Pesti Srácok

Karácsony ellen fordultak a szellempatkányai – Megszüntette a nyomozást a rendőrség

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 október 8.
Megszüntette a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Karácsony Gergely, a fővárosi patkányirtás közbeszerzésének kapcsán tett be/feljelentésének ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ezzel újabb, aduásznak, sőt, A.D.U.Á.S.Z.N.A.K. tekintett történet mehet a levesbe így, az önkormányzati kampány finisében, jó hír lehet azonban, hogy a főpolgármesterségre pályázó zuglói polgi mobilerdeje talán még nem hervadt el, már amennyiben szakszerűen locsolta és ápolta Budapest Új Tüdejét.

Derűs hangulatban állt a bíróság elé a soroksári futónő feltételezett gyilkosa

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 október 7.
Eredménytelen lett a soroksári futónő hat évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőeljárásban a hétfőre kitűzött előkészítő ülés, amelyen a gyilkossággal és az áldozat megerőszakolásával, illetve kifosztásával vádolt R. Szilveszter nem nyilatkozott a bíróságon, és bűnösségét sem ismerte el. A férfi öt évig tartó, számos verziót felállító nyomozás után, a genetikai mintája miatt került képbe, és egy másik bűncselekmény miatt rá kiszabott büntetését töltötte, amikor meggyanúsították Gyurik Krisztina megölésével. A nyomozók a sopronkőhidai börtönben R. Szilveszter letétben hagyott tárgyai között találták meg az áldozat mobiltelefonját. Az ügyben az előkészítő ülés után büntetőper kezdődik a Fővárosi Törvényszéken, a bizonyítási szakasz első tárgyalását januárra tűzte ki a bíróság. R. Szilveszter hétfőn derűs hangulatban érkezett a Fővárosi Törvényszékre, és mosolyogva távozott onnan.

Orbán Viktor: Nem vagyunk többé hajlandóak európai pénzből finanszírozni a velünk ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját (Galériával!)

Csibra Tibor Forró drót 2019 szeptember 29.
Semmilyen körülmények között nem támogatja a magyar kormány azokat a balliberális köröket, amelyek eddig is azt bizonyították, hogy minden tekintetben Magyarország érdekei ellen cselekszenek, és aktívan próbálják meg idegen zsoldban befolyásolni a hazai belpolitikai folyamatokat – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz kongresszusán, amelyen ismét a párt elnökévé választották. A miniszterelnök beszédében felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy Gyurcsányból kettő lett: egy itthon, egy pedig Brüsszelben támadja folyamatosan országunkat, amit a közelgő önkormányzati választások kampányfinisében semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hazánkban lehetővé vált a második, immár nemzeti rendszerváltás is, amely miatt még sok támadás fogja érni Magyarországot az Európai Unióban, de a magyar kormány elkötelezetten, ugyanakkor tisztelettel veri vissza ezeket. A kormányfő Európa jövőjéről azt mondta, hogy a kelet-európai országokra egy rendkívül sikeres évtized köszönt be, amely meghatározó és megkerülhetetlen tényezővé teszi ezeket az együttműködő államokat. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a kormány előtt álló fontos feladatok közül kettő kiemelten szerepel a kabinet programjában: az egyik a szegénység teljes felszámolása, a másik a cigányság teljes integrációja. A miniszterelnök óva intett az elkényelmesedéstől: mint mondta, mindenkinek el kell mennie szavazni október 13-án, mert ezzel is megakadályozhatjuk az olyan törekvéseket, hogy a bevándorláspárti erők migránsokat telepítsenek magyar településekre.

Egész Magyarországon jellemző lehet az újpesti ellenzéki összefogástól áradó szennyáradat

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 27.
Cáfolatnak szánt magyarázkodás, perekkel fenyegetőzés helyett sumákolással „válaszolt” eddig az újpesti ellenzék a PestiSrácok.hu azon írásaira, amelyekben felfedtük a mocskos alternatív kampánymódszereik egy részét. Amikor kiderült, hogy a kerület DK-s országgyűlési képviselője, Varju László zsarolással, fenyegetéssel került helyzetbe tavaly, akkor Varjut egy kicsit hátrébb léptették, de kínosan hallgattak a történtekről. Amikor kiderült, hogy a helyi ellenzék jobbikos képviselőjelöltje egy közismert, immár többször elmarasztalt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló garázda, akkor senki nem jelezte az ellenzékből, hogy ezt már azért nem kéne. Annyira nem, hogy Déri Tibor polgármester-jelölt maga mondta el portálunknak: tudnak Szabó Balázs viselt dolgairól, de többet nem volt hajlandó mondani; ezek szerint mégsem látnak kivetnivalót azokban. Csend van az arabok titkos kormányzati betelepítésének hazugsága, és az azon gründolt hisztériakampányban előkerült banánhéj miatt indított nyomozás ügyében is az ellenzéki oldalon. Bár Déri Tibor portálunknak korábban magabiztosan nyilatkozott az esélyeiről, a jelek szerint az immár független, legfeljebb néhány százalékot összegyűjtő idős politikustól, Horváth Imrétől is tart; erre utal, hogy koalíciós partnereivel egyszerűen ellopták Horváth Facebook-profilját, hogy azon valótlanságokat terjesszenek. Az újpesti ellenzéki összefogás kampánymódszerei bizonyára nem egyediek, hiszen a DK az ország szinte összes választókörzetében hasonló módon van jelen a koordinációban, és sok helyütt a módszerek sem különböznek: a hazudozás, az alaptalan hangulatkeltés, a rémhírek folyamatos terjesztése minden hasonló helyen megfigyelhető. Megjelentek már, és terjednek a vidéki kormánypárti polgármesterek családneveinek kezdőbetűiből innovált mocskolódások az O1G mintájára, ami, mint tudjuk, egyes körökben összetartó erőt jelent. Kérdés, hogy mi jelenti majd a mostani ellenzék számára az összetartó erőt október 13-a után.

Csak a szokásos ellenzéki rémhírgyártás – Nem Bús Balázs akar biomassza-erőművet Kaszásdűlőre (Frissítve!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 25.
Az önkormányzat szigorú feltételei teljesítése nélkül nem épülhet semmilyen erőmű Óbudán; Bús Balázs polgármester az önkormányzat által kiszabott feltételek teljesítése hiányában nem támogatja a tervezett biomassza-erőmű megépítését. A valóság az, hogy a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, az MSZP-s Kiss László párttársa, Péterffy Attila – aki a FŐTÁV Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartó igazgatója, és jelenleg a pécsi baloldal reménysége – szorgalmazta a beruházást – közölte szerdán Óbuda-Békásmegyer önkormányzata. Ezzel most olyan pikáns helyzet állt elő, hogy Kiss a szövetségese által megálmodott beruházást kifogásolja, az ellentmondást pedig úgy akarta kivenni a képletből, hogy Bús Balázst vádolta meg a tervvel. Péterffy sokak szemében épp azért népszerűtlen Pécsett, mert a helyi erőmű volt vezetőjeként része volt abban, hogy a fél Mecseket letarolták biomasszának. Frissítés! Péterffy Attila cikkünk megjelenése után nyilatkozott portálunknak, és elmondta, hogy azért nem kíván az óbudai biomassza-erőmű ügyében nyilatkozni, mert a pécsi kampánya idejére felfüggesztette munkaviszonyát a FŐTÁV-nál. A korteskedő politikust megkérdeztük arról is, hogy a választások után visszatérhet-e a Kaszásdűlőre tervezett beruházás feladataihoz, mire ő azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, mert az ellenzék mérései szerint ő lesz a következő pécsi polgármester.

Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 25.
Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt. Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármester-jelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért, hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve!

Most kiderülhet, hogy van-e értelme az ENSZ klímacsúcsainak

Csibra Tibor Világugar 2019 szeptember 24.
Hétfőn megkezdődött New Yorkban az ENSZ klíma-csúcstalálkozója. A szakértők szerint az emberi eredetű globális felmelegedés több évtizedes időtávon ugyan, de megállítható, ehhez azonban regionális szintű klímavédelmi intézkedésekre van szükség. Az eseményen hatvanhat ország állam, illetve kormányfői vesznek részt, közöttük Áder János is, aki beszédet is mondott. A magyar államfő kifejtette, hogy az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás jelentette feladatokban. A találkozó hasznosságának valószínűleg nem tesz jót, hogy António Guterres döntése értelmében csak a konkrét tervekkel rendelkező országok vezetői szólalhatnak fel, az ENSZ főtitkára így kipöckölt a sorból olyan államokat, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, vagy az olajkitermelésből élő Szaúd-Arábia. Bár a klímaváltozás manapság a leggyakrabban kommunikált témák közé tartozik – nem kis mértékben a köré gründolt globális hisztéria-hadjáratnak köszönhetően –, kérdés marad, hogy New Yorkból konkrétumokkal távoznak a résztvevők, vagy újabb, később be nem tartott vállalások hangzanak csak el.

Pikó Andrásék villanyáramot loptak, majd hazudtak erről

Csibra Tibor Forró drót 2019 szeptember 23.
Engedély nélkül, jogtalanul vételezték a villanyáramot azon a rendezvényen, amelyen Pikó András is részt vett a hétvégén; az illetékesek épp a szabálytalanság miatt döntöttek úgy, hogy megszüntetik a szolgáltatást – közölte hétfőn a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Az engedély nélküli, jogtalan vételezés jelentése a köznyelvben az, hogy lopták az áramot (illegális volt az áramirány), a hivatalos személyeknek – kerületőröknek – azonban nyilván tartaniuk kell magukat a hivatalos nyelvezethez. A gazdálkodási központ közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezután is biztosítják az áramvételezést előzetes egyeztetés után minden rendezvényszervező számára, a szabályokat azonban a biztonsági szempontok miatt is mindenkinek be kell tartani. Ugyancsak kiemelték, hogy a sajtóban megjelent állításokkal szemben az áramvételezést sem kerületőr, sem közterület-felügyelő nem engedélyezte és nem segítette. Tehát akkor összegezzük: nem az Orbán küldte oda álruhás pribékjeit, hogy a hosszabbító kihúzásával fojtsák a szót az önmaga megélhetéséért ellenzékért és a világbékéért küzdő Pikóba, hanem a kerületőrök észrevették, hogy Pikóék lopják a villanyt, és ezért kötelezettségeiknek eleget téve kihúzták a dugót.

Dózsa György úti halálos baleset – Súlyosíthatja M. Richárd helyzetét, hogy videózott a karambol idején (Videóval)

Csibra Tibor Az alvilág titkai 2019 szeptember 19.
Videót készített magáról a tragédia előtti pillanatokban M. Richárd, annak a két sofőrnek az egyike, akik a vád szerint a 2017 májusában a Dózsa György és a Kassák Lajos utca sarkán bekövetkezett, két halálos áldozatot követelő baleset felelősei. A felvételt a történtek miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán mutatták be a Fővárosi Törvényszéken; a néhány másodperces filmen M. Richárd oldalról, alulról látható, és a balesetet, illetve az azt követő pillanatokat is megörökítette. A videón látható, hogy M. Richárd jobb karját nem használja a vezetéskor, az viszont nem világos, hogy tartotta a telefont, vagy az rögzítve volt valahol az autóban. A vádlott azzal védekezett szerdán, hogy a készülék a pohártartóban volt, és azt is elmondta, hogy azért videózott, mert az autót, amelyet vezetett, a barátnőjének vásárolta, és őt akarta meglepni a kisfilmmel. A védelem a tárgyaláson azt indítványozta a bíróságnak, hogy személyiségi jogok miatt a filmet zárt körben, a nyilvánosság kizárásával vetítsék le, a törvényszék ezt azonban elutasította. Helyt adott ugyanakkor a bíróság annak a kérésnek, hogy a videó végét, amelyen az áldozatok szenvedései is hallhatók, ne mutassák be a hallgatóság előtt.

Nyugodjon le mindenki: az ellenzék csak idehaza játszik klímahősöset, az unióban magasról tesz a témára

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 18.
A magyar parlamenti ellenzék maga bizonyította be, hogy nem a klímaváltozás, hanem a közelgő önkormányzati választások miatt kezdeményeztek rendkívüli ülésnapot az Országgyűlésben; erre utal, hogy az éghajlat vitatott változása csak ürügy volt a kampányszlogenek bemutatásához. Szerintük a kormánypártok érzéketlenek a téma iránt; a valóságban a kormánypártok képviselői részt vettek az Európai Parlament ugyancsak szerdán, a kérdéskörben megrendezett vitanapján, az ellenzékiek ezt valamiért azonban nem tették meg. Megnyugtató, hogy Budapesten feltárult A Nagy Titok: a Közelgő Nagy Világégést meg lehet állítani, ehhez mindössze ellenzéki polgármestereket kell megválasztani az ellenzék szerint.

Hiába vallott Portikék mellett Roháč, nincs áttörés a Prisztás-gyilkosság perújításában

Csibra Tibor Az alvilág titkai 2019 szeptember 16.
Jozef Roháčon kívül mindenki ártatlannak tartja magát a Prisztás-gyilkosság perújításában; hétfőn a vádlottak tettek észrevételeket a Fővárosi Törvényszéken. Kissé barátibb külsőt öltött a merénylet felbujtójának tartott Portik Tamás, aki levágatta vállig érő haját, és a szakálla is ápoltabb lett. Portik jelezte, hogy a távmeghallgatás helyett a későbbiekben személyesen venne részt a tárgyalásokon, de a bíróság ezt nem engedélyezte neki.

Közismert, már elítélt garázdával kötött szövetséget az ellenzéki koalíció Újpesten

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 13.
Csoportosan elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak – ilyen bűncselekményekért marasztalták már el Szabó Balázst, a Jobbik újpesti szervezetének alelnökét. A helyi ellenzéki koalíció önkormányzati képviselőjelöltje ellen jelenleg is több, az előbbiekhez hasonló büntetőeljárás van folyamatban. Az egyik ilyen az az eset, amikor társaival Szabó a Fidelitas aktivistáit verte meg a tavalyi országgyűlési választások előtt néhány nappal a XI. kerületben, ahol a történtek miatt intézkedő rendőrökkel is erőszakoskodott, előtte pedig külföldieket támadtak meg falkában a fővárosban. Szabó Balázs az újpesti polgármester-jelölt, a momentumos Déri Tibor hű szövetségese. A PestiSrácok.hu igyekezett megtudni Déritől, hogy mi a véleménye Szabó viselt dolgairól, de a IV. kerület élére aspiráló jelölt ezt nem árulta el, és nem azért nem árulta el, mert nem tudott Szabó botrányos ügyeiről, hanem mert csak.

Hárommillió forintért vitázna Puzsér a Hír TV-ben Berki Krisztiánnal

Csibra Tibor Forró drót 2019 szeptember 11.
Hárommillió forintot kért Puzsér Róbert azért, hogy részt vegyen a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a Berki Krisztiánnal megrendezendő főpolgármester-jelölti vitán. Puzsér vitatja, hogy Berki törvényes úton gyűjtötte össze az indulásához szükséges ötezer ajánlást, az említett összeget pedig piaci árnak tartja, mivel szerinte leendő vitapartnere egy Hajdú Péterhez köthető valóságshow szereplőjeként indul az önkormányzati választáson.

Niedermüller márciusban: "Nem indulok az önkormányzati választásokon, mert nincs ilyen típusú tapasztalatom, nem csinálok magamból bohócot!" (Videóval)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 11.
Európai parlamenti képviselőként a gyermekeivel játszadozó boldog nyuggernek készült még márciusban Niedermüller Péter, aki azt nyilatkozta akkoriban, hogy nem kíván szerepet vállalni az önkormányzati választásokon, mivel szerinte egy-egy polgármesternek olyan speciális tudással, tapasztalatokkal kell rendelkeznie, amelyeknek ő híján van. A DK társelnöke tavasszal még úgy vélekedett, hogy a helyhatósági választások nagyon komoly kérdéseket vetnek fel, amelyeket – ahogy mondta – nem szabad elbohóckodni. Erről a Heti TV-nek beszélt fél esztendeje; a legszebb gondolatai a cikkünkben közzétett videóban a harmadik perc után élvezhetők.

Újabb ballib csalás: a DK-s Varju megzsarolta, az újpesti ellenzék pedig einstandolta Horváth Imrét

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 9.
Horváth Imre beleegyezése nélkül tesz közzé a nevében politikai tartalmú üzeneteket a Facebookon az újpesti ellenzék – írta hétfői bejegyzésében az MSZP volt politikusa, aki a történtek miatt csalónak nevezte az ellenzéki koalíció polgármester-jelöltjét, Déri Tibort. A sztoriban valószínűleg az MSZP is nyakig benne van, a veterán politikusnak ugyanis a párt nyitott egykor egy Facebook-profilt, amelyhez neki soha nem volt hozzáférése; a jelek szerint ezt használják ki most a kampányban az újpesti összefogók. Horváth Imrének a Facebook azt válaszolta: azért nem távolítják az általa kifogásolt tartalmakat, mert nincs, és nem is volt adminjogosultsága. A politikus feljelentést tett az ügyben.

Bárhol képes lokálpatriótává válni az ellenzék újpesti polgármester-jelöltje, a momentumos Déri Tibor

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 9.
Nem az építkezésekre, hanem sokkal inkább az építkezésekre helyezné a hangsúlyt, miközben egy nagy erdőt varázsolna Újpestből a IV. kerületi ellenzéki összefogás közös polgármester-jelöltje, Déri Tibor. A Momentum politikusa a tavalyi országgyűlési választásokon még Heves megye 3. számú választókörzetében igyekezett elzavarni a kormányt, a végeredmény viszont egész más lett, mint amire az akkori összefogók számítottak. Ha Kedves Olvasónk a kezdő mondatunkban ellentmondást vél felfedezni, az nem a véletlen műve, és bizony azt jelenti, hogy Ön nem momentumos, így nem értheti azt a pallérozott logikát, amelynek mentén bármit, és annak az ellenkezőjét is ki lehet fejteni egy mondaton belül. A Bölcsek kövét mi sem őrizzük, nem ismerhettük meg a Momentum több, mint háromszáz oldalas – a valóságban nyilvánossá nem tett –, állítólag nagyon-nagyon-nagyon-nagyon okos emberek által összeállított tanulmányát, amely – funkciója szerint – a Világ Összes Gondjára Azonnali Megoldást kínál. Akik már tudatosan élték meg a rendszerváltoztatást, azok még emlékezhetnek a rossz emlékeket idéző SZDSZ egyik alapvetésére, amely úgy szólt, hogy az SZDSZ-esek azért tudnak mindent jobban, mert ők egyszerűen okosabbak. Lehangoló hír, hogy az SZDSZ nem pusztán egy rossz emlék, itt van ugyanis helyettük a Momentum.

És akkor Puzsér Róbert átvedlett Jakab Péterré

Csibra Tibor Forró drót 2019 szeptember 6.
Igyekezett minimalizálni a még rá szavazni szándékozók számát Puzsér Róbert az M1 tévécsatorna péntek reggeli műsorában, amely a budapesti főpolgármester-jelölteket, illetve azok programját mutatja be élőben. Puzsér jakabpéteresre vette a figurát, és kitartóan sértegette a csatorna dolgozóit, illetve Fábián Barna műsorvezetőt, programjából azonban szinte semmit nem árult el.

Vádlottként ismerte be Márki-Zay, hogy megrágalmazta Lázár Jánost (Videóval!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 5.
Elismerte csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon Márki-Zay Péter, hogy rágalmazó kifejezésekkel illette korábban Lázár Jánost, aki ezért feljelentést tett. A békítő tárgyaláson a hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem sértett törvényt, amikor megpróbálta egy korrupciós üggyel összefüggésbe hozni a volt kancelláriaminisztert, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjét. Ismert, Márki-Zay Péter ellen tucatnyi büntető- és polgári per van folyamatban, miután valótlanságokat állított, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket. Három esetben már jogerős ítélet is született hazudozásai miatt, a bíróság által rá kirótt büntetések már a kétmillió forintot is meghaladják, de a polihisztor erre is talált megoldást: nem fizet.