Hiába ad a kormány hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, Karácsonyék tovább húzogatják a szájukat (Videó!)
Fürjes Balázs értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése. Ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, szerinte a csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál. A kormány vállalta, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A kabinet semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette Budapest tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek. Fürjes Balázs: a kormány nem tudja támogatni, hogy újabb hetvenmilliárd forinttal adósodjon el a főváros (Videó!)
A kormány kész fejlesztéseket és azok költségeit átvállalni a fővárostól, de nem támogatja az adóemelést és Budapest eladósítását – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatján. Fürjes Balázs közölte: a kormány konstruktív javaslattal érkezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtök délutáni ülésére. Díszcigányozva „gratulált” Koncz Zsófiának Siófok összellenzéki polgármestere
Jakab Péter-i szintre süllyedt Lengyel Róbert, Siófok ellenzéki polgármestere, aki ahelyett, hogy elfogadta volna, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében vasárnap nem egy fekete öves nácit választottak az emberek országgyűlési képviselőnek, inkább bújtatott rasszista, antiszemita Facebook-posztot írt.
Ferencvárosban továbbra is zajlik az élet: Baranyi Krisztinának is van kedvenc cége
Súlyos kérdések merülnek fel Ferencvárosban. A PestiSrácok.hu birtokába jutott szerződések szerint Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere csak egy bizonyos cégben bízik, ha takarításról van szó. A saját korrupcióellenességéről elhíresült ősfüggetlen kerületvezető mindent úgy intéz, hogy egy bizonyos kft-nek rendben legyen a "megrendelésállománya". Tízmilliós szerződések, visszadátumozott megállapodás, van itt minden, mint a búcsúban. Időközben Baranyi Krisztinának van egy másik nagy projektje is, gőzerővel azon dolgozik, hogy a képviselőtestületben elárulja azokat, akik anno a pozícióhoz segítették. Ha megnézzük Ferencváros elmúlt egy évét, akkor akár úgy is gondolhatnánk, hogy egy szappanoperába bujtatott tragikomédiát nézünk, de nem, ott ez a valóság. Gulyás: nincs helye a gyerekek előtt homoszexuális propagandának
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó, amiről ismételten élő tudósításban jelentkezik a PestiSrácok.hu. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt a kormány legújabb járványellenes intézkedéseiről, az orvosok béremeléséről és arról, hogy a szerdai ülésén több kérdésben döntött a kormány. A 2022 végéig zajló építkezéseknél újra 5 százalék lesz a lakásépítések áfája: ez Novák Katalin családügyi miniszter előterjesztésében szerepelt. Orbán Balázs Cseh Katalinnak: Ne hozzák vissza a kommunista tempót! (PestiTV-videó)
Csütörtök este a Transparency International szervezésében ült asztalhoz a budai Kosztolányi téri régi buszpályaudvarból kialakított presszó kerthelyiségében Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára. A vitát a PestiTV operatőrei is rögzítették, amely a képernyőn és itt is visszanézhető! Kormányinfó – Az Európai Uniónak nem lehet olyan vezetője, aki becsmérlően beszél egy uniós tagállam állampolgárairól
Csütörtökön délelőtt újra kormányinfót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A tárcavezető részletesen beszámolt a járvány magyarországi helyzetéről, az aktuális bel- és a magyar kormányt érintő külpolitikai eseményekről. Gulyás Gergely beszélt a magyar álláspontról a friss jogállamiságot érintő jelentéssel kapcsolatban, valamint elhangzott, hogy Věra Jourová, az Európai Bizottság cseh alelnöke megsértette a magyar embereket, amikor azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök egy beteg demokráciát épít, és a magyar emberek a függetlenobjektív demokratikus igazsajtó hiányában nem is tudnak szabadon véleményt alkotni.
Enyhe büntetése ellenére is fellebbezett a Dózsa György úti kabriós, M. Richárd (Videóval!)
Szerdán hoztak ítéletet a Dózsa György úti baleset miatt elítélt M. Richárd ügyében. Mint ismert, a kecskeméti maffiaperben is elítélt férfi három éve 140 km/órás sebességgel csapódott bele a vele szembe haladó, szabálytalanul kanyarodó Citroënbe, amelyben ketten életüket vesztették. A Citroën vezetője is megsérült a balesetben, de túlélte azt, őt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. M. Richárdról kiderült, hogy a baleset időpontjában nem volt érvényes jogosítványa, kimutatták, hogy korábban kokaint is használt, ráadásul míg a sebességhatár többszörösével közlekedett, épp a barátnőjével videotelefonált. Szerdán hosszas tárgyalássorozat után két ügyben összevont ítéletet hoztak: M. Richárdot négy év fogházbüntetésre ítélték, az ügyészség súlyosításért, míg M. és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. M. és társai korábban az Astoriánál vertek meg fényes nappal egy biciklist. Annak az ügynek a háttere az volt, hogy a luxuskabriójukkal veszélyesen közel haladtak el a biciklis mellett, aki emiatt rácsapott az autóra, az abban ülő két férfi – köztük M. Richárd – emiatt félreállt, majd szidalmazták és megverték a biciklist, aki feljelentette őket. Meglepő, hogy a bíróság már M. Richárd bűnügyi felügyeletét sem tartotta fent, így az alvilágban is jól ismert férfi szabadon mozoghat, igaz, az ügyészség ezt megfellebbezte. Négy évre ítélték M. Richárdot, a Dózsa György úti baleset okozóját
Négy év letöltendő fogházbüntetést kapott első fokon szerdán a Dózsa György úti gázolóként emlegetett férfi, M. Richárd, aki három évvel ezelőtt ütközött a belvárosban egy ELMŰ-s dolgozókat szállító Citroennel. A balesetben egy 23 éves és egy 27 éves férfi meghalt, többen súlyosan megsérültek, miután az autó egy ott lévő buszmegállóba csapódott. M-nek a baleset idején nem volt érvényes jogosítványa, magát videózta telefonjával, ráadásul a megengedett sebesség többszörösével haladt az úton. M. Richárd elmondása szerint nullkilométeres luxusautóját épp akkori barátnőjének vette és ajándékba szánta párjának, sietett mert meg akarta lepni a nőt. A döntés ellen az ügyészség és a vádlott is fellebbezett. És akkor Fekete-Győr megszólalt arról, hogy vádat emeltek ellene: Szijjártó, Tiborcz, Polt
Ügyészségi vádakra vádaskodással reagált a Momentum elnöke, aki kedden egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében próbálta megmagyarázni, hogy miért is nem kellene neki bíróság elé állnia azért, mert egy korábbi tüntetésen rendőrökre támadt, konkrétan füstgránátot dobott feléjük. Fekete-Győr András a "hiszek egy..." momentumos verzióját is előadta: a politikus bízik a jogállamban, a bíróságok függetlenségében – amiről eddig ugye azt állították, hogy nem is létezik – és persze a kihagyhatatlan "Szijjártó, Tiborcz, Polt" mantra-elem is előkerült a repertoárból. Bíró László: Azért zsidóztam, mert Fidesz
Briliáns érvelés egy briliáns elmétől. Az ellenzék közös, amúgy a Jobbik színeiben politizáló borsodi jelöltje újabb csodálatos választ adott arra, miért zsidózott teli torokból korábban. Ezt egyébként már egyszer azzal indokolta, hogy apátiában volt a '18-as vereség után, most azonban sokkal elmésebb magyarázattal jött elő. A költségvetési botrányban felfüggesztettet kapott, a kémkedés vádja alól felmentették KGBélát
Csütörtökön hoztak ítéletet a Budapest Környéki Törvényszéken Kovács Béla korábbi jobbikos politikus, ismertebb nevén KGBéla ügyében. A hosszas tárgyalássorozat után a bíróság Kovács Bélát a kémvád alól felmentette, míg a költségvetési csalás ügyében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte – 3 évre felfüggesztve –, valamint 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Nélküle(d): felmondott az Indexnél, az utód Telexnek már nem kell Miklósi Gábor
Az Index korábbi újságírója azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy egyedül ő nem állt fel a Puskás Aréna nyitóünnepségén az Ismerős Arcok Nélküled című dalára. Most az eddigi barátai is elárulták. Érzékenyítés: a leszboszi gyújtogatók elérték céljukat – Mikor tör ki a következő balhé?
Míg korábban Leszbosz a turizmusról, a fényűző szállodákról, a homokos tengerpartról és a gondtalan kikapcsolódásról volt híres, mára ez igencsak megváltozott, hiszen itt található Európa egyik legnyomorúságosabb menekülttábora, a Moria, ahol az illegális bevándorlók túlzsúfoltan élnek, arra várva, hátha valamelyik európai ország befogadja őket. Az eredetileg 2800 főre tervezett Moria tábor jelenleg csaknem 13 ezer embernek ad otthont. Szeptemberben elszabadultak az indulatok: a koronavírus-járvány miatt több migráns is karanténban van elhelyezve a táborban, ráadásul a napokban – feltehetőleg gyújtogatás miatt – tűzvész pusztított a Moriában. A pánikoló bevándorlók kitörtek a táborból és most a festői szigeten táboroznak, gyakran a forgalmas utak szélén. Több nyugat-európai ország jelezte: befogad néhányat közülük, úgyhogy ha valóban gyújtogatás történt, a tettesek elérik céljukat, és ez egyben azt is előrevetíti, hogy nem ez lehetett az utolsó ilyen eset. #freeszfe, ahol szabad a nőket megalázni – Gregor Bernadett rémségekről számolt be
Gregor Bernadett, az egyik leghíresebb magyar színésznő Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az első kísérleti osztályba járt anno az SZFE-n, ahol válogatott módon, nemükben alázták meg a nőket, mégsem tüntetett senki értük. Elmondása szerint, ha a lányával történne olyasmi, mint vele, akkor a végsőkig elmenne. Hiába az újabb tárgyalás, továbbra sem világos, mi történt három évvel ezelőtt VV Fannival
Egy tanú és a vádlott heves szóváltásával folytatódott Novozánszki Fanni ( VV Fanni) meggyilkolása miatt indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Szerdára egyébként három tanút idéztek, egyikük Dr. B. Péter volt, aki a gyilkossággal vádolt B. László nagybátyja, valamint egykori védője, akit korábban kizártak az ügyből. A tárgyaláson levetítettek különböző nyomozati videókat, majd behívták az egyik legfontosabb tanút B. Erikát, akinek a vádlott szerint köze van a korábbi valóságshow hősből lett prostituált eltűnéséhez. Ebből aztán nagy egymásra mutogatás kerekedett. Hableány-katasztrófa – A Viking Sigyn kapitánya mossa kezeit: "Nem én okoztam a balesetet, az előírásokat betartva közlekedtem!"
Szerdán folytatódott Jurij C., a Viking Sigyn ukrán hajóskapitányának büntetőpere, akit az ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádol. Tóth M. Gábor, a vádlott ügyvédje többször is éles szóváltásba keveredett a bíróval: egyszer a tolmácsot is kritizálta, amiért az szerinte nem fordított le mindent ügyfelének. A reggel kilenckor induló tárgyalás első felében végül csak arra volt idő, hogy felolvassák a kapitány korábbi vallomását, majd pontosítsanak pár dolgot; a szakértőket csak délután hallgatják meg. Gyurcsány szerint a jobbikosok zsidó emlékműbe köpködése "vitatható múlt" csupán
Az idő megszépíti az emlékeket – tartja a közmondás, ami Gyurcsány Ferencre hatványozottan igaz lehet. A DK elnöke az ATV-ben bizonyította, hogy kissé szelektív a memóriája, ha a Jobbikról van szó. Érdekes módon leginkább azokról az időkről él benne halványabban az emlék, amikor a Jobbik még büszkén vállalta náci mivoltát, amit egyébként is "be kell nyelni" az ellenzéki összefogás eredményes kormánybuktatása miatt. Gyurcsány arról is beszélt, mennyire fájdalmasan érinti, hogy félreértették szavait Vidnyánszky kinevezése után, mert ő bizony nem fenyegetőzött. Persze azért finoman érzékeltette, hogy esetleges kormányra kerülésüket követően a fideszeseknek nem adnának munkát. És ez még nem minden... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.