A móri vérengzés máig megválaszolatlan kérdései a Polbeatben – Vendégeink Szebenyi István, Jánó Christopher és Kovács Lajos! (ÉLŐ 19 ÓRÁTÓL)
A tizenhét éve elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás nyomravezetői díjának máig megnyugtatóan nem rendezett kérdése a keddi Polbeat fő témája, a PestiSrácok.hu műsora ezúttal rendhagyó módon egy könyvbemutató lesz. A kötet szerzője a vérdíj – eddig – reménytelen várományosa, a mészárláshoz használt fegyverek egy részének megtalálója, Szebenyi István, aki a sajátságos hazai viszonyok miatt – a döntéshozók véleménye szerint – nem jogosult arra, míg a hatóságokat szándékosan félrevezető hamis tanú gondtalanul élvezheti a huszonötmillió forint biztosította kényelmes életét, amelyet a jelek szerint az illetékesek is helyénvalónak tartanak. A könyvbemutatón vendégeinkkel igyekszünk válaszokat találni az ügy máig megválaszolatlan kérdéseire, beszélgetőtársunk lesz Szebenyi István mellett a móri mészárosnak tartott Nagy László egykori védője, Jánó Christopher, illetve Kovács Lajos ezredes, volt főnyomozó is. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, KEDDEN 19 ÓRÁTÓL AZ R56 SÖRÖZŐBŐL! Ismét elutasította Szebenyi István igényét a bíróság – Nem jár nyomravezetői díj a móri vérengzés megoldóemberének
Elutasította pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) annak a felperesnek a perújítási keresetét, aki – a saját álláspontja szerint – nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a nyomozóhatóságok azonosíthassák és elfoghassák a tizenhét évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi elkövetőit. Szebenyi István volt az, aki a történtek után több, mint négy esztendővel megtalálta egy Tatabánya melletti erdőben a vérengzéshez használt fegyverek egy részét; ezért tart igényt arra a nyomravezetői díjra, amelyet a rendőrség írt ki, és amelyet egy immár bizonyítottan hamis tanúnak fizettek ki. Érdekesség, hogy a fentiek értelmében a bíróság is osztja a rendőrség álláspontját, amely szerint ugyanazon törvényt és ugyanazon kiírást lehet úgy értelmezni, hogy a vizsgálatot szándékosan félrevezető Kiglics Attilának egy vagyon jár a tevékenységéért, a történtek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak pedig egy fillér sem. Halálos iramban – A sebesség döntheti el, hogy ki felel a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő tragédiáért
Módosította a vallomását pénteken kezdődött büntetőperében M. Richárd, aki a vádirat szerint egyik okozója volt annak a két évvel ezelőtti közúti balesetnek a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében, amelynek következtében következtében két ember életét veszítette és többen megsérültek. M. Richárd korábban azt állította, vészfékezett, hogy elkerülje az ütközést, pénteken pedig azt, hogy úgynevezett elkerülő vészgyorsításba kezdett. A tárgyaláson meghallgatott szakértő ennek lehetőségét ugyan nem zárta ki, de véleménye szerint a súlyos balesetet a körülmények miatt így sem lehetett volna elkerülni. A szakember a történteket úgy értékelte, hogy a vészfékezést életszerűbb és helyesebb eljárásnak tartja.
A jogerős ítélet ellenére sem fizetett a hódmezővásárhelyi kórháznak Márki-Zay - Bírósági végrehajtó látogatja meg hamarosan a polgármestert
Sem a nyolcszázezer forintot nem fizette ki, sem a helyreigazító közleményt nem tette közzé Márki-Zay Péter, holott április végén erre kötelezte a bíróság – közölte mai sajtótájékoztatóján Kallai Árpád. A vásárhelyi kórház főigazgatója reméli, hogy a politikus a kizökkent világából visszatér a normális kerékvágásba, és mihamarabb eleget tesz az ítéletnek – számolt be az eseményről a Promenad.hu. A PestiSrácok.hu értesülései szerint a fentiek miatt a kórházat képviselő ügyvéd már végrehajtást kezdeményezett ellene. A polgármesternek több hasonló rágalmazási ügyében a következő hetekben újabb ítéletek születhetnek, emellett feljelentést is tettek ellene, így még büntetőeljárás is várhat rá. Kocsis Máté a PS-nek: Persze, hogy Karácsony nem esélytelen, a fél százalék esély is esély (PS-videó!)
Nem esélytelen Karácsony Gergely Tarlós István ellen a budapesti főpolgármesterségért folytatott küzdelemben, és azért nem esélytelen, mert elindult a megmérettetésen – mondta keddi sajtótájékoztatóján a PestiSrácok.hu-nak Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője ezzel egyebek mellett arra reagált, hogy az Index ugyancsak kedden közzétett közvélemény- (?) kutatása szerint Karácsony nemcsak, hogy partiban van a regnáló városvezetővel, hanem a válaszolók kevesebb, mint fele szerint még "esélyes" is. Kocsis Máté szerint a semmilyen közjogi relevanciával nem bíró ellenzéki előválasztás felkorbácsolhatta az erre fogékonyak vágyait, ugyanakkor a realitás mégis az, hogy Tarlós István népszerűsége töretlen, Karácsony esélyeiről pedig azt mondta, hogy akár fél százalékot is összehozhat a versengésben; az esély fogalmába ez is belefér. A frakcióvezető szavai szerint azok döntenek helyesen és felelősen, akik a fővárosi önkormányzati választáson a már sokat bizonyított főpolgármesterre adják voksukat. Kocsis Máté tájékoztatóján felhívta a figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta a lex Czeglédynek nevezett törvénymódosítást, amellyel a jövőben nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a DK EP-listájára felvett MSZP-s politikus, Gyurcsány ügyvédje és bizalmasa, a korábban több, mint hatmilliárdos költségvetési csalás miatt meggyanúsított Czeglédy Csaba ellen a mentelmi joga miatt meg kellett szüntetni a büntetőeljárást, miközben társai ügyét már a Szegedi Törvényszék tárgyalja. A Fidesz frakcióvezetője más témák mellett ismertette a családvédelmi akcióterv már hétfőn hatályba lépett rendelkezéseit, illetve annak még kidolgozás alatt álló részleteit. Kocsis Máté emlékeztetett arra, hogy míg a Fidesz-KDNP kormányzat elsődleges célként tekint a családok támogatására, addig a Gyurcsány-érában a döntéshozók épp ezeket igyekeztek minden áron megnyirbálni, és a törvénymódosító javaslataikat elemezve még ellenzékben is erre törekednek. Az elfogadás jegyében nem tűri el a másként gondolkodást a hazai LMBTQI-mozgalom (PS-videó!)
Melegség és megismerés – ezzel az elnevezéssel hirdette meg az iskolai programját a hazai LMBTQI-mozgalom, amely hétfőn ismertette volna oktatási elképzeléseit a Szivárvány Szakkör szervezésében a XIII. kerületi Balzac utcában. Invitálójukban az aktivisták hangsúlyozták, hogy nemcsak az LMBTQI által érintettekre számítanak, hanem a heteroszexuális emberekre is, hogy jól kibeszélhessék a másságok kimeríthetetlen témakörét – a helyszínen azonban már nem akartak beengedni senkit, mondván, eseményük nem nyilvános, pláne nem sajtónyilvános. Meghívás után nem túl barátságos fogadtatás – ezt pedig azzal tetézték a LMBTQI-esemény szervezői, hogy egy szót sem árultak el abból az iskolásoknak szóló programjukból, amelyet addig ők akartak ismertetni. A szóvivőjüknek látszó rendező stábunknak azt mondta: csak az vehet részt a program ismertetőjén, aki előzetesen lenyilatkozza, hogy egyetért törekvéseikkel, és támogatja azt. Megpróbáltuk bevetni azt a piszkos kis trükköt, hogy kijelentettük: nagyon is egyetértünk velük, de a szóvivőnek látszó rendező éberségét nem tudtuk kijátszani. A PestiSrácok.hu munkatársainál is kíváncsibb volt a Szivárvány Szakkör programismertetőjére – amelynek webes elérhetőségét hétfő estére elérhetetlenné tették – Budaházy György és baráti társasága, amelynek tagjaival dulakodni kezdett a szóvivőnek látszó rendező, aki hamarosan kihívta a rendőröket is a Balzac utcába. A közegek kiérkezésével kezdetét vette a "joga-e van-e, közterület-e, nem közterület-e, magánrendezvény-e, nem magánrendezvény-e, állhatok-e a lépcsőházban, nem-e állhatok-e a lépcsőházban" témakörök mentén kialakuló, majd órákig tartó parttalan, közösségi jogászkodás. A társaival együtt már több hasonló rendezvényt meghekkelő Budaházy György portálunknak elmondta: céljuk nem a feszültség keltése, hanem arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az LMBTQI-aktivisták iskolai programjukkal épp a leginkább veszélyeztetett korosztályt, a gyermekeket vették célba, ami szerintük tűrhetetlen. Ismét kiszabadítaná a röszkei csata hangadóját, Ahmed Hamedet az Amnesty International
Ön is azt hitte, hogy a klímaváltozás, a már elolvadt jégtáblán hánykolódó jegesmedve, esetleg Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor együtt az emberiség legnagyobb ellenségei? Ne röstellje magát, ha ezekre tippelt, de vegye figyelembe, hogy a humanizmus lánglelkű őrei, az Amnesty International (AI) rettenthetetlen jogvédői adják a megoldást: a terrorcselekmény miatt Magyarországon jogerősen elítélt Ahmed Hamed még mindig idegenrendészeti őrizetben van, pedig már januárban szabadon engedhették volna, csak hát nem kell senkinek.
Kálmán Olga megtalálta a ruhásszekrénye kulcsát, és nagyon örül a vereségének
Nehezen értelmezhető okból hirdetett meg sajtótájékoztatót csütörtökre az ellenzéki előválasztást elbukó Kálmán Olga, aki immár nem a ruházkodási gondjaival magyarázta távolmaradását az esemény eredményhirdetéséről, hanem azzal, hogy nem kapott arra meghívót. Nem tudni, hogy melyik indoklás kellemetlenebb rá nézve, de a vesztes – legalábbis a kommunikáció szintjén – túltette magát sértettségén, és büszkén jelentette ki, hogy veresége valójában óriási siker, mert a tét nélküli versengéssel újra kitört Magyarországon a demokrácia. Kálmán szerint Karácsony a lehető legeslegeslegmegfelelőbb főpolgármester-jelölt, aki ősszel bucira veri Tarlóst, a boszorkánykonyha titkait azonban nem kötötte a sajtó orrára. A búcsúzó aspiráns nem számít arra, hogy eredménye miatt komolyan el kell beszélgetnie az őt erőltető Gyurcsánnyal, holott Ferencet nem úgy ismerjük, mint aki higgadtan szemléli, ha nem jön be egy-egy nagynak gondolt húzása. Gréczy Zsolttól megtudtuk azt is, hogy a DK egyértelműen és egyöntetűen kiáll Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége mellett, de a pártszóvivő nonverbális kommunikációjából arra lehetett következtetni, hogy csak egyelőre. Nem tudni ugyanakkor, hogy a Nagy Alkimista titkos üzenete jelent-e meg abban, hogy Kálmán Olgát egy olyan molinóval a háta mögött állították a sajtómunkások elé, amely még mindig őt követeli főpolgármesternek. Czeglédy négy strómanját már elítélte a Szegedi Törvényszék (PS-videó!)
Négy vádlott esetében hozott döntést szerdán a Szegedi Törvényszék az MSZP volt szombathelyi önkormányzati képviselője, illetve a DK EP-jelöltje, Czeglédy Csaba neve által fémjelzett, több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében. Az ügy húsz terheltjéből négyen vállalták, hogy együttműködnek az ügyészséggel; részletes beismerő vallomást tettek, beismerték szerepüket, így a bíróság esetükben figyelembe vehette az enyhítő körülményeket. A négy vádlottat másfél évtől három év három hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. Kettejük esetében kizárta a feltételes szabadulás esélyét is, mivel a vizsgálat adatai szerint bűnszervezetben követték el tetteiket. A bíróság vagyonelkobzást is elrendelt, amelynek összege az egyik érintett esetében meghaladja a tízmillió forintot. A hétfőn kezdődött, úgynevezett előkészítő ülésen a Szegedi Törvényszék kedden elkülönítette az ügyészséggel együttműködő négy terhelt ügyeit, hogy azokban döntést hozhasson, majd szerdán újra egyesítette azokat, hogy a többi tizenhat érintett esetében folytatni lehessen a büntetőeljárást. Utóbbi per szeptemberben kezdődik Szegeden. Az eljárást – a tárgyalóterem mellett kifüggesztett jegyzék szerint – még mindig Czeglédy Csaba és húsz társa nevére szignálták, holott a májusi EP-választás ürügyén Gyurcsány Ferenctől átmeneti mentőövet kapott. Czeglédy pillanatnyilag nem érintettje az eljárásnak, mivel mentelmi joga miatt megszüntették ellene a vizsgálatot, az erre beadott ügyészségi fellebbezést pedig még nem bírálták el. A csalássorozatban kisebb-nagyobb vezetőkként szereplő, szerdán elítélt vádlottak közül hárman tudomásul vették büntetésük mértékét, egyikük pedig három nap gondolkodási időt kért, hogy átgondolja, fellebbez-e a verdikt ellen. A büntetőügy többi terheltje – akikhez még nem tudni, hogy csatlakozik-e újra Czeglédy Csaba – valószínűleg komolyabb büntetési tételekkel szembesülhet, amennyiben bűnösségük beigazolódik, mivel némelyeknél az általuk elkövetett, a vádiratban szereplő cselekmények büntetési tétele öttől tizenöt évig terjed. Czeglédy várhatóan tanú is lesz az ügyben, így eddig nem vehetett részt az eddigi tárgyalásokon. Az előkészítő ülés hétfői kezdetén aktívan szervezkedett a bíróságon, a szerdai ítélethirdetésre azonban már nem jelent meg a törvényszéken. Mégis megkaphatja a nyomravezetői díjat a móri mészárlás megoldóembere
Ismét pereskedik a tizenhét évvel ezelőtt elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás nyomravezetői díjáért az ügyet alapjaiban befolyásoló Szebenyi István, akinek küzdelme – a körülményekből úgy tűnik – ezúttal nem hiábavaló. Erre utal, hogy a sokadszor beadott keresetét ezúttal nem utasították el már az érintettek meghallgatása előtt az illetékesek, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) július elejére tárgyalást tűzött ki az ügyben. Szebenyi annak a huszonötmillió forintnak a felére tart igényt, amelyet a vizsgálatot holtvágányra terelő, szándékosan hamisan tanúskodó Kiglics Attilának fizettek ki a hatóságok, amelyeknek képviselői ma is helyénvalónak tartják ezt. Az alperes a nyomravezetői díjat egykor kitűző Országos Rendőr-főkapitányság. Katasztrófahelyzetet okozott Heves megyében a vihar
Katasztrófahelyzet van a rendkívüli esőzések miatt Heves megye több térségében. Sirok, Szajla és Bükkszék környékén a legrosszabb a helyzet: az eső fellazította a hegyek talaját, és mázsás kövek zúdultak tömegével az utakra, Siroknál be is szakadt az úttest. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-t arról tájékoztatta, hogy több település víz alá került; a gondokat tetézi, hogy megsérültek a szennyvízvezetékek is, ezért fennáll a fertőzések veszélye is. Nem szabadulhat a bőnyi rendőrgyilkos (Frissítve!)
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta pénteken első fokon a Szombathelyi Törvényszék Győrkös Istvánt, aki a nyomozás adatai, illetve a vádirat szerint 2016. október 26-án egy engedély nélkül tartott gépkarabéllyal agyonlőtte a hozzá házkutatásra érkező rendőrök parancsnokát. A negyvenhat éves Pálvölgyi Péter a helyszínen életét veszítette. A bíróság nem osztotta az ügyészség csütörtökön közzétett álláspontját, így a hetvenkilenc esztendős vádlott huszonöt év elteltével feltételesen ugyan szabadságra bocsátható, arra azonban az életkora miatt valószínűleg már nem kerülhet sor. A rendőrök a történtek idején épp azért érkeztek Győrkös bőnyi házához, mert információjuk volt arról, hogy a szélsőséges hungarista nézeteiről is ismert férfi fegyvereket rejteget a lakásában. Győrkös Istvánt emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében találta bűnösnek a bíróság. Az ellenzéki hazugságpropaganda ellenére egyre gyorsuló ütemben fejlődik Dunaújváros (PS-videó!)
Rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján az Ongai család Hold utcai otthonában számolt be az ősztől induló Otthon Melege Program a főképp a közepes, illetve nagyobb városok társasházaiban élőket érintő kedvezményes lehetőségeiről Dunaújváros polgármestere. Cserna Gábor tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően már eddig is számos család korszerűsíthette energetikai szempontból lakásait Dunaújvárosban, illetve más településeken is. Az ősztől elérhető lehetőségek kiegészíthetik ezeket olyan korszerű berendezésekkel, mint az úgynevezett okosmérők, amelyekkel az energiafelhasználás mellett a költségeiket is optimalizálhatják a társasházakban élők. Stábunk beszélgetett az Ongai család tagjaival is, akik elmondták: véleményük szerint az, hogy a jobbikos Pintér Tamás ősztől az Országgyűlés helyett a dunaújvárosi polgármesterséget választaná, azt jelenti, hogy a Jobbikból már csak menekülni lehet, Pintér pedig láthatóan az egyéni túlélésére játszik a jelölésével. Az Ongai család szerint Pintér Tamásnak sem Dunaújvárosban, sem a választókörzet többi településén nincs már hitele, mivel választói nem érdeklik, az érintett települések vezetőivel pedig nincs semmilyen kapcsolata, mivel nem is keresi őket, közeledésüket pedig elhárítja. Meghatározta az idei csíksomlyói búcsú hangulatát az Úzvölgyén elkövetett román pogrom (PS-videó!)
A megszokott áhítat és béke jellemezte az idei csíksomlyói búcsú fő programját, a Nagysomlyó- és a Kissomlyó-hegy közötti nyeregben bemutatott szentmisét. A szomorú várakozásoknak megfelelően a magyarság egyik legfőbb keresztény ünnepét ugyanakkor meghatározta a csütörtöki román pogrom, amikor a Dél-Romániából szervezetten utaztatott, futballhuligánokból és a leitatott lumpen csőcselékből álló csoport erőszakkal elfoglalta az úzvölgyi katonatemetőt, meggyalázták a magyar sírokat, majd minden szabályt mellőzve felszentelték a saját, sebtében felállított emlékművüket. A csíksomlyói hármas oltárnál összegyűlt zarándokok lényegesen többen voltak, mint egy hete, amikor Ferenc pápa a Katolikus Anyaszentegyház történetében első főpásztorként látogatott el a Mária-kegyhelyre. Szombaton a hívek száma becslések szerint elérte a kétszázezret. A szentmise szónoka Pál József Csaba volt. A temesvári megyéspüspök a szentbeszédben többször megemlítette az Úzvölgyén történteket, és a könyörgésben is Isten áldását kérte azokra, akik jelenleg kisebbségként élnek ősi szülőföldjükön. A szertartás után Áder János kegyelet-, illetve törvénysértőnek, a nemzetközi szerződéseket megsértőnek nevezte azt, ami a katonatemetőben történt. A köztársasági elnök erkölcstelennek, civilizálatlannak minősítette a történteket, a jövő teendőiről pedig elmondta, hogy kizárólag szakemberek – történészek, levéltárosok – véleményének meghallgatása, alapos kutatómunka után derülhet csak ki az, hogy Úzvölgyén valóban nyugszanak-e román katonák. Egy soviniszta csoport barbár támadásának nevezte az úzvölgyi pogromot Harrach Péter, aki hozzátette: személy szerint különösen megrázták a történtek, mivel két nappal a támadás előtt koszorúzta meg a helyszínen a világháborúkban elesett magyar katonák emlékművét. A KDNP országgyűlési frakciójának vezetője reményét fejezte ki, hogy egy elszigetelt szélsőséges csoport akciója volt az attak, és abban nem vettek részt a román állam tisztségviselői, ahogy arra egyébként egyre több jel utal. A románok provokációja ellenére békésen készülnek Csíksomlyóban a pünkösdi szentmisére (PS-videó!)
Ferenc pápa szombati látogatásánál is több zarándokra számítanak szombatra Csíkszeredában. A PestiSrácok.hu stábja által megszólaltatott helyiek elmondták, hogy már napok óta egyetlen kiadó szálláshely sincs a városban, a visszatérő vendégek között pedig vannak, akik évekkel előre lefoglalják szobáikat. A Hargita megye székhelyén élők megbotránkoztatónak tartják a román csőcselék csütörtöki tombolását az úzvölgyi katonatemetőben, a legtöbben ugyanakkor nem számítanak arra, hogy a csíksomlyói búcsút, a szombati szentmisét újabb provokáció zavarná meg. Munkatársaink interjút készítettek a csíkszeredai magyar főkonzullal: Tóth László kisfilmünkben hívta fel a figyelmet arra, hogy mi a teendője azoknak a magyar állampolgároknak, akiknek segítségre van szükségük az ünnepségek idején. A konzulátus éjjel-nappali szolgálatot tart fenn, így bármikor a bajba jutott emberek rendelkezésére állnak. Értelmetlen román agresszió Úzvölgyén – Borboly Csaba szerint ha visszaállítják az eredeti megyehatárokat, akkor lebontják az erőszakkal felállított román emlékművet (PS-videó!)
Nem nyugodtak meg a román hatóságok az úzvölgyi katonatemetőt feldúló csütörtöki, a hathatós segítségükkel elkövetett támadás után - erre utal, hogy a PestiSrácok.hu helyszíni tudósítóinak információi szerint pénteken délután is rohamrendőrök védték a kegyhelyet, holott onnan már lényegesen korábban távozott a pogromban részt vevő tömeg. Egyelőre nem tudni, hogy a karhatalom meddig akarja fenntartani a készültséget a temetőnél. Csíkszeredában riportereink beszéltek olyanokkal is, akik szerint elképzelhető, hogy a szombati búcsú után, a vasárnap induló, az ezeréves határhoz tartó zarándoklat érintené Úzvölgyét is. Ez lényegesen nagyobb magyar tömeget jelentene, mint az a néhány száz futballhuligán, illetve a velük tartó lumpenek, akik csütörtökön betörtek a temetőbe. Pénteken rövid interjút adott lapunknak Borboly Csaba, aki elmondta, hogy a fotók, videók elemzése alapján egyértelmű: a csendőrség cserbenhagyta a csendben tiltakozó magyarokat, és a román garázdákat segítette. A Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Hargita és Bákó megye határának eredeti állapotba visszaállítása – a bürokratikus átrendezés adott alapot a román provokációnak – még mindig megoldhatná a helyzetet, és ismét rend lehetne a temetőben. Borboly Csaba szerint ha ez sikerülne, akkor a Hargita megyei illetékesek lebontatnák a csütörtökön erőszakkal felszentelt román emlékművet. A politikus szerint a román provokátorok célja az volt, hogy megleckéztessék a székelyeket, de úgy értékelte: ez nem sikerült nekik, a magyarok tovább küzdenek jogaikért, életükért az ősi földön. Ketten jösztök, s hárman mentek – Vándorbölcső-mozgalom a csángók földjén a gyarapodó magyarságért (PS-videó!)
Kápolnát, ökumenikus imahelyet épített birtoka végében Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató. A szakrális hely egyre több zarándokot vonz a csángók földjén, az Úz völgyében található csinódi tanyára, ahol már több, mint hétezren jártak, hogy megtalálják lelki egyensúlyukat. A férfi nyolc esztendeje költözött feleségével Sepsiszentgyörgyről a kicsiny havasi faluba, majd egy súlyos baleset folytán – villám vágott belé munka közben – teljesen elveszítette emlékezőképességét. A hosszas rehabilitáció hazatérve, a tanyáján gyorsult fel igazán; sokáig a párját és a gyermekeit sem ismerte fel, idegenek voltak számára. Egy hajnalon álmában jelenést látott, ahogy Erika asszony is: ugyanabban az időben mindkettejüknek egy fényességes nőalak jelent meg, és azonnal tudták, hogy saját erejükből kápolnát kell építeniük. A feladat óriásinak tűnt, de hamar híre ment, és folyamatosan érkeztek azok az emberek, akik közül mindegyik tudott segíteni valamivel. Soltész Miklós: Ha mi, magyarok komolyan vesszük magunkat, akkor a körülöttünk élők is komolyan vesznek minket (PS-videó!)
Egy nemzeti, keresztény kormánynak kötelessége, hogy támogassa a határon túl élő magyar közösségeket – mondta a PestiSrácok.hu stábjának nyilatkozva a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki vasárnap a székelyföldi Lövétén vett részt a helyi népiskola, illetve az új napköziotthon átadó ünnepségén. Soltész Miklós a vele készült interjúban emlékeztetett, hogy 2010 előtt Magyarországnak egy olyan kormánya volt, amelynek tagjai megtagadták nemzettestvéreinket, sőt, manapság is az a céljuk, hogy megnyirbálják a külhoni magyarság már megszerzett jogait. A lövétei beruházást a magyar kormány is támogatta, az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyi közösség összetartása nélkül a pénz önmagában kevés lett volna; kellett hozzá az az áldozatos munka is, amelynek révén a két épület elkészülhetett. Soltész Miklós szerint az anyaországi ellenzéknek a moszkovita gondolkodásmódja, a "merjünk kicsik lenni"-indíttatásból fakadó kishitűsége miatt reménye sincs arra, hogy kialakítsa saját család-, illetve nemzetiségi politikáját, sajátságos kényszermegoldásként pedig csak Bangóné patkányozása és hasonló botrányos szereplések jutnak nekik. Soltész Miklós azt kívánta a politikai paletta másik oldalán küzdőknek, hogy átélhessenek olyan pillanatokat, mint amilyeneket a magyar kormány képviselői a zsúfolásig megtelt lövétei, illetve korábban a csíkzsögödi templomban. Az államtitkár szerint a körülöttünk élő népek csak akkor veszik komolyan a magyarokat, ha mi is komolyan vesszük magunkat.