Gyurcsány újabb üdvöskéje próbálta megérteni, hogy milyen egy Fidesz-szavazó. Spoiler: nem sikerült neki
Nincs új a nap alatt, amikor azt a baloldali mantrát olvashatjuk, miszerint egyre nagyobb a Fideszből kiábrándultak tábora, küszöbön a kormányváltás, képtelenség, hogy annyian támogatják a kormánypártokat, hogy azzal kétharmados többséget szerezzenek a parlamentben, nyilván csaltak, satöbbi. Ha pedig mégis akadnak kormánypárti szavazók, akkor ők biztos, hogy vidékiek, idősek, kiszolgáltatottak, alacsonyan képzettek, mélyszegénységben élők vagy egyszerűen csak patkányok. Hiába a megannyi témalehetőség, hiába a baloldalon az értelem, a tudomány és megannyi gondolat, mégsem tudnak elszakadni attól, hogy a Fidesz-szavazókat elemezzék, minősítsék, sajnálják, lefitymálják. Nem történt ez másképp most sem Gyurcsányék szennylapjában, a nyugatifeny.hu-n, ahol egy volt színművészetis véleményvezér, Barna Zsuzsa acsarkodását tette közszemlére, amiben – feltehetően értelmes gondolatok híján – visszatért a régi módszerhez és összeszedte, kikből áll össze szerinte a kormánypártok tábora. A Pinceszínház éléről kirúgott Soós Péter szerint a baloldali politika csak szavakban támogatja a művészet függetlenségét
Néhány hónapja volt egy nagyszabású tüntetés a Madách téren, ahol a szónokok arról beszéltek, hogy a politika ne szóljon bele a művészetbe, ne szóljon bele a színházak belső életébe. Ezek után én ott ülök és magyarázkodok – mondta a Hír Tv-ben Soós Péter rendező, a Pinceszínház korábbi igazgatója, aki a jövőben az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) fog tanítani, és akit emiatt a baloldali ferencvárosi vezetés kirúgott. Nem lehetünk másodrangú állampolgárok Magyarországon azért, mert hiszünk az Úrban
Egyre gyakoribbá váltak a a kereszténységet és a hitet gyalázó kijelentések. Csak az elmúlt két évben négy olyan kirívó eset is volt, amikor a baloldal emberei negatív kontextusban beszéltek, írtak, ábrázolták a kereszténységet. Ilyen volt a Népszava karikatúrája a tiszti főorvosról, amikor Jézus kereszthalálával viccelődtek (a karikatúra készítőjével pedig szolidaritást vállal a baloldali újságíró, Szegő Péter, akit Müller Cecília nyakában logó keresztje zavarta) vagy a hetedik kerület polgármesterének, Niedermüller Péternek a kijelentése a fehér, keresztény, heteroszexuális képződményekről és most itt van két, egymást követő eset is. Az egyikben a pusztaszabolcsi alpolgármester gusztustalan módon gúnyolódik Szűz Márián, a másikban Karácsony Gergely munkatársa tiltaná be a gyerekek megkeresztelését. A baloldal vagy sunyin hallgat – ilyenkor az igazságérzetük és a szabadsághoz, jelen esetben a vallásszabadsághoz való jog kérdése redukálódik le a nullára – vagy felböffentik magukból, hogy elhatárolódnak, ám a hatalmas felháborodás valahogy mindig elmarad. A KDNP politikusa azonban sokadszorra is felháborodásának adott hangot. Vejkey Imre szerint nem lehetünk másodrangú állampolgárok Magyarországon azért, mert hiszünk az Úrban.
Hatalmas csúsztatásokkal kampányol a szombathelyi baloldal
A baloldalnak hihetetlenül fáj, hogy a városvezetői pozíció nem azt jelenti, hogy kényük-kedvük szerint költhetik a városok, kerületek pénzét, hanem azt is, hogy bizonyos esetekben (mint most a pandémia) kötelességeik is vannak. A baloldali mantrát – a kormány kivérezteti az önkormányzatokat – most az LMP politikusa, Ungár Péter kezdte el egy Facebook-videóban. Segítségére volt a szombathelyi önkormányzat költségvetési tanácsnoka is (a baloldalhoz köthető Éljen Szombathely! Egyesület képviselője), aki azt állította, hogy idén a kormányzati elvonások mértéke a városban meghaladja az ötmilliárd forintot. Ebbe beletartozik a többi között az ingyenes parkolás, a gépjárműadóval való hozzájárulás a járvány elleni védekezéshez és a szolidaritási adó emelése – emelte ki Bokányi Adrienn. Az ügyben megkerestük a térség országgyűlési képviselőjét, aki hazugságnak nevezte a vádakat és azt is elmondta: a 2019-es önkormányzati választás után ugyan baloldali vezetője lett az önkormányzatnak, de a kormány ugyanúgy folytatta a térség, a város fejlesztését, mint addig. Többek között a városba hoztak egy elektromosautó-alkatrészgyártó üzemet, aminek megépítéséhez az állam több mint 5 milliárd forint közvetlen készpénzbeli állami támogatást nyújtott. A botrány kirobbanása után meggondolta magát a gyöngyösi polgármester: mégsem kéri a második oltást
Tovább hárítja a felelősséget Gyöngyös baloldali polgármestere, aki jogosulatlanul kaphatott a koronavírus elleni védőoltásból. Hiesz György saját magán kívül mindenkit hibáztat, például a parádi szociális otthon csapatát, mert túl sok vakcinát rendeltek. A tájékozatlan polgármester azzal védekezik, hogy azért nem tudott a védekezési rendről, mert az akkor még nem is volt. Ez viszont nem igaz, hiszen az oltási terv a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán már az év vége óta elérhető. Hiesz korábban a helyi tévében még azt mondta, hogy beadatja magának a második oltást is, azonban most meggondolta magát, és sem ő, sem a szintén beoltott felesége nem kérik a második injekciót. Ahol nem mutyiznak, ott a járvány ellenére is jól működik az önkormányzat - Interjú Karsay Ferenc polgármesterrel
A veszélyhelyzet kihirdetésével több baloldali vezetésű önkormányzatnál elszabadult a pokol. Újbudán a DK-s polgármester önhatalmúlag hozott létre média- és parkolócéget, ha tehetnék, a helyi adókat és a parkolás díját megemelnék, Józsefvárosban pedig Pikó András felbontotta a szerződést az addig jól működő közétkeztetési céggel és közbeszerzési eljárás nélkül kötött új megállapodást egy másikkal. A helyzet vidéken sem rózsásabb. A jobbikos ózdi polgármester például az óvónők fizetését csökkentette a pandémia idején. A baloldali városvezetők szokásukhoz híven telesírják a médiájukat, mondván: a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. Amíg a roncskoalíció polgármesterei panaszkodnak a közösségi médiában és propagandalapjaikban, addig a kormánypárti kerületekben konstruktív megoldásokat találtak a kialakult helyzet kezelésére. A XXII. kerületben például nem adóemelés, hanem adócsökkentés történt, az önkormányzati dolgozók pedig idén is megkapták az év végi jutalmukat és a helyi vállalkozások is engedményeket kaptak. A kerület kormánypárti polgármestere, Karsay Ferenc szerint egy önkormányzat életében mindig vannak nem várt kiadások, és nagy baj, ha ezek csődközeli állapotot eredményeznek egy település életében. nem kíván tanácsokat osztogatni a baloldali városvezetőknek, de úgy véli: aki régóta ül a polgármesteri székben, az tudja, hogy a lakók érdeke a legfontosabb. A gyöngyösi DK-s képviselőt nem a polgármester oltásmutyija, hanem portálunk leleplező cikke zavarja
Nem elég, hogy Gyöngyös baloldali polgármestere önző módon csak magára és holdudvarára gondolva, balról előzve kerüli ki a koronavírus elleni oltásra várók sorát, most még áldozatot is csinálnának belőle párttársai. Kolléganője, a DK-s Szén Gabriella ugyanis nem a botrányon, hanem azon háborodott fel, hogy elsőként nyilvánosságra hoztuk, a városvezető jogosulatlanul kaphatott a védőoltásból.
Kocsis Máté beolvasott az ellenzéknek: "Baloldali “stratégia”, emberek halálát várva. És még ezek akarnak vizsgálóbizottságot..."
Korózs Lajos leváltása az egészségügyi bizottság éléről, a járvány elleni védekezésben résztvevők pocskondiázásának befejezése, valamint egy Gyurcsányék által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítása a vakcinabeszerzésen megbukott unióban – ezt a három dolgot emelte ki feltételként a Fidesz frakcióvezetője mai Facebook-bejegyzésében. Kocsis Máté a baloldal által kezdeményezett járványügyekkel foglalkozó három parlamenti vizsgálóbizottság felállításával kapcsolatban fejtette ki véleményét a közösségi portálon. Ellenállásra szólít fel Újbuda kormánypárti képviselője - László Imre intézkedései kiverték a biztosítékot a kerületben élőknél
Már több, mint egy éve a XI. kerület polgármestere László Imre, aki a Demokratikus Koalíció jelöltjeként landolt Újbuda vezetői székébe. Kampányában ugyan még pártpolitika-mentes Újbudát ígért és a hangzatos szlogenek sorából nem hiányozhatott a felelősségvállalás sem, mindezeket végül mégsem sikerült megvalósítania. A Gyurcsány-párt politikusa azóta mindenért a kormányt hibáztatja, miközben a háttérben a saját embereit tömi pénzzel. A polgármesternek még azt is sikerült meglépnie, hogy elvegye a cafetériát az óvodai dolgozóktól, de azt is tudjuk, hogy önhatalmúan hoz létre önkormányzati cégeket, emeli fel a parkolás díját vagy éppen új fizetős zónákat jelöl ki a kerületben. A sor korántsem teljes, a visszásságokból azonban elege lett a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjének, aki ellenállásra hívja a kerület lakóit. Hullanak a fejek a V. Naszályi Márta vezette Budavári Önkormányzatban
Balliberális körökben jól ismert módszer a felelősség hárítása. Ne lepődjön hát meg senki, hogy a Budavári Önkormányzat polgármestere – miután sokadjára futottak neki a költségvetés elfogadásának, sikertelenül – most úgy döntött, megválik azoktól a munkatársaktól, akik szerinte tehetnek erről. Legalábbis ez lehet a magyarázata annak, hogy V. Naszályi Márta kirúgta a Karácsony Gergelytől örökölt jegyzőjét és a Gazdasági Iroda vezetőjét. Saját magát és alpolgármestereit – úgy tűnik – nem tartja felelősnek azért, hogy 2021 januárjára odáig züllesztette a kerületet, hogy az utolsó érvényes költségvetés a 2019-es. Recseg-ropog a roncskoalíció Szigetszentmiklóson is
Úgy tűnik, a baloldali városvezetők nemcsak cégek létrehozására, új szerződések megkötésére és felbontására használják a koronavírus-járvány okozta rendkívüli jogrendet – amelynek értelmében egyedül hozhatnak döntéseket –, hanem egymás likvidálására is. Így történt ez a minap Szigetszentmiklóson is, ahol a baloldali összefogás polgármestere, Nagy János (b) egy tollvonással távolította el a vele egy csapatban játszó alpolgármesterét, Jószai Attilát. A haverok zsebének kitömésére igen, a köztéri kukák megtartására nem futja a fővárosnak
Minden kerületet, de főként Józsefvárost érinti a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. lépése, amelynek értelmében a 11 ezerből 3 ezer köztéri, zöld szemetest szerelnek le; a nyolcadik kerületben ez a kukák közel felét jelenti. A Karácsony Gergelyék vezetése alatt működő cég ezzel nagyjából 120 millió forintot spórol meg. A baloldal uralma alatt álló Fővárosi Önkormányzatban a prioritás minden bizonnyal a régi. Maguktól ezúttal sem spórolták meg a jutalmakat – Jávor Benedek például havi 900 ezer forintot visz haza, de senki nem tudja, hogy mit tesz ezért, az általa irányított brüsszeli iroda büdzséje pedig nemrég ugrott fel 37,2 millió forintról 112,1 millióra. A józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint azért a legkönnyebb a nyolcadik kerülettől elvenni a legtöbb köztéri szemetest, mert Pikó András úgysem fog a kerület érdekében erőfeszítéseket tenni és felemelni a szavát. Ifjabb Lomnici: a BKV-reklámtender megakadályozásával Karácsony Gergely hűtlen kezelést követhetett el
Milliárdoktól esik el Budapest a baloldali fővárosi vezetés miatt, mivel Karácsony Gergely politikai okokból megakadályozta a BKV-reklámtender egyik jelentkezőjének győzelmét. Az Origo megkeresésére a Századvég jogi szakértője, ifjabb Lomnici Zoltán elmondta, hogy ezzel Karácsony Gergely hűtlen kezelést követhetett el. Régi balos trükk a halállal ijesztgetni az embereket
Szabó Tímea, Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos, Dobrev Klára, újabban pedig Hadházy Ákos – néhány olyan baloldali politikus, akik a halállal ijesztgetik a magyarokat évek óta. Teszik mindezt úgy, hogy megfeledkeznek arról: amikor az övéik voltak hatalmon, nemhogy nem tettek semmit az egészségügyért, hanem tovább rombolták azt. A szocialista kormányzás alatt ugyanis kórházakat zárattak be, osztályokat szüntettek meg, vizitdíjat és kórházi napidíjat vezettek be, a tizenharmadik havi bér megszüntetésével pedig az orvosokat és ápolókat is megsarcolták. Arról bezzeg nem beszélnek, hogy amíg ők az álhírek komponálásán dolgoztak éveken át, addig a Fidesz-KDNP körülbelül harmincezer-milliárd forintot fordított az ágazatra, és jelenleg minden idők legnagyobb egészségügyi béremelési reformját hajtják végre. PR-szakértő: Nem tudjuk, mennyire fognak a virtuális tér „istenei” belenyúlni a magyar választásokba, de az amerikai példa nem sok jót sejtet (PS-interjú!)
Amikor még mi regisztráltunk a közösségi média felületein, lehetőséget éreztünk benne, szórakoztatónak tűnt, a szabadságunk egyfajta kiterjesztéseként éltük ezt meg. Lassan azonban kezd leesni mindenkinek, hogy ennek a valóságnak urai vannak, akik megmondják, mit tehetsz és mit nem, kiszolgáltatnak üzleti érdekeknek és akár likvidálhatnak is téged ebből a valóságból. Akik ezt már átélték, azok keserű átverésnek látják az egészet – mondta el a PestiSrácok.hu-nak a Budapesti Metropolitan Egyetem docense. A PR-stratéga, Perlaky-Papp József úgy véli, a közösségi médiának a befolyásoló ereje már most erőteljes, ami egy kiélezett helyzetben, például a 2022-es országgyűlési választáson, döntő lehet. Perlaky-Papp szerint a jelenlegi cenzori működés pedig nemcsak a kommunikációs etikával, hanem a szabad világról alkotott képünkkel sem összeegyeztethető, a küzdelmet viszont nem szabad feladni, a jobboldalnak meg kell találnia a megfelelő eszköz- és kommunikációs mixet. Kényük-kedvük szerint likvidálják a számukra nem tetsző tartalmakat a techóriások
Korábban az álhírek elleni küzdelem jegyében nemcsak bejegyzések, de komplett profilok törlése is rendszeresen előfordult, ma már a saját belső szabályzatuk szerint, mint egy önálló autoriter rendszer - szubjektív indoklás mellett - likvidálják a számukra nem tetsző posztokat és karaktereket – mondta el a PestiSrácok.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán, miután egyre több és durvább cenzúrahadjáratot indítanak a techóriások, melynek Donald Trump és portálunk is áldozatául esett. A Századvég jogi szakértője szerint a cenzúra akkor különösen sérelmes, ha egy ideológiai elv – egyfajta szélsőségesnek mondható liberális emberi jogi szemlélet – mentén történik mindez. Az oltás nem magánügy, hanem társadalmi felelősségvállalás
Tűkön ülve vártuk, hogy hazánkba is megérkezzen a koronavírus elleni vakcina és végre meglássuk a fényt az alagút végén. Egy év távlatában szinte elképzelhetetlenné vált a maszk nélküli vásárlás, az indokolatlan köztéren tartózkodás nyolc óra után, vagy a fizikai kontaktus egymás üdvözlése céljából, ugyanakkor még itt van a levegőben a harmadik hullám lehetősége is, amit mindenki szeretne elkerülni. Ennek ellenére még mindig akadnak vírustagadók, újabban pedig az oltásellenes hangok is felerősödtek. A portálunknak nyilatkozó pszichológus, Gyarmati Rita szerint azok az emberek vannak az oltás ellen, akik most egyébként is úgy érzik, hogy az egész világ ellenük van, így nem csoda, hogy a vakcinában sem bíznak. Önmagunk megismerésével és új célok kitűzésével azonban sokat segíthetünk saját magunkon. A PestiSrácok.hu megszólaltatta Nagy Ákos György sebész főorvost is, aki szerint egyáltalán nem magánügy és nem saját felelősség az, hogy valaki beoltatja magát vagy nem, jelenleg ugyanis a vakcina az egyetlen megoldás a koronavírus-járvány megfékezésére. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.