Pesti Srácok

Még az MSZP sem érdemel ilyen hosszú haláltusát!

BBBálint Botond Vezércikk 2023 április 5.
Hírnök jő és integet, Mesterházy Attilát a DK irányába látták távolodni, de miközben összepakolt, akkor még azt mondta, hogy új pártot alapít. Ha meglátjuk az MSZP betűszót, mindig megsajdul bennünk valami: lehet, hogy ez már a halálhír lesz? De csak mindig egy újabb betegséget, leálló alkatrészt, kioperált és donált szervet jelentenek, a beteg még állítólag minden baja ellenére életben van. Kunhalmi Ágnes legalábbis még megvan.

Kocsmai igazságok – Amerika az erőszak hazája?

BBBálint Botond Kocsmai igazságok 2023 március 29.
Amerika nagy hatással lesz még a sorsunkra, Magyarországra, a következő években még bizonyosan. Ez a hatás jelenleg nem tűnik jónak, sem geopolitikailag, sem pedig kulturálisan, különösen, ha azt a végtelen erőszakosságot nézzük, amely egyre jellemzőbb az amerikai társadalomra és nem mellesleg az amerikai külpolitikára is. Amerika végül is vagy negyven évig védte a világot a kommunizmustól, de most mégis egy ahhoz rémisztően hasonló ideológiát igyekszik ránk erőltetni. Az USA-ban ez a világ már működik, a régi idők gazdagsága pedig már nem fedi el, hogy mennyi szenvedéshez, erőszakhoz, halálhoz, igazságtalansághoz vezet a woke. Dezse Balázs és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Milyen lenne Magyarország, ha az ellenzék lett volna hatalmon az elmúlt 12 évben?

BBBálint Botond Vezércikk 2023 március 8.
Egyetlen nagy sportesemény sem lett volna Magyarországon, egyetlen stadion sem épült volna, egyetlen uszoda sem. Ugye milyen jó lenne? Nem lennénk összeszerelő üzem, viszont lenne garantált alapjövedelem. És miután most nemzetközi nőnap (jut eszembe) megvalósult volna az egyenlőség, tehát a férfiak is menstruálnának és szülnének. Mert az ellenzék nem ismer kompromisszumot.

Az USA Kínától is eltiltana bennünket

BBBálint Botond Világugar 2023 február 22.
Kína korábbi külügyminisztere, a jelenleg is a területen meghatározó pozícióban lévő Vang Ji járt Magyarországon, és találkozott a külügyminiszter mellett természetesen Orbán Viktorral is. Ilyenkor itthon, valamint Brüsszelben és Washingtonban is kigyullad egy-egy kis vészjelző, mert mindkét birodalmi központban és azok helyi lerakatában is a Kínával való kapcsolatépítés az ősbűn kategóriájába esik.

Úgy látszik, hogy az Európai Tanács még nem akarja helyből kinyírni az Európai Uniót

BBBálint Botond Vezércikk 2022 december 13.
Az Európai Tanács az Európai Unió legnormálisabb szerve. Olyan állam- és kormányfők ülnek benne, akiket azért többé-kevésbé demokratikusan választottak meg; némelyikre akár a saját országában a választáson részt vevők 20–30 százaléka is szavazott. Így ez a szervezet tartalmazza a legtöbb demokráciát, és egyébként általában a legtöbb racionalitást is az egész miskulanciában.

Ön szeretne ukrán hadikölcsönt jegyezni?

BBBálint Botond Vezércikk 2022 december 7.
Szerencsésebb családokban – azokban, akiket nem bombáztak ki, nem telepítettek ki, ahol nem tüzeltek el mindent a beköltöző orosz katonák – fellelhetőek a tragikus XX. század legjellegzetesebb rekvizitumai, a hadi- és békekölcsönök dokumentumai. A dolog logikája az, hogy a nagy célok érdekében a lelkes állampolgár célhoz kötötten kölcsönt ad az államnak, békére, háborúra. Szigorúan önként. Amit aztán persze soha nem kap vissza vagy csak névlegesen, úgy, hogy talán egy doboz gyufára elég az, ami egykor egy kisebb ház ára volt. De miután önként adakozott és nem esett el a fronton, viszont így részese a vereségnek, egy szava sem lehet.

A magyar baloldal 18 éve is éppen elárulta a nemzetet

BBBálint Botond Vezércikk 2022 december 5.
2004-ben is hideg polgárháborús viszonyok voltak éppen az országban. A választásokat éppen csak megnyerő szocialista–liberális koalíció olyan katasztrófakormányzást folytatott, hogy a miniszterelnökük alkalmatlansága 2004 nyarára egyértelművé vált. Az MSZP pártelitjének viszonylag józan része Kiss Pétert javasolta miniszterelnöknek, de a jelöltjüket megpuccsolták, és Gyurcsány Ferenccel a kommunista mélyállam egyik erőcsoportjának, az Apró-klánnak a képviselője került hatalomra.

Miért gyűlöli az Európai Parlament a nőket is? Lesz női kvóta!

BBBálint Botond Vezércikk 2022 november 23.
Kevés dolog fejezi ki annyira látványosan az észak-atlanti civilizáció összes baját, mint az Európai Parlament. Naphosszat lehet sorolni azokat az egyedi őrültségeket, amelyeket hatalmas többséggel szavazott meg. Hatása egyre nagyobb az európaiak életére, az Európai Bizottság egyre inkább a játékszere, az unió eredeti koncepciója rég eltűnt már a nyugati magállamok hataloméhes, "sokszínű" siserehadának nyüzsgésében.

Elkezdődött a labdarúgó világbajnokság, a Fidesz nagy fölénnyel nyerte az időközit Kenderesen

BBBálint Botond Vezércikk 2022 november 21.
Jellemző, ott volt birtoka vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, nem? Ezzel a kötelező fasisztázást le is tudtuk, rátérhetünk a világ egyik legnagyobb sporteseményére, a labdarúgó világbajnokságra. A labdarúgás néplélekkel való szoros összefüggése okán magyarországi állapota mindig is kifejezte a közállapotok bizonyos helyi jellegzetességeit. Ahogy ez a mostani világesemény meg a bolygó erkölcsi állapotát mutatja meg érzékletesen.

Úgy látszik, nem olyan könnyű kirobbantani Európában a harmadik nagy háborút

BBBálint Botond Vezércikk 2022 november 16.
Az csak idő kérdése volt, hogy mikor téved ki valami oroszként azonosítható rakéta vagy repülő Ukrajnából és csapódik be NATO-területen. A felettünk is kóborló, szovjet gyártmányú ősöreg drónt már el is felejtettük, amiről tavasz óta nem tudjuk, hogy kinek a játékszere is volt. Annyi esze láthatólag mindenkinek van, hogy nem akar azonnal válaszcsapást egy eltévedt rakéta miatt, de még nem tudjuk, mire számíthatunk a közeljövőben a köztudottan éles elméjű nyugati politikai vezetőktől.

A hatvanas évek szintjén van az atomháborús fenyegetés

BBBálint Botond Vezércikk 2022 november 3.
A finn miniszterelnöknő nem zárta ki, hogy pillanatokon belül NATO-taggá váló országa területén atomfegyverek legyenek. Természetesen amerikai atomfegyverek. A fejlett nyugat tele van okos politikusokkal: a 45 nap után megbukó Liz Truss is azzal hencegett, hogy ő nem fog habozni, ha meg kell nyomni a piros gombot. Még szerencse, hogy békeszerető, megfontolt nőket választottak a hebehurgya, kardcsörtető férfiak helyett.

Nem elég nem hülyének lenni, annak is kell látszani

BBBálint Botond Vezércikk 2022 október 26.
Sajnálatos módon az ellenzék nem igyekszik ezt az alapvető szabályt betartani. "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" – mondta egyszer egy szocialista politikus a Tocsik-ügy után. Az MSZP–SZDSZ kétharmad egyik kisebb, de valamiért nagy port felvert rablása volt a Tocsik-ügy – ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy az önkormányzatok a törvény szerinti saját tulajdonukat magáncégeknek és magánembereknek fizetett nem csekély jutalék fejében kaphatták csak meg.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.