Pesti Srácok

Tombol a diktatúra – Felmentette Gyurcsány miniszterét a Fővárosi Ítélőtábla a postaszékház elkótyavetyélése ügyében

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 21.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több, mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az elsőrendű terhelt – Gyurcsány Ferenc egykori közlekedési minisztere, Szabó Pál – esetében az ügyészség tíz éves szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, mivel a vádhatóság véleménye szerint Szabó a Magyar Posta korábbi vezérigazgatójaként csaknem tízmilliárd forintos kárt okozott a Postapalotaként is ismert épület eladásával és egy másik irodaház bérlésével. Bár az ellenzék szerint Magyarországon tombol a diktatúra, a bíróságok a kormánypártok zsebében vannak, a döntéshozók mégis sorra mentik fel a Gyurcsány-korszak olyan, súlyos bűncselekményekkel megvádolt emblematikus szereplőit, mint az egykori honvédelmi minisztert, Juhász Ferencet, a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt, vagy a viszkisdobozos ügyként elhíresült perben szerepelt államtitkárt, Fapál Lászlót.

Kiszorítanák a Jobbikot és annak szövetségeseit a budapesti önkormányzati választásról a Liberálisok

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 21.
Kizárják az együttműködést a Jobbikkal a Liberálisok az őszi önkormányzati választáson Budapesten Sneiderék vállalhatatlan antiszemita megnyilvánulásai miatt, keblükre ölelnék viszont Karácsony Gergelyt, aki nemrég még mosdatta Gyöngyösi Márton öblös zsidózását. Ennek okáról Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: ő elhiszi, hogy Karácsony csak zavarban volt valamiért, de az is lehet, hogy a nézők értették félre a mondatait. Amennyiben Sermer helyzetbe kerül a Tarlós elleni küzdelem finisére, akkor megtudhatjuk, hogy milyen az értékalapú, tartalommal bíró valamilyen váltóalternatíva, amely mindenféle konkrétumot nélkülöz. Kizárt a Liberálisok együttműködése ugyanakkor Puzsér Róberttel és az LMP-vel a jobbikos hátszelük miatt, a Jobbikkal pettingelő DK viszont jöhet, ha átállnak Sermerékhez és jobbiktalanítják magukat.

A Jobbik és az antiszemitizmus – Pintér Tamás sem hozza nyilvánosságra a valódi világnézetét

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 20.
Nem válaszol a Jobbik tagjait érintő sorozatos botrányokról, vállalhatatlan fajgyűlölő megnyilvánulásokról a párt dunaújvárosi képviselője, pedig Pintér Tamás szerdán maga hirdetett meg sajtótájékoztatót az Országgyűlésben. A honatyát a PestiSrácok.hu megpróbálta szembesíteni Gyöngyösi Márton sajátos holokausztértelmezése mellett a saját, korábbi hasonló kijelentéseivel, de Pintér inkább otthagyta saját sajtóeseményét.

Sajátosan orvosolja vállalhatatlan zsidózását a Jobbik – Gyöngyösi Márton elhatárolódott önmagától (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 19.
Elhatárolódik régi önmagától és kijelentéseitől Gyöngyösi Márton – mondta a Jobbik frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu riporterének, aki azt tudakolta a politikustól, hogy vállalja-e még azokat a korábbi nyilvános kijelentéseit, amelyek egyikében arról beszélt hallgatóságának, hogy a holokauszt az egy indulatokat kiváltó állatfaj. Gyöngyösi nem kívánt kameránk elé állni, az ülésterem melletti rövid beszélgetésünkkor azonban a hasonló esetek mintájára úgy igyekezett tompítani a súlyos antiszemita mondatai súlyát, hogy hát azok már régen hangzottak el. Megfigyelhető, hogy a Jobbik korábbi, vállalhatatlan megnyilvánulásainak magyarázata valamilyen rendhagyó kommunikációs stratégia szerint az, hogy azok már régi ügyek, nem kell velük foglalkozni, a másik mestertrükk pedig az, hogy hangosan leantiszemitázzák a kormánypártokat. A stábunknak nyilatkozó Volner Jánost arról is kérdeztük, hogy Gyöngyösi világnézete régebben nem volt-e kellemetlen a Jobbikban; a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint az volt, és kijelentette: minden, a baloldalhoz dörgölőző megnyilvánulás hamis a Jobbik részéről, Gyöngyösit pedig - több más, jobbikos politikussal együtt - továbbra is antiszemitának tartja, és úgy gondolja: nem régen hazudtak erről, hanem most. Keresztes László Lóránt, a Jobbikkal szövetkező LMP frakcióvezetője egészen másként látja a helyzetet. Szerinte Gyöngyösi a botrányos mondatai ellenére is egy európai formátumú, jelentős politikus, a Jobbikban pedig van remény, mert eddig is nagyon sokat tettek már azért, hogy elfogadható jobbközép néppárt legyenek. A frakcióvezető az eddig is sorra lelepleződő háttéralkuk ellenére sem nevezte szorosnak pártja és Sneiderék együttműködését, de azt hozzátette, hogy közösen dolgoznak azon, hogy Puzsér Róbert az ősszel Budapest főpolgármestere lehessen.

A lakásmaffia bírósági végrehajtói is forgatják még Portikék olajos pénzeit

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 18.
A jogerős bírósági ítéletet sem veszi figyelembe az a végrehajtó, aki egy uzsorakölcsönből keletkezett ingatlanárverés eljárásában azt az eredeti összeget akarja behajtani, amelynek jelentős részét már törlesztette az adós. A húsz éve felvett kétmillió forint mára csaknem negyvenmillióra rúg; a PestiSrácok.hu által korábban már körüljárt történetből érzékelhető, hogy az egykori olajos alvilág – esetünkben Portik Tamás és körei – miként mentette át vagyonát más üzletekbe, például illegális pénzkölcsönzésbe, hogy aztán szakmányban tegyék ki otthonaikból a becsapott embereket. Az említett összeg hússzorosára emelkedésében az is közrejátszhatott, hogy a bíróságok gyakorlatában manapság olyan kamatszámítás a mérvadó, amelyet még a Gyurcsány-kormány időszakának legvadabb inflációs mélyrepülése sem indokolhatna. A magyarországi bírósági végrehajtóknak világszinten is egyedülálló hatalmuk van, jogköreik túllépését pedig néhány kivételtől eltekintve szinte soha nem szankcionálják a hatóságok. Az ingatlanpiac szakértői szerint a lakásmaffia módszerei a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest finomabbak lettek ugyan, de az illegális biznisz nem szűnt meg, csak a szereplői lettek rafináltabbak.

Budapesten került kiadatási őrizetbe az RMDSZ korrupció miatt elítélt volt politikusa

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 16.
Harminc napra ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság Olosz Gergellyel szemben; a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátora Budapest és Pest megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét nem változtathatja meg, ezen kívül köteles nyomkövető eszközt viselni – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t szombaton a döntést meghozó Fővárosi Törvényszék.

Jogerős: legkorábban harminc év után szabadulhat a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 12.
Életfogytiglani fegyházra ítélte a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében. A huszonhat esztendős Papp László Gergely az elsőfokú ítéletben meghatározott huszonöt év helyett legkorábban harminc év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Szekszárdi gyermekgyilkosság – A tettes letartóztatására tett indítványt az ügyészség (Frissítve: elrendelte a bíróság a kényszerintézkedést!)

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 11.
A pénteken Szekszárdon holtan talált hatéves kislány feltételezett gyilkosának letartóztatására tett indítványt hétfőn a Szekszárdi Járásbíróságon a Tolna Megyei Főügyészség. A tizenkilenc esztendős vélt elkövetőt szombaton vették őrizetbe, majd később részleges beismerő vallomást tett – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Magyar Pál főügyész.

Prisztás-gyilkosság: Portik egyelőre csak Roháčban és az orosz szálban bízhat

Csibra Tibor Az alvilág titkai 2019 március 11.
Júniusban hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék Jozef Roháčot abban a perújítási eljárásban, amelyben a más leszámolások miatt már életfogytiglannal sújtott szlovák bérgyilkos magára vállalta, hogy ő lőtte agyon 1996-ban Prisztás Józsefet. Az ügyben még mindig felbujtónak tartott Portik Tamás a felmentésében bízik; kérdés, hogy ehhez elég lesz-e a Roháč által homályos utalások szintjén említett orosz szál. A hétfőn megkezdett büntetőperben egyelőre nem hangzott el, hogy a bíróság vizsgálná azt, hogy a számos bizonyíték ellenére miért lett végül teljes kudarc a merénylet miatt indított nyomozás. A bíróság az eljárás kezdetén jelezte: nem fogják megismételni a korábbi büntetőpert; a tanúk közül is csak azokat hallgatják meg újra, akiknek nyilatkozatai érintik Jozef Roháč vallomását.

Másodfokú büntetőperére sem kíváncsi a Teréz körúti robbantó

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 5.
Megkezdődött kedden a 2016 szeptemberében a budapesti Teréz körúton elkövetett robbantással vádolt P. László Gergely másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán. A két rendőr életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozó fiatalembert a Fővárosi Törvényszék szeptemberben életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta. A döntés értelmében a vádlott – akit a bíróság emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélésben és terrorcselekmény kísérletének bűntettében talált bűnösnek – legkorábban huszonöt év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség ezt enyhének ítélte meg, és fellebbezésében legkevesebb negyven évet indítványozott a szabadulás legkorábbi időpontjára. A láthatóan zavartan viselkedő P. László Gergely az elsőfokú tárgyalások többségén nem jelent meg, és büntetését is a távollétében hirdették ki. A vádlott a korábbi vallomásait már a per elején visszavonta, korábban azonban beismerte, hogy a felrobbantott járőrök fegyvereit akarta megszerezni, hogy biztonságban tudja magát titokzatos üldözőivel szemben. A fiatalembert viselkedése ellenére az esetében több alkalommal is elvégzett szakértői vizsgálat épelméjűnek nyilvánította. Védője, Szikinger István keddi perbeszédében a móri nyomozás fiaskójához hasonlította a körúti robbantás vizsgálatát.

Prágában fogták el a rettegett bérgyilkost, Dér Csabát

Csibra Tibor Forró drót 2019 március 2.
Prágában fogták el pénteken este Dér Csabát, akit egy Belgrádban, egy Budapesten és egy Amszterdamban elkövetett gyilkosság miatt európai elfogatóparanccsal kerestek a hatóságok, a PestiSrácok.hu értesülését az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette. A rendőrség Top 50-es körözési listájáról már le is vették Dért, egyelőre nem tudni, hogy Csehország hazánknak, Szerbiának, vagy Hollandiának adja majd ki a szerb maffia bérgyilkosát.

Fideszes polgármesterhez ment városvezetési tanácsokért Márki-Zay Péter

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 2.
A pokol kénköves bugyraiba taszítaná le a Fideszt Hódmezővásárhely nem tudni mitől, kiktől független polgármestere, aki azért néhány jó tanácsért nem rest szomszédolni a fideszes kollégájánál, ha olyan kérdésekkel találkozik, amelyekre maga nem találja a válaszokat. Pénteki Facebook-bejegyzése szerint Márki-Zay Péter Mórahalomra látogatott, hogy megtudja, ott mitől termelhet komoly bevételt a helyi fürdő, olyan profitot, amelynek hétszeresét Vásárhely veszteségként könyvelheti el, mitől nyereségesek a kisváros önkormányzati cégei, és mitől emelkedik évről évre a bérlakások száma a Nógrádi Zoltán vezette településen.

Ismét az ukrán határon ügyeskedő, korrupt pénzügyőrökre csaptak le a hatóságok

Csibra Tibor Forró drót 2019 február 27.
Tizenhat, a gyanú szerint sorozatos vesztegetésekben részt vett pénzügyőrt vettek őrizetbe a hatóságok kedden az ukrán határnál, a beregsurányi átkelőnél. A terheltek – közöttük öt tiszt – a Magyarországról Ukrajnába kilépő, az általános forgalmi adót visszaigénylő emberektől rendszeresen fogadtak el készpénzt a kedvezőbb elbírálás érdekében. Az ügyben legsúlyosabb bűncselekményeket elkövetőket akár huszonnégy év szabadságvesztéssel is sújthatja a bíróság.

Volner János: A Jobbikban már csak az aknák vannak (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 február 25.
A Jobbikról rendszeresen előkerülő botrányos felvételek – zsidózás, cigányozás, listázások, farhát-kommandó – ellenére is be fogja védeni a pártot a baloldal, mert ez az összefogás lényege – mondta a PestiSrácok.hu kérdéseire Volner János. A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője szerint volt pártja kényszerpályán van, ezért kommunikálják azt, hogy alakulatuk az immár félmilliós lemorzsolódás ellenére is egyre erősebb. Volner úgy látja, hogy a gyurcsányista módszertan értelmében rablók fognak szövetkezni az őszi önkormányzati választásokra, mert ezek a rablók jól tudják, hogy csak ilyen szinten lehet esélyük, hogy újra hatalomra kerülhessenek, és rendelkezhessenek a pénzcsapok felett. Volner János szerint mára a Jobbikban semmi nem maradt abból a nemzeti gondolatból, amely létrehozta a pártot, és a mozgalom vezetésében ma már az sem zavar senkit, ha az áhított hatalomért Gyurcsány Ferencet kell követni. A Jobbik egykori erős embere úgy vélekedett: volt pártjáról ezután is sorozatban fognak nyilvánosságra kerülni botrányos felvételek, mivel a Jobbikban ma már csak olyan alakok ülnek, akiknek mindegyike időzített bomba.

Plüssmacik ajándékozása helyett elődeink vitézségéről emlékeznek meg Bálint-napon a várpalotai hagyományőrzők

Csibra Tibor Forró drót 2019 február 14.
Szivárványszínű plüssmarcipán szívecskékkel, gagyicsokrokkal, összebújós, überszerelmes csajosfilm-nézéssel ugyan nem készültek a Nagy Nemzetközi Valentinkodásra azok a szervezők, akik tizenegyedik alkalommal tartják meg csütörtökön Várpalotán az elnevezésük szerinti Hagyományos Bálint Napot. A Bakonyi Poroszkálók nevű alakulat hagyományőrzői nem nevezhetők a multikulturális értékek feltétlen híveinek, továbbá lovat, kardot és egyéb harcieszközt sem csak a Spektrumon láttak eddig, ezért az idén is mindenkit várnak a Thury-várba, aki érdeklődik történelmünk és a magyar katonai hagyományok iránt.

Jobbikos celebparádé a kémkedéssel vádolt Kovács Béla perének csütörtöki tárgyalásán

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 február 14.
Sem a Jobbik bukott elnöke, sem a pártigazgató, sem a zsidózása miatt katapultált volt képviselője nem tud arról, hogy bármikor is kémkedett volna a párt EP-képviselője, Kovács Béla – derült ki utóbbi büntetőperének csütörtöki tárgyalásán, amelyen Vona Gábort, Szabó Gábort és Szávay Istvánt tanúként hallgatták meg a Budapest Környéki Törvényszéken. A Jobbik egykori erős embereinek állításuk szerint arról sem volt tudomásuk, hogy Kovács – a vád szerint – fiktív gyakornokoknak számlázva kopasztotta meg az uniós költségvetést.

Hiba csúszhatott a mestertervbe – Ötszáz Orbán-fóbiás követelésére sem futamodott még meg a kormányfő (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 február 11.
Katartikus élményként élték meg a vasárnapi tüntetés szónokai, hogy az összes ellenzéki pártot sikerült összerántani az Orbán Viktor évértékelőjének apropóján gründolt Újabb Világforradalomra a Budai Várba, a Miniszterelnökség előtti térre. December eleje óta amúgy ugyanezek a pártok, ugyanazokkal a fellépőkkel már tucatszor szórakoztatták az erre fogékonyakat; az újdonság – szerintük – most az volt, hogy eljöttek a jobbikosok is. Azok a jobbikosok, akik egyébként eddig is elmentek az összes hasonló eseményre, és ahogy korábban, úgy vasárnap is együtt masíroztak korábbi ősellenségeikkel. A gyújtó hangú beszédek mindenféle konkrétumot nélkülöztek, arra viszont kiválóan alkalmasak voltak, hogy huhogásra, sípolásra, kántálásra késztessék az akasztgatni vágyó, didergő nyugdíjasokat, ezzel is növelve kissé a relatív hőérzetüket.