Elfogtak egy ismert ügyvédet, aki még ügyészként a korrupciót "üldözve" vehetett át kenőpénzeket
Korrupciós bűncselekmények miatt tartóztattak le egy ismert ügyvédet, aki korábban több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a KNYF többek között 75 millió forintos kenőpénz elfogadásával gyanúsítja az ügyvédet, amit még a jogász ügyészként vett át azért, hogy egy folyamatban lévő ügybe beavatkozzon. Információink szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik gyanúsítottja – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá, ráadásul a férfi egy felvételt is átadott az ügyészeknek a csúszópénz átadásáról. Vádat emeltek Curtis testvére ellen az elásott és meggyilkolt MTK-focista ügyében, Zamecsnik Péter ügyvédet pedig kizárták az eljárásból (PS-háttérrel!)
Vádat emelt a Katzenbach-gyilkosság három érintettje (köztük az ismert zenész, Curtis testvére) ellen a Fővárosi Főügyészség – derült ki Ibolya Tibor fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Ismert, az MTK egykori focistáját 2009-ben gyilkolták meg és ásták el, holtteste pedig tizenegy évvel később került elő. Az MTK egykori focistája a 2010 előtti időszakban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező cég, az Eclipse Zrt. strómanja volt, akinek azért kellett meghalnia, mert 500 millió forinttal meglopta főnökeit, illetve ki akart pakolni az általa tudott bűncselekményekről. Az ügyészség arról is beszámolt, hogy az egyik védőt (Zamecsnik Pétert – PS) nem végleges végzéssel a bíróság kizárta az eljárásból. Az Ördög Ügyvédje – Elítélte a bíróság Czeglédy Csabát
A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a Veszprémi Járásbíróság marasztaló döntést hozott; büntetővégzéssel az ördög ügyvédje ügy mindkét vádlottjával szemben pénzbüntetést szabott ki - áll a főügyészség portálunknak küldött közleményében. Ismert, az ügy egyik vádlottja Czeglédy Csaba. Most kilenc rendbeli különleges személyes adattal visszaélés miatt ítélték el a Borkai-felvételek nyilvánosságra hozása ügyében.
Fürcht Pál Zsolt a Központi Nyomozó Főügyészség új vezetője
Február 15-től már nem a nyugdíjba vonult Keresztes Imre, hanem megbízott főügyészként Fürcht Pál Zsolt vezeti a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF). Fürcht Pál Zsolt (aki több könyv szerzője is) korábban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elődjét, a Budapesti Nyomozó Ügyészséget vezette, illetve dolgozott fővárosi főügyészhelyettesként is, mostani kinevezéséig pedig a KNYF-en megbízott általános főügyészhelyettesként tevékenykedett. Kamu lehetett a rendőrnő sztorija, az ügyészség szerint senki nem erőszakolta meg Zsiga Katalin őrmestert
Nem történt semmilyen bűncselekmény, kollégái nem erőszakolták meg azt a rendőrnőt, aki azt állította, hogy az erőszakról még felvétel is készült – ez derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) portálunkhoz eljuttatott közleményéből. Ügyészség: Márki-Zay hazudik, Völneren kívül más kormánytag nem érintett a Schadl-ügyben
Cáfolta a Völner–Schadl-ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Márki-Zay Péternek azt az állítását, hogy az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárán kívül egy másik kormánytag is elkövetőként lenne érintett a korrupciós bűnügyben. Fővárosi főügyész: Polt Péter megkerülése sima többséggel törvényesen nem lehetséges, a törvénytelenségekhez mi nem fogunk asszisztálni (PS-interjú!)
Ha bármikor olyan jellegű törekvés lenne, ami szembe megy a jogállammal, a Fővárosi Főügyészség biztosan nem fog csendben maradni. Semmilyen törvénytelenséghez nem fogunk asszisztálni, ezt megígérhetem – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a fővárosi főügyész arra a kérdésünkre, miszerint az ellenzék egy hatalomátvétel után arra készül, hogy sima többséggel is partvonalra helyezik Polt Péter legfőbb ügyészt. Ibolya Tibor beszélt arról is, hogy a hatóság a Cseh Katalin- és a Városháza-ügyben is politikai nyomástól mentesen végzi a munkáját és csakis szakmai alapon zajlik a nyomozás. A főügyészt emellett még a leszámolásokról, Czeglédy Csaba üzengetéseiről, a magyarországi korrupcióról, illetve a Schadl–Völner-ügyről is kérdeztük.
NAV-vizsgálat zajlik Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezetőjének vagyongyarapodása ügyében?
Vizsgálódik Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezérigazgatója vonatkozásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), legalábbis erre lehet következtetni abból a portálunkhoz eljutott tájékoztatóból, amit a NAV Márthával kapcsolatban Tényi Istvánnak küldött. Tényi ugyanis közérdekű bejelentéssel fordult a NAV-hoz, miután a sajtóban több hír is megjelent a férfi vagyonával és luxuskiadásaival kapcsolatban. Itt egy igazi kordokumentum: ősrégi felvételen nyilatkozik a TV2 megszerzéséről Gyárfás és a később kivégzett Fenyő János (Videó!)
A Fenyő János megöletése miatt indított Portik-Gyárfás-per csütörtöki tárgyalási napján Gyárfás Tamás volt médiaproducer, egykori sportvezető reagált az ügyészség vádkiegészítésére - derül ki a Magyar Nemzet tudósításából. A legutóbbi tárgyalási napokon ugyanis Óvári Győzőt, a néhai Fenyő János médiavállalkozó ügyvédjét hallgatta meg a bíróság. Óvári – valamint Dézsy Zoltánnak – korábbi vallomásaiban is szerepelt egy történet, amely szerint Fenyő és Gyárfás egy frekvenciapályázaton is összekülönböztek. Miután Óvári a bíróság előtt tanúskodva ismét felidézte ezt a történetet, az ügyészség vádmódosítás keretében ezt a konfliktust is beemelte a vádiratba, bővítve ezzel az indítékok körét. A vádirat ezen pontja szerint az 1995 és 1996-os években mind Gyárfás Tamás vádlott, mint Fenyő János sértett előtt ismert volt, hogy frekvenciapályázatot írnak ki egy kereskedelmi csatornára és mindketten fontolgatták, hogy elindulnak ezen, ám ehhez befektetőkre volt szükségük. A vád szerint Gyárfás pályázatát Fenyő megfúrta, Gyárfás szerint azonban ez nem igaz, szerinte annál nem jutott tovább, minthogy megfontolja részvételét a frekvenciapályázaton, ugyanis ehhez nagyjából 50 millió dollárnyi pénzre lett volna szüksége, amelyet saját erejéből nem tudott összeszedni, a banki kölcsöntől pedig irtózott. A pályázati anyagot meg se vásárolta. Nos, erről a "megfontolásról" mutatunk be olvasóinknak egy igazi kordokumentumot (egyszer már előrukkoltunk a felvétellel, de a YouTube-csatornánkkal ez a videó is törlődött), hiszen a Magyar Televízió 1996. februári híradós összeállításában a külföldi befektetőn kívül mindkét médiamágnás megszólal. Nyilatkozatukból kiderül: mindketten eljátszottak a gondolattal, hogy beszállnak a TV2-ért folyó versenybe. Végül az 1997. októberében induló kereskedelmi csatorna egy német üzleti csoport kezébe került, állítólag az akkori miniszterelnök, Horn Gyula személyes döntése után. Felpörög a baloldali ingatlaneladási botrány? - Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Városháza-gate ügyében
Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Városháza eladása miatt indult, illetve ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásokban – értesült a PestiSrácok.hu. A nyomozás elindítása azoknak a kiszivárgott hangfelvételeknek köszönhető, amiken szó esik a fővárosban kialakított jutalékos, vagyis korrupciós rendszerről, és személyekre lebontva ismertetik a szisztéma működését. Feltárulnak az alvilág titkai? – Rejtélyes, eddig megoldatlan gyilkosságok aktáit porolta le a rendőrség
Két, a szervezett bűnözéshez köthető alvilági aktát porolt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyilkossági csoportja, amely a Portik Tamás fémjelezte bűnözői kör viselt dolgaival is foglalkozik – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, nyílt eljárás még nincs elrendelve ezekben az ügyekben, ugyanakkor az akták elővételét azért lépték meg a nyomozók, mivel a hónapokkal ezelőtt elfogott Turekkel és a gyanú szerint az ő megrendelésére kiiktatott Döcher Györggyel hozták abban az időben összefüggésbe ezeket a bűneseteket. Döcher volt barátnőjével, Haraszti Teodórával és egy kereszttel hátba szúrt pénzváltóval, Zaharovics Zalánnal is hidegvérrel végeztek a '90-es években, ám eddig senkire nem tudták rábizonyítani az emberöléseket. Fordulat jöhet két alvilági leszámolásban? – Fegyverarzenálra bukkantak a rendőrök egy budai ház teraszában
Egy budai ház teraszában elrejtett fegyvereket és lőszereket foglaltak le a rendőrök a napokban – értesült a hvg.hu. A portál szerint a rendőröknek fel kellett törniük a terasz betonját, ami valóságos fegyverarzenált rejtett: géppisztolyokat, kézifegyvereket, hangtompítókat, maszkokat, golyóálló mellényeket. Újra rács mögé kerültek a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjai
Újra letartóztatta a bíróság a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjait – írta portálunknak küldött közleményében a Fővárosi Törvényszék. Hat éve nem tudni, mi történt az MSZP piszkos ügyeiről tudó Sápi Attilával, de gyilkosai nem lehetnek nyugodtak
Hat éve veszett nyoma az MSZP zuglói képviselőjének, Sápi Attilának, aki az eltűnése napján egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. A rendőrség továbbra is eltűntként keresi a férfit, ugyanakkor a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője portálunknak adott korábbi interjújában is arra utalt, hogy a baloldal piszkos ügyeiről sokat tudó férfi már nagy valószínűséggel nem él, megölhették. Gál Sándor szerint ugyanakkor csak idő kérdése és megoldódhat az ügy. Keresztapák a nagybanin, végrehajtóbűnözés, maffialeszámolások - Szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére!
Elkezdődött egy új esztendő, ezért arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére! Érdekes sztorikból akadt bőven, például megírtuk, hogy az 1998-ban történt politikai robbantások, illetve több más maffialeszámolás megoldásához vezethetnek el azok a rendőrséggel együttműködő, az Aranykéz utcai merénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős büntetését töltő Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó tanúk, akik közül az egyik a Gyárfás-ügyben is vallott és állítása szerint Fenyő János meggyilkolása előtt ő vitte a médiacézár megölését a vád szerint megszervező Portik üzenetét Gyárfás Tamásnak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a börtönből adott portálunknak interjút a Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Szerinte ő nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. Fontos részleteket írtunk meg a 2009-ben meggyilkolt és elásott volt MTK focista, Katzenbach Imre, valamint az éjszakai életben jól ismert, a Döcher-féle kivégzéssel meggyanúsított Turek ügyéről is, de büszkék lehetünk arra is, hogy egyedül a PestiSrácok.hu-nak adott interjút a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) tavaly szeptember óta irányító Opauszki András. Az alezredessel a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról és az őket védő titkosszolgákról beszélgettünk. A szervezett bűnözéshez kapcsolódó történeteken kívül írtunk arról is, hogy húszmillió forintot akart behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta számon kérni. Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Ezt a történetet a decemberben kirobbant végrehajtómaffia-botrány teszi igazán pikánssá. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak! Agyvérzést kapott, súlyos állapotban került kórházba M. Richárd, a Dózsa György úti kabriós
Agyvérzést kapott, ezért kedden súlyos állapotban kórházba került M. Richárd, akit a Dózsa György úti halálos baleset miatt ítélt három és fél év szabadságvesztésre a bíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. A Facebookon a férfi haláláról kezdtek el terjedni hírek, de ezt forrásaink nem erősítették meg. Ördög ügyvédje: a bíróságnak köszönhetően jócskán elhúzódhat Czeglédy Csaba büntetőügye
A Szombathelyi Járásbíróságra tette át a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Az ördög ügyvédje néven ismertté vált büntetőügyet, amelynek egyik vádlottja Czeglédy Csaba. A PKKB döntése azért is érdekes, mert az ügyészség már október elején vádat emelt, a kerületi bíróság mégis csak nemrég hozta meg azt a döntést, hogy Szombathelyre kerüljön a büntetőügy, ami jócskán az eljárás elhúzódásához vezethet, ugyanis van rá esély, hogy a Szombathelyi Járásbíróság elfogultság miatt szintén nem fogja tárgyalni Gyurcsány ügyvédjének ügyét, emiatt pedig újabb bíróságot kell majd kijelölni. Pedig az eljárást egy büntetővégzéssel le lehetett volna zárni. Az időhúzás az Országgyűlésbe készülő Czeglédynek kedvezhet. Súlyos bűncselekmények miatt került célkeresztbe egy befolyásos ügyvéd, aki kisemmizhette ügyfeleit
Több súlyos bűncselekmény gyanújával folyik nyomozás egy neves ügyvéd ügyében, aki korábban a rendőrségnél dolgozott fontos pozícióban, de évekkel ezelőtt más szervnél is komolyabb beosztásban volt. Az ügyben egy – állítása szerint – az ügyvéd által kisemmizett vállalkozó tett feljelentést, de úgy tudjuk, több sértett is bejelentést készül tenni az eljárást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK). Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.