Pesti Srácok

Először fordul elő, hogy az ellenzéki propagandasajtó kihátrál egy Bangóné-szintű egészségügyi álhír mögül

BBBálint Botond Magyar ugar 2020 január 22.
Párját ritkító eseménynek lehetünk tanúi éppen: a liberális propagandamédia kihátrál egy hatalmas hazugságsorozatból. Sőt, a hazugsághalmazt az álhírgyár-csoportba beszállító 168 Óra még az állítólag „partizánkodó” szerkesztőjét is kirúgta, az egyébként első látásra is teljesen hihetetlen sztori állítólagos magánakcióként történő nyilvánosságra hozása miatt. A jó hírű 168 Óra a szintén jó hírű Bangónéval közösen kezdte el építeni a minden emberi gátlást nélkülöző támadást, gyakorlatilag beárazták egymást. A hazugságáradatot tartalmazó állítólagos nyílt levél mögött felsejlő egészségügyi belháború pedig – amely látványosan milliárdos magánérdekek mentén is vívódik – megmutatja, hogy a liberális ellenzék milyen gátlástalanul használja fel az egészségügyet a saját politikai érdekei miatt. Ideje észrevennie az ellenzéki szavazóknak, hogy a Bangónékből álló ellenzék a holdudvarának milliárdjaival és nem az ő egészségükkel törődik.

Most éppen a cigányokat hergelik a magyarok ellen a balliberálisok!

BBBálint Botond Vezércikk 2020 január 18.
Egy folyamatban lévő nyomozás alapján, amelyben még az alapvető tények sem tisztázottak – még az ügyet tálaló 168 Óra szerint sem –, magyarellenes hecckampány fut végig a liberális propagandasajtón. A liberálisok két, számukra nagyon kellemetlen ügybe keveredtek az elmúlt napokban, amelyből láthatólag nagyon rosszul jönnek ki. Mind a gyöngyöspatai ítélet, mind a kártérítéses börtönbiznisz ráégett a Soros-pénzből élő liberális „jogvédőkre”, így gyorsan megpróbálnak egy magyarellenes kampányt felfuttatni, a magyarok és cigányok között etnikai konfliktust kirobbantani.

És lehet tovább rombolni a bíróságok tekintélyét!

BBBálint Botond Vezércikk 2020 január 15.
Az Index szerint Orbán Viktor a bíróságok ellen hangolja a közvéleményt. Szerintem a közvéleményt ebben az ügyben nem kell hangolni, arról bizonyos bíróságok és némely bírók gondoskodnak. A bíróságok nyilvánosságra hozzák az ítéleteiket – érdemes szemezgetni közöttük, ha az ember még érveket keres a jogrendszer totális diszfunkcionalitásának bizonyításához. A következő napokban csak az elmúlt rövid időszak terméséből fogunk szemezgetni, nehogy már tendenciózusnak látszódjunk.

Továbbra sem tud mit kezdeni Orbán Viktorral a liberális propagandasajtó

BBBálint Botond Vezércikk 2020 január 10.
Orbán Viktor 31 éve van a magyar politikai élet élvonalában, ebből tizennégy évet miniszterelnökként, nyolcat az ellenzék vezetőjeként csinált végig. A liberális propagandisták azonban a harmadik kétharmada után sem értenek semmit a személyiségéből, sem a karizmájából. Ahogy a saját helyzetükről sem, mert különben nem kérdezné meg egy liberális sajtómunkásokkal teli teremben egy liberális sajtómunkás, hogy mit gondol a miniszterelnök a magyarországi sajtóviszonyokról. Az ellenzéki újságíróknak idén sem sikerült egyetlen olyan kérdést feltenniük, amelyek a miniszterelnök egyedi ismereteire, tapasztalataira, geopolitikai nézeteire, tudományos tudására vonatkoznak, hanem csak olyanokat, amelyektől közvetlen belpolitikai hasznot és az ideológiai prekoncepcióik kielégítését remélték. Csak „töltött” kérdéseket tettek fel, valódi kérdést egyet sem.

Az idegenszívű Momentum belerántaná hazánkat az amerikai-iráni konfliktusba (is)

BBBálint Botond Világugar 2020 január 6.
Berg Dániel, a Momentum Amerikából ejtőernyőztetett vezéralakja minap terjengős blogbejegyzésbenmagyarázta el a nemzeti érdekeikre figyelő magyaroknak a haladó logika érveit, hogy mégis miért kellene hazánknak egy háromezer kilométerre határainktól kirobbant világpolitikai konfliktus kellős közepébe beleállni. A probléma csupán annyi, hogy tájékozatlanság, a demagógia és a progresszió összecsapásának első áldozata a logika, a második az értelem, a harmadik pedig a minőség volt. A szerzőben fel sem merül, hogy a magyar érdekekre kellene koncentrálnia; láthatóan csak az amerikai érdekek állnak az érdeklődése középpontjában, pontosabban a hatalomba visszatérni szándékozó demokrata párti barátaihoz fűződő megfelelési kényszer.

Ezek már a húszas évek

BBBálint Botond Világugar 2020 január 1.
Szeretem a január elsejét, különösen a reggelt: örvendetesen kevés embertársunk csalinkázik ilyenkor az utcán. Túl vagyunk az erőltetett vidámság napján, és azon a vitán, hogy ez még csak egyébként az előző évtized utolsó éve és nem az új elsője. Kajakóma, másnaposság, és holnap munkanap. És volt Szomszédok-nosztalgiaadás is. Nemcsak a dátumírással lesz probléma (még mindig 19), hanem azzal is, hogy a századelőt is be kell majd azonosítanunk ezután, és a tízes éveket is. 20 év eltelik lassan a XXI. századból, és mi még a XX. hülyeségeivel vagyunk elfoglalva.

Az Európai Unió némán tűri azt, hogy Törökország regionális nagyhatalmi szerepre tör a Földközi-tenger medencéjében

BBBálint Botond Világugar 2019 december 26.
Az EU szánalmas katonai gyengesége már közvetlenül veszélyezteti Európa biztonságát. Az USA katonai aktivitása csökken a Földközi-tengeren, a Trump-adminisztráció láthatóan nem akarja kezelni azt a helyzetet, amelyet az Obama-kormányzat idézett elő Észak-Afrika teljes destabilizálásával. Az USA csak arra ügyel, hogy Oroszország ne szerezzen túl erős pozíciókat, egyébként teljesen hidegen hagyja az itt élő emberek sorsa vagy Európa biztonsága. Az oroszokkal is jól egyezkedő Törökország eközben egyre jelentősebb, már katonai jellegű befolyásra is szert akar tenni a térségben.

A Szeviép-üggyel vége a bírói "függetlenség" mítoszának!

BBBálint Botond Vezércikk 2019 december 19.
Hogyan gondolhatta a Szeviép vezetőit felmentő bírói tanács három tagja, hogy ezt megúszhatja? Miért gondolta azt ez a három bíró, hogy nem lesz helyi – és persze országos – botrány abból, hogy ezt a Szeged környékén számtalan kis- és középvállalkozást és családot tönkretevő társaságot felmentik? Miért hihették azt, hogy ez az ítélet is elsikkad majd a vállalhatatlan bírósági döntések tengerében?

A jogrendszerünk megölt két gyereket

BBBálint Botond Vezércikk 2019 december 17.
Az önmagáért létező liberális jogállam ilyen: csak a jogszerűségre törekszik, másra nem. Senki sem várja el, hogy a jogrendszer és a jogalkalmazók tökéletesek legyenek. Csak azt szeretnénk, ha döntéseik megfelelnének az alapvető emberi igazságérzetnek és az elemi józan észnek. Két gyermekét verte agyon egy olyan férfi a láthatás során, aki korábban kalapáccsal verte a felesége fejét. A támadás 2016-ban volt és már szabadlábra is kerülhetett; a szakértők szerint már minden rendben volt vele. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy minden jogszerű is volt, hiszen máskülönben hogyan is kerülhettek volna a gyerekei a kezei közé?

Az ördög és az ő cimborái – Miért áll az Index a multik oldalára a Magyar Állammal szemben?

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 december 13.
A Gazdasági Versenyhivatal a napokban megbüntette a Facebookot 1,2 milliárd forintra. A magyar nyelvű Facebook ugyanis majdnem tíz éven keresztül úgy informálta azokat, akik regisztrálni akartak a rendszerébe, hogy az általa nyújtott szolgáltatás ingyenes. Ami tényszerűen nem igaz, ugyanis ez egy csereüzlet: a személyes adataink és Facebook-tevékenységünk majdnem teljesen szabad elemezhetőségét és gazdasági felhasználhatóságát adjuk cserébe a Facebook használatért. Az Index természetesen egy nagyon hosszú cikkben vonta kétségbe a hatósági döntés politikamentességét.

Minden magyarnarancsos és indexes újságíró nézett már pornófilmet („oknyomozás” az „oknyomozók” után)

BBBálint Botond Vezércikk 2019 december 10.
Mindenki elképzelheti, milyet. Ennek semmi köze semmihez, de szeretnénk követni az ellenzéki sajtó címadási gyakorlatát. Ha szeretnénk feltenni azt a kérdést, hogy milyen békével végződhet egy kultúrháború, akkor a magyar narancs, az index és a hasonszőrű orgánumok végletes intellektuális brutalitásában találhatjuk meg a választ. „A pornóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca” című írásuk pontosan megválaszolja ezt a kérdést. A kultúrharcnak csak az lehet a vége, hogy mi győzünk. Mert annak, amit a liberálisok művelnek, nincs kulturális vetülete: az csak háború, annak minden gátlástalanságával együtt. Ők olyan harcban nem győzhetnek, aminek valami kulturális a tétje. Annyit tudnak vele kezdeni, mint ősember a fluxuskondenzátorral. A cikk címének nincs köze a cikkhez, és a kisbetűk szándékosak.

Ez bizony haladás, két anya hordott ki egy gyermeket!

BBBálint Botond Világugar 2019 december 5.
A világon először született olyan gyermek, aki két nő testében is tartózkodott a fogantatása és a megszületése között, de legalább nem egyszerre, mert arra a tudomány még nem képes. Brit tudósok egy brit pár esetében intézték így a dolgokat – tudhattuk meg az Independent című újságból. "Megosztott anyaságnak" hívják ezt az akármit, amit egy egynemű, nőnemű párnál (ki másnál?) hajtottak végre először.

Csak a szokásos Siófokon: álhírterjesztés, gyűlölködő egészségügyi dolgozó, hisztéria

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 december 1.
Az ellenzék napi szintű tevékenysége, hogy álhíreket terjeszt az egészségügyről, majd hisztériapartikat rendez a saját álhírei kapcsán. Arra viszont gondosan ügyelnek, hogy az egészségügy valódi problémáival ne foglalkozzanak, és nehogy véletlenül segítsék a betegellátás javítását, vagy növeljék a bizalmat az ellátórendszer és a beteg érdekében küzdő egészségügyi dolgozók, orvosok irányában.

Angol hülyék, hülye angolok, és ez a hülyeség öl

BBBálint Botond Vezércikk 2019 november 30.
Csak Isten tudja, hogy hányadik cikket írom már egy merénylet után, a szokásos merénylet után. Liberális ellenségeink imádnak strukturális okokra hivatkozni az elnyomással kapcsolatban, de a nyugati nagyvárosokban szokásos gyilkosságokat – amelyeket muszlimok követnek el a szembejövőkkel szemben – valamiért véletlenszerűnek tekintik. Ugyanígy nem tekintik ezeket a gyilkosságokat az elnyomás eszközének, pedig nehéz a rettegésben tartást másnak gondolni az áldozat szempontjából.

Az Orbán-kormány újabb külpolitikai győzelme, ami egyúttal közép-európai siker is

BBBálint Botond Világugar 2019 november 27.
A külpolitika az Orbán-kormány egyik sikerágazata – a gazdaságpolitika mellett –, ennek ellenére a közvélemény – sem a jobboldali, sem a baloldali, sem a semleges, politikailag nem elkötelezett közvélemény – nem kezeli ezeket a tulajdonképpen a múlt század harmincas évei óta páratlan sikereket a valódi értékükön. Az a külpolitikai erő, amit az Orbán-kormány fel tudott építeni a Medgyessy Péter-féle jelentéktelenség és a gyurcsányi nevetségesség után, a közép-európai gondolat kiteljesítése és európai tényezővé emelése, a magyar államiság és a magyar nemzet túlélésének egyetlen esélye a teljes nemzeti, vallási és kulturális dezintegráció állapota felé tartó Nyugat-Európa szomszédságában.

A katolicizmus helyzete Magyarországon a független magyar bíróság ítéletének tükrében

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 november 24.
Isten malmai és a magyar bíróságok is lassan őrölnek, ami azért jó, mert a cselekmény és a jogerős ítélet között eltelik annyi idő, hogy már mindenki elfelejti, mennyire dühös. Tulajdonképpen a magyar bíróságok feltaláltak egy új büntetésfajtát: nem szabadságvesztésre, hanem bírósági eljárásra ítélnek, hosszú években mérve, ami biztos nem lehet kellemes, még akkor sem, ha a drága és beágyazott ügyvédeid a végén szinte biztosan felmentetnek. Az eljárást persze az áldozatoknak is végig kell csinálniuk, de a liberális jogállamért semmi sem drága. Így történt ez ebben az ügyben is, amelyben katolikusok próbálták megvédeni vallásuk és hitük méltóságát a jog eszközeivel. Biztos nem lepődnek majd meg, hogy ez nem sikerült nekik.