Pesti Srácok

A helyieket is meglepte, milyen bestiális volt a csütörtök esti leszámolás Érden (Videóval!)

Bokor GáborBokor Gábor Az alvilág titkai 2020 július 31.
Alvilági leszámolás történt csütörtök este Érden, az Iparos utcában lévő benzinkútnál. Az enyingi és érdi cigányokból álló csoportok egy autós üldözés után álltak meg a benzinkúton, ahol több – nagy valószínűséggel gázpisztolyból leadott – lövés is eldördült. A lövések következtében senki nem sérült meg, azonban az érdiek egyik 50 éves emberét, aki úgy tudjuk, hogy épp békíteni akarta a feleket, többször megszúrták, és a férfi az életét vesztette. A rendőrség által kiadott információk szerint 12-en kerültek kórházba a verekedés és késelés után; egy 36 éves férfit emberölés bűntettével, 12-t pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak. Ők jelenleg is őrizetben vannak, a rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat. A hivatalos közlés szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Újra lángokban áll Amerika - Égő Trump-zászlóval őrjöngtek a "békés" vandálok - Marx rezonál New York polgármesterében

Bokor GáborBokor Gábor Világugar 2020 július 27.
Nem csitulnak a George Floyd halála miatt indult tüntetések a tengerentúlon. Több amerikai nagyvárosban erőszakossá váltak a megmozdulások, az ország nyugati részén lévő Portlandben és Seattle-ben is rendőrökre támadtak a vandál demonstrálók, akik amúgy a béke miatt vonultak utcára. Az egyik tüntetésen a papíron a fekete életekért utcára vonulók Trump-zászlót gyújtottak fel, máshol robbanóanyagot dobtak a rendőrökre. A helyzet odáig fajult, hogy New York polgármestere bevallotta, benne Karl Marx szavai rezonálnak.

Száraz pogácsa, üres szólamok és a korábbi ősellenség sztárolása – így tartott kongresszust az LMP

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2020 július 25.
Szombat délelőttre tervezett kongresszust az LMP, bocsánat, most már úgy kell őket hívni, hogy Magyarország Zöld Pártja. A rendezvény első felében beszédeket tartottak, utána a sajtó munkatársait kiküldték és bezárták magukat. Meglepetés-vendéggel is készült a purgatórium felé tartó törpepárt, Karácsony Gergelyt hívták meg, aki bár korábban a párt politikusa volt, ám évekkel ezelőtt úgy összevesztek (nyilván Gyurcsány miatt), hogy kilépett pár társával és megalapították a magyar politikai paletta egyik legnagyobb mételyét, a Párbeszédet. Szombaton amúgy a főpolgármester mellett, Schmuck Erzsébet és Kendernay János társelnökök is tartottak beszédet, ahol arról próbálták meggyőzni a megjelenteket, 2022-ben meglesz az öt százalék és bekerülnek az Országgyűlésbe. Vagy nem.

Deutsch Tamás: A magyar ellenzék politikusai nem Magyarországért, hanem a saját hazájuk ellen cselekednek

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2020 július 23.
A Fidesz EP-képviselője csütörtök kora délután tartott sajtótájékoztatót, ahol a kedden hajnalban elfogadott uniós költségvetésről és arról beszélt, hogyan sikerült Orbán Viktornak sokkal több pénzt kiharcolnia Magyarország számára. Deutsch Tamás beszélt a hazai baloldali ellenzékről is: azt állította, hogy az ellenzék nem tanul a sorozatos vereségekből és csak a hazájuk ellen cselekednek saját, önös politikai céljaik miatt.

A képmutató New York Times: rabszolgatartó felmenők, Soros mint szerző és részvényes, a vélemény nem szent – Néhány vezetőnek elege lett

Bokor GáborBokor Gábor Világugar 2020 július 20.
Ahogyan arról már a kora reggeli órákban beszámoltunk, a New York Times (NYT) többségi tulajdonosa, az Ochs-Sulzberger-család felmenői között rabszolgatartók is voltak. Erről a New York Post számolt be hétvégi oknyomozó riportjában. Ez márcsak azért is szép, mert pont a NYT volt az, amelyik nemhogy felkarolta a George Floyd halála utáni tüntetéssorozatot és promózta azt ott, ahol csak tudta, hanem a liberális lap az, amelyik el sem ítéli, hogy a fehérellenes tüntetők leverik a korábbi fehér feltalálók/költők/kereskedők szobrait világszerte. Erre mondják azt, hogy visszanyal a fagyi.

Elfogadta az Országgyűlés, hogy feltételekhez szabják az uniós hitelt

Bokor GáborBokor Gábor Forró drót 2020 július 14.
Kedden, kétnapos rendkívül ülés után elfogadta a parlament a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló javaslatot, amelynek lényege, hogy Magyarországnak nincs szüksége a hitelre, csak a járvány ellen rosszul védekező országoknak. Ennek ellenére Brüsszel szerint a hitel terheit közösen kell viselnie az uniós országoknak, és közösen kell azt vissza is fizetniük. A kormány azon az állásponton van, hogy más ne mondhassa meg, hogyan és mire legyen elköltve ez az uniós összeg; politikamentes elosztásra van szükség.

"Az Ön nagyapja tette tönkre az országot és az Ön kutyája nyalta Putyin kezét!" – Itt a videó, így forrázta le Dobrev Klárát Kocsis Máté

Bokor GáborBokor Gábor Forró drót 2020 július 14.
Kedden Dobrev Klára őrült zsarnoknak nevezte Orbán Viktort, miközben leckét próbált adni európai identitásból a fideszes képviselőknek. Erre reagált Kocsis Máté: a felszólalásról készült videót alább tekinthetik meg! Az Országgyűlés legfontosabb eseményeiről EBBEN a cikkben számoltunk be.

Kövér az uniós hitelpórázról: A haza nem eladó! – Dobrev őrült zsarolónak nevezte a miniszterelnököt

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2020 július 14.
Az Országgyűlés keddi, az uniós hiteldiktátum elutasításáról döntő rendkívüli ülésén felszólalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki azt mondta, hogy a haza nem eladó, nem lehet "önként felcsatolni a nyakörvet, melyen a lánc végét olyanok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép- és kelet-európai kisállamok újbóli gyarmati alávetése". A parlamentben EP-képviselőként felszólalt Dobrev Klára is, aki szűzbeszédében hihetetlen kirohanást végzett, amelyben Brüsszelhez dörgölőzött és szidta a szuverén nemzetállamokat. Dobrevet végül Kocsis Máté szembesítette avval, hogy Magyarország általa citált elnyomásáért és kifosztásáért éppen az Ő nagyapja, anyja és férje a felelős. Erről a videó ITT nézhető meg.

Országgyűlés: az ellenzék továbbra is tagadja a valóságot, nekik semmi sem jó

Bokor GáborBokor Gábor Forró drót 2020 július 14.
Kedden az Országgyűlés a kormánypártok javaslatára határozatban szab feltételeket a kormánynak ahhoz, miként támogathatja az Európai Unió (EU) koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A reggel kilenc órakor kezdődött ülés napirend előtti vitával kezdődött. Az uniós hitelről szóló vita után a kabinet rövid távú szálláshelykiadással összefüggő törvénymódosító indítványáról tárgyalnak. A kormány lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok rendeletben állítsanak éven belüli időkorlátot a magánszálláshelyek kiadására. A javaslatok összevont vitái után mindkét előterjesztés esetében megtartják a zárószavazást is. A napirend előtti vitán a politikusok többek között gazdaságvédelmi intézkedésekről, a zöldfelületek védelméről, az önkormányzatokról és a vásárosnaményi ruhagyár dolgozóiról is beszéltek.

Dr. Mártonffy Balázs az amerikai helyzetről: a washingtoni vezetésnek lépnie kell, nem szabad ezeket a rendkívüli állapotokat novemberig engedni (PS-interjú!)

Bokor GáborBokor Gábor Vesztegzár 2020 július 12.
A John McCain-díjjal kitüntetett Dr. Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa a Pesti Srácoknak adott interjújában értékelte az amerikai belpolitika alakulását, az Amerika-szakértővel beszéltünk a Black Lives Matter-ről, a koronavírusról és arról, mi lesz akkor, ha minden nehezítés ellenére Donald Trump képes újrázni és újabb négy évre ő lesz az Egyesült Államok elnöke. A szakértő azon a véleményen van, hogy Trump nem jön ki abból győztesen, ha a mostani helyzet megmarad. Az Egyesült Államokban kétévente újraválasztják a 435 képviselős alsóházat és a 100 képviselős szenátus egyharmadát, ha a Black Lives Matter által gerjesztett rendkívüli állapot kitart ősz végéig, akkor nemcsak az elnökválasztás kimenetelét határozná meg, de nagyon sok biztos befutónak tűnő képviselőjelölt is elvesztheti az állását, újraválasztását. A washingtoni vezetésnek lépnie kell, nem szabad ezeket a rendkívüli állapotokat novemberig engedni – mondta lapunknak Dr. Mártonffy Balázs. (PS-interjú!)

Pikó András vajon felszolgálná családtagjainak a "nyomonkövethetetlen" húsból készült ételeket, amit a józsefvárosiaknak adott volna? (PS-Videó!)

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2020 július 2.
A VIII. kerületi önkormányzat csütörtökön tartott ülést, amelynek az első fele nyilvános volt, majd miután észrevették, hogy a PestiSrácok.hu stábja is jelen van, hirtelen a balliberális többségű önkormányzat zárt ülést rendelt el. A szünetben mindenesetre elkaptuk Pikó András polgármestert, aki nagyon nem akart nekünk interjút adni, majd végül mégis válaszolt a kérdéseinkre. Mint ismert, a józsefvárosi polgármester önhatalmúlag felrúgta a kerület magyar közétkeztetési céggel kötött érvényes szerződését, és helyettük egy külföldi cég kezébe játszotta át a jogot évi egymilliárd forintért. A Pikó András által önhatalmúlag kiválasztott vállalat, az EUREST Kft. romlott élelmiszerrel bukott le a NÉBIH rajtaütése során. Az EUREST elismerte, hogy 32 kilogramm élelmiszer, amelyet a főzőkonyhájukon találtak, vagy lejárt, vagy nyomonkövethetetlen volt. Pikó András szerint ezzel semmi probléma nincs. Dr. Juharos Róbert, a Fidesz képviselője azonban más véleményen van: interjúnkban kifejtette, hogy a korrupció vádja az ellenzék felett lebeg a kerületben.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.