László Imre ahhoz is pancser, hogy Karácsonytól kérjen pénzt, ezért inkább a kormányt szidja, az egyszerűbb
László Imre a hétfőn megjelenő, Újbuda nevű önkormányzati lapban készül arra, hogy megmagyarázza saját szerencsétlenkedését. A XI. kerület polgármestere arra készül, hogy a jó DK-s módszerek alapján bármiféle tények nélkül szidja a kormányt, holott most éppenséggel Karácsony Gergelyéket kéne kritizálnia. A kerület vezetésének újabb összeget kellene most megpályáznia ahhoz, hogy folytatni tudjon egy beruházást, a kormány az erre szánt összeget továbbította is már a fővárosnak, azonban Karácsonyék azt másra költenék. László szerint pedig ezért a kormány a hibás. Logikus. Túlzó ítélet? Börtönbüntetést kapott a férfi, aki a "rabszolgatörvény" miatti tüntetésen két tojást dobott a rendőrökhöz
Spontán tüntetést tartott az ellenzék 2018 decemberében a Kossuth téren, hogy így mutassák ki nemtetszésüket az általuk csak "rabszolgatörvénynek" nevezett javaslattal kapcsolatban. A felhergelt tömeget az ellenzéki politikusok nem tudták kontrollálni, a tiltakozás vandalizmusba csapott át. Az Országházat biztosító rendőrsorfalat többször is megrohamozták a demonstrálók, köztük N. András is, akinek ügyét szerdán tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfit az ügyben eljáró bíró egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte két és fél évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős, ugyanis N. és védője első körben felmentésért, majd enyhítésért fellebbezett. Bár a férfira nem sikerült rábizonyítani, hogy valóban eltalálta a rendőröket, a bíróság mégis hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte el. Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten
Kedden reggel folytatódott Hasszán Farhud ügye a Fővárosi Törvényszéken. A szír férfit azzal vádolják, hogy az Iszlám Állam egyik harcosa volt és több olyan videofelvétel készült róla, melyeken éppen húsz fogoly kivégzését rendeli el. A vád szerint Farhud nemcsak kiskatona volt, hanem a terrorszervezet rábízta egy kisebb egység vezetését is: parancsnoki tevékenységeket hajtott végre, többek között feladata volt, hogy „halállistát” készítsen az „iszlám ellenségeiről”, akiket bosszúból, illetve azért, hogy megfélemlítsék a civil lakosságot, ki kell végezni. A férfi ezek végrehajtását szervezte meg és ellenőrizte azok végrehajtását is. Az ügyészség a vádlottat a lakosság megfélemlítése és más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjének megváltoztatása, vagy megzavarása céljából előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekménnyel és társtettesként, bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja.
A saját kis tüncijükön bizonyították be a színművészetisek, miért szorult a libsikeltető egy kis átalakításra
Művészeti autonómia, szabad ország, szabad egyetem, tarhálás. Dióhéjban ez történt hétfő este a színművészetisek esti stand up comedy-jén, amit a Vas utcában tartottak meg, hogy így emlékezzenek meg arról, hogy hétfőn önszántából lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és szenátusa. Ahogyan arról már többször is írtunk, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, amely az SZFE modellváltását célozta, ugyanakkor a kuratórium már ekkor biztosította az egyetemet, hogy az átállás nem veszélyezteti az intézményi autonómiát. A Magyar Teátrumi Társaság szerint a modellváltást az is indokolttá teszi, hogy “gyászosak az oktatási körülmények a Színház- és Filmművészeti Egyetemen”. Látva a mai felhozatalt, ez nem nagy meglepetés. Gyakorlatozott a széttépázott ukrán hadsereg, meg is lett az eredménye, majdnem lezuhant egy vadászgépük (videó)
Csütörtökön gyakorlatozott az ukrán hadsereg a főváros közelében. Két Szu–27-es vadászrepülő épp azt szimulálta, hogyan lehet improvizált leszállópályára letenni a gépet, ám az egyik pilóta csúnyán elnézte a landolásra kijelölt útszakaszt és sikerült letarolnia egy közlekedési lámpát. Nem sokon múlt a tragédia, hiszen a gyakorlatot sok néző és rendőr követte. A jobbikos Bíró jelöltségével intézményesítette magának az antiszemitizmust az ellenzék
Szűk két hete tudhatta meg a közvélemény, hogy a tragikusan, motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő helyére a Jobbik és vele együtt az egész balliberális ellenzék Bíró Lászlót indítja közös jelöltként az időközi országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében. Az ügy pikantériája, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította, hogy jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, mivel a nyilvántartásba vételi kérelmet egy olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos. A helyzetet portálunknak két szakértő elemezte. Nagy Ervin filozófus, portálunk publicistája, a XXI. Század Intézet kutatója úgy fogalmazott, hogy míg a baloldal korábban rendszeresen antiszemita és rasszista vádakkal illette a jobboldaliakat, addig most képesek voltak egy valóban nyíltan zsidóellenes személyt támogatni és elfogadni. Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi igazgatója a PestiSrácok.hu-nak adott nyilatkozatában részletesen kifejtette, milyen hibákat vétett a balra sodródott, egykori jobboldali Jobbik, aminek eredményeképpen a szabályokkal szembemenve próbáltak jelöltet állítani. Olyan homopropagandát tol a Momentum, hogy az még a rajongóiknak is sok volt
A Momentum honlapján megjelent a szélsőliberális blogger, Vikor Janka bejegyzése. A párt szimpatizánsa a legégetőbb problémával kezdett el foglalkozni, azzal, hogy milyen jó lenne, ha a honi iskolákban és óvodákban megkezdődne a homoszexuálisok és más nemi kisebbséghez tartozó emberekkel kapcsolatos érzékenyítés.
Itt van minden infó a fehérorosz elnökválasztásról (PS-Összefoglaló!)
Múlt vasárnap tartottak elnökválasztást Fehéroroszországban, ahol a hivatalos adatok szerint a 26 éve regnáló elnök, Aljakszandr Lukasenka győzött. Az eredményt azonban nem fogadták túl lelkesen Minszkben, ahol utcai zavargások kezdődtek, melynek során a rohamrendőrök rendszeresen szembekerültek a tüntetőkkel, akiket könnygázzal és gumilövedékkel próbáltak feloszlatni. Egyes sajtójelentések szerint a rendőrök parancsot kaptak arra is, hogy ha szükséges, használjanak éles lőszert. Az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja egy hétfőn közzétett videoüzenetében kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot, bár ezt némiképpen nehezíti, hogy Litvániába menekült. A választás győzteseként ismét hatalomra került Lukasenka azonban egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki szívesen átadná a helyét, sőt, azt is leszögezte, hogy új választásokat egészen biztosan nem írnak ki – bár ezt több uniós tagállam is sürgette volna. Közben Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország a lengyel álláspontot támogatja, mely szerint meg kellene ismételni a fehéroroszországi választásokat. Nem bírt a Fradi az MTK-val: remek meccsen döntetlen az örökrangadón
Az MTK péntek este 1–1-es döntetlent játszott otthon a címvédő Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének pénteki nyitányán. MSZP: Legyen ingyen Balaton, ingyen sör, ingyen emlékek
Igazán emeszpésre sikerült szerdán a párt ózdi fészbukos élő bejelentkezése, amin Molnár Zsolt fővárosi elnök, Varga László Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezető és Kiss Sándor helyi káder a Balaton "kisajátításán" vekengett. Varga, elrévedve a szocreál balatoni SZOT-üdülők áporodott emlékében, kijelentette: az ózdiaknak azért fontos a Balaton, mert sokan ott üdültek régen és szép emlékeket őriznek róla... Trump egy szélhámos, Európa szétesőben, Orbán diktátor – Uncsi szerdai interjú a 90 éves Soros Györggyel
A Népszava megtörte az uborkaszezon okozta viszonylagos csendet és közölt egy nagyinterjút Soros Györggyel; a milliárdosnak úgy alákérdeztek és olyan magasba emelték, hogy csak spaklival lehet majd leszedni a plafonról. Olyan információk is kiderültek, amelyek például a kutyát nem érdeklik, de azért (nyilván azért, hogy megszeressék az emberek Sorost) leírták, hogy az interjú előtt ért vissza pont egy teniszmeccsről. A Nyílt Társadalom Alapítvány vezetőjét azért másról is megkérdezték: a témák között volt a koronavírus, az amerikai választás és természetesen nem maradhatott ki a kötelező orbánozás. Miért is akarta Trump elhalasztani a novemberi elnökválasztást?
Nagy összegben lehetne fogadni arra, hogy a 2020-as év Amerikában, ha eddig még nem volt elég szürreális és tragikus, fog még további abszurd meglepetésekkel is szolgálni. És ebből a novemberi elnökválasztás sem fog kimaradni. Donald Trump júliusban pedzegette először, hogy a járvány, a sokak által kritizált levélszavazás és a most bevezetésre kerülő online szavazás hiányosságai miatt célszerűbb lenne elhalasztani az elnökválasztást. A voksolás megkezdéséig még bő két hónap van hátra, de nincs sok – sem politikai, sem jogi – esély arra, hogy elhalasszák azt tavaszra. Hiába szólnak jó érvek mellette, hiszen addigra talán a járvány is csitul, illetve talán kijavíthatják azokat a hibákat a szavazási rendszerben, ami miatt most kétséges annak tisztasága és biztonságossága. A Demokrata Párt politikusai természetesen ódzkodnak a gondolattól, hogy el legyen tolva a választás időpontja, hiszen a felmérések szerint jelöltjük, Joe Biden vezet Trump előtt, valamint a rendszerhibák is az ő számukra lehetnek kedvezőek. Polgárháborús helyzet van Minszkben, a kormány parancsára már az internet sem elérhető Fehéroroszországban
Egyre durvább a helyzet Fehéroroszországban, ahol a vasárnapi elnökválasztást követően szabadultak el az indulatok. A Minszkben utcára vonuló embereket brutális rendőri intézkedésekkel próbálták megfékezni, kedden délután pedig már letartóztatott újságírókról is érkeztek hírek. Kora este brit lapok arról számoltak be, hogy az országban elérhetetlenné vált az internethálózat, az emberek WPN-en keresztül próbálják tartani egymással a kapcsolatot. A szolgáltatók elnézést kértek az okozott kellemetlenségért és azt állították, nincs közük a rendszerhibához. Az internet hiánya sem szabott gátat azonban annak, hogy több ezren követeljék a frissen megválasztott (?) elnök lemondását. A demonstrálók és a rendőrök közötti összecsapásról több videó is látható a közösségi oldalakon, ahol egyes felhasználók arról írnak: a rohamosztagosok célzott lövést is leadtak már. Közben a fehérorosz kormány visszautasította azokat a külföldi bírálatokat, amelyeket azért kapott, mert a hatóságok erőszakot alkalmaztak a feltételezett elnökválasztási csalások miatt tiltakozókkal szemben, a külügyminisztérium pedig elfogadhatatlannak nevezte a számos európai ország által megfogalmazott kritikát. Izraelnek, a briteknek és a németeknek jelentő kémeket ítéltek el Iránban
A közel-keleti országban nem szeretik az ilyesmit, nagy valószínűséggel a tíz évnyi börtön mellett más büntetésben is részesülnek majd a most elítélt kémek. Lezárta a balkáni maffia egyik legbrutálisabb bérgyilkosának tartott Dér Csaba ügyét a rendőrség (Videóval!)
Péntek reggel tartott sajtótájékoztatót a rendőrség az általuk csak D. Csabaként aposztrofált Dér Csabával kapcsolatban. A sajtótájékoztató ürügye az volt, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának nyomozói két évnyi nyomozati munka után az ügy iratait átadták az ügyészség részére. Csécsi Soma alezredes, a BRFK szóvivője és Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője részletesen beszámolt arról, hogy a gyanú szerint Dér hogyan és milyen bűncselekményeket hajtott végre Európa-szerte. Mint ismert, a szerb-magyar állampolgárságú Dér Csabát a Vajdaság egyik legbestiálisabb bérgyilkosának tartják. Orbán: Úgy kell tekintenünk minden migránsra, mint egy potenciális fertőzőre
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel szokásához híven interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő részletesen beszélt arról, hogyan áll jelenleg Magyarországon a járványellenes védekezés, milyen módszerekkel készülnek a második hullámra. Orbán Viktor ezután beszélt a bevándorlásról is, arról, hogy egyre fokozódik a helyzet Röszkénél, majd választ adott arra is, hogy miért veszélyes most a járványhelyzetben az illegális migráció. A kormányfő utána részletezte a nemzeti konzultációval kapcsolatos adatokat, majd bejelentette, hogy meghosszabbították annak leadási határidejét a nagy érdeklődésre való tekintettel. A gazdaságról és a munkanélküliségről elmondta, hogy ma többen dolgoznak, mint januárban, ám kevesebben, mint tavaly ilyenkor. Orbán Viktor a járvány előtti időszakhoz képest úgy 30-35 ezres hiányt lát, azonban vállalták, hogy annyi munkahelyet létrehoznak, amennyit a vírus elpusztít. Nem egyértelmű, vezet-e Trump a kihívója előtt - Három hónap van hátra a választásokig
Donald Trumppal és az elnök novemberi esélyeivel foglalkozik kiemelten az elmúlt napokban az amerikai média. Mindenkit az érdekel, van-e esélye újrázni, vagy esetleg a Demokrata Párt jelöltje, Joe Biden lesz az új elnök a tengerentúlon. Erre a kérdésre szinte lehetetlen válaszolni, hiszen ahány közvélemény-kutató, annyi eredmény és mint ismert, ezek a szervezetek nem függetlenek, így biztosnak egyik kutatás sem mondható. Akkora az eltérés, hogy míg egyes baloldali kutatók azt állítják, Trumpnak semmi esélye és Biden már nagyon vezet, addig egy jobboldali intézet által publikált kutatás szerint nem is Biden, hanem Donald Trump van előrébb. Ami biztos, hogy a végeredmény majd novemberben kiderül. Négy évvel ezelőtt is látható volt, hogy mennyire túlmérték egyesek Hillary Clintont, aztán mekkora megdöbbenés volt a balliberális szerveknél a végeredmények láttán. Egy feminista blogger szerint Magyarországon is jó ötlet lenne szobrokat döntögetni
A többségi társadalom számára valószínűleg teljesen érthetetlen, ha valaki amellett kampányol, hogy amerikai mintára Magyarországon is kezdjenek szobordöntögetésbe az emberek, mégis akad olyan polgártársunk, aki szerint ez nem is lenne rossz ötlet. Egy radikális feminista blogger, bizonyos Rutai Lili az Azonnali.hu hasábjain osztotta meg magvas gondolatait arról, hogy a szobordöntéssel nem írjuk át a történelmet, "csak tiszteletet adunk azoknak is, akiknek őseit ölték a szoborban megörökített alakok", egy igazságos társadalom pedig "nem építhető csak a fehér férfiak érdekére és emlékezetére". És ez még nem minden. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.