évet kellett várni arra, hogy Párizsban láthassa a tudományos világ a trianoni békediktátumot megelőző tárgyalásokra készített etnikai térképeket, annak idején ugyanis megtiltották a házi őrizetbe zárt magyar tárgyalódelegációnak, hogy a békekonferencia elé tárhassa azokat. Egy fiatal kutató, Jeney János, a Magyarságkutató Intézet munkatársa jelentős szakmai bravúrt ért el, amikor idén nyáron, a Nemzetközi Földrajzi Unió 100. párizsi világkonferenciáján nagysikerű előadást tarthatott a titkolt térképekről: a jelenlévők közül sokan ott szembesültek vele, hogy létezik Székelyföld, és a kisantant által gründolt korabeli ábrázolásokkal ellentétben például nem románok lakják a Hargitát. Stefka István és Huth Gergely a legutóbbi Polbeatben a munkácsi vár Turul-szobrának ledöntéséről is megkérdezte Jeney Jánost, aki úgy véli: jó lenne nemzetközi hírverést csapni a gyalázatos tett körül, Nyugaton ugyanis azt sem tudják, hogy őshonos magyar közösség él Kárpátalján. Nézze meg az érdekes beszélgetést!Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade-sztori kezdetei, avagy a kádergyerekek céget alapítanak
A rendszerváltoztatás utáni évek megnyitották a „szabad” piacgazdaság előtt a kapukat, és hirtelen megjelentek a vagyonos és sikeres üzletemberek, sajátos kasztot alkotva a magyar valóságban. Kik voltak ők, honnan jöttek? A hivatalos verzió még ma is arról szól, hogy kivételes tehetségű vállalkozók, szakértők – az úgynevezett technokrácia tagjai – jutottak ekkor hozzá az őket méltán megillető lehetőséghez.„Független” és „civil” sztáraktivisták, avagy gondolatok a noÁr-jelenségről
A mostanság zajló pedagógustüntetések egyik fontos mellékszála, hogy olyan figurák tűntek fel annak oldalvizén, akiknek jelenléte finoman fogalmazva is kontraproduktív, nemkívánatos. Az ellenzéki politikusok jelenléte és rátelepedése a helyzetre szintén egy önálló írás témája lehetne, de ez a mostani cikk a megmozdulások „sztáraktivistája” és annak mozgalma kapcsán íródik. A túlmozgásos színész, rapper, aktivista, webshop-üzemeltető és polihisztor, Molnár Áron ugyanis nem csupán egy személy, aki rátelepült (vagy rátelepítették...?) a pedagógusok tiltakozására. Személye és a személyéhez kapcsolódó mozgalom valójában egy olyan jelenség szerves része és éppen aktuális megnyilvánulása, amelyről érdemes egy kicsit bővebben is szólni.A szabadságszeretet egyik legtisztább jelképe volt – Végső búcsút vettek Wittner Máriától (Galériával!)
A Dunakeszi temetőben helyezték végső nyugalomra az 1956-os szabadságharcost, Wittner Máriát, aki 86 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Kozma Imre atya tartotta, aki elmondta, hogy a legendás hős életműve mind nemzetünk, mind az egyetemes kultúrának hatalmas java, és köszönetét fejezte ki neki azokért a hőstettekért, amelyeket egész fiatal korától haláláig vívott a magyarokért. Wittner Mária az önfeláldozó, félelmet nem ismerő szabadságszeretetnek az egyik legtisztább jelképe, aki egyszerre volt hőse 1956-nak, és egyszerre volt áldozata a magyar szabadságharcot és forradalmat követő kommunista terrornak – fogalmazott Németh Szilárd kormánybiztos, aki a család és a barátok nevében búcsúztatta a szabadságharcost.Borvendég Zsuzsa sorozata: A magyar külkereskedők és titkosszolgálatok már a hetvenes években bizonyították, semmit sem érnek a szankciók
A technológiai transzferben, pontosabban az embargós termékek behozatalában az egyik legfontosabb vállalat az Elektromodul volt. A nyolcvanas évek közepéig alig hívta fel magára a nyugati hatóságok figyelmét, sokáig el lehetett rejteni szerepét az amerikai ellenőrök vizslató tekintete elől. A cég teljes neve Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat, röviden: EMO.Ajánljuk még































