Vezércikk
Ferenc rángatja a (kerítés)rácsot, csak sajnos nem a börtönét
Öröm nézni, ahogyan a pirospozsgás blogger és kiérdemesült neje duettben rázza a pofonfát és a déli határkerítésünket. Balszerencséjükre ez nem a majomház, itt nem dob nekik banánt a hálás közönség, ha szépen huhognak vagy lehülyézik a politikai ellenfelüket – legfeljebb egy egyharmados sallert, mint tavaly. És még a kerítés is marad a helyén, bármennyire is kiütést kapnak tőle. Hogy gyűlölheti valaki ennyire Magyarországot? Hát így!
Nem akarja, hogy az unió kifizesse Magyarországnak a határvédelmi költségek felét, cirka 270 milliárd forintot – árulta el Gyurcsányné az ATV-ben. Hiába írtuk-mondtuk sokszor, hogy ez a hiperagresszív, késpengeajkú nőszemély (meg a pártja) nem a mi csapatunkban játszik, hazánk vesztére tör – sokan nem hittek nekünk. Hát tessék! Most ő maga tetoválta a homlokára, hogy ellenünk van. Amilyen tyúkeszű, dekonspirálta magát! Románia, a kaotikus, frusztrált, brand nélküli ország
Pestiesen szólva van baj keleti szomszédunknál. Egyre több a nemzetközi visszhangot kiváltó balhé, botrány Romániában. Ezek egy része az erdélyi magyarokat is hátrányosan érinti. Románia még 30 évvel a rendszerváltás után is fényévekre van attól, hogy jogállamnak vagy kultúrnemzetnek lehessen nevezni. A zöldek együgyűsége
A konzervativizmusnak, mint attitűdnek a francia forradalom óta tulajdonképpen mindig együgyű ideológiákkal kell megküzdenie. Mi, konzervatívok a világ komplex értelmezését védelmezzük az ostobaság ellenében. A különbségtétel fontos: itt nem a butaságról, a híres emberi butaságról van szó, hanem a jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel művelt ostobaságról, amelyben egyébként talán gondolkodni képes emberek merülnek el, mert mindent és tényleg mindent csak egyetlen nézőpontból, az épp divatos „monománia” szemszögéből képesek nézni. A naivaknak pedig könnyű követni őket. Fikakultúra és kirekesztés, libsi módra
Borzasztó látni, bántó hallani, hogy a magyar, s úgy általában véve az európai közélet milyen kulturálatlanná vált. Mert ami a politikusok szájából néhanap „kiömlik”; ahogy egyik-másik viselkedik; amiképp a közösség színe előtt megjelenik – mindennek nevezhető, csak éppen az egymást tisztelő, az emberi méltóságot szem előtt tartó, kulturált viselkedésnek nem. Amint a tömegtársadalom fogyasztói igényeit kielégítő médiumok kulturálatlansága, az agyonnézett kereskedelmi televíziók és gyűröttre hajtogatott pletykalapok igénytelen látnivalója, tartalmatlansága, úgy a politikai közbeszéd is szép lassan a „csúnya zöld, varangyos béka” feneke alá került. És ezzel párhuzamosan megjelent, majd egyfajta sznob divattá vált az úgynevezett fikakultúra, melynek lényege az, hogy minden – nem-liberális – létrehozott értéket ócskának, maradinak, nevetnivalónak kell tartanunk, ha kellően okosnak akarjuk magunkat mutatni. E szerint minden teremtő cselekvés gúnyos megvetéssel alázható; minden cél, ami nem illeszkedik a globális, uniformizálódásra törekvő egyenlőségbe vagy a végtelen, korlátok nélküli abszolút szabadságba (azaz nem a modern liberális toposz része), azt gőgösen szemlélve le kell szólni és ki kell rekeszteni a normalitás világából. Péter Gábor, Popper Péter és a hallgatás daganatos fala
Nulla, azaz nulla darab cikk jelent meg Popper Péterről azóta, hogy a Válaszonline-ban, majd a PestiSrácokon is megjelent a szennyes múltja. A pszichológus pénzért tanította az állambiztonsági tiszteket a különböző praktikákra, és minden erejével a galerik, az üldözött fiatalok ellen dolgozott. Miért hallgat erről a média? A baloldalit még értjük, de a „másik”? „A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság” – mondta Popper. „A társadalom rákja a hallgatás” – írja főmunkatársunk. Vezércikk.
Karácsony Gergely, a kis roncsköztársaságok nagy kikiáltója
Karácsony Gergely mostanában ellátogat mindegyik budapesti kerületbe. Ez úgy zajlik, hogy a kerületből valakit küldenek érte, aki odakíséri, és a jelölt bejelenti a teljes helyi ellenzéki összefogást. Majd nem nagyon válaszol azokra a kérdésekre, amelyek arra vonatkoznak, hogy ki vesz részt ebben a teljes összefogásban, ugyanis ki a fene tudja számon tartani ebben a fene sok budapesti kerületben, hogy hol ki sértődött meg, és mégis külön indul. De hogy érdekes legyen a dolog, a miniszterelnök-jelölt főpolgármester-jelölt ilyenkor valami mást is bejelent, amit rendszerszerűen nem egyeztet az őt indító pártokkal, meg olyannal sem, aki gondolkozni szokott. Legutoljára azt jelentette be – hacsak nem fedezett fel vagy hozott létre azóta egy újabb kerületet –, hogy önálló budapesti alkotmányt szeretne. Vagy Budapest Alkotmányt. Bízhatunk benned, Angie?
Bizakodásra ad okot Európa jövőjét illetően, hogy Angela Merkelnek egykori keletnémet ellenzéki politikusként nincsenek illúziói a kommunizmussal kapcsolatban. Vagyis ő eszmeileg nem ahhoz a ’68-as balos generációhoz tartozik, akik az elmúlt években azon ügyködtek, hogy felszámolják a keresztény Európát és megváltoztassák etnikai, vallási színezetét. Ez így rendben is volna. Csakhogy a német kancellár asszony közelmúltbeli politikai pályafutásában igen komoly vargabetű éktelenkedik, amit az augusztus 19-i soproni látogatás csak még inkább láthatóvá tett. Ráadásul van olyan régebbi, talán ma már a feledés homályába merült politikai húzása, ami nem éppen hízelgő Merkelre nézve. Csak remélni tudjuk, hogy az Orbán Viktorral való soproni találkozás nem egy tovatűnő őszinteségi roham volt. Nehéz volt tegnap hazaárulónak, liberális értelmiséginek, ellenzéki politikusnak lenni!
És az ellenzéki politikusok, értelmiségiek és propagandisták megint azt gondolták, hogy jön Merkel, őrizetbe veszi Orbán Viktort és kiadja a Hágai Nemzetközi Bíróságnak. Azért, hogy feleljen azokért a szörnyű lelki károkért, amit a magyar ultraliberálisoknak okozott azzal, hogy háromszor egyharmadnál kisebbre verte őket a választásokon. Az is nagyon ciki és pszichiátriailag problémás, hogy ezt gondolják. De az, hogy ezt még le is írják és nyilvánosságra is hozzák, az olyan aránytévesztés – még a hazaárulási iparágban is –, hogy mi sem hinnénk el, ha nem lennénk kénytelenek látni. Orbánnak köszönhetően Angela Merkel egy napra egy normális világban érezheti magát
Udvarias történelmi leckét adott Angela Merkelnek Orbán Viktor a páneurópai piknik harmincadik évfordulójára rendezett soproni ökumenikus istentiszteleten. A német kancellár ugyanis egy olyan kormányfői beszédet hallgathatott végig, amely Nyugat-Európában a gondolatfasizmus és a PC-terror világában egészen bizonyosan nem hangozhatott volna el. Szó esett benne mindarról, ami Magyarországot és Németországot immár az államalapítás óta, azaz egy évezrede összeköti, és ami messze túlmutat a tomboló neoliberalizmus és neobolsevizmus fogságában vergődő Európa mai kínjain. Hihetetlen: a Népszava szerint is tele az államkassza (pedig Gyurcsányék olyan szépen kiürítették)
Most, hogy a magyar gazdaság növekedése meghaladta a legtöbb ellenzéki párt támogatottságát, a balliberális sajtó új stratégiát ötölt ki a politikai károk mérséklésére. Az eddigi ráolvasások („romokban”, „összeomlik”, „fenntarthatatlan”) közröhejbe fulladtak, ezért az új módi: meg akarják szabni, mire költse a kormány a teli államtrezorban lévő pénzt. Noha a kutya se kérdezte őket. Éspedig azért, mert e társaság 2002-ben már eljátszotta ugyanezt: akkor a kormányváltás után a teli kasszát pár hónap alatt kiürítették, majd nyolc évig ártatlan képpel magyarázták, miért kellenek megszorítások és külföldi hitelek. Pénzügyi tanácsadás a ballibektől? Egy disznóólat sem szabad rájuk bízni! Gyurcsány Ferenc mosolyog: Kovács László támogatná a DK és az MSZP (újra)egyesülését!
Nehéz ennél viccesebb dolgot elképzelni: az MSZP utolsó sikeresnek tekinthető elnöke egy jobboldali újságban (Magyar Hírlap) jelenti be, hogy az MSZP-t már csak az mentheti meg, ha csatlakozik Gyurcsány Ferenc pártjához. Kovács Lászlót se az eszéért szerettük, de élvezet olvasni, hogy az egykori MSZMP negyedik vonalából, Horn Gyula takarásában karriert csináló egykori külügyér mennyivel életképesebb interjút képes adni, mint a jelenlegi MSZP-ből és persze a DK-ból bárki. Finoman fogalmaz tehát, ahogy egy diplomatához illik, de ez azért egy nagyon szomorú bejelentés az MSZP egészségi állapotáról. A régi kommunista hagyomány szerint az első számú kommunista vezető halálára úgy készítették fel a lakosságot, hogy először bejelentették, hogy nagyon rosszul van. Általában már az illető halála után. A halálhír csak ezután jött ki, négy-öt nap múlva. Addig lerendezték, hogy ki legyen az utód, ami abból derült ki a köz számára, hogy ő vezette a temetést előkészítő bizottságot.
A CSR és a szivárványszínű ragály
Csupán egy szempillantás volt, és a gigantikus multicégek világszerte átértékelték a társadalmilag hasznos tevékenységüket erőszakos melegpropagandára, illetve egyfajta XXI. századbeli uniformizálódásra. Így lett az ázsiai gyermekmunka elleni küzdelemből melegjogi harc; a kulturális értékek és hagyományok megőrzésére tett kísérletből közösségfelforgató, progresszív üzletpolitika; vagy a környezettudatos üzletfilozófiából genderideológia. És itt nem csupán az elhíresült Coca-Cola tevékenységéről van szó. A Pfizer, a FedEX, a General Electric – és így tovább, sorolva a különböző területeken tevékenykedő multikat – esetében is megjelent a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának leple alatt folytatott progresszív politikai célokat kergető őrület. Amely már rég nem a homoszexualitásról, hanem egyfajta erőszakos propagandáról szól. Amely politikai értelemben egy új „ragály”, a vörös után a „szivárványszínű ragály”. Hangsúlyozandó, hogy a politikai propaganda értelmében, nem pedig a homoszexualitás kérdésében! Nem mellékesen az egalitárius (egyenlőségelvű) ideológiákhoz, a kommunizmushoz és szocializmushoz hasonlóan egy paradicsomi állapotok uralta jövőbe vetett politikai hittel és kizárólagosnak hazudott morális többlettel. Undor, semmi más: a perverz Marton László rendezhet, Kenderesit és a pólósokat meg ok nélkül kicsinálták
Lejárattak két vízilabdást, mire kiderült, valójában nem történt semmi. Szétszedték Kenderesi Tamást, mire lenyilatkozták, hogy valamelyik hírügynökség "rosszul fogalmazta meg" a hírt. Ki kér bocsánatot tőlük? Meddig tart még ez a boszorkányüldözés? Hány embert fognak kicsinálni? Miért nincs egy minimum a sajtóban, hogy esetleg megvárjuk a bizonyítékokat, mielőtt ítélkeznénk? Vezércikk. A liberálisok fel vannak háborodva, hogy védekezni merünk!
Felháborodott, már-már hisztérikus írások jelennek meg egyre-másra a szélsőliberális orgánumokban, hogy a magyar jobboldal nemhogy védekezni merészel a liberális hegemónia-törekvésekkel szemben, hanem ezt még sikerrel is teszi. A liberálisok szélsőséges gondolkodásmódja szerint a fogalomhasználat meghatározása is az ő privilégiumuk, tehát teljes egészében ők mondják meg azt is, hogy a köznyelvben, a politikai közbeszédben milyen szavak és kontextusok használata lehetséges. Elképzelésük szerint nekik nem valóságértelmezésük van, hanem ők a valóság egyetlen hiteles interpretálói; minden más kontextus, értelmezési keret csupán ideológia, és így populizmus, hazugság, gyűlölet szavakkal címkézendő a sajtóhisztéria keretében. Legutoljára a 444-en olvashattunk arról, hogy micsoda diktatórikus dolog az, hogy a jobboldal saját értelmezési kerettel merészel rendelkezni. Magyarok százait végeztette ki ez a román tömeggyilkos – szobrot emeltek neki
Legkevesebb 657 (azaz hatszázötvenhét) magyar embert végeztetett ki 1919-ben bűntársaival együtt az a román tábornok, akinek a minap avatta föl a szobrát a román állam „kincses Kolozsváron”. Csodaszép történet ez is, mint az úzvölgyi temetőgyalázás: a szoborba öntött tömeggyilkos, Mărdărescu hazánk vagyonának 30-50 százalékát (!) követelte, mielőtt – a szövetségesek tiltására fittyet hányva – bevonult a védtelenül hagyott Budapestre 1919 augusztusában. Mărdărescuék végül több tízezer vagonnyi magyar vagyont raboltak el tőlünk. Románia immár nem hetente, hanem naponta provokálja a Kárpát-medencei magyarságot. Meddig teheti ezt büntetlenül? Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket!
Gyurcsány Ferenc óvatosan, Ujhelyi István határozottan, Cseh Katalin momentumosan semmitmondóan, Alföldi Róbert rendező és Lakner Zoltán baloldali politológus pedig szenvedélyesen állt ki a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő reklámkampánya mellett. A cég persze maga is védte a mundér becsületét egy feketeöves mellébeszéléssel, ám láthatóan nincs rá felkészülve, ha meg is kell indokolnia a sokat hangoztatott, üres elveit. A Coca-Cola és sok más világcég már nemcsak a pénzünkre hajt, hanem a tanító bácsink is akar lenni, bármiféle felhatalmazás nélkül. A TöbbletTudás manifesztációja – Orbán Viktor megbukott
Vannak, akik mindig mindenről többet tudnak a politikában; és mily döbbenetes, ők azok, akik ettől az intellektuális többlettől vezérelve hétről-hétre tudni vélik azt is, hogy Orbán Viktor (terve, politikája, személye, kormánya, stb.) megbukott. Aktuálisan az Ursula von der Leyennel történt találkozó után sejtik azt – egy szűkszavú Twitter-bejegyzés, egy fotón látható gesztus, vagy egy kézcsók elmaradása láttán –, hogy a miniszterelnök pofára esett, mint a zsíros kenyér. És van olyan is, aki a nemzetközi sajtóra hivatkozva buktatja meg a magyar miniszterelnököt, pedig ha a hivatkozott cikkbe belepillantunk, akkor annyit mi – TöbbletTudásNélküliek – is megtudhatunk, hogy szerzője magyar, és véletlenül ex-népszabadságos újságírónő. És végül, vannak olyanok is, akik csupán azt írják le, amit a két politikus mondott, mert többet egyelőre tényleg nem tudunk, legfeljebb – TöbbletTudás hiányában – sejtünk... Orbán Viktor 30 éve
Orbán Viktor harminc éve van a magyar politika élvonalában, azóta amióta a diktatúra utolsó pillanataiban a valaha volt legerősebb politikusi belépőt produkálta a magyar politikai nyilvánosságban. A miniszterelnök az elemző beszédeiben mindig arra törekszik, hogy megossza a politikában szerzett tapasztalatait a hallgatóságával, vagyis az aktuális és felhalmozott politikai tapasztalatait értelmezi, olyan emberként, aki nemcsak tanúja a folyamatoknak, hanem sok esetben meghatározó alakítója is. Minden bizonnyal ő tudja a legtöbbet erről a boszorkánykonyháról, és úgy tűnik, még jó eséllyel tervezhet magának olyan további évtizedeket, ahol gyarapíthatja a tapasztalatait. Az illiberális demokrácia jogossága
A miniszterelnök tusványosi beszédében – bátran, magára vállalva a liberális hegemónia leendő, többfrontos támadását – ki merte mondani azt, hogy a liberalizmus nem azonos a demokráciával; az előbbi csupán egy a versenyző ideológiák közül, az utóbbi pedig egy államforma működésének rendszerszintű logikája. Így létezik más ideológiai tartalommal „feltöltött”, jelesül kereszténydemokrata vagy éppen konzervatív elvekre épített demokrácia is. Hazugság, hogy a normális létezés alapja lenne a mai, modern liberalizmus; ahogy az sem igaz, hogy a klasszikus szabadelvű gondolkodás által megfogalmazott első generációs szabadságjogokat (véleménynyilvánítás szabadsága, sajtószabadság, vallási tolerancia, magántulajdonhoz való jog, stb.) kisajátíthatja a modern liberalizmus, melynek mára semmi köze sincs az egykori célokhoz. Ha a mai, divatos liberalizmus megnyilvánulását szemléljük, sokkal inkább egyfajta szélsőséges világkép, kulturális hegemónia, kizárólagosságra való törekvés, közösség-ellenesség, véleménydiktatúra, társadalmi rombolás vágya és a hagyományokkal szembeni gőg rajzolódik ki, mely a globalizálódó világunkban nem tesz senkit önmagában boldoggá. Ahogy a végtelenített, individuális, üres szabadság sem. Sőt! A normáit veszített liberális demokrácia, mint történelmi végtermék ideje leáldozóban van – valami mást kell helyette kitalálunk Európában, ha nem akarunk oly sok elpusztult civilizáció tragikus sorsára jutni. Lányosan hisztizik és nem bocsájt meg a botmixeres párt „még Magyarországon élő kutatója”
Rettenetes tragédia érte a Momentum udvari „kutatóját” azáltal, hogy egy gondolatsorát véletlenül hivatkozás nélkül közöltük. A fiatalember emiatt először a Facebookon kezdett lányos hisztizésbe, majd annyira fölhergelte magát, hogy sem a szóban forgó szöveg törlése, sem a bocsánatkérés nem hatotta meg: Jurák Kata kolléganőnket és portálunkat kezdte gyalázni. Kórkép következik a Momentumról és a körülötte tenyésző alakokról. Nemcsak a magyar ellenzék árulja el a hazáját
A magyar közvélemény és az ellenzéki szavazók is csak ismerkednek még a magyar szélsőliberális pártcsoport árulásával az Európai Parlamentben, de a jelenség már észlelhető nyugaton is. Németországban a szociáldemokrata SPD, amely egyébként „nagy” koalícióban kormányoz a CDU-CSU-val, a magyar ellenzékhez hasonló módon, a legprimitívebb pártérdekből próbálta megakadályozni, hogy az őt számtalan választáson legyőző, nála sokkal erősebb kereszténydemokraták jelöltje legyen az Európai Bizottság elnöke. Egy ilyen lépésnek csak akkor van értelme, ha az SPD nem a német, hanem ideológiai érdekek mentén gondolkozik kizárólag, és nem is érdekli, hogy milyenek lesznek a döntés belpolitikai következményei. Rebrov, takarodj! Papzsák úr álmában kiesett a Fradi, tönkrement az ország, ezért szörnyű reggelre ébredt
Szerdán kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros a jóval nagyobb költségvetéssel dolgozó bolgár Ludogorec együttesén a Bajnokok Ligája-selejtezőben. A sikernek sokan örültek, mások nem. Papzsák úr például nagyon rosszul aludt. A gyerekkori antihős nyomán elképzelt karakter egykor médiasztár volt, ma már álnevek mögé kommentálva próbálja lejáratni a magyar sikereket. Ő az, aki Nyilasit sírja vissza a győzelmek idején, és Orbán Viktort diktátorozza a vereségek után. Keserű, örökké dühös ember, hasadt személyiség. Az örök károgó, aki Európát emlegeti, de valójában még mindig a kádári lángosról álmodik. Egy kicsit hasonlít Farkasházy Tivadarra, de a karakter inkább egy Kisgömböc, amelybe a névtelen gyalázkodók, trollok, ismert és ismeretlen károgók ugyanúgy beletartoznak. Vezércikk. Heller Ágnes 90 – A kígyó, mely saját farkába harap, felfalja önmagát
Minden valamire való ógörög filozófus húszévesen találkozik a mesterével; negyven, mikor megírja fő művét; hatvanesztendős lesz, mire méltó tanítványt talál; és végül nyolcvanévesen távozik az élők sorából – summázza kissé megcsúfolva a valóságot Diogenész Laertiosz a II. században. Ma már ez egyáltalán nem így működik, ahogy Heller Ágnes, mint valamire való (mire is?) filozófus esetében is csupán az első „fordulópont” állja meg a helyét, hisz saccperkábé annyi volt, mikor férjével együtt – szakítva a nemzetközi cionista mozgalommal – belépett a kommunista pártba, majd találkozott mesterével, Lukács Györggyel, aki körül döglégyként keringő társaival együtt elkezdték megreformálni a marxizmust. Negyvenéves korára azonban nemcsak, hogy nem írta meg a fő művét, hanem oly kacskaringós ideológiai útra tévedt, amelyet ma, mikor a kilencvenet tapossa, sem tudott már visszagörbíteni. Heller Ágnes májusban lett kilencven, de azóta is sorra keresik fel tisztelői, hogy boldog szülcsinapot kívánjanak neki, és néhány klasszikus gondolatát megidézzék. Most mi is erre teszünk kísérletet – a teljes igénye nélkül, de rámutatva a sok-sok ellentmondásra.