Az elmúlt évtizedekhez képest rekordszámot ért el az itthon dolgozó orvosok száma: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 39 132 szakember praktizált tavaly Magyarországon – ismerteti a keddi Magyar Hírlap.
A KSH tájékoztatása szerint a praktizáló orvosok száma 1960 óta nem volt ilyen magas. A növekedés azonban a legkevésbé sem volt egyenletes, a tavalyi adatot a dolgozó orvosok száma 2004-ben közelítette meg, akkor 38 877-en praktizáltak, illetve 2014-ben volt a 2017-hez hasonló szám, amikor 38 944 szakembert regisztrált a KSH. Az utóbbi nyolc évet tekintve 2014-ről 2015-re volt némi visszaesés, ám a hátrányt 2016-ra be is hozta a nyilvántartott orvosok száma, tavaly pedig elérte az adatsor vezetése óta regisztrált legmagasabb értéket. Kiolvasható tehát, hogy egy évtized alatt 22 százalékkal bővült a dolgozó orvosok száma. Miközben azonban összlétszámuk emelkedett, addig a folyamatos központi támogatás ellenére is egyre kevesebb közülük a háziorvos, tavaly 6173-at tartott közülük számon a KSH. Igaz, az egy háziorvosra jutó lakosok száma lényegesen nem változott az elmúlt években.
A napilap cikke szerint egyre kevesebben kérik ki közülük a külföldi munkavállalási engedélyt, tavaly mindössze háromszázharmincnégyen. Az elmúlt években külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok közül 1498-an dolgoznak ma a magyar betegellátásban, mivel vagy nem költöztek külföldre, vagy visszajöttek időközben Magyarországra, esetleg egyszerre végeznek munkát itthon és külföldön is.
MTI; Vezető kép: Surfcoasthomedoctor.com.au
Komár Kázmér
2018-09-04 at 12:21
Gyerekek!
Íme a KSH hivatalos oldala, lehet szemezgetni:
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_fea001.html
Amúgy meg kérem megérteni, hogy akármelyik kormányzati, vagy kormányközeli oldalt lehet nézni, hogy biztosan tudjátok, hogy mi az ami nem úgy van, mi nem a valóság, vagy abból mi van úgy kiemelve, hogy egyeseknek jó legyen, de ne fedje le a teljes valóságot.. Ennél egyszerűbben még sosem lehetett kiigazodni a valóságtól elrugaszkodott dolgok és fikciók világában, mint most, tartsátok ezt szemetek előtt amíg éltek!
ómió
2018-09-04 at 09:33
Nocsak! Már ez is alakul?
POROSZLAI RÓBERT
2018-09-04 at 08:58
halljátok ? olvassátok?
Laca
2018-09-04 at 08:04
” a folyamatos központi támogatás ellenére is egyre kevesebb közülük a háziorvos”
Na itt van a kutya elásva! Vagy fogalmazhatunk úgy is,kutyának se kell a háziorvosi praxis!
Mi meg ugye hova fordulnánk először?
Katalin
2018-09-04 at 07:54
Praktizál, tehát nem csak kizarólag az állami szférában.
Maszek praxisban.
aladin
2018-09-04 at 06:55
A fene sem érti az egészet, a baloldal azon rágodik, hogy kevés az orvos, közben most van legtöbb orvos. De a lakosság ugyan annyi maradt.
khm
2018-09-04 at 17:29
A lakosság,sajnos csökkent.
De reménykedjünk,hogy változás lesz ebben is. 🙂