Pesti Srácok

Vesztegzár

Európa legnagyobb böllérversenyén jártunk és helytálltunk, némi segítséggel (Videó és galéria!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2023 február 14.
Immár másodszor vendégeskedhetett a PestiSrácok.hu szerkesztősége Európa legnagyobb böllérversenyén Győrváron, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon, ahol némi hátszéllel, azaz Varga Ferenc böllér és csapata hathatós segítségével a hajnalban, frissen leölt disznóból a negyedik legjobb menüt készítettük el - ehhez persze az előírt mennyiségű pálinkát is el kellett fogyasztani. A nagyszabású rendezvényen reggel harminc disznót öltek le a versenyzők, akik a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek, Oklándtól Pusztináig, Óbecsétől Muravidékig. Videónkban Nagy István agrárminiszter arról beszélt: számos hagyományunk és kulturális örökségünk kapcsolódik a disznóöléshez, ezért is provokáció, amikor kukacokat és rovarokat próbálnak a tányérunkra erőltetni. A szervezők közül Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a grandiózus találkozó különlegessége, hogy nem kötelezik a csapatokat különféle szabályokra, mindenki a saját technikája és tradíciója szerint vágja le a disznót és a saját receptje szerint dolgozza fel.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Heinrich Korzil, az SS-tisztből lett üzletember

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 február 12.
A múlt rendszer eddig feltárt legnagyobb rablása az iráni olaj Amerikába tranzitálása volt. Képzeletünket messze felülmúló összegek landoltak a korrupt vállalatvezetők számláin. A csalás olyan mértékű volt, hogy még a pártállami viszonyok közötti nehézkes információáramlásban sem lehetett elkendőzni a történteket. Dézsy Zoltán és Ilkei Csaba oknyomozó riportjai már 1989-ben megszellőztették a visszaéléseket. Az általuk megkérdezett kormányzati illetékes azt állította, hogy 20 millió dollárt, vagyis egymilliárd forintot már hazahoztak az elsikkasztott pénzekből. (Ez ma kb. 40 millió dollárnak, több, mint 14,5 milliárd forintnak felel meg.)

Donáth Anna és a Momentum igazsága

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 február 8.
Azok után, hogy a Momentum Mozgalomnak a budapesti olimpiai rendezés pályázatának megfúrása volt a politikai belépője a honi közéletbe, biztosra vettem, hogy soha nem lesz olyan fontos kijelentése ennek a formációnak, amellyel valaha is képes leszek azonosulni. Töredelmes vallomás következik: tévedtem. Tévedtem, mert a Momentum – és közelebbről Donáth Anna – mégiscsak tudott olyat mondani, amellyel maximálisan egyet tudok érteni.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Russay István, a báróból kommunista, panama hőse, kettős ügynök, impexes csúcsvezető

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 február 5.
Az Amerikai Egyesült Államok az 1979-es iráni iszlamista fordulat és a teheráni túszdráma után embargó alá helyezte a perzsa ország olaját. Szép ez az elkötelezett kiállás a népek „demokratikus” önrendelkezése mellett, de mint minden hasonló történelmi szituációban, itt is arról szólt a játszma, hogy az amerikabarát diktátor puccsal szerzett hatalmát egy nemzeti és vallási alapon álló, Amerika-ellenes rezsim döntötte meg. Vannak tehát a jó diktátorok és a jó szélsőségesek, és vannak a rosszak. Egyvalami viszont nincs: rossz olaj.

Szijjártó Péter a PS-nek: Sajnos ki kell mondani, hogy az ukrán kormány sosem akart velünk jó együttműködést (interjú)

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2023 február 4.
2015-re datálható, hogy Ukrajna elkezdte csökkenteni a nemzeti kisebbségek jogait. Azóta áltatnak minket, hogy majd rendezik a kérdést, de minden ígéretet végül is további jogfosztások követtek. Tisztában vagyunk Ukrajna hozzáállásával a magyar nemzeti közösséghez. Sajnos sohasem akartak velünk jó együttműködést – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban. Huth Gergely kérdéseire arról is beszélt: bár még alig hallható a hangjuk, de vannak hívei a békének Európában, a transzatlanti világon túl pedig meghatározó állásponttá vált, hogy a háború lezárását kell elősegíteni. Szijjártó Péter többek között azt is kifejtette: bár átérzi a helyiek aggodalmát, de aki ma az akkumulátorgyárak építése ellen küzd, az a környezetvédelem és a gazdasági növekedés ellen harcol. A miniszter a történelmi Magyarország képét tiltó döntésekről elmondta: bízik a FIFA elnökének józan belátásában.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Nem először zsarolnak minket az olajjal

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 január 29.
Háború, embargó és szankció: három fenyegető és nyugtalanító szó, amelyek az elmúlt egy évben betöltötték a közbeszéd tereit. Energiaválság, nehezen kibogozható érdekek és ellentétek, háttérben zajló és rejteni kívánt együttműködések. Hírek, amelyek csak a köznyugalom megzavarására alkalmasak, de arra nem, hogy valamiféle kibontakozás reményét keltsék az emberekben. Nincs új a nap alatt.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Nem véletlen a szállóigévé vált mondás, hogy „nekünk kommunistából is a legrosszabb jutott”

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 január 22.
A magyarországi moszkoviták a hazafiatlan kommunisták mintaképei voltak, sehol a térségben nem volt ehhez a garnitúrához fogható társaság. Nem véletlen a szállóigévé vált mondás, hogy „nekünk kommunistából is a legrosszabb jutott”. Egy kozmopolita attitűddel rendelkező, haladár erő uralta hazánkban a politikai teret 1945 után; számukra a magyarságtudat eredendő bűnnek számított.

"Ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján" – Füssy Angéla helyszíni riportja a brutális kényszersorozásokról és elnyomásról

Magyar ugar 2023 január 22.
Ekkora mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború – mondják. Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr lepte el Kárpátalját az utóbbi napokban. Összeírnak, behívót osztanak, begyűjtenek: utcán, piacon, a buszon, az óvodánál, presszókban. Már a cigánytelepeken is. És már a házakba is bemennek. A szóbeszéd szerint a feladat az, hogy tízezer embert be tudjanak sorozni a háború zajától távoli területről. Új dandárt alakítanak – beszélik, miután a legnagyobb, profi, kiképzett katonákból álló dandárt, más néven a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok. Hogy valójában mi a pontos igazság, hányan veszíthették életüket a keleti fronton az elmúlt napokban, azt senki sem tudja, hadititok. Ami biztos, hogy azokon az ukrán közösségi oldalakon, ahol eddig alkalmanként osztották meg egy elesett hős nevét és fényképét, az elmúlt 2–3 napban sorjáznak a gyászhírek. Amikor átlépjük a határt, még csak sejtjük, mi vár ránk odaát. Fél óra sem kell és rájövünk: aki csak hírekből tájékozódik, elképzelni sem tudja, milyen most az élet a határ túloldalán. Még ha nem is találunk hűtőkamiont elrejtve, tele holttestekkel – ilyen információk is terjedtek már idehaza a minap –, jelentős lehet az eddigi veszteség is, ami pedig ezután jön, ha így megy tovább, felbecsülhetetlen.

Mi lesz a középosztállyal? – Őszintén az inflációról

HGHuth Gergely Vezércikk 2023 január 20.
"Húsbavágó kérdés, hogy mi lesz a mostanáig a fejlődés motorjaként emlegetett középosztállyal, a polgársággal? Az elmúlt években a kormány rengeteget tett azért, hogy a középrétegbe alulról szabad legyen az út: szépen hízott is a jómódú, tervezhető jövőt élő magyar családok száma. Most nagyon úgy tűnik, hogy ez a középosztály – az alsóbb decilisekkel ellentétben – nem, vagy csak részben számíthat az infláció kompenzálására. Ennek oka, hogy a klasszikus magyar polgári középosztály zömében magyar tulajdonú kkv-knál vagy saját vállalkozásában dolgozik, melyek a legnagyobb megpróbáltatással szembesülnek a szankciós és háborús válságban."

Borvendég Zsuzsanna sorozata: A magyar emigráció „sajtócézára” is összeállt Kádárékkal, némi anyagi haszon reményében

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 január 15.
Hetek óta arról olvashatnak ebben a sorozatban, hogy mikor és miképpen jelent meg a kádári Magyarországon az első „filantróp” nagytőkés, aki „önzetlen áldozathozatalával” nem akart semmi mást, csak segíteni az itt élő embereken. Ja, hogy eközben dicshimnuszokat zengett a százak kivégzéséért és tízezrek bebörtönzéséért felelős Kádár Jánosról? Hogy esze ágában sem volt a terrorisztikus rezsimek hatalmát megbolygatni, sőt, inkább megerősíteni szándékozott őket abban a reményben, hogy ez kellőképpen profitálni fog számára?

Kozma Imre atya: Senki nem ismerte úgy egyházunk veszteségeit, mint XVI. Benedek - PS-videó és könyvajánló

NVNeugebauer Viktor Vesztegzár 2023 január 9.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat évek óta minden karácsonykor egy könyvet is ajándékoz a rászorulóknak és az adományozóknak egyaránt. Ebben az évben Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa "A föld sója" című könyvére esett a választás. A könyv egy beszélgetést tár az olvasói elé, melyben Peter Seewald német újságíró beszélgetett az egykori bajor bíborossal. Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a Polbeat különleges karácsonyi felvételén, még Benedek emeritus pápa életében ajánlotta a kötetet (videónkban) idézve a pápává választása előtt hittani prefektusként tevékenykedő teológusról a kötetben olvasható jellemzést, miszerint "korunk egyházának veszteségeit és drámáját kevesen ismerik olyan jól és fájdalmasan, mint ez az egyszerű, bajor paraszti sorból származó ember".

Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Kádár-rendszer titkosszolgái és impexesei már a kezdetektől nem az ország, de még csak nem is a rendszer érdekében használták fel a nyugati kapcsolatokat

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 január 8.
Kádár János „konszolidációs” politikájának sarkalatos pontja volt a nyugati nagytőkével való kapcsolatok rendbe tétele – különösen a nyugati tömb vezető nagyhatalmának pénzügyi köreivel igyekezett megteremteni valamiféle együttműködést. Múlt héten olvashattak arról, hogy 1960-ban Magyarországra látogatott Cyrus Eaton, amerikai bankár és iparmágnás, aki nem sokkal később díszebéden fogadta a magyar pártfőtitkárt New Yorkban. Idehaza mindeközben gondosan válogatták az Eaton-birodalom központjába, Clevelandbe küldendő magyar delegáció tagjait.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Eaton, a "filantróp" New Yorkban adott díszebédet a mindenki által megvetett Kádár János által vezetett magyar ENSZ-delegáció tiszteletére

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 január 1.
Az 1956-os szabadságharcunk leverése megrendítette az egész világot. Az ENSZ sem tehetett úgy, mintha mi sem történt volna, és a nyugati világ kormányainak is el kellett ítélniük a saját hazájára idegen fegyverekkel támadó Kádárt, ha nem akartak presztízsveszteséget elszenvedni választópolgáraik előtt.

„Úgy születtem én focistának, ahogyan Beethoven muzsikusnak!” - Elhunyt a földkerekség egyetlen háromszoros világbajnok labdarúgója, a Fekete Gyöngyszem

KAKovács Attila Exkluzív 2022 december 29.
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a világ legeredményesebb labdarúgója, Pelé. A háromszoros világbajnok, már életében legendává váló brazil futballcsillag egy São Paoló-i kórházban veszítette életét. A „Fekete Gyöngyszem” becenévvel illetett Pelé 82 évet élt.

Orosz történész, politológus a PS-nek: "ha ez így megy tovább, se ruszin, se magyar kisebbség nem marad Ukrajnában"

Vesztegzár 2022 december 28.
Rendkívül borúlátó az ukrajnai nemzeti kisebbségek ügyét érintően Grigorij Mironov orosz történészprofesszor, politológus, aki az ünnepek előtt Magyarországon járt és a PestiSrácok.hu szerkesztőségébe is ellátogatott. A ruszinok történetét 15 éve kutató történész kendőzetlenül beszélt arról, hogy az ukrán állam hogyan nyomja el a kisebbségeit, és a történelem során, többek közt Donbászban az etnikai tisztogatás szerinte miként csapott át népirtásba. "Kárpátalján elkezdődött ugyanez, és attól félünk, ha nem történik valami, rövid időn belül semmilyen nemzeti, etnikai kisebbség nem marad Ukrajnában" – fogalmazott stúdiónkban a professzor. Grigorij Mironov arra is kitért, hogy az ő perspektívájukból mi a Nyugat szerepe az ukrajnai háborúban, és hogy miért szeretnék a demokratikusan megválasztott, törvényes magyar kormányt megbuktatni.

Bán János író karácsonyi üzenetet küldött a vajdahunyadi magyaroknak, Erdélyből szívhez szóló válasz érkezett (PS-videó)

HGHuth Gergely Vesztegzár 2022 december 25.
Igazi karácsonyi történet kerekedett a Vas megyei testvértelepülések és a PS stábjának őszi vajdahunyadi látogatásából. A történelmi városban, Hunyadi János mesés kastélyának tőszomszédságában a helyben öt százalékot kitevő magyar közösség nagyszerű tagjaival, köztük a várban hiteles történelmi sétákat szervező Zsargó János református tiszteletessel találkoztunk. Karácsony alkalmával szerettük volna megvásárolni Bán János (írói nevén Bán Mór) immár 12 részes teljes sorozatát és eljuttatni a magyar történelemben nagyon járatos lelkipásztornak, ám a Gold Book Könyvkiadó ragaszkodott hozzá, hogy azt csak ingyen, adományként hozhatjuk el, a szerző pedig szívszorító gondolatokkal köszöntötte a vajdahunyadi magyarságot. Mindezt a magyarság és a hunyadiak másik szakrális helyszíne, a budai Mátyás-templom mellől, a Halászbástyáról, videóhívás révén tettük meg, amelyben Zsargó János is elmondta karácsonyi köszöntését a kis-magyarországi nemzettársaknak.

Isten azt kéri, hogy szeressünk és segítsünk, de a testvérnépek háborújában nem foglalhatunk állást - Kozma Imre atya az ünnepi Polbeatben (videó)

PPestiSrácok.hu ‎Polbeat 2022 december 24.
Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója volt a rendhagyó, ünnepi Polbeat vendége, amelyben Ábrahám Róbert nemcsak Imre atyával, hanem a PestiSrácok.hu kollégáival is beszélgetett az ünnepi várakozást beárnyékoló súlyos kérdésekről, háborúról, Isten elhagyásáról, Európa meghasonlásáról, illetve – a máltai rend kiadójának egy új könyve apropóján – Joseph Ratzinger emeritus pápa megkérdőjelezhetetlen igazságáról. Kozma Imre atya bevezetőül elmondta: a legszebb része az évnek mégiscsak a karácsonyi készülődés; egy papnak a legfontosabb dolga, hogy ilyenkor még közelebb kerüljön a hívekhez és ki tudjon mondani olyan igazságot, amelynek révén a találkozás az emberek és Isten között létrejöhet. Majd a háborúról elmélkedve feltette a kérdést: "Imádkozzunk a békéért, és közben küldjük a fegyvereket, hogy öljék egymást? Ez hatalmas ellentmondás! Mi, magyarok a testvérnépek háborújában nem állhatunk egyik vagy másik oldalra. Már csak azét sem, mert Isten az oroszokat éppúgy szereti, mint az ukránokat. Nekünk nincs jogunk ítéletet mondani, de imádkoznunk kell a békéért és minden segítséget meg kell adni a bajba jutott embereknek."

Ukrajna túszul ejtette a kárpátaljai magyarokat – Már 150 ezren látták, nézze meg Ön is az NJSZ és a PS dokumentumfilmjét!

Vesztegzár 2022 december 21.
Ukrajna megbukott az emberi jogi vizsgán. Ez az állam súlyosan megsérti a Kárpátalján élő őshonos magyarok nemzeti kisebbségi egyéni és közösségi jogait. Sőt: a magyarság terhére nyelvi genocídium, egyfajta lakosságcsere és etnikai tisztogatás zajlik a Kárpátalján – ezt állapította meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat emberi jogi vizsgálata. A magyar őshonos kisebbség helyzetének, jogai érvényesítésének lehetőségeinek vizsgálatát, elemzését az NJSZ a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával és portálunk, a PestiSrácok.hu kommunikációs stratégiai partnerségével végezte el. A közös munka során egyedülálló, őszinte és megrázó dokumentumfilm született, Magyarok a prés alatt Kárpátalján címmel, amelyet az ősbemutatót követően most elsőként itt, a PestiSrácok.hu portálon, illetve YouTube-csatornánkon tekinthetnek meg mindazok, akik az igazságra kíváncsiak, arra, amire ilyen mélységben és ilyen nyíltan nem mutat rá a fősodrású média.

Kilépve Maradona árnyékából, Lionel Messi megkoronázta pályafutását!

KAKovács Attila Exkluzív 2022 december 18.
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, Argentína legyőzte Franciaországot a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjében, és története során harmadszor is világbajnok lett. Amellett, hogy ez hatalmas siker Argentínának, és felfoghatatlan öröm a dél-amerikai ország népének, van a vb-győzelemnek még egy nagy története. Ez pedig az elmúlt másfél évtized legjobb labdarúgója, Lionel Messi vb-címe, amellyel a rosariói csillag minden értelemben felért pályafutása csúcsára.

Borvendég Zsuzsa sorozata: 1956 után egy-két évvel egy amerikai "filantróp" kezdte el rehabilitálni Nyugaton a gyilkos Kádár-rendszert

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2022 december 18.
A hidegháború két nagyhatalom egymással szembeni versengéséről szólt, amit igencsak jól lehetett kommunikálni ideológiai szempontból is. Látszólag két ellentétes világfelfogás küzdött egymással, de ha a díszletek mögé pillantunk, felfedezhetjük, hogy mindkét birodalom igencsak sokat köszönhetett ennek a látványháborúnak. Az egymás elleni versengés adta számukra a politikai legitimációt és nagyban táplálta a gazdasági növekedés motorját is. Miért lepődnénk hát meg azon, hogy évtizedekig érdekükben állt ezt az egyensúlyt fenntartani?

A legnépszerűbb magyar közéleti csatornák közé került a PS TV - Köszönjük!

Magyar ugar 2022 december 16.
Annak ellenére, hogy pár évvel ezelőtt a Politikai Bizottság (továbbiakban: YouTube) mondvacsinált indokkal törölte a csatornánkat, a szeptemberben elindított PS TV csatorna máris a legnépszerűbb magyar közéleti csatornák közé került. Bár még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, a cél már látótávolságon belül van és ez nektek is köszönhető. Önök nélkül, nélkületek nem sikerült volna. Köszönjük!

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Cyrus Eaton „filantróp”, a korai Soros György

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 december 11.
A szocializmus évtizedeiben a pártállami nómenklatúra alapvetése az volt, hogy gazdasági–társadalmi rendszerük magasabb rendű a kapitalizmusnál. Míg a nyugati társadalmak a tőkés kizsákmányolók igája alatt nyögnek, addig a kommunizmus építőinek minden szükségletét kielégíti az osztálynélküli társadalom és a tervutasításos gazdálkodás. Nem volt semmink és boldognak kellett hinnünk magunkat.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.