Az 1956-os forradalom megítélése a rendszerváltoztatás óta menthetetlenül a politika foglya lett, az aktuálpolitika szereplőinek játékszereként került kényszerrabságba. Pártok jöttek-mentek, mozgalmak masíroztak, tüntettek; sokan és sok helyütt hamis politikai párhuzamokat vontak. És volt sajnos olyan is, mikor az ünnep lényegét, a szabadságszeretetet tiporta egy bukott miniszterelnök, egy böszme balfék által „engedett” rendőrszázad minden egyes fekete csizmája. A forradalom „fogoly” volt ugyan az elmúlt évtizedekben, de míg a szabadságvágyat testesítette meg, amely a magyar nemzet kollektív lelkének „alaprezgése” – hisz SZABADSÁGSZERETŐ nemzet vagyunk –, nem volt nagyon mit kifogásolnunk. Ám, ha a hazaárulás eszközévé vált, a saját nemzete ellen fordította a magyart, hazánkfiát hazánkfia – és lánya – ellen, akkor szégyen volt minden fejezet, amit az ünnep leple alatt műveltek. Mint történt ez – mondjuk ki – Gyurcsány Ferenc regnálása alatt. Pedig lenne, ami közös, lenne, ami összeköt minket a politikán túl. Ez a szabadságvágy, amely a forradalom értelmezésében búvópatakként csörgedezik, és ha szükséges, bármikor felszínre tör. Sőt! 1956-nak is köszönhető, hogy IGENIS JÓ MAGYARNAK LENNI MA.
Nagy Ervin, filozófus (XXI. Század Intézet)
A kérdés
Van-e egyáltalán értelme a forradalom fogalmát – ha már oly sokszor politikai fogságba került – bármilyen szempontból leírni? Ha nem létezik olyan egzakt (csak vitatott) definíció, esetleg képlet, amely minden korban érvényes egy-egy történelmi esemény leírására, akkor van-e létjogosultsága bármilyen elméleti elemzésnek?
A válasz természetesen az, hogy ha nem is tudunk általános modellekben megállapodni, igenis fontos lefektetni a fundamentumokat, és ha bizonyos morális és szubjektív, esetleg ideológiai szemmel is foglalkozunk (vagy netán a „politika foglyaivá” válunk) egy-egy társadalmi jelenség megértése közben, legalább tisztázni tudjuk azt, hogy miért és milyen típusú forradalomnak nevezünk egy-egy eseményt, és milyen következményeket látunk az egyes „átmeneti”, pontosabban változtatási kísérletek mögött.
Ami pedig még inkább fontossá teszi az effajta vizsgálódásokat – minden szkepszissel szemben –, annak elismerése, hogy ki-ki másfelől értelmez egy-egy történelmi eseményt (jelen esetben a forradalmat); mindenképpen azzal a tudományos haszonnal járhat, hogy gondolkodásra és vitára sarkall minket, ami a társadalomtudományok eredményei és az abból fakadó gyakorlati, alkalmazható tudományok alapjává válhat. Azaz, bármennyire is törekszünk elméletben az elérhető objektivitásra, amit nem tudunk teljes mértékben kielégíteni, de eredményeink az alkalmazott társadalomfilozófia számára elengedhetetlen alapokat nyújtanak.
Konkrét történelmi esemény
Bármily konkrét politikai-történelmi eseményt szemlélünk, így annak elemzése mindig megtöltődik egyfajta értékítélettel, szubjektivitással, esetleg ideológiai szellemmel és a hermeneutika szerint az „én értelmezésével”. Végül pedig nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy melyik korszakból és milyen konkrét területről kiragadott történelmi eseményt vizsgálunk. Ami az emberiség történetét és annak minőségét hivatott megérteni.
Így van ez a forradalom, mint történelmi esemény esetében is. Ahogy Martin Malia, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem egykori professzora, a 2006-ban megjelentetett „History’s Locomotives – Revolutions and the Making of the Modern World” (szabad fordításban: A történelem mozdonyai – A forradalmak és a modern világ kialakítása) című kötetében írja:
minden forradalmi változás egy adott kor és hely, adott konkrét okaiból magyarázható csupán, a modellállítás mindig szükségszerűen egy-egy esemény általánosításából ered, így sokszor nem ad pontos választ a feltett kérdésünkre.
(Martin Malia: History’s Locomotives. Revolution and the Making of the Modern World. Yale University Press, New Haven–London 2006.)
A túl sok elmélet csak absztrakt és már köztudott megállapításhoz vezet a politikáról és a társadalmakról. Az átélt tapasztalatot pedig olyan önmaga által hajtott mechanizmussá redukálja, amely csak belső, konceptuális logikája szerint »tudományos« (s e logika néha mindössze a terminológiai túlfinomultság pszeudopontossága), s nem a megfigyelt történelmi adatokkal való kapcsolatában.
(Malia 2006, 307. oldal – Hahner Péter nyers fordítása, In: Hahner Péter: a forradalom fogalmáról, Magyar Tudomány 2008./8. 920. oldal)
Ez lehet a mi kiindulási pontunk is! Elfogadjuk, hogy a forradalom fogalma csak és kizárólag egy adott időben és egy konkrét helyen értelmezhető, míg morális előzményei és következményei túlmutatnak a korokon – segítenek megérteni a történelmi folyamatokat és termékeny vitákat eredményeznek a jelenben.
Általános modell
A forradalom fogalmának mindig érvényes logikájának és mechanizmusának keresése, illetve egy konkrét, mindig és mindenhol érvényes modell szerinti leírása így csupán túlzott általánosságra vezethet minket. Valójában csak az adott történelmi fejlődésében lehetséges értelmezni egy-egy forradalmi eseményt, annak különféle okait, eredményeit és történelmi következményeit. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk.
Mikor ma, tudományos (vagy nem tudományos) kifejezésként a forradalom szót használjuk, akkor látni kell azt is, hogy mindig egy, az adott időn belüli (általában rövid intervallumban) beállt gyökeres változásra kívánunk rámutatni. Így beszélhetünk gazdasági (pl. ipari, vagy manapság digitalizációs) forradalmakról, kulturális forradalmakról (pl. reneszánsz, posztmodern, szexuális) és politikai-ideológiai forradalmakról. Ezeknek csupán a jövőbe mutató, jelenben lezajló társadalmi változások (sokszor, mint következmények) a közös jellemzőik.
A politikai-ideológiai alapú forradalmak, amilyen például az 1956-os magyar forradalom is volt, annyiban eltérnek a más jellegű történelmi eseményektől, hogy mindig igaz lesz rájuk az az állítás, hogy a politikai-hatalmi berendezkedést igyekszenek valamiképpen megváltoztatni, és az is, hogy mindig puha vagy kemény (soft, hard) erőszakkal járnak együtt.
Ugyanakkor további nehézséget jelent a meghatározásban az is, hogy a „nagy francia forradalomig” (1789), amely egyfajta polgári forradalom is volt egyben, nem beszélhetünk fejlődésről; visszarendeződésről és morális előrelépésről is csak komoly kételyekkel szólhatunk. (Lásd: Molnár Tamás: Ellenforradalom, Bp., Kairosz, 2005, ford.: Turgonyi Zoltán)
Elmondható tehát az, hogy a fogalom mai használata – amely már morális tartalommal is bír, illetve lineáris társadalmi mozgásra (fejlődésre, visszafejlődésre) utal – az 1789-es francia forradalomban óta létezik ilyen formában. Így külön kell választanunk az annak előtti értelmezéseket a maitól.
A forradalom mai definíciói
Talán nincs is több olyan, a társadalomtudományban használt fogalmunk, amelyről többet írtak volna a filozófusok, politológusok, politikai gondolkodók, ideológusok vagy éppen gyakorló politikusok, mint e fogalom. Egy könyvtár hosszú polcára sem férne rá e művek száma. Nem is várható el az, hogy bárki, bárhol összefoglalja ezeket. Ráadásul ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a forradalom szót nem csupán a földcsuszamlásszerű társadalmi átalakulásokra – legyen az osztály-jellegű, azaz marxista alapú értelmezés, vagy éppen nem osztály-jellegű társadalomleírásra – használjuk, hanem számos más, leginkább morális dimenziót magában rejtő polgári szellemiségű, a demokráciára törekvő indítékot is figyelembe veszünk. Legyen az akár kulturális, gazdasági, ipari vagy éppen divatokhoz köthető szexuális forradalom.
Jelen esetben azonban nem térünk el a tárgytól – maradunk a társadalmi és azon belül is a politikai jellegű forradalmaknál.
Így a forradalom szó – az eddigiekből – mai jelentése szerint leegyszerűsíthető, és a minimális definícióija is jól használható munkahipotézisként számunkra, mint „gyors vagy lassú; puha, vagy kemény erőszakkal járó átmenet az egyik állapotból egy másik állapotba, amelynek vélt vagy feltételezett morális okai vannak, illetve tömegek elégedetlenségéből eredeztethető”.
A marxista szemléletről röviden
Karl Marx egyértelműen leírja, hogy a filozófia (a politikai és a gazdasági elmélkedések kiváltképp) feladata nem csupán bizonyos „örök kérdések” egy adott korban való elméleti megválaszolása, hanem a történelembe való gyakorlati beavatkozás. Azaz konkrét cselekvési tervek megfogalmazása. Azaz a
szemlélődő materializmus helyett a cselekvő materializmusra van szükség.
(lásd: Marx: Tézisek Feuerbachról, in.: K. Marx – F. Engels: Válogatás Marx és Engels műveiből I-II. Bp., Kossuth Kiadó, 1988) Így a forradalom fogalmát is ebből a szándékból bontja ki.
Marx (és Engels) bevallott célja nem egy utópia (vagy anti-utópia) leírása, hanem egy új, mesterségesen megteremtett társadalom megalapozása és az ehhez vezető cselekvések véghezvitele. Az új társadalom pedig feltétlenül és kizárólagosan „JÓ”, azaz univerzalista és melorista (pontosabban: mindenhol megteremthető és kizárólagosan „jó”). Az ehhez vezető út pedig maga a gyakorlati és erőszakos forradalom.
Marx a történelmet a „társadalmi osztályok” küzdelmeként fogja fel (kissé leegyszerűsítve). A kort, amelyben pedig ő él, szerinte nem más, mint a proletárok tőkés osztály általi kizsákmányolása jellemzi. Azért van szükség – szerinte – lassú vagy gyors forradalomra, hogy a munkásosztály – elfoglalva az államhatalmi pozíciót – kizárólag gazdasági és társadalmi egyenlőségre tudjon törekedni.
Marx hatását jól érzékelteti, hogy az egyenlőség fogalma, illetve az arra való politikai-gyakorlati törekvés azóta is minden marxista, neomarxista, szocialista, sőt, szociáldemokrata ideológiai alapja. Az ideológiák gyakorlati keveredése miatt sokszor a modern egalitárius liberalizmus, azaz a szociálliberalizmus célja is (lásd: John Kekes: Az egalitariánizmus illúziója. Máriabesnyő, Attraktor Kiadó, 2004, ford.: Balázs Zoltán).
Fontos továbbá, hogy Marx szerint az osztályalapú forradalom és az ebből létrejövő proletárhatalom csak időleges, hisz a cél az, hogy ebből a folyamatból létrejöjjön az osztályok nélküli társadalom. Ahogy ő fogalmazza meg a lineáris célokat: „1. hogy az osztályok létezése csupán a termelés fejlődésének meghatározott történelmi szakaszaihoz van kötve; 2. hogy az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet; 3. hogy maga ez a diktatúra csak átmenet valamennyi osztály megszüntetéséhez és az osztály nélküli társadalomhoz” (lásd. Karl Marx: [levél] Joseph Weydemeyerhez. MEM 28. köt., 479. o. [1852. március 5.]).
Hannah Arendt definíciója
Arendt „rövid” meghatározása (amely az egyik leggyakrabban idézett és használt definíció) szerint
forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.
(lásd. Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991, ford.: Pap Mária)
Azaz a XX. századi értelmezésben Arendt szerint szükségszerűen be kell illeszteni a „szabadság” fogalmát. Ennek előzménye – amelyre Arendt is utal – Condorcet felfogásában is felsejlik már, mint valamiféle „újrakezdés élménye”, azaz felszabadulás valamilyen elnyomás alól (lásd: Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9).
Így a forradalom, mint valós esemény, és annak szereplőinek valós cselekvése is mindig és minden esetben igazolásra (morális jellegű igazolásra) szorul. Ha ez nincs meg, akkor felkelésről vagy államellenes tevékenységről, esetleg államcsínyről beszélünk csupán.
Ez a fajta arendt-i megközelítés azért is lehet a mi szempontunkból fontos, hisz a magyar forradalom ezzel a politikai olvasattal lett ellentétesen értékelve a Kádár-rendszerben, majd a rendszerváltás után is sokaknál. Számtalan jeles mű is foglalkozik az 1956-os forradalom relativizálásának problémájával (lásd: Gyáni Gábor: Forradalom, felkelés, polgárháború. 1956 fogalmi dilemmái. In: Ezerkilencszázötvenhat az újabb történeti irodalomban. Tanulmányok. Szerk. Gyáni Gábor, Rainer M. János. Bp., 1956-os Intézet, 2007).
A kommunista (szocialista) állampárt későbbi vezetői leverték az ’56-os forradalmat, de csak a szovjet katonák segítségével voltak rá képesek (illetve a „nyugati világ” beleegyezésével), majd politikai-ideológiai alapon államellenes felkelésként, illetve a marxista felfogás alapján „ellenforradalomként” értékelték. (Hisz a marxista forradalom szerintük már megvalósult, így minden „visszarendeződés” csakis „ellenforradalom” lehet.)
A kor tudományos szereplői (tisztelet a kivételnek!) pedig szolgai módon követték ezt a fajta leírást. Míg a rendszerváltás utáni demokratikus viszonyok kialakítása során, már morálisan és a szabadság igényének megjelenését is tekintetbe véve jogosnak és igazoltnak tartották a „felkelés” okait, így már a morálisan elfogadható „forradalom” fogalmával írták le az egykori eseményeket. (Kis lépés a történelemtudománynak, nagy lépés a rendszerváltozásnak!)
Megjegyzendő az is, hogy a szovjet katonák megjelenése annyit változtatott az esemény leírásában, hogy nem csupán forradalomról, hanem szabadságharcról is beszélhetünk az 1956-os események leírásakor.
Forradalom – ellenforradalom a Kádár-rendszerben
Mindezek alapján világossá válhat az olvasó számára két dolog.
Először: Az 1956-os forradalom mindenképpen egy olyan lineáris történelmi eseményként fogható fel, amelyre igaz Arendt definíciós kísérlete, s amely valóban igazolható morális értékek szerint zajlott le. (Szabadság, szuverenitás, demokrácia, stb.) Nem állja meg viszont az igazságot a Kádár-rendszerben elterjedt történelemszemlélet szerinti meghatározás (ellenforradalom), és az sem, hogy osztályalapú felkelés lett volna.
Az osztály-jellegű „forradalom” vagy „ellenforradalom” már csak azért sem lehet igaz, mert a korabeli dokumentumok és fellelhető leírások szerint sem volt semmiféle „társadalmi osztály” főszereplője az eseményeknek. A forradalom tekinthető inkább „nemzeti forradalomnak”, hisz a szovjet-rendszert kiszolgálókkal szemben munkások, parasztok, diákok, papok és értelmiségiek is felléptek. Ha kellett, erőszakkal és önvédelemmel, ha szükséges volt, akkor szellemi munícióval.
Félelmetes ugyanakkor az, hogy a felsorolás igénye nélkül ma is olvashatunk számos olyan tanulmányt, ahol mindenféle kritikai, illetve ideológiai környezet elismerése nélkül, az objektivitás hamis pátosza mellett, a marxista osztályalapú forradalom fogalmával próbálják meg leírni az ’56-os történelmi eseményt. Habár az „ellenforradalom” szót csupán a legelvakultabb marxisták használják már (provokatív módon vagy éppen politikai célok miatt), de mégis érezzük egyes tankönyvekben, tanulmányokban is a marxista szemlélet ízét, szagát…
A morális „én-látásmód” és a történelmi hűség szerint mindezt a hamis politikai manipulációktól sem mentes történelemszemléletet egyszer és mindenkorra meg kell szüntetni. Ha elfogadjuk, hogy a demokrácia az állami berendezkedések legjobb (ha nem is az ideális) formája Európában, akkor a marxista szemlélet minden írmagját ki kell irtani a történettudomány műveléséből. Már csak azért is, mert kipróbáltatott és milliók halálához vezetett.
1956
Elmondható tehát mindezek után az, hogy az 1956-os forradalom (majd az utána kialakult szabadságharc) morális szempontból igazolható politikai cselekvésként és lineáris történelmi eseményként áll előttünk. Kísérlet egy diktatórikus rendszerből való „morális átmenetre”, egy demokratikus rendszer megteremtésének igényére – a nép és a nemzet akaratából.
A politikafilozófia eszközeivel alátámasztható az is, hogy a forradalom célja a társadalmi-politikai rend megváltoztatása, illetve a klasszikus polgári és emberi szabadságjogok egy részének kiharcolása, végül egy kezdetleges demokratikus rend kialakítása, a létező elnyomás megszüntetése volt. Voltaképp a pluralizmus és a polgári szabadság megteremtésének békés, majd „erőszakos” törekvése. És persze a haza önvédelmének nemes cselekedete volt.
Gyakorlatilag a diákok, a papok, a kétkezi munkások és az elnyomással szemben fellépő értelmiségiek közösen követelték az akkori hatalom megdöntését és egy „morális átmenetet” egy másik politikai állapotba az elnyomó hatalom részéről.
Kádárnak (Orbánnak) mennie kell...
2019-10-29 at 13:14
Fordítva is igaz: szabaduljon ki a politika 56 fogságából. A magyar futball meg az aranycsapat fogságából…
zolatiguszti
2019-10-23 at 15:44
“Van-e egyáltalán értelme a forradalom fogalmát, ha már oly sokszor politikai fogságba került bármilyen szempontból leírni? Ha nem létezik olyan egzakt (csak vitatott) definíció, esetleg képlet, mely minden korban érvényes egy-egy történelmi esemény leírására, akkor van-e létjogosultsága bármilyen elméleti elemzésnek?”
Hogyne volna definíciója!Miután a történelem újabb szemléletű vizsgálat alanyává lett téve sorra derülnek ki új dolgok.
Pl hogy a szocialista forradalom ősének tekintett középkori és kora újkori paraszt felkelések mögött valahogy mindig sikerül fellelni olyan erőket mint Fuggerek.És általában “akkor ébredt rá a nép” sanyarú sorsára amikor kedves pénzemberkék valami gazdasági szándékukat korlátozó államba , királyba futottak bele.
Ugyanígy felellhetőek a Cromwell féle puritánokat finanszírozó Holland bankok,vagy a Francia forradalom mögött álló pénzügyi körök mesterkedése is.
És Nathan Rotchild és családja Napoleon bukása után jön el….
Tudjuk hogy a Bolsevik 17-es forradalmat Egy Jackob Schiff nevű személy is pénzelte. Egy trockij álnevű Bronstin nevű lézengő zsidó forrdalmárt küld Bronxból Pétervárra azért hogy a cárt megbuktassa. 20 millió dollár volt a táskájában. Ő lett kinézve Oroszország diktátorának mert elvette Schiff sameszénak a lányát.Innen próbálták elterjeszteni az egész világra az őrültségüket. Rosa Luxemburg és Karl Linbecht 18-ban Németben, csak a szélsőjobbos Freikorps alakulatok bevetésével siekrült elfojtani a két zsidó által szervezett bolsevik lázadást. Nálunk a megggyengített Magyar állam nem tudott ellenállni a Tanácskormány nevű őrületnek.
A 30-as években Mo-n is beszéd téma volt a guruló rubelek ügye.Még magát Kádárt is megvádolták vele aki hevesen tagadta.Pedig igaz volt a Szovejtek nem kevés pénzt toltak minden országban a kommunista mozgalmakba és hírszerzési feladatra használták őket.
A két VH kitörése mögött is egyre inkább pénzemberi háttérhatalmi vagy kora globalista szándékok sejlenek fel.
És ma már látható 56-ban is KGB szervező szerepe az USA segítő szándékával együtt.Látjuk a szervezőket az USA val ma is jó viszonyban lévő securitate soraiban a 89-es román forradalom ügyében, és már közhely Victoria Nulland , McCain és Joe Biden szerepe az Ukrán majdan téri forradalomban.
Az előtte lévő un színes forradalmakkal kapcsolatban pedig ezek után nem dőreség Hugo Chavezt idézni:
“Tudják miért nincs soha az USA-ban színes forradalom?
Mert az USA-ban nincsen USA nagykövetség!”
És nehogy tévedjünk erősítsük meg Chavez szavait egy névvel itthonról:
Andre Goodfrend-é vel…..
Mi tehát a forradalom?
Nos a forradalom a történelemben valamely , többnyire globalista, pénzhatalmi erők által, vagy valamely más adott államon kívülről a háttérből, többnyire titkosszolgálati módszerekkel szervezett olyan erőszakos megmozdulás aminek fő célja a fennálló hatalom megdöntése , és a külső befolyás útjának megnyitása az adott államhatalomba.
56-ban a Vörös Hadsereg állomásoztatásának a meghosszabbítása végett a szovjet rendszer hatolt mélyebben az ország vezetésébe.
K
2019-10-24 at 07:11
Kedves “zolatiguszti”:
Azt írod:
“Mi tehát a forradalom?
Nos a forradalom a történelemben valamely , többnyire globalista, pénzhatalmi erők által, vagy valamely más adott államon kívülről a háttérből, többnyire titkosszolgálati módszerekkel szervezett olyan erőszakos megmozdulás aminek fő célja a fennálló hatalom megdöntése , és a külső befolyás útjának megnyitása az adott államhatalomba.”
Sajnos ezzel nem értek egyet. Először menj vissza az általános iskolába, és tanuld meg a szövegértő olvasást, utána olvasd el a fenti írást, és ha megértetted, de csak ha megértetted, akkor szólj hozzá.
Az a meghatározás és definíció amit leírtál az a lázítás.
A kommunista hatalomnak volt az a rögeszméje, hogy a kapitalisták lázították 56-ban a népet. Például hivatkoztak a Szabad-Európa Rádióra. Ebben részben igazuk is volt, de a lakosság elégedetlen volt, függetlenséget és szabadságot akartak. Nem mindenki hallgatta a Szabad Európa Rádiót.
Az én meghatározásom szerint (egyszerűsített változat) az a forradalom, ahol az emberek javát akaró gyökeres és haladó, pozitív változás történik (és nem csak szándék marad) a politikában, társadalomban, tudományban, technikában, életmódban, divatban stb. A politikai ,társadalmi forradalom lehet erőszakos, békés, felülről , vagy alulról jövő.
Hesslerezredes
2019-10-30 at 17:24
56 helyesen népfölkelés volt. Nem volt – hálistennek – ideológiája, csak egy akarata: a rákosista bandától megszabadulni. Kollektíven, a társadalom minden része és rétege egyetértett ebben (kivéve a vérbolsikat, de ők elenyésző kisebbségben voltak).
zizu
2019-10-23 at 15:23
Dávid ízsuzsa (fb)!
Én is ismerek ilyent. S a legszomorúbb ebben az, hogy törtélemtanár az illető, gyerekeket “oktat”.
zizu
2019-10-23 at 15:24
Dávid Zsuzsa -természetesen. Bocsánat!!
K
2019-10-23 at 14:33
A fenti írást nagyon komoly és értelmes írásnak tartom, feltétlenül elmentem a honlap hivatkozását.
Kiemelem a következő idézetet :
“A kommunista (szocialista) állampárt későbbi vezetői leverték az 56-os forradalmat”…..
“majd politikai-ideológiai alapon államellenes felkelésként, illetve a marxista felfogás alapján „ellenforradalomként” értékelték. (Hisz a marxista forradalom szerintük már megvalósult, így minden „visszarendeződés” csakis „ellenforradalom” lehet.).
Ez így igaz, csak az “későbbi állampárt vezetői sohasem voltak forradalmárok” az állampárt vezetőinek állítása hazugság.
Én is több leírás olvastam a forradalomról, de mindegyikből hiányzott az ami a fentiből is, hogy csak az tekinthető forradalomnak, ami sikeres, a többi csak szándék, törekvés ami csak legfeljebb “sikertelen forradalom” kategóriájába tartozhat. Gondolom hogy a gyakorlati megvalósulás követelményét olyan magától érthetőnek tekintették, hogy meg sem említették.
Továbbá egy esemény csak akkor tekinthető eseménynek, ha megfogalmazásra kerül , mint például 1956 követeléseinek 16 pontja, ami A leírt 16 pontos követelésükben egyszerre szerepelnek az antisztálinista kommunista pártellenzék és a rendszert ellenzők kívánságai.
Továbbá a munkástanácsok megalakulása amiről az újságok is írtak.
Ezek a tények.
Netta
2019-10-23 at 14:02
https://www.youtube.com/watch?v=GSdFLdS2FxA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3HJaC-EnaPv-AJa9aZPNqs7E19-Lg8GalqTZ0RhKmo0gAw4WzphM02pKw
Megsebzett ünnep 2006
Netta
2019-10-23 at 13:58
https://www.facebook.com/nemzetiunnepek/videos/900334347019298/
Mi a szabadság népe vagyunk!
Benedek Károly
2019-10-23 at 13:52
Gyurcsányt amerikai nyomásra nem lehetett perelni 2006 miatt
Lovas István interjúja
.
https://lovasistvan.hu/2017/02/23/gyurcsanyt-amerikai-nyomasra-nem-lehetett-perelni-2006-miatt/?fbclid=IwAR2p8fYsLKTQLfHiw1_p3D_J-7XpiBWOHDNPz7QVGvxMCFqJ2yjJvPWQnzo
Benedek Károly
2019-10-23 at 13:57
“A napokban Gergényi-perben kimondott vérlázítóan enyhe ejnye-bejnye ítélet után adott egy interjút a Hírtévének, amelynek a legvégén olyat mondott, hogy a kérdező hölgy arcára a döbbenet és megrökönyödés ült ki. Talán nem csoda, hogy az archivált anyag összefoglalójából erre még utalás sincs. De a jobboldali sajtó is úgy tett, mintha nem vette volna észre. Ez pedig az volt, hogy emlékeztette a hölgyöt tévéjükben annak idején lement interjúra, amelyben Kövér László házelnök elmondta, Gyurcsányt amerikai nyomásra nem lehetett felelősségre vonni.
Valahogy úgy mondta, hogy az Egyesült Államok – a clintoni adminisztráció – diplomáciai úton jelezte azt az elvárását, hogy Gyurcsánnyal szemben – és ez a nyomás nyilvánvalóan nem csak az ő személyére vonatkozott – nem lehet eljárást indítani. Annak idején gyakran lehetett hallani olyan megnyilatkozásokat, hogy az nem lenne korrekt a miniszterelnök részéről, ha politikai ellenfeleit büntetőügyekkel próbálná leszalámizni. Ez sunyi, ravasz de politikusi bűncselekmények feltárását sikerrel akadályozó hatékony külső érvelés volt.
Miki fiam hívta fel a figyelmemet arra – és tényleg igaza van -, hogy annak idején Budai Gyula, aki kormányzati főtisztviselő volt, elmondta: őt behívatták az amerikai nagykövetségre és ott utasításokat adtak neki. Amin ő felháborodott és a nyilvánosság elé tárta a kísérletet.
És ez tökéletesen egybevág azzal, amit egyrészt magam a televíziókészülék előtt ülve láttam és hallottam, egyben magyarázatot kaptam arra, hogy itt miért nincs következménye a 2006-os szörnyű eseményeknek, amelyek nem hogy a jogállamisággal összeegyeztethetetlenek, de egészen biztos, hogy azok az akkori és jelenlegi büntetőtörvénykönyvnek a lakosság megfélemlítését célzó szándék miatt terrorcselekményeket megvalósító cselekvések. Elképesztő adat: midőn 2006. október 23-án a rendvédelmi szervek ellövöldözték a teljes gumigolyó és ingerlő gázgránát készletüket, és a vasárnap, és a nemzeti ünnep ellenére a honvédségi központi anyagraktárából pótlásig a belvárosi Madách térnél a REBISZ tömegoszlatóit meg kellett állítani: ezen a délutánon1958 darab gumilövedéket és 1700 darab könnygázgránátot lőttek ki emberek csoportjaira. Az USA adatai szerint az így okozott halálos sérülések aránya elhanyagolható!
Az ekkor kivont kardokkal rendőr lovasrohamot rendelő parancs kiadójának pedig nincs gazdája.”
túródóra
2019-10-23 at 13:42
Semmi esélyét nem látom annak,hogy a zsidó komonisták és proli pribékjeik,a Fővárosban és Vidéken ,valaha is békés,szerető szívvel viszonyuljanak az egész Magyar Nemzethez !Míg a Dobrevhez,Tótavéhez ,atv-hez és híveikhez hasonló gyűlölködők uralják a magyar társadalmat ,ezt kilátástalannak látom én .
Kétes
2019-10-23 at 12:27
‘56 nem érthető meg és értékelhető a Munkástanácsok, Forradalmi Bizottságok, Katona Tanácsok értékelése nélkül. Valóban egyszerűbb (politikai értelemben biztosan) a forradalom címszó alatt/mögött keresni a megoldást.
K
2019-10-23 at 12:32
Az 1919-es kommunista Tanácsköztársaság alkotmányának 1.§-a kimondja “A munkás-, katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”
1956.ban sorra alakultak a gyárakban munkástanácsok.
Tehát aki emlékezett a Tanácsköztársaságra vagy hallott róla és 1956-ban meghallotta a vérbeli kommunista “munkástanács” kifejezést , az egyből menekült onnan, mert 1956 tele volt kommunista zagyvaságokkal.
Az 1919-es kommunista Tanácsköztársaság alkotmányának 1.§-a:
Ez a törvény semmi más mint az önbíráskodás és a lincselés törvénybe foglalása.
Sajnos 1956-ban sorra alakultak a “munkástanácsok”, amik legalább olyan viszonyban voltak az akkori kommunista hatalomhoz, mint a parányi őskeresztény szekták a nagy keresztény vallásokhoz.
A munkástanácsok magukban hordozták a törvénytelen lincselést, és ezeknek vezetői is kikerültek nyugatra,ez az a szélsőséges baloldal, amit Soros átnevelt.
K
2019-10-24 at 06:49
Továbbá kedves “Kétes”:
Csodálkozom azon hogy képes vagy értelmes mondatot is leírni a sértegetéseken kívül,olyan értelmes mondatot amivel egyet is lehet érteni.
Ne reménykedj abban hogy mivel felemlítetted (nagyon helyesen) a” munkástanácsok” és más tanácsok témáját, azért a marxista téveseszméid igazak.
Nem ragozom tovább, mert nem akarok a hozzád hasonló primitív sértegetések szintjére leesni.
Hesslerezredes
2019-10-30 at 17:19
Na ezért nem volt 56 forradalom. Annál sokkal több volt: népfelkelés!!! (és persze szabadságharc is). Undorodom a forradalom szótól. 48 is inkább – sokkal inkább – szabadságharc volt, mint forradalom. Szegény Petőfi – félek – ma momentumos lenne.