Pesti Srácok

Schuster Lóránt a P. Mobil új klipjét ért támadásokról: elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell, ez egy csürhe (videó!)

Schuster Lóránt a P. Mobil új klipjét ért támadásokról: elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell, ez egy csürhe (videó!)

Schuster Lóránt volt a Pesti Riporter vendége a Pesti TV-n. Az apropó a P. Mobil új videóklipje, amelyen a ballib média jól – hogy stilszerűek legyünk – megénekelt. Például a hvg.hu ezzel a címmel indította cikkét: Schuster Lóránt blackface-ben, White Lives Matter pólóban hámozza a banánt. Emellett a 444.hu azt is szóvátette, hogy Schuster Lórántot maga Orbán Viktor köszöntötte fel 2019-ben a hetvenedik születésnapján. Lóri véleménye az, hogy a fehér életek is számítanak, másrészt látszik, hogy egy szervezett akció volt és a zenekaron keresztül másokba akartak belerúgni. Ezek ugyanazok, akik voltak – ez egy csürhe. Elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell. Mellesleg azt is elmondta, hogy az egész LMBTQ és a BLM arról szól, hogyan kell lenyomni a világ népeit és hogyan kell átvenni a hatalmat a világ fölött. Nem mellesleg Schuster elsütött egy Kádár-kori Hofi-poént is, aminek a lényege: régen tiltották a homoszexualitást, most tűrik – én nem várom meg, amig kötelező lesz. Ja, és a mester elmagyarázza a dal refrénjének első sorát is: Kell a pénz a lóvéra. Jó szórakozást!

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.