Nemcsak ateista-katolikus, de unortodox megoldásokkal teli is Emzépé (videó és fotógaléria!)
A Fudan elleni népszavazással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma az ellenzéki összefogás, ahol csak a témában lehetett kérdezni, de természetesen a PestiSrácok.hu másról is érdeklődött. Az eredmény: Kunhalmi Ágnes szerint nem probléma, hogy Karácsony Gergely munkaidejében kampányol, Márki-Zay Péter pedig egy "unortodox megoldásokkal teli" miniszterelnök-jelölt. A jobbikos Z. Kárpát Dánieltől megtudtuk, hogy a párt elnökével ellentétben nem csupán az ellenzéki előválasztás nyertesét, de másokat sem hülyézne le. A Pesti Riporter mai adásában részletes beszámolót láthatnak az ellenzéki rendezvényről. Az igazi csemegének ígérkező műsort 19 órától követhetik figyelemmel a Pesti TV-ben és a Facebookon. Tartsanak velünk, érdemes!A városházi machinátor Tordai Csaba mögött kötődik össze Gyurcsány és Bajnai klánja a Soros-hálózattal
A budapesti Városháza gyanús ingatlanügyeinek kivizsgálására létrehozott, A fideszes kezdeményezésre létrehozott bizottság hétfőn hallgatta meg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökét, Karácsony Gergely főtanácsadóját, Tordai Csabát arról, hogy valóban rajta keresztül fut-e át minden, a főpolgármesterre tartozó szerződés, hiszen az egyik Anonymus-videóban ez hangzik el. Tordai a meghallgatásán azt állította, hogy ez badarság. Az elnök-főtanácsadót már régóta tolja maga előtt a baloldal: a főpolgármester figyelmébe maga Bajnai Gordon ajánlotta, aki az egyik Anonymus-hangfelvételen azt is elárulta, hogy valójában két ember vezeti a Városházát, és az egyik Tordai. Bár e tény a tegnapi zavaros előadás után kétségbeejtőnek is nevezhető, a jogász végzettségű főtanácsadó pályafutása mégis kémregénybe illő: neve Gyurcsány Ferenc államtitkáraként, majd a Soros-hálózat ügyvédjeként, a Soros-média megalapítójaként és a Momentum jogi képviselőjeként tűnt fel. Ám a Tutiblog és a PestiSrácok.hu egy régi írása fedte fel: annak idején Tordai Csabának még ifjabb Apró Antallal (igen, azzal az Apróval...) is volt kapcsolata, hiszen cégeik együtt alapították meg a beszédes nevű Civil Support Kft-t. A kft. persze nem valódi civil ügyet segített, hanem anno Bajnai Gordon 2014-es, csúnyán besült miniszterelnök-jelölti kampányának hátterében tűnt fel. (Érdekesség, hogy a minden gyanú alatt álló vállalkozás sok évnyi szunyókálást követően a tavalyi baloldali előválasztásra aktiválta magát.) 2019-ben a fővárosi választók Tarlós István helyett nagy kalandba akartak vágni, ám lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy valójában csak a hazai és a nemzetközi baloldal régi köreit segítették újra hozzáférni a mézesbödönhöz.Gyurcsány embereinek nem számít, hogy Homonnay egy melegbárban, drogok közt, meztelenül halt meg – szerintük Orbán a gyilkos
Megszokhattuk már, hogy ha bármilyen kudarc, lebukás vagy veszteség éri a baloldalt, előbb-utóbb kihozzák a történetük bűnbakjaként a Fideszt. Az sem újdonság, hogy a politika oltárán képesek mindent és mindenkit feláldozni, évek óta pedig már az sem zavarja őket, ha emberek halálát használják fel kampánytémaként. A tabudöntögetés újabb szintjét viszont most érték el, hiszen jelenleg saját aktivistájuk, Homonnay Gergely halálát használják fel arra, hogy a kormányt egy elnyomó, mindenre képes hatalomnak állítsák be és azt a látszatot keltsék, mintha a Fidesz nyúlt volna Homonnay után és ölette volna meg, mint ahogyan az a diktatúrákban – például a kommunista diktatúrákban, amit közelről ismernek – annak idején szokás volt. Ám egyrészt nincs már diktatúra Magyarországon, tehát a gyilkolás nem opció, másrészt Homonnay Gergely mindamellett, hogy kétségtelenül gyalázatos megnyilvánulásokat tett „pályafutása” során a jobboldali közösségre, nem volt fajsúlyos szereplője a politikai életnek, aminek egyik bizonyítéka, hogy még vezére, Gyurcsány Ferenc sem tudta a rá való megemlékezéskor helyesen leírni a nevét.Íme, itt vannak Márki-Zay Péter legnagyobb idei agymenései (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem fukarkodott idén sem a meghökkentő kijelentésekkel. Beszélt többek között arról, hogyan célszerű a gyermekeket bántalmazni, miért rossz a rezsicsökkentés, a kormány által meghozott támogatási intézkedéseket miért a baloldalnak köszönhetik az emberek és persze, hogy miért ostobák, aberráltak a Fidesz-szavazók. Öveket becsatolni, mutatjuk Márki-Zay Péter száját elhagyó legnagyobb szamárságokat!Szerencsések vagyunk, mert nekünk van hol gyakorolnunk a hitünket
Az újságírói szakma szépsége, hogy az ember akarva-akaratlanul, de rengeteg helyen megfordul az országban, és eljut olyan helyekre is, ahova, ha nem munkaköri kötelezettségből menne, talán sosem látogatna el. Pedig Magyarország rengeteg látnivalót rejt magában, erre én is ezeken az utakon jövök rá. Bár mindenhol más látnivalókra bukkanunk, szívmelengető, hogy Baranyától Borsodig mégis van valami, aki közös: mindenhol van templom vagy egy kis kápolna, esetleg egy imahely. A hitünk gyakorlása ugyanis fontos, s bár Magyarország keresztény ország, sokan csak a nagy keresztény ünnepekkor mennek templomba. Ennek ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nekünk – ha csak alkalmanként járunk misére – legalább van hova mennünk, ha lelkigyakorlatra, megtisztulásra vágyunk.Háromszoros tiszteletdíjat követelnek maguknak a zuglói DK-sok
A 2019-es önkormányzati választás után az első feladatok között szerepelt a baloldali kézre került kerületekben, hogy a polgármesterek megemelték fizetéseiket, az addigi két alpolgármester helyett pedig három-négy helyettest jelöltek ki. Zuglóban most ennél is tovább mennek, a helyi DK ugyanis többségbe került a testületben, az első dolguk pedig az volt, hogy indítványozzák, az eddigi tiszteletdíjuk helyett háromszor annyit fizessen nekik az önkormányzat – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ha megszavazzák december 16-ig a javaslatot, akkor az illetményük bruttó hétszázötvenezer forintra ugrik, ami éves szinten csaknem tizenegymillió forint többletköltséget jelent a kerületnek.Márki-Zay Péternek nem tetszik a Gyurcsány-féle „kapitány” megszólítás
Két héttel ezelőtt találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, és ekkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt kérte a DK elnökétől, hogy ne kampányoljon, ami a jelek szerint meg is történt: Gyurcsány visszavett az iramból. Szombaton azonban mégis kitett egy posztot közösségi oldalára, amiben azzal magyarázza „eltűnését”, hogy erre kérte őt a „kapitány”, azaz Márki-Zay Péter. Ezt azonban először a baloldal miniszterelnök-jelöltje cáfolta, majd helyesbített annyival, hogy ő azt kérte, hogy ne olyan aktívan kampányoljon Gyurcsány, mert „ez nem róla kell, hogy szóljon”. A szombati poszt után arra is megkérte a baloldal vezetőjét, hogy ne szólítsa kapitánynak.Dokumentumok bizonyítják, hogy a baloldal igenis be akarja építeni a Mocsárosdűlőt
Szabó Tímea és Karácsony Gergely folyamatosan azzal kampányolnak, hogy meg kell védeni a Mocsárosdűlőt, de dokumentumok bizonyítják, hogy ők azok, akiktől valóban meg kell védeni a területet. Bús Balázs, Óbuda kormánypárti önkormányzati képviselője a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a főváros ingatlanfejlesztési javaslatát, amelyből kiderül, hogy valóban ezeregyszáz lakást akar a baloldali vezetés a zöldterületre építeni, és már arra is vannak tervek, hogy a közlekedést hogyan fejlesztenék és hogyan közművesítenék a III. kerület ezen részét.Egy válogatott tahó a baloldal miniszterelnök-jelöltje
Magyarország miniszterelnökének a normális lelkivilággal rendelkező emberek egy olyan politikust képzelnek el, akivel, ha nem is értenek feltétlenül, mindenben egyet, legalább azt érzik, hogy emberszámba veszik őket, az ország első embere az ő jólétükért is dolgozik. Ha Márki-Zay Péter lenne a kormányfő, a fideszeseknek, a vidékieknek, a homoszexuálisoknak, a zsidó származásúaknak, a nőknek, de még a gyerekeknek is lenne félnivalójuk. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ugyanis a gyerekeket pofozva szereti, a zsidó és/vagy homoszexuálisokról negatív kontextusban beszél, a nőket butának tartja, a fideszeseket pedig mélységesen lenézi és ostobának tartja, a vidéki emberekkel együtt. Eddig azt hittük Márki-Zay Péter a tahóságát nem tudja fokozni, de nap, mint nap kiderül, hogy mindig van lejjebb, ami annak fényében nem csoda, hogy látjuk milyen „nagytudású” emberekkel veszi körbe magát.Fiatal pécsi kutatóorvosoknak sikerült inaktiválni a koronavírust, ami új lehetőségeket nyit a hazai Covid-kutatásban
Két pécsi kutatóorvosra lett figyelmes a PestiSrácok.hu, akik fiatal koruk ellenére áttörő sikert értek el a koronavírus kutatásának területén, ugyanis ahogy korábban jósolták, az év végére tényleg elérték az egyik céljukat, és sikerült a vírust inaktiválniuk UV-fény segítségével. Az emberek gyógyításában ezt a technikát nem lehet alkalmazni, hiszen olyan erős UV-sugárzás lenne ehhez szükséges, ami bőrrákot és szürkehályogot okoz, viszont akik nap mint nap dolgoznak koronavírussal, most már ezt kockázatmentesen tehetik. A kutatás részleteiről és a következő lépésről a sikert elért cég, a RoLink Biotechnology Kft. tulajdonosát, Hetényi Rolandot kérdeztük.A Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság munkáját próbálja meg ellehetetleníteni a baloldal
Folytatódik a főváros gyanús ingatlanügyekkel kapcsolatos kálváriája, ugyanis a felállított vizsgálóbizottságban többségben vannak a baloldali politikusok, így az fog történni, amit ők akarna. De azt is érdemes megemlíteni, hogy a bizottság tagjainak már csak két hét áll rendelkezésére, hogy kivizsgálják az igencsak gyanús ügyeket. A kormánypárti képviselők szeretnék, ha a főváros vagyonkezelőjének munkatársait is meghallgatnák, de ők személyesen nem kívánnak jelen lenni, inkább írásban válaszolnának a felmerülő kérdésekre, csakúgy, mint Bajnai Gordon, aki szintén nyakig benne lehet az ügyekben. A múlt héten egyébként Anonymus az Óbudán található Mocsárosdűlő eladásával kapcsolatban hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amiben arról van szó, hogy 1100 lakást építenének a területre, amit a „zöld baloldali kerületvezetés” állítólag megmentett. Az viszont kérdés, hogy kitől, hiszen Tarlós István regnálása alatt nem akarták beépíteni, egyszer volt erre szándék, még Demszky Gábor főpolgármestersége idején. Mivel az ügyben a DK-s polgármester is érintett, a III. kerület volt kormánypárti képviselője szeretné, ha őt is meghallgatnák, de Karácsony Gergely álláspontjára is kíváncsiak lennének. A baloldal viszont ebbe akkor megy bele, ha Tarlós Istvánt is kikérdezi a bizottság. A Fidesz-KDNP képviselői viszont azt ígérik, hogy nem engedik ellehetetleníteni a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság munkáját.Tarlós István: Karácsony sunyin és gyáván állít megint valótlanságot, és olyan összefüggést próbál teremteni, ami nincsen
Miután Anonymus legújabb videójában felfedte, hogy a Karácsony-féle fővárosi vezetés eladná és beépítené a III. kerületben található Mocsárosdűlőt, a főpolgármester gyorsan klaviatúrát ragadott és azt írta ki közösségi oldalára, hogy ő nem eladni, hanem megvédeni akarta a területet, ugyanis Tarlós István vezetése idején teljesen be akarták azt építeni, de ezt hősiesen megakadályozták és hetven százalékkal csökkentették a terület beépíthetőségét. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Tarlós Istvánt, aki elmondta, hogy annak idején csupán annak a kötelezettségüknek tettek eleget, hogy szabályozási tervet készítsenek, de ennek sem a terület beépítéséhez, sem annak eladásához nem volt köze, és erre vonatkozó előterjesztések sem születtek soha az ő idején. Demszky Gábor regnálása alatt viszont voltak tervek arra vonatkozóan, hogy lakótelep épüljön a Mocsárosdűlőn. Tarlós szerint Karácsony már megint sunyin és gyáván valótlanságot állít, és olyan összefüggést próbál teremteni, ami nincsen.Szabó Tímea szerint nyugodtan megfigyelhetik őket, csak nehogy megbánják!
Kedvenc kis pukkancsunk, a Párbeszéd elsőszámú gyöngyszeme, Szabó Tímea nem kicsit tűnik feszültnek az utóbbi napokban kirobbant botrányok miatt. Ez persze nem meglepő annak tudatában, hogy párttársa, Karácsony Gergely egyre kínosabb hazugságokkal próbál kikecmeregni az ellenzéki botrányok mocsarából. GeLgelyről ráadásul már az is kiderült, hogy a főváros vagyonát úgy kótyavetyéli el, hogy minderről nem tud semmit, sőt, még azt sem veszi észre, hogy eladják a Városházát alóla. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy esetleg a fővárosi ügyekkel is foglalkozhatna az országos kampányban való aktív részvétel helyett. Nos, az ellenzékiek legújabb sérelme az, hogy titokzatos idegenek figyelik őket. Még szerencse, hogy nincs semmi takargatnivalójuk. Igaz, Tímea?A DK-szimpatizánsok vagy nem, vagy csak fogcsikorgatva szavaznak Márki-Zay Péterre
Nagyon úgy néz ki, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje még a DK-szimpatizánsoknak sem elfogadható – legalábbis erről tanúskodnak azok a kommentek, amiket Gyurcsány Ferenc követői írtak a pártelnök bejegyzése alá, amiben épp azt fejtegeti, hogy alkalmazkodniuk kell Márki-Zay Péter kijelentéseihez és szerepléseihez, igaz, most elsősorban arra koncentrálnak, hogy egyéni jelöltjeik kampányát segítsék. Persze ezen túl azt teszik, amit a közös jelölt kér tőlük, hiszen ő a kapitány. Gyurcsány követőinek viszont ez nagyon nem tetszik.Egy diktatúra, ahol az ellenzéki javaslatok is teljesülhetnek
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék kívánsága teljesülhet? – teszem fel a kérdést magamnak nap mint nap, amikor azt látom, hogy a kormány sorra húzza ki a baloldali képviselők méregfogait. Hiszen több olyan témában is lépéseket tett a kormány, amivel imádnak kampányolni a baloldaliak: ilyen például az egészségügyi dolgozók béremelése, a fiatalok segítése, a nyugdíjak emelése vagy most épp a szociális ágazatban dolgozók béremelése. Bár a baloldal ezeken a területeken kormányzása alatt csak ártani tudott, most bőszen követelik a kormánytól, hogy az általuk vétett hibákat azonnal javítsa ki a Fidesz–KDNP. Ha pedig ez sikerül, jön a licitálás a végtelenségig, de mikor jön végre egy elismerő poszt vagy nyilatkozat?Hisztiztek a baloldali képviselők Kövér László szavai miatt
Nagyon kiverte a biztosítékot az ellenzék padsoraiban a mai parlamenti ülésen, hogy tavaly februárban Kövér László a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt vázolta, hogy szerinte mi ma a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázat, amit az ellenzék magára vett és úgy értelmezték a Házelnök szavait, mintha róluk beszélt volna és mintha nyomást akart volna gyakorolni a nemzetbiztonsági szolgálatokra, hogy legyenek lojálisak a kormányhoz. A szövegértelmezési problémákkal küzdő baloldali képviselők, ezért többen is amiatt emelték fel a szavukat. Szó volt továbbá Jakab Péter ingatlanügyeiről, a Városháza-gate-ről és a pedagógusok jövőbeni béremeléséről is.Orbán Viktor: migráció mindig volt, de sosem egyszerre három irányból
Lengyel kezdeményezésre tartottak találkozót Budapesten a V4-ek, ahol a lengyel miniszterelnök tájékoztatta az országokat a lengyel határnál kialakult helyzetről és ennek különböző aspektusait vizsgálták meg az állam és kormányfők – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a V4-es országok vezetőivel tartott közös sajtótájékoztatón a tárgyalást követően. A találkozón szó volt továbbá az energiaárak elszállásáról és az álhírekről is, valamit arról, hogy nem szabad engedni, hogy bárki konfliktust generáljon a V4-es országok között.Ajánljuk még
























