Sajtóklub 2.0: Nem a diákok oldalán áll az ELTE
Elképesztőek a Jobbik botrányai, elég csak a legutóbbi zsidóverésre, vagy a Munka Törvénykönyvének módosítására tett kísérletére gondolni. Falusi Vajk, Oláh Gellért és Dezse Balázs a haladó liberalizmusról, a gendertudományokról és Szijjártó Péter táplálkozási szokásairól is beszélgettek a Sajtóklub 2.0-ban. Menekül Macron a lázadó franciák elől, inkább a világvégéről prédikál
A haladó Nyugaton sem fenékig tejfel az élet. Erről árulkodik legalábbis a franciaországi felfordulás, amellyel a haladás birodalmának legbölcsebb vezetője nem tud mit kezdeni, és úgy tűnik, hogy emiatt nem is akar. Emmanuel Macron a Franciaországban kitört, azóta véres agresszióba torkollott demonstrációk 10. napján kifejtette, őt a világ vége foglalkoztatja, nem pedig az, ha a franciáknak anyagilag nehéz a hónap vége, közben pedig ő az, aki eurótízezreket költ sminkre és legfőbb feladatának tekinti, hogy illegális bevándorlókkal szelfizzen. Orosz-ukrán konfliktus: Hatalmát félti és a magyarok vegzálását rejtegeti az ukrán elnök
A magyar kisebbséggel való vérlázító bánásmód és az ukrán kormánykörökben elharapódzó egyre durvább korrupció állhat annak a konfliktusnak a hátterében, ami mára szintet lépett Oroszország és Ukrajna között. Petro Porosenko ukrán elnök hadiállapot bevezetését javasolta hatvan napos időtartamra, bár nyilvánvalóan tisztában van vele, a Nyugat segítsége nélkül nem kerekedhet felül a konfliktusban. Nagyon úgy tűnik, az ukrán elnöknek éppen az elhúzódó konfliktus a hosszabb távú politikai célja, amely egyben a hatalomban maradást is jelentheti számára.
A fideszesek meggyilkolása nem sérti a Facebook közösségi alapelveit
A fideszesek lelövetése a Facebook szerint rendben van. Erről árulkodik ugyanis az a poszt, amire szerkesztőségünk bukkant rá csütörtökön. Ebben a posztban egy úriember úgy gondolta, hogy “ólmot” kíván a kormánypárt híveinek, majd megkérdőjelezi az életük lényegét. Az agresszív fenyegetés több órája nyilvános, lájkolható és kommentelhető, a Facebook pedig ezidáig sem távolította el, még akkor sem, amikor azt többen agresszív tartalomként, életveszélyes fenyegetésként jelentették a közösségi portál moderátorainak. Mindeközben kollégáinkat egy profilkép megosztásáért is azonnal tiltják: Huth Gergely, portálunk főszerkesztője nemrég 30 napot kapott, amiért másfél évvel ezelőtt (!) meg mert osztani egy objektív, tényfeltáró cikket a második világháború után hazatért magyar katonák sorsáról Erdélyben. Csecsemőknek tervezett gendersemleges ruhákat Céline Dion
Manapság nagy divat a szereptévesztés. Ennek itthoni ékes példája Michael Ignatieff, a CEU rektora, aki felszólította (!) a magyar kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá az egyetemével, a külföldi példák közül pedig mindjárt itt van Céline Dion, aki az éneklést hátrahagyva ruhatervezésbe fogott, hogy megajándékozza a világot egy gyerekeknek szóló, gendersemleges kollekcióval. Az énekesnő reméli, hogy bombasztikus ötletével “egyenlőséggel kapcsolatos dialógust és lehetőséget” teremt majd az elnyomó társadalomban. Egy meleg pár esküvője után kiderült, LGBTQ-szárnya is van a migránskaravánnak
Az elmúlt napokban az amerikai liberális média attól volt egységesen hangos, hogy az USA határa felé tartó migránskaraván valójában nem is probléma, és hogy a jelenség valójában nem is létezik. Közben úgy alakult, hogy mégis létezik, sőt, egy különleges egysége is van (valahogy úgy, mint az orosz hadseregen belül a Specnaz), ami nem más, mint egy "LGBTQ-karaván", melynek egyik meleg párja (állítólag hét van) a kimerítő úton pihenésképpen megállt Tijuanaban megházasodni. Pedro és Erick mostantól még nagyobb reményekkel folytatják az útjukat az amerikai határ felé. A céltalanul vegánburgerező nyugati fiatalokból csinál viccet a Monopoly
Kimondottan a nyugati, haladó, millenniumi fiataloknak adott ki új Monopoly-verziót a Hasbro. A játékgyártó cég imádott klasszikusa ezúttal a megszokott tehetős üzletember helyett egy fülhallgatós, szelfit készítő, kézműves kávét kortyoló karakterrel bukkant fel, az új játék pedig a 2000-es évek körül született (millenial), nyugati fiatalok életéről szól, amelyben komoly célok elérése helyett olyan "fontos" tapasztalatokat kell szerezni, mint a jógázás, étkezés vegán bisztróban, vagy az, hogy az egyik haverunknál alszunk. Ami az egészben a legviccesebb, hogy még a játékidő is rövidebb, és az állomások száma is kevesebb, mint a hagyományos verzió esetében, ugyanis a Hasbro szerint "a mai fiatalok lusták végigcsinálni bármit". A fiatalok, akik így élnek, persze hisztiznek, hiszen mindig az igazság fáj a legjobban.
A Gruevszki-ügy háttere: az "amerikai ügyész" nevetséges vádja és a Soros-szervezetek kavarása
Hivatalos: Magyarországon tartózkodik Nikola Gruevszki, volt macedón miniszterelnök, aki politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól. Az ellenzéki sajtó persze azonnal rákapott a szaftos sztorira, bűnözők és migránsok bújtatásával vádolják a magyar kormányt, de még az oroszokat is sikerült többeknek belekeverni a történetbe. Az eset valóban érzékeny, Macedónia és Magyarország ugyanis fontos stratégiai partnerei egymásnak, éppen ezért nem feltétlenül jó ötlet az ellenzéktől, hogy azonnal botrányt csinál Gruevszki ittlétével kapcsolatban, amelyet egyébként kizárólag jogi kérdésnek tekint a kormány. A PestiSrácok.hu megkérdezte az ügyben Cvetin Chilimanov macedón újságírót is, aki szerint nevetséges, hogy Gruevszki a miniszterelnöki autó kiválasztásának módjáért és magáncélú használatáért kapott letöltendő börtönt. A benyomuló albán kisebbség pártjainak és a Soros-féle szervezeteknek a segítségével 2016-ban puccsszerűen hatalomra jutó Zoran Zaev baloldali macedón miniszterelnök ugyanis lejáratókampányt folytat Gruevszki ellen, hogy a nemzeti politikát folytató ellenfelét végleg kiiktassa a közéletből. Egy olyan különleges ügyészt állíttatott Gruevszkire, akit a macedóniai amerikai nagykövetség támogat emberekkel és erőforrásokkal. Hogy mi lesz a volt miniszterelnök sorsa, nem világos; Kiszelly Zoltán politológus szerint nem feltétlenül kiadatással kell véget érnie a történetnek, hiszen a történelemben számtalanszor voltak már olyan ügyek, ahol különleges alkuk köttettek, ami a kiadatásokat és a börtönbüntetéseket illeti. Szerinte ha sikerül Gruevszkinek bebizonyítani, hogy egy macedón börtönben veszélyben lenne, akkor az változtathat az események menetén. Minden esetre napnál is világosabb, hogy ez az ügy messze túlmutat egy 600 ezer eurós kormányzati luxus Mercedes beszerzésén. A háttérben a Balkán és Európa kapujában fekvő, a migránsok útját álló, NATO- és EU-csatlakozását tervező Macedónia fölötti nagyhatalmi harcok húzódnak meg. Személyesen ígért támogatást a magyar gázbeszerzés függetlenítésében Budapesten az amerikai miniszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta Rick Perryt, az Amerikai Egyesült Államok energiaügyi miniszterét. A látogatás már önmagában is kuriózum, hiszen időtlen idők óta nem fordult elő, hogy miniszteri szinten képviselte valaki hazánkban az Egyesült Államokat, jelen esetben a Trump-kormányt. A találkozó azért is komoly, mert az energiabiztonsági kérdés jelen pillanatban a legégetőbb téma, a diverzitás ezen a téren pedig hazánknak kiemelt érdeke és ebben nagy segítségünkre lehet az Egyesült Államok, akiknek szintén érdekük, hogy ne legyen a régió egyetlen országa sem kiszolgáltatva Oroszországnak, akik Perry szerint fegyverként használják az energiát. Az USA nem nézi jó szemmel, hogy gáncsoljuk Ukrajna EU-s csatlakozását, még akkor sem, ha igazunk van
Az amerikai-magyar kapcsolatok nagy valószínűséggel nem sokat fognak változni az amerikai félidős választások eredményének tükrében, de az USA továbbra is rossz szemmel fogja nézni az olyan magyar külpolitikai lépéseket, mint Ukrajna EU-hoz való közeledésének akadályozása, annak ellenére, hogy magyar szemszögből nekünk van igazunk a vitában. Többek között ez is kiderült a Nézőpont Intézet hétfői kerekasztal-beszélgetésén, ahol Michael Gonzalez, a washingtoni Heritage Foundation szakértője és prof. dr. Magyarics Tamás, Amerika-szakértő beszéltek a félidős választások után kialakult furcsa helyzetről, illetve arról, milyen viszonyt várhat hazánk Trump elnökségének második felében. Az eseményen Boros Bánk Levente, a Médianéző vezetője mutatta be a Nézőpont Intézet a V4-ek országaiban végzett októberi közvélemény-kutatását. Az EMMI előtt keménykedett a DK
Az EMMI előtt keménykedett a DK néhány képviselője. Ráczné Földi Judit, Gréczy Zsolt és Varjú László azért vonultak a minisztérium épülete elé, hogy hozzájussanak bizonyos tao-számlákhoz, amelyeket állításuk szerint Mészáros Lőrinctől nem tudtak beszerezni. A képviselők bírósági ítéleteket is magukkal hoztak. Csizmadia Tamás, az EMMI sajtófőnöke sajnos nem tudott segíteni a DK-nak, mivel elmondása szerint a kívánt dokumentumok jelenleg munkaanyagnak minősülnek. "Történelmet írt Skócia": bevették az LGBTQ jogokat a nemzeti alaptantervbe
Skócia gőzerővel halad a progresszió irányába, ők lesznek ugyanis az első nemzet a világon, ahol a hivatalos tantervbe bekerül az "LGBTI" közösség iskolai tanulmányozása, ennek keretein belül pedig a gyermekek megismerkedhetnek a szivárványos közösségek jogaival, illetve történelmével. A “Time for Inclusive Education (TIE) (Itt az ideje a befogadó oktatásnak)” nevű program megálmodói történelminek nevezik a döntést, és remélik, ez majd végleg kitörli az emberekből a homo- és transzfóbiát. Skóciának egyébként nincsenek gondjai, jelenleg ez a legfontosabb küldetésük. A legtöbb bosnyák sajnálja az országukban táborozó migránsokat, de már túl sokan vannak - Boszniában jártunk (PS-videó!)
A horvát határhoz közeli bosznia-hercegovinai városokban egyre több a migráns, már szinte nincs olyan település, ahol ne lenne sátortábor. Stábunknak ugyan nem sikerült bejutni az ENSZ által üzemeltetett bihácsi táborba, viszont több, ott állomásozó bevándorlóval is találkoztunk, akik portálunknak elárulták, főleg Franciaországba, vagy Olaszországba mennének, illetve megtudtuk, hogy a legnagyobb részük Pakisztánból érkezett. Beszélgettünk olyan fiatallal is, akit már többször elkaptak a rendőrök az EU-n belül, ahonnan ide küldték őket vissza, ennek ellenére nem is gondolkozik azon, hogy legálisan nyújtson be menedékkérelmet. A helyiek, akiket egyre nehezebb a környéken fellelni, aggódnak a közelgő tél miatt, mivel szerintük a hideg csak rontani fog a céltalanul bóklászó fiatal férfiak helyzetén, ami még jobban inspirálni fogja a bűnözést. Világok csapnak össze ma az amerikai félidős választáson
Elérkezett a félidős választás (midterm election) napja az Egyesült Államokban. A tét nem kevesebb, mint az, hogy Donald Trump folytathatja-e a Trump-doktrína megvalósítását, vagy ezentúl a kongresszus meg fogja akadályozni az intézkedéseit, és politikai patthelyzet alakul ki. Hogy kék (demokrata), vagy vörös (republikánus) hullám lesz-e, szinte megjósolhatatlan. Akárcsak 2016-ban, most is a demokratákat tartották eleinte esélyesebbnek, de az elmúlt időszak politikai összecsapásai miatt mindenki óvatosan közelíti meg a kérdést. A tények azonban makacs dolgok: 1860 óta mindössze három alkalommal, 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben fordult elő, hogy az elnök pártja nem veszített a félidős választásokon, de az is igaz, hogy Trump elnöksége alatt semmi nem úgy működik, ahogy általában szokott. Fekete amerikaiak tömegei állhatnak át Trump oldalára, hála a "Blexit-kampánynak"
Közelednek az amerikai félidős választások, az e köré szerveződött mulatság pedig egyre intenzívebb az Egyesült Államokban. Mindez persze nem véletlen: a tét hatalmas, ugyanis egyrészt ez az esemény a 2020-as elnökválasztás kezdete is egyben, ugyanakkor pedig Donald Trump elnöki hatalma is sok szempontból függ ettől. Az ügy érdekében nem kis erők mozdultak meg: közel 10 ezer közép-amerikai menekült szeretne bejutni az USA-ba, közben az afro-amerikaiak is beszálltak a kampányba Candace Owens vezetésével, aki a Fehér Ház elé vitte a washingtoni feketéket, akiket a demokratáktól való elhatárolódásra szólított fel. Owens Kanye Westtel szövetségre lépve elindította a “Blexit” nevű kampányt is, amely az afro-amerikaiak konzervatív oldalra csábítását szorgalmazza. Emellett egy másik kampány is elindult #WalkAway néven, amely a többi ex-liberálist is átcsábítaná a nemzeti oldalra. Az amerikai baloldal beengedné az egészségügyi kockázatot is jelentő migránskaravánt
Liberális barátainknak most nehéz dolga lehet, nem könnyű ugyanis úgy letagadni a migrációt és a vele járó kihívásokat, hogy jelen pillanatban több ezren menetelnek az Egyesült Államok déli határa felé, és hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi itthon is, hiszen hazánk déli határánál is meg kellett erősíteni a védelmet az arra bóklászó „menekültek” miatt. Az USA-ban már megkongatták a vészharangokat, miszerint az érkezni vágyó tömegek komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentenek, ennek ellenére a szocialista Alexandria Ocasio-Cortez szerint joguk van ezeknek az embereknek bejutni az országba. Álbalhéból áltüntetés – A CEU után a Momentum is ultimátumot adott a kormánynak
Hihetetlen gyorsasággal reagált a Momentum a CEU körül újra kirobbant álbalhéra, vagyis arra a kabaréba illő szereptévesztésre, mikor Michael Ignatieff azzal fenyegette meg a magyar kormányt, hogy ha nem sikerül egy hónapon belül megegyezni az egyetem ügyeit illetően, akkor Soros György intézménye Bécsbe költözik (aztaaa!). Ez persze távol van az igazságtól, hiszen a bécsi kampuszt mindenképpen megnyitják hamarosan; valójában csak arról van szó, hogy mely tárgyak maradnak, illetve kerülnek át a nálunk jóval fejlettebb, haladóbb és toleránsabb Nyugatra, ahol nem mellékesen még a genderszak is divatos. A csillogó szemű fiatalok a tényekre fittyet hányva töltötték meg a CEU előtti teret (illetve kicsit odébb, a kedvenc szórakozóhelyükhöz közelebb), hogy ismét igazságot szolgáltassanak egy igazságtalan világban még a péntek esti fenszikocsmázás előtt, ahol majd elmondhatják, ismét jelentős dolgot cselekedtek. „Soha nem alkalmaznék olyan embert, aki Soros egyetemén végzett”
Ismeretes, csütörtökön egy rendkívüli fórum keretein belül jelentette be Michael Ignatieff: ha nem sikerül megegyezni a magyar kormánnyal december 1-jéig, vagyis nem írják alá az erről szóló megállapodást, a CEU Bécsbe teszi át a központját. Az egyetem szerepet tévesztett rektora a sajtótájékoztatón kifejtette, ultimátumot adnak a kormánynak. Az esetet a Breitbart is megírta, a cikk alatt pedig egy, a magyar kormányt támogató és a Soros György CEU-ját ostorozó hozzászólás-cunami indult meg. Többen kifejtették, soha nem alkalmaznának olyan embert, akik Soros egyetemén végeztek, mások pedig megjegyezték, Soros György a nyugati civilizáció lebontására törekszik, így a magyar kormány helyesen cselekszik. Íme, néhány gyöngyszem. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.