Pesti Srácok

Schanda Tamás: Varga László meghatározó alakja volt a sorsfordító időknek

null

Varga Lászlónak megadatott, hogy a függetlenné váló Magyarországon a kereszténydemokrata gondolat, értékvilág és politika megújítója lehessen. A 2003-ban elhunyt politikus meghatározó alakja volt a történelmi, sorsfordító időknek – mondta pénteken, Baján, a Keresztény Közéletért Emlékérem átadásán az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás a politikusról, drámaíróról elnevezett, őt ábrázoló díj átadóján hangsúlyozta: Varga László az európai kereszténység értékei mentén fejtette ki közéleti munkáját; egy világégés végén is, a szétbombázott Budapesten, és nagyjából negyvenévi kommunista elnyomás és megnyomorítás után is, a fellélegzett Magyarországon.

– fogalmazott Schanda Tamás államtitkár.

PestiSracok facebook image

A Varga László tiszteletére alapított Keresztény Közéletért Emlékérmet Tóth Gábornak, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatójának adták át.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán