A gyermekpornográfiával vádolt volt nagykövet beismerte bűnösségét, felfüggesztett börtönbüntetést kapott
Egy év, végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). A vád szerint Kaleta számítógépén, telefonján és egy merevlemezén rengeteg olyan felvétel volt, amelyeken 14 év alatti gyermeket lehetett látni meztelenül, valamint olyan fotót is találtak, amelyen szexuális erőszak volt látható. Az egykori diplomata a bíróságon elnézést kért és beismerte a bűnösségét. A pátyi boncmester ártatlannak vallja magát, de még mindig nem árulta el, miért tárolt otthonában emberi testrészeket
Szűk két hete borzolja a kedélyeket a pátyi horrorkert és R. Dénes története. Mint ismert, a segédboncmesterként dolgozó férfi emberi végtagokat vitt haza munkahelyéről, arra azonban egyelőre nem derült fény, hogy miért tette. A rendőrök emberi test tiltott felhasználása miatt nyomoznak, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi szabadlábon védekezik. Botrányos ülés Újbudán: a DK-s polgármester kiszervezte az önkormányzati üzletet a haveroknak, majd Hitlert éltette (Videós összefoglaló!)
Csütörtökön tartott ülést a XI. kerületi önkormányzat; a több, mint hét órán át tartó ülésen több felháborító dolog is történt. A Gyurcsány-párt politikusa, László Imre vállalhatatlan kijelentéseket tett, a polgármester Adolf Hitler náci diktátor munkásságát dicsérte. Ezen felül téma volt, hogy nevezzenek-e el egy parkot a nyíltan fehérellenes Nelson Mandeláról, valamint hosszas vita folyt arról a képviselők között, hogy miért is akarja kirakni a közétkeztetést biztosító céget az önkormányzat. A vállalat a járvány időszaka alatt is zavartalanul biztosította az általa korábban vállaltakat. Az ügy érdekessége, hogy azután kezdett el a kerület vezetése panaszkodni az ételekre, hogy kitudódott: az alpolgármester lepaktált egy másik céggel, akit a helyére akarnak csábítani. Nézzék meg a botrányos ülés a PS által megszerzett videós összefoglalóját!
Kurd és török tüntetők csaptak össze Bécs belvárosában
Az elmúlt napokban több összetűzés is volt az osztrák főváros 10. kerületében. A Favoriten nevű városrészben szerdán este gyűltek össze az ott élő kurdok, akik ellen utcára vonultak az Ausztriában élő török kisebbség tagjai is, a két fél között pedig zavargás tört ki. A gyerekeket erőszakoló karbantartó már hónapok óta börtönben van, de az érzelmileg túlfűtött tanár további fejeket követel
A közvéleményt és az iskolát sokkolta, a tanvezetést megosztotta az a szomorú eset, ami az egyik óbudai általános iskolában történt. A 62 éves L. Tibor, "Tibi bácsi" a gyanú szerint éveken át molesztálta a Dr. Béres József Általános Iskola diákjait. Úgy tudni, hogy tíz esetben történhetett kiskorúval szemben szexuális erőszak. Az elszomorító és dühítő esetet azonban több tanár arra használta fel, hogy megtorpedózzák az iskolaigazgatót, aki az ügy kirobbanásakor minden tőle telhetőt megtett. Újabb baloldali hazugságot mutatunk be: nem igaz, hogy az önkormányzatok jövőre kevesebb pénzből gazdálkodnak
Az ellenzék által az ősszel megkaparintott területek vezetői napok óta azzal haknizzák körbe a számukra baráti sajtóorgánumokat, hogy végigsírják újra és újra, mennyire hányatott sorsuk van és a kormány sarcolja az önkormányzatokat, és jövőre még kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Ezzel szemben úgy tudjuk, hogy jövőre még sokkal jobb anyagi helyzetben lesznek a települések. Az Amazon új filmje arról szól, hogy a feketék taszítják rabszolgasorba a fehéreket
A Cracka nevű új filmet a következő szöveggel promózzák: megerőszakoltátok a lányainkat, mi van, ha most mi erőszakoljuk a tieiteket?
Beismerte az angol első osztályú fociklub, hogy a fehér életek nem számítanak
Hétfő este játszott egymással zárt kapus mérkőzést a Manchester City és a Burnley az angol első osztályú labdarúgó ligában, azaz a Premier League-ben. Bár a hazai csapat öt góllal megverte a tabella 11. helyén álló vendégeket, a meccs nem erről marad emlékezetes, hanem arról, hogy ide is beszivárgott a fehérellenes propaganda és a George Floyd halála után fellángoló Black Lives Matter mozgalom. Négercsók helyett fekete puszi, jön a romapecsenye? - Mi lesz a Negro cukorkával?
George Floyd májusi halála egyre rosszabb és szürreálisabb irányba tereli jövőnket, és rávilágít arra, hogy a politikai korrektség – sajnos – nem ismer határokat: mindent el akarnak pusztítani, ami számukra sértő. Karácsony nem náci, csak annyi esze van, mint Szálasinak
Ha valaki ránéz arra a már korábban is nagy karriert befutott mémre, amit a budapesti Fidesz is megosztott, nem az jut eszébe, hogy Karácsony náci/fasiszta/nyilas, már ha egy csöpp kis ész is van a fejében. Hanem az, hogy a kép vicces, és azért vicces, mert a képe eredeti szereplőjének egy másik lényeges tulajdonságára reflektál, vagyis a szellemi képességeire. Vagyis tökéletesen rávilágít a teszetosza főpolgármester következménynélküliségben reménykedő személyiségére, akinek az elmúlt hónapokban csak a Facebook-huszárkodásokra, gyűlöletkeltésre és arra volt ideje, hogy megszívassa a budapesti autósokat azzal, hogy néhány vödör sárga festékkel ellehetetleníti a közlekedést a Nagykörúton pár bringás kedvéért. A mém miatti hiszti egy dologra tökéletesen rávilágít, a köztünk élő balliberális kettős mércére: amit nekik szabad, az másoknak szigorúan tilos. Azok vannak most leginkább felháborodva, akik százszámra ontják magukból az Orbánt Hitlerhez, Mussolinihez és egy szimpla nácihoz hasonlító képeket az állítólag sajtóetikailag is csúcson lévő propagandamédiumaikban. Matolcsy György: Az Európai Unió mostani formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra
Hosszú címlapinterjú jelent meg Matolcsy Györggyel a Mandinerben, amelyben a Magyar Nemzeti Bank elnöke részletesen elemezte a nemzetpolitikai eseményeket, beszélt az euró helyzetéről és arról, hogyan alakult ki mára az Egyesült Államok és Kína közötti kétpólusú világrend, amiből hazánk nagy hasznot húzhat, újabb aranykort hozva Magyarország számára. Ehhez csak az kell, hogy lépést tartsunk a technológiai váltással. Így lett végül "zárt" KGBéla sajtónyilvános pere
Szerdán folytatódott a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, Kovács "KGBéla" Béla büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken. A politikust az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel és költségvetési csalással vádolják. A tavaly áprilisi tárgyaláson kiderült, hogy a Jobbikban sokáig nem voltak oda a gondolatért, hogy bevegyék Kovácsot, ám miután a kiváló orosz kapcsolataival bekopogó Kovács kiutazott Moszkvába Vona Gáborral, ez megváltozott. Kovács egy már elhunyt rokona azt állította tanúvallomásában, hogy a jobbikos politikus tanulmányait a szovjet titkosszolgálatok koordinálták az orosz fővárosban, feleségét pedig a KGB alkalmazta. "Idegállapotban vagyok!" – Nem kér senkitől bocsánatot az MSZP videójában szereplő álnővér
Németh Athina az MSZP elhíresült kamuvideójában azt állította, hogy mentőtiszt és ilyen irányú végzettsége van, azonban most azt állítja a zavart nő, hogy nem emlékszik már, hova járt iskolába; ezt azzal magyarázza, hogy "idegállapotban van". Orbán: Számos más európai országnál sikeresebb volt a védekezésünk
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió reggeli műsorának volt a vendége, ahol beszélt a koronavírusról, annak Magyarországra gyakorolt hatásáról, a jövőben intézkedésekről és a nemzeti konzultációról. Amerika nemcsak a szabadság, hanem az erőszak hazája is
Az a benyomása az embernek, hogy polgárháborús állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban; az internetet ellepték azok a felvételek, amelyeken a rasszizmus elleni, békepárti tüntetők éppen háborús övezetet csinálnak a nagyvárosi utcákból. Olyan videók keringenek, amelyeken a fékevesztett "demonstrálók" a bőrszínük miatt támadnak meg mozgássérült fehér embereket, vagy gázolnak el szándékosan rendőrt, esetleg olyan bolttulajdonosokat vernek agyba-főbe, akik csak az üzletüket védik. Ez azonban Amerikában, a szabadság hazájában nem szokatlan. A mostani eseményekben egyetlen szokatlan elem van, az, ahogy a politika kezeli ezt az egészet. Eddig ugyanis a két nagy párt és a közvélemény-formálók is mindent megtettek azért, hogy a zavargások lecsillapodjanak és utána akart mindenki a maga módján tőkét kovácsolni az eseményekből. Most azonban a Demokrata Párt és az ultraliberális celebvilág közös erővel tesz meg mindent azért, hogy az egyre több halálos áldozattól függetlenül eszkalálja az eseményeket és fenntartsa a káoszt, hogy az az elnökválasztásra is jelentős hatással legyen. Koronavírus – Kétmillió felett a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
Szerdán meghaladta a kétmilliót a koronavíruson átesettek száma az Egyesült Államokban. Az egészségügyi vezetők szerint azok, akik részt vesznek az elmúlt időben egyre gyakoribb tömegmegmozdulásokon, tüntetéseken és zavargásokban, teszteltetniük kellene magukat a vírusra. Kevés nagyobb hazugság van annál, mint hogy a fővárosnak kevesebb pénzből kéne gazdálkodnia
Karácsony Gergely napok óta amiatt panaszkodik, hogy a kormányzat pénzt von el az önkormányzatoktól és a fővárosnak nincs pénze. A főpolgármester összevissza mutogat, hárítja a felelősséget például olyan létfontosságú kérdéseknél is, hogy miért csúszik a Lánchíd halaszthatatlan felújítása. Az érzelmek helyett engedjünk teret a tényeknek, nézzük meg, mi szerepel a pénzügyminiszter által benyújtott 2021-es költségvetési tervezetben! A jobbikos vezetés kegyetlen leszámolásba kezdett Jászberényben - Nemzeti ünnep nem kezdődhet már szentmisével
A Jobbik-DK-Momentum horrortrió által is támogatott Budai Lóránt lett ősszel Jászberény polgármestere. Budai győzelme előtt és után is megígérte, nem lesznek elbocsátások, mindenkivel együtt akar majd dolgozni a város fejlődése érdekében. Mára azonban kiderült, ennél semmi sem áll távolabb a valóságtól. A politikai tisztogatáson túl, a várost átvevő Jobbik és holdudvara a vallási vezetőket is megkörnyékezte és megtiltotta nekik, hogy szentmisével kezdődjenek a nemzeti ünnepek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.