Pesti Srácok

Saját szimpatizánsaiknak sem tetszik, hogy a DK kiáll a Pride mellett

null

Hatalmas luftot rúgott a Demokratikus Koalíció azzal, hogy a szombati Pride felvonulás kapcsán arra kérte támogatóit, együtt vegyenek részt rajta – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Gyurcsány-párt szimpatizánsainak sem tetszik, hogy a DK politikusai megjelennek a közelgő melegfelvonuláson. A felhívás alatt lévő kommentekből kiderül: sokan elutasítják a Pride felvonulást és az azon való részvételt.

A DK szimpatizánsai sem kérnek a baloldal és a Gyurcsány-klán által terített meleglobbiból. Saját szavazóik osztották ki ugyanis Gyurcsányékat, akik azt kérték követőiktől, hogy jelenjenek meg a DK-s politikusokkal együtt a közelgő Pride-on. A Magyar Nemzet pedig összegyűjtötte a facebookos poszt alatt található kommenteket.

– írta az egyik Gyurcsány-párti támogató. Nem ez az egyetlen hozzászólás, amelyik nem ért egyet azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a Pride felvonulásra hívta szavazóit.

PestiSracok facebook image

– vélekedett egy másik követő.

– figyelmeztetett egy másik pártszimpatizáns. Sőt, akadt olyan is, aki azt írta, hogy semmi baja az LMBTQ-társadalommal, de a felvonulásokkal nem ért egyet.

– fogalmazott egy DK-szavazó, míg más röviden csak annyit írt:

A lap szerint azonban egy támogató kommentre viszont érdemes odafigyelni:

– utalva arra, hogy egy esetleges kormányváltás után a kiskorúak részvétele is normálisnak tűnik majd az LMBTQ-rendezvényeken, azaz eltörlik a néhány hete megszavazott pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt.

– írta az európai parlamenti vita után kiadott közleményében Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint „egész Európa és az egész világ elborzadva figyeli a pedofilellenesnek csúfolt, valójában homofób törvény hatálybalépését”.

Ennek tükrében a lap szerint érdekes, hogy saját szavazói között ellenérzéseket váltott ki a Demokratikus Koalíció azzal, hogy a szombati Pride felvonuláson nemcsak a párt politikusait, hanem a szimpatizánsokat is részvételre buzdítja. Mint kiderült: többségük magával a melegfelvonulással sem ért egyet, nemhogy azzal, hogy még részt is vegyen rajta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu