Pesti Srácok

GYŐZELEM!!! – Hivatalos: ott lehet a molinókon a történelmi Magyarország!!!

KAKovács Attila Sport 2023 március 22.
Közzétette hivatalos állásfoglalását a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amelynek értelmében mégiscsak ott lehet a szurkolói drapériákon a történelmi Magyarország, mint jelkép! Megérkezett ugyanis az UEFA válasza a vonatkozó magyar beadványra, és elfogadták a Csányi Sándor MLSZ-elnök által előterjesztett érvelést, miszerint a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó a nemzeti összetartozás szimbóluma, hiszen nemzeti csapatunknak az elcsatolt területeinken élő nemzettársaink is szurkolnak. Ennek alapján önmagában ez a jelkép nem minősül többé fegyelmi vétségnek, így minden további nélkül jelen lehet a szurkolók által kifeszített molinókon!

Az álom véget ért, mégis jár a vastaps ezért a kupamenetelésért! – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: Ferencváros–Bayer Leverkusen 0–2 (0–1)

KAKovács Attila Exkluzív 2023 március 16.
Nem sikerült a csoda, nem tudta ledolgozni egy héttel ezelőtt összeszedett hátrányát a Ferencváros labdarúgó-csapata az Európa Liga nyolcaddöntőjének mai visszavágóján, sőt, a gyógyszergyáriak ezúttal is legyőzték a magyar bajnokot. A kupaszereplés ezzel véget ért a Fradi számára, ám a zöld-fehérek így is maradéktalanul büszkék lehetnek arra, amit ebben a szezonban letettek a nemzetközi kupaporond asztalára!

Újoncok egész sorát hívta be Marco Rossi az első Eb-selejtezőre

KAKovács Attila Exkluzív 2023 március 14.
Kihirdette keretét Marco Rossi szövetségi kapitány, a március végi két mérkőzésre, amelyből a második egyben a magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezője is lesz. Az Észtország és Bulgária elleni meccsekre több újoncnak is meghívót küldött a kapitány, aki – a sérülések miatt kényszerűségből kimaradó több kulcsember hiányát kihasználva – már a jövő csapatát is építi.

A katonai hagyományőrzés a nemzeti öntudat, hagyományápolás és a magyar virtus megjelenítője – Idén ismét megrendezik a Tavaszi Emlékhadjáratot! (PS-exkluzív!)

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 március 11.
Népszerűségében és nagyságában egyaránt egyedülállónak számít a Tavaszi Emlékhadjárat, amely egyben a magyar katonai hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvénye is. A székelyföldi és felvidéki résztvevők jóvoltából összmagyarnak nevezhető esemény idén is megrendezésre kerül majd, a nagy hagyományokra visszatekintő Történelmi Lovas Egyesület szervezői munkája, valamint a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség támogató együttműködése jóvoltából. Portálunk az utóbbi szervezet elnökét, Székely Tibort, aki nem mellesleg a Nemzeti Vágta főkapitánya is, valamint a Tavaszi Emlékhadjárat programigazgatóját és egyben a szóban forgó szövetség alapítóját, Fülöp Tibor Zoltánt kérdezte az idei hadjáratról, valamint a katonai hagyományőrzés aktualitásairól.

A tisztes helytállás megvolt, így még fájóbb a hajrában kapott második gól – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: Bayer Leverkusen–Ferencváros 2–0 (1–0)

KAKovács Attila Exkluzív 2023 március 9.
Nem sikerült bravúrt elérnie a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen otthonában a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Bár szinte végig kiegyenlített küzdelmet láthattunk, a mieink csak kapufáig jutottak, míg a német csapat kétszer eredményes tudott lenni, így a Leverkusen kedvező helyzetből várhatja az egy hét múlva sorra kerülő budapesti visszavágót.

Kinek szurkolunk mi itt, a nemzeti oldalon?

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 március 5.
A szélsőségesen liberális oldal egyik legkedveltebb megmondóembere, Tóta W. Árpád ezúttal is kitett magáért. Nemes egyszerűséggel az alábbi kinyilatkozást tette: „A Fidesz-tábor mostanra kizárólag büdös, ruszki-drukkerekből áll, akik Putyint szopkodják reggel, éjjel meg este.” Tóta W. mocskos szája különösebben nem érdekes, tőle mást nem is lehet várni. Ocsmány színvonalú megnyilvánulása azonban mégis apropót szolgáltat ahhoz, hogy tisztába tegyünk egy-két dolgot ezzel a régóta köztudatban keringő „Kinek szurkolunk?” kérdéssel kapcsolatban.

Győzni nem sikerült, csupán mezőnyfölényig jutott a bajnok a tavasszal jól játszó Kövesd ellen – Ferencváros–Mezőkövesd 1–1 (1–1)

KAKovács Attila Exkluzív 2023 március 3.
A bajnoki címvédő meddő mezőnyfölénye kevésnek bizonyult a pontszerzéshez a Mezőkövesd elleni mai bajnoki mérkőzésen, amely végül 1–1-es döntetlennel zárult. A Fradi ennek ellenére is magabiztosan vezeti a tabellát, ám jövő csütörtökön a ma látott játéknál lényegesen több kell majd Leverkusenben, az Európa-Liga nyolcaddöntőjében. Kuttor Attila csapata ugyanakkor boldog lehet, ugyanis rendkívül értékes ponttal távoztak az Üllői útról.

Menczer Erzsébet: „Kötelességünk emlékezni a meghurcoltakra!” – A kommunista diktatúrák áldozatai előtt hajtott fejet a SZORAKÉSZ

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 február 26.
Tegnap volt a kommunista diktatúrák áldozatainak magyarországi emléknapja, amelynek kapcsán számos megemlékezést tartottak szerte az országban. Főhajtással és koszorúzással emlékezett a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) is Óbudán, az Árpád fejedelem útján álló GULAG-emlékműnél.

Mi lett volna, ha…?

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 február 19.
Egy hete annak, hogy eddig nem látott, példátlan, brutális támadás ért ártatlan embereket Budapesten, pusztán a ruházatuk és vélt(!) politikai nézeteik, világnézeti hovatartozásuk miatt. Azóta folyamatosan vártam az ellenzékre. Vártam tőlük az egyértelmű és kétséget kizáró elhatárolódást, annak kifejezését, hogy ez semmiképpen nem megengedhető, és vártam az egyértelmű és kétséget kizáró bizonyítékokat arra nézvést, hogy ezekkel a vállalhatatlan esetekkel – és az esetek elkövetőivel – a világon semmilyen kapcsolata nincs a honi ellenzéknek.

Donáth Anna és a Momentum igazsága

KAKovács Attila Magyar ugar 2023 február 8.
Azok után, hogy a Momentum Mozgalomnak a budapesti olimpiai rendezés pályázatának megfúrása volt a politikai belépője a honi közéletbe, biztosra vettem, hogy soha nem lesz olyan fontos kijelentése ennek a formációnak, amellyel valaha is képes leszek azonosulni. Töredelmes vallomás következik: tévedtem. Tévedtem, mert a Momentum – és közelebbről Donáth Anna – mégiscsak tudott olyat mondani, amellyel maximálisan egyet tudok érteni.

A Fradi győzelmét és az Újpest helytállását hozta a bajnokság csúcsrangadója az Üllői úton – Ferencváros–Újpest 3–1 (1–0)

KAKovács Attila Forró drót 2023 február 5.
Parázs hangulatú, jó iramú és lüktető mérkőzést vívott egymással a Ferencváros és az Újpest a magyar bajnokság mai csúcsrangadóján, a Groupama Arénában. A kétgólos hazai győzelem ellenére nemcsak a bajnokot, de az Újpestet is dicséret illeti, mert bátor, kezdeményező játékot mutatott a zöld-fehérek otthonában.

Lomnici Zoltán: Szívvel-lélekkel ápolni kell az Aranycsapat hagyatékát! – Lóránt Gyulára emlékezett Kőszegen az Aranycsapat Testület (PS-exkluzív!)

KAKovács Attila Exkluzív 2023 február 5.
Lassanként különleges mérföldkőhöz, az ötszázadik általa szervezett rendezvényéhez érkezik az Aranycsapat Testület, amely bő öt évvel ezelőtt kezdte meg működését és a világ valaha volt egyik legjobb labdarúgó-válogatottjának, az Aranycsapatnak az emlékét igyekszik tisztességgel ápolni. Szerkesztőségünk vendége a szervezet vezetője, Lomnici Zoltán jogász, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, akivel legutóbbi, kőszegi megemlékezésük apropóján a testület létrejöttéről, működéséről és további céljairól is beszélgettünk.