Vezércikk
1989. június 16-ra, az ötvenhatos mártírok temetésére emlékezve
A kádári Magyarország igazán kivételes miliőt árasztott. Itt kuksoltunk a vasfüggöny tövében, amelyen azért mégiscsak átleshettünk néha-néha, és ha esetleg olyan érzésünk támadt volna, hogy odaát szebb az élet, egyből vigasztalódhattunk azzal, hogy szocialista „testvéreinkhez” képest mégiscsak vidámabb ez a barakk. Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett fordulat, amelyről kiderült, hogy talán csak a módszerek változtak, de a kiszolgáltatottságunk maradt.
Még veszélyesebbé válik a Soros-birodalom
A Soros Györgyöt védő embereket illetően mindig volt bennem valami feloldhatatlan ellentét, mármint ami ezen személyek logikáját illeti. Hiszen bármilyen esetben, amikor felmerül, hogy bizonyos politikai erők támadják vagy akár csak kritika tárgyává teszik Sorost, mindig és megbízhatóan érkeztek a baloldali prominensek védelmező megszólalásai, utóbbi időkben posztjai.
Ha nem vagy liberális, akkor könyvkiadód sem lehet
Igen széles azon intézményeknek, szervezeteknek, cégeknek a listája, amelynek csak liberális tulajdonosa, vezetője lehet. Például sem Alföldi Róbert, sem a teljes Belpest máig nem heverte ki, hogy már nem ő a Nemzeti Színház igazgatója. Alapjában véve eleve csak liberális lehet színházigazgató, főrendező, híres színész, úgy általában nagy művész.
Ezért ás gödröt a falu végén a hibbant Hadházy
A Politikai Hobbista Hardcore múlt hétvégi adásában azon ritka alkalmak egyike fordult elő, amikor ellenzéki szereplő ült a vendégfotelben. Lattmann Tamás korábban is szerepelt már a műsorban, és ezúttal is értelmes, érdekes beszélgetést tudtunk vele folytatni. Az egész műsor egyben megtekinthető a PestiSrácok.hu oldalán, vagy kifejezetten a beszélgetés Lattmann Tamással a Politikai Hobbista Rumble csatornáján.
Gulyás Marci tízmilliós osztaléka a dolgozó nép nevében
Hát eljött az igazság pillanata május 31-én. Eddig kellett ugyanis leadni a cégek, alapítványok, egyesületek éves beszámolóját. Így végre az is kiderült, hogy miből is gazdálkodtak a folyton kolduló ellenzéki média szereplői. Kiderült például, hogy a Partizán támogatása duplájára, közel 500 millióra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és azt is megtudtuk, hogy Gulyás maga is kiszedett 10 millió forint osztalékot a cégéből. De persze a többiek hasonlóan szenvednek a nagy „diktatúrában.”
Akarunk-e korlátlan fejlődést?
Forradalmi fejlődést hozott az életünkbe a digitalizáció az elmúlt egy-másfél emberöltő alatt. Sokkal kényelmesebben élünk, mint a szüleink tehették fiatalon, sokkal gyorsabbak és hatékonyabbak vagyunk az ügyintézésben, a dolgok vezérlésében, és a szórakoztatásban is hihetetlen távlatokat nyitott a virtuális világ. Óriásit léptünk előre műszakilag, és a digitalizáció tovább pörgeti ezt a fejlődést – ki tudja, meddig és hova. Ez így csodálatosan hangzik. Gondoljunk bele, a mostani életünkhöz képest mennyi időt elfecséreltünk régen pusztán arra, hogy szót váltsunk! Keresgélés helyett ma csak egy mobilhívás, napokig tartó levelezgetés, postára szaladgálás helyett csak egy kattintás vagy egy ujjmozdulat, és meg is találtuk a másikat. Még sincs több időnk magunkra és egymásra, mint régen – ez alapján gyanút foghatunk, hogy nem tündérmese a digitalizáció. Váltsunk át konzervatív alapállásba a csak az előnyöket figyelő forradalmi hevület helyett, és nézzük a teljes képet!
Időszerűtlenné vált a mindenhez is értő haladárok elittudata
A demokratikus ellenzék valójában a szavazóktól félti a demokráciát, és nem is annyira Orbántól rettegnek, hanem az emberektől. Hiába aggódnak óránként, hogy diktatúra, autokrácia, meg hibrid rendszer van, igazából az fáj, hogy a többség már nem hisz nekik. A hagyományos baloldali szakértelem (komcsi trükk) megkérdőjeleződött, az államvezetési kompetencia elillant, miközben az értelmiségi holdudvar megfogyatkozott, intellektuálisan kiüresedett. Elmentek a nagyok, megdőltek a progresszív bálványok és az egyévtizedes kontraszelekciónak hála megérkeztek azok a „jól informált” törpe óriások, akiknek a nyugati minták szolgai másolásán túl semmi nem jut eszükbe. Mégis azt gondolják, hogy mindenhez értenek.
Miért kapnak állami pénzeket a "nagyervinek"?
Túl sok oka és jelentősége nem volna annak, hogy én kicsit bővebben is hozzászólok-e ahhoz a polémiához, ami a sajátjaik által csak nagybetűs értelmiség – ahogy mi hívjuk őket valódi fontosságukra és befolyásukra utalva: Éttermiség – és a mieink között alakul ki újra és újra. Ennek legfrissebb csörtéje mindaz, ami az elmúlt napokban Rákay Philip és Nagy Ervin között zajlott le – vigyázat, természetesen a csepűrágó Nagy Ervinre gondolok (tudom, csodálatosan elkoptatott, napjainkban már komikusan modoros szó ez a csepűrágó, de az ilyen emberek esetében kifejezőbb használni, mint valaha), nem a PestiSrácok remek publicistájára, politikai elemzőre.
Becsüljük meg magunkat! - Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
A mostani zűrzavaros világban még nagyobb szükség volna a nemzettudatunk megerősítésére, az „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” Wass Albert-i igazság felismerésére, annak kimondására, hogy szívósabbak, okosabbak, többre hivatottak vagyunk a Kárpát-medence kétharmadát tőlünk koncként megkapó entitásoknál. Persze akkor leszünk igazán erősek, ha a nemzeti minimum megvallása valóban kiinduló alap lesz a csaknem 15 millió nemzettársunk mindegyikénél – világnézettől, politikai hovatartozástól függetlenül - írja a Magyar Nemzet véleményrovatában a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Hadban állnak
Most már tudjuk, hogy ők hadban állnak, Karácsony Gergely, Horn Gábor, Berg Dániel, Gyurcsány Ferenc, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ujhelyi István és mind az egész belpesti, balliberális értelmiség pártjaikkal együtt hadban állnak és harcolni akarnak. Bocsánat, másokat akarnak harcba küldeni. Ezt már ismerjük. S olyan szépen tudnak erről beszélni: az ukránok a szabadságukért küzdenek, Nyugat-Európa mind mellettük áll, sőt, az Egyesült Államok is.
Trianon 103 – Akik összetartoznak, azokat nem lehetett elválasztani egymástól
Sokszor gondolkoztam azon Trianon kapcsán, mint annak károsultja is, hogy vajon mi a jobb? Ha búslakodva olvasom a kortárs verseket, hallgatom a dalokat és közben elmerülök a szomorkodásban? Vagy tán az a célravezetőbb, ha megpróbálok túllendülni rajta, és bízom egy Magyarországra nézve szerencsésebb XXI. században? Nehéz kérdés.
Az Orbán-korszak lenyomata, hogy a trianoni nemzethaláltól eljutottunk a megmaradás és az összetartozás büszkeségéig
A békediktátum egy mély, nehezen gyógyuló seb – máig élő fájdalom. Egy olyan évszázados heg, amely kínzó erővel mar bele a magyarság testébe. A közönytől a gyűlölködésig, az irigységtől a harcias csatakiáltásig, a hamisan csengő pátosztól a valódi hazaszeretetig – sokféle érzelem fogta kézen Trianon emlékét. Búslakodás, harag, gyámolító szeretet, s lett mindez egyben viszonyulás is az elszakított országrészekhez, az ott élő magyarokhoz. Ha létezik az Orbán-korszaknak valós lenyomata, akkor a Trianonhoz és ezen keresztül a határon túli magyarokhoz való viszonyban az megragadható. Mert eljutottunk az évszázados traumától, a nemzethaláltól a megmaradás büszke érzéséig. Ma már kitapintható az összetartozás élménye és kézzel fogható sikerei vannak a „csak azért is!” építkezésnek.
Magyar sors: mindig a hódítóval szemben
Mi a közös a tatárjárásban, a törökdúlásban és '56-ban az esztelen vérfürdőn túl? Hát az, ahogy a magyar nép viselkedett. A kettő persze nem független egymástól, az összefüggésekből viszont olyan dolgok is kirajzolódnak, amelyekről nem szoktunk beszélni, pedig érdemes. Milyenek vagyunk mi, magyarok, és miben lehetünk jobbak a történelmünkből tanulva? Becsüljük meg, hogy nekünk van olyanunk!
A „mindensz@rizmus” vallása
Tudom, néha unalmas tud lenni, ahogy a baloldal attribútumairól beszélünk, de rögtön itt a nyár, aktuálpolitikai történésből egyre kevesebb akad, ami pedig mégis, az egyre szánalmasabb – erre azért mindjárt kitérek –, mondhatni, adott az időszak arra, hogy kissé elmélázzunk azon a kérdésen, kikkel is állunk szemben.
Nem jó, de nem változtatunk – Gondolatok Lánczi András Politikai megváltás c. könyve nyomán
Mindenki utálja a bürokráciát, mindenki utálja a politikát, mégis mindenki folyton ezekről beszél, ezeket szidja. Mégsem mondja senki, hogy akkor esetleg ne így csináljuk, ahogy mindenki utálja, hanem változtassunk rajta. Többek között ezt is át kéne gondolni, ami a politikai filozófia feladata lenne – ennek, a mára lényegében eltűnt műfajnak a szükségességéről írt fontos könyvet nemrégiben Lánczi András. A politikai filozófia újraélesztésében látja a lehetőségét, hogy kitaláljuk, hogyan szabadulhatnánk ki az életünk minden apró szegmensét leuraló politika alól, hogy ne csak állandóan beszéljünk a szabadságról, hanem valóban képesek legyünk megélni. Lánczi olyan dolgokkal szembesíti a civilizációnkat, amelyeket valahol mélyen legalább sejtünk, sőt sokszor valószínűleg tudunk is, de az anyagi és szellemi értelemben berendezett kis világunk teljes felforgatását jelentené a problémáink gyökeres megoldása. Gondolatok a gondolatébresztő könyv nyomán.
Jászi Oszkárék megint csak jönnek és jönnek
"Abban az órában, midőn nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás óta bármikor, Linder Béla, gróf Károlyi Mihály hadügyminisztere lefegyverezte Doberdo védőit, és az ország védelmét Diner Dénes, Jászi és Bédy-Schwimmer Róza diplomáciai tudására bízta az újdonsült köztársasági elnök" – írta Herczeg Ferenc 1919-ben.
Miért propagandistáznak folyton a balosok?
Kézenfekvő a válasz: hát mert erre idomították őket, ezt mondták nekik, ezt kell tolni. Ismételgetni, mint egy papagáj. És hogy is hívják azt, akinek megmondják, hogy mit kell mondani, és éjjel-nappal azt ismételgeti? Igen, propagandistának.
Mi van Karácsony mosolya mögött?
Ha az ember ránéz Karácsony Gergely főpolgármester Budapestjére, könnyes szemmel gondol vissza Tarlós István kilenc évére. Ez alatt annyit fejlődött a város, mint soha az azt megelőző évtizedekben. A budapestiek 2019-ben a változásra, a fiatalabb, mosolygós jelöltre szavaztak. Nagy hiba volt bízni ebben a mosolyban. Karácsony néhány nappal ezelőtti háborúpárti elszólása is azt bizonyítja, hogy neki csak a nemzetközi, globalista hálózat kérdés nélküli kiszolgálása és nem a magyar emberek számítanak.
Hadat üzen Karácsony Gergely Oroszországnak, miközben Budapestnek nincs gazdája
Lakógyűlést tart a házmester, mert csőd szélére került a főváros. Gigahitelt vesz fel, mert elfogyott a pénz. Elindul a hármas metró – klíma nélkül. Már nemcsak a Fidesz, hanem Gyurcsány szerint sem végzi el a feladatát. Ezek tényleg nem Karácsony Gergely napjai, teljesen kicsúszott kezéből az irányítás. Csodálkozunk rajta, hogy ilyen „idegállapotban” akkora hülyeséget mond, mint ide Lacháza? Ám az ostobaság nem menti fel a felelősség alól, de még csak nem is enyhítő körülmény. A főváros választott vezetője – bármennyire is háborúpárti a stábja – nem mondhatja azt, hogy háborúban állunk Oroszországgal. Vagy erről is csupán Orbán, meg a kormány, meg a Fidesz, meg a sajtó és most már Gyurcsány tehet?
Nem életfilozófia
Mindannyian valakik és valamilyenek szeretnénk lenni, az emberrel egyidős dolog ez. A modern kor azonban oly mértékben kitágította a korábban jellemzően a vallásra, nemzetiségre, tájra, foglalkozásra, vagyoni és társadalmi helyzetre korlátozódó identitások választékát, hogy az emberek nehezen boldogulnak a bőség zavarával. Sokan olyan dolgokból gyártanak identitást, amelyeket egyébként csak úgy rendesen meg lehet csinálni, mielőtt valami mást csinálnánk.
Csak az baloldali, aki az evilági megváltásban hisz
Van a baloldalnak egy óriási hazugsága. Persze számos hazugsága van, nem is ez az a felület és helyszín, ahol most végigszálaznám, hogy miben, mikor és miért hazudtak – lenne rá persze bőven lehetőség –, de esetünkben most egy valami az, ami igazán fontos: a jó emberkedés mítosza. Nem véletlen, hogy egyre több esetben már érdemesebb ezt úgy nevezni, hogy Jó Mberkedés. Így, ahogy írom, egészen pontosan. Azt mondanám, sic, ha borzasztóan modoros akarnék lenni.
A mobilod sötét titkai: éhbér és gyerekmunka Kongóban
Hiszen ma már a legtermészetesebb dolog számunkra az okostelefon. Élni sem tudunk nélküle – és nem is akarunk. De nemcsak függőséget okoz az állandó használata (aminek a veszélyeiről végre egyre több pszichológus mer már beszélni), hanem olyan sötét titkokat is rejt, amikbe bele sem gondolunk...
A baloldal kezdje magán a közbeszéd állapotának javítását!
A balliberálisok sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi valaha is tudnánk vagy tudtuk volna őket. Most nem is a jobboldal ikonjainak Tóth Gabinak vagy Apáti Bencének vagy akár a miniszterelnök és családjának a vég nélküli és gátlástalan mocskolására célzok. Hanem az olyan mértékű gyűlöletre, amely a legalapvetőbb emberiességi elvárásokat is semmibe veszi. Az a szintű gyűlölet, ami porba tiporja a kiszolgáltatott ember hátrányos helyzetét, vagy a halott emlékét. Ez az utálat a vezetőikből árad.Ajánljuk még
Fekete-Győr András megpróbált külföldre menekülni
Mennyire kell hülyének lennie valakinek, hogy jogászként ne legyen tisztában a feltételes börtönbüntetés szabályaival?
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket
A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket
Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Von der Leyen nem tanul semmiből, Európát végleg az ukránok fejőstehenévé tette
