Pesti Srácok

Álbalhéból áltüntetés – A CEU után a Momentum is ultimátumot adott a kormánynak

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 26.
Hihetetlen gyorsasággal reagált a Momentum a CEU körül újra kirobbant álbalhéra, vagyis arra a kabaréba illő szereptévesztésre, mikor Michael Ignatieff azzal fenyegette meg a magyar kormányt, hogy ha nem sikerül egy hónapon belül megegyezni az egyetem ügyeit illetően, akkor Soros György intézménye Bécsbe költözik (aztaaa!). Ez persze távol van az igazságtól, hiszen a bécsi kampuszt mindenképpen megnyitják hamarosan; valójában csak arról van szó, hogy mely tárgyak maradnak, illetve kerülnek át a nálunk jóval fejlettebb, haladóbb és toleránsabb Nyugatra, ahol nem mellékesen még a genderszak is divatos. A csillogó szemű fiatalok a tényekre fittyet hányva töltötték meg a CEU előtti teret (illetve kicsit odébb, a kedvenc szórakozóhelyükhöz közelebb), hogy ismét igazságot szolgáltassanak egy igazságtalan világban még a péntek esti fenszikocsmázás előtt, ahol majd elmondhatják, ismét jelentős dolgot cselekedtek.

„Soha nem alkalmaznék olyan embert, aki Soros egyetemén végzett”

Dezse Balázs Világugar 2018 október 26.
Ismeretes, csütörtökön egy rendkívüli fórum keretein belül jelentette be Michael Ignatieff: ha nem sikerül megegyezni a magyar kormánnyal december 1-jéig, vagyis nem írják alá az erről szóló megállapodást, a CEU Bécsbe teszi át a központját. Az egyetem szerepet tévesztett rektora a sajtótájékoztatón kifejtette, ultimátumot adnak a kormánynak. Az esetet a Breitbart is megírta, a cikk alatt pedig egy, a magyar kormányt támogató és a Soros György CEU-ját ostorozó hozzászólás-cunami indult meg. Többen kifejtették, soha nem alkalmaznának olyan embert, akik Soros egyetemén végeztek, mások pedig megjegyezték, Soros György a nyugati civilizáció lebontására törekszik, így a magyar kormány helyesen cselekszik. Íme, néhány gyöngyszem.

Hangoskodó láthatatlanok: Vert sereges szemle és nyűglődés, avagy így tüntettek az ellenzékiek (PS-Videó és Képgaléria)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 23.
Sok az eszkimó, kevés a fóka, de a magyar ellenzék gondjai mellett minden eltörpül - összefoglalva így lehet jellemezni a mai közös ellenzéki nyűglődést. A pártok és a felszólalók valójában maguk sem tudják, hogy miről beszéltek, de a jövő évi európai parlamenti választások szóba kerültek. Az optimista számítások szerinti 4 (négy), a pesszimista forgatókönyvek szerinti 3 (három) ellenzéki EP-mandátumra alig 10 (tíz) ellenzéki párt vetett szemet, és látatlanban nehéz eldönteni, hogy a sok, kimutathatatlan támogatottsággal bíró jelölő szervezet közül kiket írjanak fel a készülőfélben lévő közös lista befutó helyeire.

Az 1956-os fegyverek ugyan elhallgattak, de a harc még nem ért véget (PS-videó és galéria!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 20.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához közeledve idén is átadták a Pesti Srác-díjakat a Corvin Filmpalotában. A PestiSrácok.hu-nak Wittner Mária elmondta, a fegyverek ugyan már elhallgattak, azonban a harc még mindig tart, de Isten a mi oldalunkon áll. Földi-Kovács Andrea a díj átvétele után elmondta, igyekszik úgy élni és dolgozni, hogy mindenkor méltóvá váljon erre az elismerésre. Az erdélyi magyaroknak járó Corvin Közi Hős-díjat Lay György és testvére, Imre kapta.

Orbán Viktor: Véget ért az EU-csúcs, a kormány visszaverte a brüsszeli bürokratákat (videó!)

Dezse Balázs Forró drót 2018 október 18.
Véget ért az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozója. Következő lépésként a V4-ek vezetői találkoznak majd a japán miniszterelnökkel – erről Orbán Viktor beszélt egy, a Facebookon közzétett videójában. A miniszterelnök kifejtette, a kormány sikeresen megvédte az ország határvédelemhez fűződő jogát, és néhány országgal karöltve sikerült visszaverni a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait.

Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort a New York Times "kutatója", a kormányszóvivő gyorsan helyretette (Videóval)

Dezse Balázs Világugar 2018 október 16.
A fenyegető fasizmusról közölt véleményvideót a mindig korrekt és objektív New York Times. A neves lap “Ha nem félsz a fasizmustól Amerikában, akkor el kellene kezdeni” címmel közzé tett szösszenetében párhuzamot von Adolf Hitler, Donald Trump és Orbán Viktor között, és görcsösen próbálja felhívni a figyelmet a világot fenyegető fasiszta veszélyre. A Jason Stanley által készített videóra Kovács Zoltán a Twitteren reagált, a kormányszóvivő jéghideg profizmussal tette rendbe a fakenews-gyár "szakértőjét".

Torontót is egy publicista szeretné irányítani, haladó víziók nélkül

Dezse Balázs Világugar 2018 október 15.
Mint ismeretes, Puzsér Róbert elhatározta, elindul a budapesti főpolgármesteri székért. A neves megmondóember nagy valószínűséggel eredetileg csak egy médiahekket akart végrehajtani, de aztán elfelejtette, hogy nem is gondolja komolyan a dolgot, így tényleg megpróbál a sétálható főváros gondolatával politikai pozícióba kerülni. Nincs ezzel egyedül; érdemes kicsit Kanadára is kitekinteni, ahol az egyik torontói főpolgármester-jelölt egy magát szintén független újságírónak, publicistának valló személy, aki többek között a bűnözés felszámolását, az illegális bevándorlás megállítását, a történelmi emlékek megőrzését, továbbá a terrorizmus elleni harcot tűzte a zászlajára. A jobboldali Rebel Media egykori sztárja, Faith Goldy annak ellenére áll ki tántoríthatatlanul álláspontja mellett, hogy folyamatos médiatámadásoknak van kitéve, amikor éppen nem bojkottálják a nagy lapok és csatornák teljesen a mondanivalóját.

A helyzet kilátástalan: a Trumpot ábrázoló kutyavécé a haladók szerint egyszerre küldetés és művészet

Dezse Balázs Világugar 2018 október 12.
Elérhető célok, kidolgozott program, a realitás ismerete és a nemzet iránti elköteleződés – ezek azok az apróságok, amelyek teljesen ismeretlenek a baloldalon, ahol leginkább a véget nem érő hisztéria, az erőszak, a pitiáner lejáratás eszközeivel nyomulnak. Amerikában a haladók most úgy küzdenek a nekik ellenszenves elnök politikája ellen, hogy néhány New York-i közterületen mini Trump-szobrokat helyeztek el azzal a céllal, hogy az arra járó kutyák le tudják vizelni őket. A szobrocskák a “Pee on me”, vagyis “Pisilj le” felirattal ellátva kerültek a nagyközönség elé, és ettől legalább annyira reálisan remélhetik Donald Trump bukását, ahogy Lengyel László tekint az éves GDP-adatokra hazánkban.

Továbbra sem állítaná le a migrációt a LIBE, inkább “humanitárius célú vízumot” vezetnének be

Dezse Balázs Világugar 2018 október 10.
Ismét ülésezett a LIBE-bizottság, amely ismét a legfontosabb dolgokkal foglalkozott, például egy humanitárius célú vízum bevezetését kezdeményezte. Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló uniós tagállamok unión kívüli külképviseletein. Az egész napos maratoni ülésből jól érezhető, a haladók még mindig nem kívánják megoldani a migrációs krízist, csupán újabb és újabb eszközökhöz nyúlnak, hogy menedzseljék azt. A bizottsági ülésén akadtak egészen elképesztő vélemények a bevándorlással kapcsolatban.

Erdoğan, Orbán és a keleti nyitás – Sayfo Omar és Bódi Ábel a Polbeatben (élő 19 órakor!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 9.
Sayfo Omar, Közel-Kelet-kutató/újságíró, és Bódi Ábel, az Identitás Generáció Magyarország vezetője lesz Vésey Kovács László és Dezse Balázs vendége a mai Polbeatben. Az R56 Szabadságharcos Sörözőben ezúttal Recep Tayyip Erdoğan látogatásának az apropóján gyűlünk össze, hogy megvitassuk, miért fontos Magyarország számára a keleti nyitás, és hogy mi előnyünk származik abból, ha a liberális sivalkodás ellenére olyan stabil és erős országok vezetőivel ápoljuk a kapcsolatainkat, mint Törökország. Természetesen kibeszéljük a keleti nyitás ellenzőit is, és valószínűleg a török elnök látogatása kapcsán a migránskérdés, illetve az Iszlám is előkerül majd, az Identitás Generáció vezetőjétől pedig megkérdezzük, miért tüntettek a török elnök látogatása ellen hétfő este Gül Baba türbéjénél.

Magyar–török gazdasági fórum: Nem vagyunk versenytársak, szövetségesek vagyunk

Dezse Balázs Forró drót 2018 október 9.
Adnan Polat török üzletember nyitotta meg a keddi magyar–török gazdasági fórumot, amelyen Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan is felszólalt. Az üzleti fórum Szijjártó Péter és török partnere, Mevlüt Cavusoglu külön tárgyalásával indult, a felek pedig több fontos dologban is megállapodtak, például a Török Áramlat II. kapcsán. A török államfő megragadta az alkalamat, és köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja, és kifejtette, a magyarok és törökök nem versenytársai egymásnak, hanem együttműködve tudnak közösen dolgozni. Orbán Viktor a találkozón emlékeztetett arra, hogy 2012-2013-ban gazdasági célkitűzéseket tettek: akkor 5 milliárd eurós kereskedelmi kapcsolatokat szerettek volna elérni, ma már 6 milliárdot tűztek ki.

Soros által támogatott cég cenzúrázza a jobboldalt a Facebookon (PS-videó)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 7.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Hollik István a 888.hu szerkesztőségében vasárnap annak apropóján, hogy a Facebook-cenzúra a napokban lesújtott egy, a lap által kitett mémre, amelynek egyik felében Emmanuel Macron, francia elnök pózol két félmeztelen bevándorlóval, a másik felén pedig Orbán Viktor látható unokájával a kezében. A Fidesz-KDNP szóvivője a PestiSrácok.hu-nak elmondta, úgy lehet felvenni a harcot a cenzor ellen, hogy erősítjük egymást, és megpróbálunk a nyilvánosság előtt minél többet beszélni erről, és felhívni a figyelmet a veszélyre. Hasonló véleményen van G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, aki szerint a jelenség félelmetes, kiábrándító és a jövőt illetően elgondolkoztató. Úgy véli, a jobboldali sajtónak össze kell fognia és hallatnia kell mindenkinek a hangját.

A francia tévé úgy vágta meg portálunkkal készített filmjét, hogy ne derüljön ki, van sajtószabadság

Dezse Balázs Világugar 2018 október 7.
Néhány hete Magyarországon járt a TF1 francia tévécsatorna Quotidien műsorának stábja. A finoman szólva sem a konzervatív, keresztény értékeiről híres műsor ezúttal a magyar sajtószabadság miatt aggódott Budapesten, ahol komoly oknyomozó munka keretein belül napilapokat próbáltak vásárolni, felkeresték a Népszava szerkesztőségét, és ellátogattak az R56 Szabadságharcos Sörözőbe is, hogy az objektív tudósítás jegyében meghallgassák a “másik oldalt” is. Ahogy az lenni szokott, az anyagot végül úgy vágták össze, hogy az a saját véleményüket támassza alá, a PestiSrácok.hu-val történt közel fél órás forgatásból csupán néhány másodpercet sikerült bevágni, azt is úgy, hogy ne derüljön ki, valójában mi is az igazság.

Kiderült a turpisság: Soros György áll Trump főbíró-jelöltjének meghurcolása mögött

Dezse Balázs Világugar 2018 október 5.
Megszoktuk már, hogy Soros György és szervezetei amibe csak tudják, beleütik az orrukat. A méltatlanul meghurcolt, szexuális zaklatással alaptalanul megvádolt Brett Kavanaugh sem menekülhet a spekuláns elöl. A Donald Trump által főbírónak kinevezni kívánt bíró ellen most a Soros által is nagylelkűen finanszírozott MoveOn.org szervez éppen lejáratókampányt, amelyhez az emberek anyagi támogatását is kéri. Nyilván nem véletlen, hogy Bill Clinton munkaügyi minisztere, Robert Reich volt az, aki a szervezet nevében kiküldte a körlevelet, melyben a nagy szavak mellett a washingtoni mozgósítás is szerepel.

Szijjártó: Ukrajna folyamatosan élezi a feszültséget Magyarországgal

Dezse Balázs Forró drót 2018 október 4.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter arra reagálva, hogy az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét. A külügyminiszter kifejtette, Magyarországnak az a célja, hogy jó kapcsolatot tartson fent a szomszédos országokkal, és ez az elmúlt években sikerült is, az elmúlt időszakban azonban az Ukrajnával való kapcsolat nagyon rossz irányt vett. Szijjártó Péter elmondta, a beregszászi magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett, Magyarország pedig arányos választ adott a kiutasításra. A külügyminiszter úgy véli, Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz és az európai integrációs törekvéseit sem lehet komolyan venni.

A beilleszkedett menekültek többsége is lezárná a határokat a migránsok előtt

Dezse Balázs Világugar 2018 október 4.
Nagyon úgy néz ki, hogy a hagyományos, legális módon, a bevándorlási törvényeket tiszteletben tartva Európába érkezett olaszországi bevándorlók is ellenzik az illegális migrációt. Egy nemrég végzett kutatásból kiderül, közülük sokaknak annyira nem tetszik a helyzet, hogy legszívesebben maguk is visszafordítanák a menekülteket a határokon. A kutatás azért is érdekes, mert egyrészt a haladó nyugati sajtóban viszonylag ritkán jön le ilyesmi, másrészt pedig, mert kiderül, hogy a kínaiak és az albánok ellenzik a legjobban az illegális bevándorlást, míg az afrikaiak azok, akik a legnagyobb mértékben támogatják azt - Emmanuel Macron után kullogva persze.

Egymásnak estek Trump miatt az afroamerikai gengszter-rapperek (18+!)

Dezse Balázs Világugar 2018 október 2.
Ismét egy amerikai rapháború bontakozik ki a szemünk előtt, ezúttal politikai alapon. A csetepaté két főszereplője Kanye West és Snoop Dogg, akik Donald Trump miatt rúgták össze a port. A balhénak egyelőre nincsenek halálos áldozatai, bár Snoop Dogg "Uncle Tom"-nak (Tamás bátya) nevezte kollégáját, amely az amerikai angolban olyan feketét jelent, aki megalázkodva behódol a gazdájának és nemcsak elismeri, hanem hangoztatja is a bőrszíne miatti alsóbbrendűségét.

"Minket nem fenyegethetnek" - Macedónia nemet mondott a migrációra, Sorosra és az uniós horroralkukra

Dezse Balázs Világugar 2018 október 1.
Elbukott a Macedónia névváltoztatásáról szóló népszavazás, és ezzel a macedónok hivatalosan is elutasították annak a nép által soha meg nem választott baloldalnak az aljas céljait, amely az országot a haladó Európai Unióba vezette volna be úgy, hogy közben megnyitja a Soros György civiljei által meghatározott migrációs útvonalakat az Európába tartó bevándorlók előtt. A macedónoknak vasárnap arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy támogatják-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadják a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt, vagyis hajlandók-e az ország nevének megváltoztatásával rendezni egy 27 éve húzódó vitát, amely miatt Görögország blokkolta Macedónia EU-csatlakozását. Az emberek a független Macedónia mellett döntöttek, a baloldal máris trükközésbe kezdett, hogy ennek ellenére véghezvigye a nagy tervet. Cvetin Chilimanov, konzervatív újságíró szerint "a macedón egy büszke, európai nép, amely nem fogadja el a zsarolást és a fenyegetést".