Világok csapnak össze ma az amerikai félidős választáson
Elérkezett a félidős választás (midterm election) napja az Egyesült Államokban. A tét nem kevesebb, mint az, hogy Donald Trump folytathatja-e a Trump-doktrína megvalósítását, vagy ezentúl a kongresszus meg fogja akadályozni az intézkedéseit, és politikai patthelyzet alakul ki. Hogy kék (demokrata), vagy vörös (republikánus) hullám lesz-e, szinte megjósolhatatlan. Akárcsak 2016-ban, most is a demokratákat tartották eleinte esélyesebbnek, de az elmúlt időszak politikai összecsapásai miatt mindenki óvatosan közelíti meg a kérdést. A tények azonban makacs dolgok: 1860 óta mindössze három alkalommal, 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben fordult elő, hogy az elnök pártja nem veszített a félidős választásokon, de az is igaz, hogy Trump elnöksége alatt semmi nem úgy működik, ahogy általában szokott. Fekete amerikaiak tömegei állhatnak át Trump oldalára, hála a "Blexit-kampánynak"
Közelednek az amerikai félidős választások, az e köré szerveződött mulatság pedig egyre intenzívebb az Egyesült Államokban. Mindez persze nem véletlen: a tét hatalmas, ugyanis egyrészt ez az esemény a 2020-as elnökválasztás kezdete is egyben, ugyanakkor pedig Donald Trump elnöki hatalma is sok szempontból függ ettől. Az ügy érdekében nem kis erők mozdultak meg: közel 10 ezer közép-amerikai menekült szeretne bejutni az USA-ba, közben az afro-amerikaiak is beszálltak a kampányba Candace Owens vezetésével, aki a Fehér Ház elé vitte a washingtoni feketéket, akiket a demokratáktól való elhatárolódásra szólított fel. Owens Kanye Westtel szövetségre lépve elindította a “Blexit” nevű kampányt is, amely az afro-amerikaiak konzervatív oldalra csábítását szorgalmazza. Emellett egy másik kampány is elindult #WalkAway néven, amely a többi ex-liberálist is átcsábítaná a nemzeti oldalra. Az amerikai baloldal beengedné az egészségügyi kockázatot is jelentő migránskaravánt
Liberális barátainknak most nehéz dolga lehet, nem könnyű ugyanis úgy letagadni a migrációt és a vele járó kihívásokat, hogy jelen pillanatban több ezren menetelnek az Egyesült Államok déli határa felé, és hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi itthon is, hiszen hazánk déli határánál is meg kellett erősíteni a védelmet az arra bóklászó „menekültek” miatt. Az USA-ban már megkongatták a vészharangokat, miszerint az érkezni vágyó tömegek komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentenek, ennek ellenére a szocialista Alexandria Ocasio-Cortez szerint joguk van ezeknek az embereknek bejutni az országba.
Álbalhéból áltüntetés – A CEU után a Momentum is ultimátumot adott a kormánynak
Hihetetlen gyorsasággal reagált a Momentum a CEU körül újra kirobbant álbalhéra, vagyis arra a kabaréba illő szereptévesztésre, mikor Michael Ignatieff azzal fenyegette meg a magyar kormányt, hogy ha nem sikerül egy hónapon belül megegyezni az egyetem ügyeit illetően, akkor Soros György intézménye Bécsbe költözik (aztaaa!). Ez persze távol van az igazságtól, hiszen a bécsi kampuszt mindenképpen megnyitják hamarosan; valójában csak arról van szó, hogy mely tárgyak maradnak, illetve kerülnek át a nálunk jóval fejlettebb, haladóbb és toleránsabb Nyugatra, ahol nem mellékesen még a genderszak is divatos. A csillogó szemű fiatalok a tényekre fittyet hányva töltötték meg a CEU előtti teret (illetve kicsit odébb, a kedvenc szórakozóhelyükhöz közelebb), hogy ismét igazságot szolgáltassanak egy igazságtalan világban még a péntek esti fenszikocsmázás előtt, ahol majd elmondhatják, ismét jelentős dolgot cselekedtek. „Soha nem alkalmaznék olyan embert, aki Soros egyetemén végzett”
Ismeretes, csütörtökön egy rendkívüli fórum keretein belül jelentette be Michael Ignatieff: ha nem sikerül megegyezni a magyar kormánnyal december 1-jéig, vagyis nem írják alá az erről szóló megállapodást, a CEU Bécsbe teszi át a központját. Az egyetem szerepet tévesztett rektora a sajtótájékoztatón kifejtette, ultimátumot adnak a kormánynak. Az esetet a Breitbart is megírta, a cikk alatt pedig egy, a magyar kormányt támogató és a Soros György CEU-ját ostorozó hozzászólás-cunami indult meg. Többen kifejtették, soha nem alkalmaznának olyan embert, akik Soros egyetemén végeztek, mások pedig megjegyezték, Soros György a nyugati civilizáció lebontására törekszik, így a magyar kormány helyesen cselekszik. Íme, néhány gyöngyszem. Hangoskodó láthatatlanok: Vert sereges szemle és nyűglődés, avagy így tüntettek az ellenzékiek (PS-Videó és Képgaléria)
Sok az eszkimó, kevés a fóka, de a magyar ellenzék gondjai mellett minden eltörpül - összefoglalva így lehet jellemezni a mai közös ellenzéki nyűglődést. A pártok és a felszólalók valójában maguk sem tudják, hogy miről beszéltek, de a jövő évi európai parlamenti választások szóba kerültek. Az optimista számítások szerinti 4 (négy), a pesszimista forgatókönyvek szerinti 3 (három) ellenzéki EP-mandátumra alig 10 (tíz) ellenzéki párt vetett szemet, és látatlanban nehéz eldönteni, hogy a sok, kimutathatatlan támogatottsággal bíró jelölő szervezet közül kiket írjanak fel a készülőfélben lévő közös lista befutó helyeire. Az 1956-os fegyverek ugyan elhallgattak, de a harc még nem ért véget (PS-videó és galéria!)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához közeledve idén is átadták a Pesti Srác-díjakat a Corvin Filmpalotában. A PestiSrácok.hu-nak Wittner Mária elmondta, a fegyverek ugyan már elhallgattak, azonban a harc még mindig tart, de Isten a mi oldalunkon áll. Földi-Kovács Andrea a díj átvétele után elmondta, igyekszik úgy élni és dolgozni, hogy mindenkor méltóvá váljon erre az elismerésre. Az erdélyi magyaroknak járó Corvin Közi Hős-díjat Lay György és testvére, Imre kapta.
Orbán Viktor: Véget ért az EU-csúcs, a kormány visszaverte a brüsszeli bürokratákat (videó!)
Véget ért az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozója. Következő lépésként a V4-ek vezetői találkoznak majd a japán miniszterelnökkel – erről Orbán Viktor beszélt egy, a Facebookon közzétett videójában. A miniszterelnök kifejtette, a kormány sikeresen megvédte az ország határvédelemhez fűződő jogát, és néhány országgal karöltve sikerült visszaverni a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait. Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort a New York Times "kutatója", a kormányszóvivő gyorsan helyretette (Videóval)
A fenyegető fasizmusról közölt véleményvideót a mindig korrekt és objektív New York Times. A neves lap “Ha nem félsz a fasizmustól Amerikában, akkor el kellene kezdeni” címmel közzé tett szösszenetében párhuzamot von Adolf Hitler, Donald Trump és Orbán Viktor között, és görcsösen próbálja felhívni a figyelmet a világot fenyegető fasiszta veszélyre. A Jason Stanley által készített videóra Kovács Zoltán a Twitteren reagált, a kormányszóvivő jéghideg profizmussal tette rendbe a fakenews-gyár "szakértőjét". Torontót is egy publicista szeretné irányítani, haladó víziók nélkül
Mint ismeretes, Puzsér Róbert elhatározta, elindul a budapesti főpolgármesteri székért. A neves megmondóember nagy valószínűséggel eredetileg csak egy médiahekket akart végrehajtani, de aztán elfelejtette, hogy nem is gondolja komolyan a dolgot, így tényleg megpróbál a sétálható főváros gondolatával politikai pozícióba kerülni. Nincs ezzel egyedül; érdemes kicsit Kanadára is kitekinteni, ahol az egyik torontói főpolgármester-jelölt egy magát szintén független újságírónak, publicistának valló személy, aki többek között a bűnözés felszámolását, az illegális bevándorlás megállítását, a történelmi emlékek megőrzését, továbbá a terrorizmus elleni harcot tűzte a zászlajára. A jobboldali Rebel Media egykori sztárja, Faith Goldy annak ellenére áll ki tántoríthatatlanul álláspontja mellett, hogy folyamatos médiatámadásoknak van kitéve, amikor éppen nem bojkottálják a nagy lapok és csatornák teljesen a mondanivalóját. A helyzet kilátástalan: a Trumpot ábrázoló kutyavécé a haladók szerint egyszerre küldetés és művészet
Elérhető célok, kidolgozott program, a realitás ismerete és a nemzet iránti elköteleződés – ezek azok az apróságok, amelyek teljesen ismeretlenek a baloldalon, ahol leginkább a véget nem érő hisztéria, az erőszak, a pitiáner lejáratás eszközeivel nyomulnak. Amerikában a haladók most úgy küzdenek a nekik ellenszenves elnök politikája ellen, hogy néhány New York-i közterületen mini Trump-szobrokat helyeztek el azzal a céllal, hogy az arra járó kutyák le tudják vizelni őket. A szobrocskák a “Pee on me”, vagyis “Pisilj le” felirattal ellátva kerültek a nagyközönség elé, és ettől legalább annyira reálisan remélhetik Donald Trump bukását, ahogy Lengyel László tekint az éves GDP-adatokra hazánkban. Továbbra sem állítaná le a migrációt a LIBE, inkább “humanitárius célú vízumot” vezetnének be
Ismét ülésezett a LIBE-bizottság, amely ismét a legfontosabb dolgokkal foglalkozott, például egy humanitárius célú vízum bevezetését kezdeményezte. Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló uniós tagállamok unión kívüli külképviseletein. Az egész napos maratoni ülésből jól érezhető, a haladók még mindig nem kívánják megoldani a migrációs krízist, csupán újabb és újabb eszközökhöz nyúlnak, hogy menedzseljék azt. A bizottsági ülésén akadtak egészen elképesztő vélemények a bevándorlással kapcsolatban. Erdoğan, Orbán és a keleti nyitás – Sayfo Omar és Bódi Ábel a Polbeatben (élő 19 órakor!)
Sayfo Omar, Közel-Kelet-kutató/újságíró, és Bódi Ábel, az Identitás Generáció Magyarország vezetője lesz Vésey Kovács László és Dezse Balázs vendége a mai Polbeatben. Az R56 Szabadságharcos Sörözőben ezúttal Recep Tayyip Erdoğan látogatásának az apropóján gyűlünk össze, hogy megvitassuk, miért fontos Magyarország számára a keleti nyitás, és hogy mi előnyünk származik abból, ha a liberális sivalkodás ellenére olyan stabil és erős országok vezetőivel ápoljuk a kapcsolatainkat, mint Törökország. Természetesen kibeszéljük a keleti nyitás ellenzőit is, és valószínűleg a török elnök látogatása kapcsán a migránskérdés, illetve az Iszlám is előkerül majd, az Identitás Generáció vezetőjétől pedig megkérdezzük, miért tüntettek a török elnök látogatása ellen hétfő este Gül Baba türbéjénél. Magyar–török gazdasági fórum: Nem vagyunk versenytársak, szövetségesek vagyunk
Adnan Polat török üzletember nyitotta meg a keddi magyar–török gazdasági fórumot, amelyen Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan is felszólalt. Az üzleti fórum Szijjártó Péter és török partnere, Mevlüt Cavusoglu külön tárgyalásával indult, a felek pedig több fontos dologban is megállapodtak, például a Török Áramlat II. kapcsán. A török államfő megragadta az alkalamat, és köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja, és kifejtette, a magyarok és törökök nem versenytársai egymásnak, hanem együttműködve tudnak közösen dolgozni. Orbán Viktor a találkozón emlékeztetett arra, hogy 2012-2013-ban gazdasági célkitűzéseket tettek: akkor 5 milliárd eurós kereskedelmi kapcsolatokat szerettek volna elérni, ma már 6 milliárdot tűztek ki. Soros által támogatott cég cenzúrázza a jobboldalt a Facebookon (PS-videó)
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Hollik István a 888.hu szerkesztőségében vasárnap annak apropóján, hogy a Facebook-cenzúra a napokban lesújtott egy, a lap által kitett mémre, amelynek egyik felében Emmanuel Macron, francia elnök pózol két félmeztelen bevándorlóval, a másik felén pedig Orbán Viktor látható unokájával a kezében. A Fidesz-KDNP szóvivője a PestiSrácok.hu-nak elmondta, úgy lehet felvenni a harcot a cenzor ellen, hogy erősítjük egymást, és megpróbálunk a nyilvánosság előtt minél többet beszélni erről, és felhívni a figyelmet a veszélyre. Hasonló véleményen van G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, aki szerint a jelenség félelmetes, kiábrándító és a jövőt illetően elgondolkoztató. Úgy véli, a jobboldali sajtónak össze kell fognia és hallatnia kell mindenkinek a hangját. A francia tévé úgy vágta meg portálunkkal készített filmjét, hogy ne derüljön ki, van sajtószabadság
Néhány hete Magyarországon járt a TF1 francia tévécsatorna Quotidien műsorának stábja. A finoman szólva sem a konzervatív, keresztény értékeiről híres műsor ezúttal a magyar sajtószabadság miatt aggódott Budapesten, ahol komoly oknyomozó munka keretein belül napilapokat próbáltak vásárolni, felkeresték a Népszava szerkesztőségét, és ellátogattak az R56 Szabadságharcos Sörözőbe is, hogy az objektív tudósítás jegyében meghallgassák a “másik oldalt” is. Ahogy az lenni szokott, az anyagot végül úgy vágták össze, hogy az a saját véleményüket támassza alá, a PestiSrácok.hu-val történt közel fél órás forgatásból csupán néhány másodpercet sikerült bevágni, azt is úgy, hogy ne derüljön ki, valójában mi is az igazság. Kiderült a turpisság: Soros György áll Trump főbíró-jelöltjének meghurcolása mögött
Megszoktuk már, hogy Soros György és szervezetei amibe csak tudják, beleütik az orrukat. A méltatlanul meghurcolt, szexuális zaklatással alaptalanul megvádolt Brett Kavanaugh sem menekülhet a spekuláns elöl. A Donald Trump által főbírónak kinevezni kívánt bíró ellen most a Soros által is nagylelkűen finanszírozott MoveOn.org szervez éppen lejáratókampányt, amelyhez az emberek anyagi támogatását is kéri. Nyilván nem véletlen, hogy Bill Clinton munkaügyi minisztere, Robert Reich volt az, aki a szervezet nevében kiküldte a körlevelet, melyben a nagy szavak mellett a washingtoni mozgósítás is szerepel. Szijjártó: Ukrajna folyamatosan élezi a feszültséget Magyarországgal
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter arra reagálva, hogy az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét. A külügyminiszter kifejtette, Magyarországnak az a célja, hogy jó kapcsolatot tartson fent a szomszédos országokkal, és ez az elmúlt években sikerült is, az elmúlt időszakban azonban az Ukrajnával való kapcsolat nagyon rossz irányt vett. Szijjártó Péter elmondta, a beregszászi magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett, Magyarország pedig arányos választ adott a kiutasításra. A külügyminiszter úgy véli, Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz és az európai integrációs törekvéseit sem lehet komolyan venni.