Egy őrmester azt állítja, két kollégája elkábította, levideózta és megerőszakolta – Az ügyészség szexuális erőszak gyanújával nyomoz
Döbbenetes esetre derült fény a Készenléti Rendőrség kötelékében. Zsiga Katalin őrmester arról számolt be, hogy két kollégája elkábította, majd megerőszakolta, elvette a szüzességét és az esetről még videót is készítettek – írja a blikk.hu. Az ügyészség portálunkkal közölte: az ügyben nyomozást rendeltek el, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. Jövő héten bíróság elé áll a magyar iszlamista, V. Kende
Jövő hét kedden tart előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende ügyében. Az ügyészség vádirata szerint a fiatalember egy társával az online térben abban állapodott meg, hogy közösen, egyidőben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig majd Budapesten követ el – a V. Kende által elkészített csőbombával – bombamerényletet. A rettegett kokainbáró, Pablo Escobar fia a PS-nek: Tarantino sem tudott volna olyan vérengzést kitalálni, mint ami a drogháború alatt folyt Kolumbiában
Minden idők legvéreskezűbb kokainbárója, Pablo Escobar, a Medellín kartell rettegett vezetője hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének nyolcvan százalékát tartotta a kezében, 1989-ben pedig a világ hetedik leggazdagabb embere volt. Fia, Juan Pablo Escobar Henao, mai nevén Sebastián Marroquín, aki 16 éves volt apja halálakor, a Mr. Escobar – Apám titkai megjelenésének apropóján adott interjút a PestiSrácok.hu-nak. Az interjúból kiderül, mi volt a könyv megírásának a motivációja, ki volt az a maffiózó, akit a nagyhatalmú Escobar is mesterének tekintett, volt-e olyan leszámolás, amit még a drogbáró is megbánt, illetve hogyan sikerült életben maradnia Escobar feleségének és fiának azok után, hogy az ellenséges kartellek vezetői mindenképpen végezni akartak velük.
Jogerősen elítélték Berki Krisztián volt ügyvédjét
Egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt jogerősen elítélte még októberben Berki Krisztián korábbi ügyvédjét, Sz. Rolandot és egy volt pénzügyőrt, valamint két társukat a Fővárosi Ítélőtábla – derült ki Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivőjének portálunknak adott válaszából. Végleg eldőlt: befolyásolni próbálta a bíróság kirendelt szakértőjét, ezért kizárták Gyárfás magánszakértőjét a Fenyő-ügyből
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi, nem végleges végzését, amiben kizárta a Fenyő-gyilkosság eljárásából a Gyárfásék által felkért magánszakértőt – értesült a PestiSrácok.hu. A bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, hogy tetten érhető a szakértő elfogultsága. Portik: Semmi közöm a Gyüre-gyilkossághoz, az egész ügy egy koholmány!
A felbujtással vádolt Portik Tamás és a kivégzés miatt bíróság előtt álló K. Gábor is tagadta bűnösségét a Gyüre József ellen elkövetett emberölés előkészítő ülésén szerdán, a Fővárosi Törvényszéken. Portik szerint be fogja bizonyítani az ártatlanságát, mert az egész ügy szerinte egy – hamis tanúk segítségével összehozott – koholmány. Döcher-gyilkosság: kiadták a németek hazánknak Turek bűntársát, akit napokon belül Magyarországra hoznak
Kiadta Magyarországnak a német bíróság a Döcher-gyilkosság végrehajtásával gyanúsított B. Károlyt, akit Turekkel egy időben fogtak el Németországban. Úgy tudjuk, a kiadatási őrizetben lévő férfit napokon belül Magyarországra hozzák. Mindkét elfogott férfi egyébként gyanúsított a dunaszerdahelyi tömeggyilkosság ügyében is.
Katzenbach-gyilkosság: újra elrendelte a bíróság Curtis testvérének a letartóztatását
Megváltoztatta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hétfőn az elsőfokú bíróság döntését, így a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjai ügyében újra a legszigorúbb kényszerintézkedést, a letartóztatást rendelték el – tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu. Alvilági leszámolások: újabb gyilkosság miatt áll bíróság elé Portik Tamás
Szerdán tart előkészítő ülést az alvilági leszámolások közé sorolt Gyüre-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék. A gyilkosság megrendelésével a már több maffiaügyben elítélt Portik Tamást vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit a lakásában lőttek agyon 1999-ben. A Csillagbörtönből hallgatta meg a bíróság Vizoviczki ismerősét, aki kipakolt a Hajógyárin történt gyilkosságról (Frissítve!)
Kedden reggel kezdődött a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében a perújítás a Fővárosi Törvényszéken. Vizoviczki László kidobóit évekkel ezelőtt azzal vádolták, hogy ismeretlen társaikkal együtt összeverték és a Dunába dobták a 21 éves fiút, ám a bíróság – bizonyítottság hiányában – jogerősen felmentő ítéletet hozott. Az egyik eljáró bíró még meg is jegyezte, hogy ő jogot, nem pedig igazságot szolgáltatott. Fordulatot végül az hozott az ügyben, hogy előkerült egy rejtélyes tanú, aki Vizoviczki egyik ismerőse és akiknek köszönhetően feltárulhatnak a rejtélyes haláleset eddig nem ismert körülményei. A férfit a szegedi Csillag börtönből hallgatta meg a bíróság. Biztos jó dolog, hogy elkapjátok ezeket a maffiózókat? - Így "harcolt" a titkosszolgálat Gyurcsányék idején a szervezett bűnözés ellen
Hosszú interjút adott a HVG-nek a Szilvásy-féle kémügyben bűnpártolással vádolt, majd bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett Laborc Sándor. A volt NBH-vezér beszélt többek között a Pegasus-ügyről, a 2006-os eseményekről és ezek kapcsán vezető fideszes politikusokat is érintő adatgyűjtésről, illetve Portik Tamás maffiózóval folytatott találkozóiról. Laborc az interjúban érintette az akkori titkosszolgálat és a rendőri vezetők közötti konfliktust is, ami szerinte a rendszerváltás után másfél évvel kezdődött, amikor „az NBH figyelte a szervezett bűnözést”. Az egykori főigazgató szerint az akkori szolgálatok mindig kizárólag szakmai alapon jártak el, igaz, ennek ellentmond Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője portálunknak adott korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek. Bíróság elé kerül a Staudt Gábort is érintő milliárdos áfacsalási botrány kulcsfigurája
Vádat emelt az ügyészség a milliárdos áfacsalási ügybe keveredett volt NNI-s főrendőr és Jobbik-szakértő, F. László egyik bűntársa ellen, akit 52 millió forintos csalással hozott összefüggésbe a vádhatóság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben csütörtökön előkészítő ülést tartanak. Kapok két repülőt, az egyiket neked adom! – Befolyásolni próbálta a bíróság kirendelt szakértőjét Gyárfás magánszakértője, kizárták a Fenyő-ügyből
Mivel elfogult volt és nyomást próbált gyakorolni a bíróság által kirendelt nyelvész szakértői csapatra, a Fővárosi Törvényszék – nem végleges – végzéssel kizárta a Fenyő-gyilkosság eljárásából a Gyárfásék által felkért magánszakértőt – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bíróság ugyanis egyetértett az ügyészség álláspontjával, hogy tetten érhető a szakértő elfogultsága. "Fehér poros orr, meg egyebek" - Megszüntették a nyomozást a kispesti szocialisták egyik drogbotrányában
Megszüntette a rendőrség azt a kábítószer-birtoklás gyanújával indult nyomozást, amely a kispesti szocialisták egyik drogbotránya miatt indult – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nyomozás előzménye, hogy az ismert feljelentő, Tényi István a rendőrséghez fordult azután, hogy a 888.hu portálon nyilvánosságra hoztak több olyan, 2019 júniusában készült felvételt, amin Lackner Csaba korábban MSZP-s XIX. kerületi képviselő beszél barátja, Kránitz Krisztián drogozásáról. A rettegett maffiavezér, Sátor Lajos segítségével ölethette meg Turek az alvilág hóhérát, Döcher Györgyöt (Frissítve!)
Bartergyilkosság áldozata lett az alvilágban kegyetlenkedéseiről és könyörtelenségéről elhíresült, az alvilág hóhérának is nevezett, 1999. február másodikán meggyilkolt Döcher György – ez derült ki az Opauszki András alezredes által tartott hétfői sajtótájékoztatón, amelyen a nyomozás érdekeire hivatkozva a sajtónak nem volt lehetősége kérdéseket feltenni. Három év után sem sikerült kinyomozni, hogy történt-e korrupció az egyik fővárosi bíróságon
Már több mint három éve nyomoz, mégsem gyanúsított meg senkit az ügyészség abban a korrupciós ügyben, amelynek szálai egy hivatali helyzetével többször is visszaélő volt NAV-os pénzügyőrhöz, ügyvédi és bírói korrupcióhoz, kenőpénzért megvett ítélethez vezetnek. Elfogta a TEK Tureket, az éjszakai élet ismert alakját - A Döcher-gyilkossággal gyanúsítják (Frissítve!)
Péntek este őrizetbe vette a TEK és az NNI az éjszakai életben és az alvilágban is jól ismert H. Sándor "Tureket" - tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, az alvilágban a kegyetlenkedéseiről elhíresült Döcher György megöletésével gyanúsítják. Információink szerint a rendőrség egy ideje újra nyílt nyomozást folytat az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében és rendőri körökben már korábban emlegették Turek nevét, mint lehetséges felbujtót, igaz, bizonyíték nem volt ellene, és gyanúsítást soha nem közöltek vele. A Magyar Nemzet egy éve megírta, hogy vizsgálják ezt a leszámolást, de a nyílt eljárás elrendelése új fordulat az ügyben. Pintér Sándorra és egy részegen lövöldöző főügyészre hivatkozva szedett össze százmilliókat egy befolyásos alvilági figura, vádat emeltek ellene
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az éjszakai életben jól ismert üzletember, D. András ellen, aki az elmúlt években társaival együtt Pintér Sándor belügyminiszterre és több más befolyásos személyre hivatkozva szedett össze százmilliókat különböző vállalkozóktól azzal a hamis ígérettel, hogy elsimítja az ellenük indított eljárásokat. A férfi a portálunk által megismert vallomások szerint fedett nyomozónak, máskor NAV-os felderítőnek adta ki magát, és kijelentette: kiváló kapcsolatban van Pintér Sándor belügyminiszterrel, akivel „mindent el tud intéztetni”, de beszélt egy markában lévő, részegen lövöldöző megyei főügyészről is. Az egyik tanúnak a „felderítő” beszélt arról is, hogy a „lehúzásokból” szerzett pénzek nem hozzá, hanem a Belügyminisztérium „fekete kasszájába” kerülnek, és ő a begyűjtött összegből csak részesedést kap. A korrupciós botrányt a PestiSrácok.hu robbantotta ki, jóval a férfi 2019-es elfogása előtt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.