Megtalálták a tizenegy éve eltűnt MTK-focista holttestét, a gyilkossággal az Eclipse-ügy érintettjét gyanúsítják – Exkluzív részletek a PS-en!
Megtalálta a tizenegy éve eltűntként keresett volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre holttestét a rendőrség. A férfit a gyanú szerint a szocialista kormányok alatt milliárdokkal kitömött Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető büntetőügy egyik elítéltje, H. Attila gyilkolta meg. Az Eclipse-ügy az elmúlt évtizedek egyik nagy bűnügyi-gazdasági botránya volt. Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években az MSZP-kormányok idején. A botrány egy másik érintettje a Szilvásy-féle kémperben is vádlott volt. Úgy tudjuk, Katzenbach maradványait a H. Attilához köthető vadászbirtokon ásták ki a rendőrök. Az MTK volt labdarúgója a gyanúsított strómanja lehetett, aki "eltűnése" előtt 500 millió forintot vett magához. Katzenbach a gyilkosságot megelőzően egy levélben is arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni és nagyon félti a családját. Az Eclipse büntetőügye ugyan jogerősen lezárult, ám a Katzenbach-ügy eredményes befejezésével kaphat igazán tiszta képet a közvélemény, ráadásul esély nyílt arra, hogy a gazdasági bűncselekmény eddig homályban maradt részletei is napvilágra kerüljenek, például, hogy kiknél landoltak az eltüntetett milliárdok. Célegyenesben a Donáth-nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a zaklatási ügybe keveredett volt MSZP-s politikus ellen
Nagyon rövid időn belül befejezik az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított Donáth László elleni nyomozást, így hamarosan vádat emelhetnek a volt szocialista politikus ellen – tudta meg a PestiSrácok.hu. Donáth Anna édesapja a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, noha az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a sértettet. Az elkészült szakvélemény pedig az ügyészség álláspontja szerint a volt MSZP-s politikussal szembeni megalapozott gyanút erősíti. Csalással gyanúsítják Karácsony kinevezettjét, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatóját - Frissítve: Szabó kinevezését visszavonták, de helyettesként persze alkalmazzák
Üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a rendőrség a Fővárosi Állat- és Növénykert kinevezett főigazgatója, Szabó Roland ellen – írta meg a Privatkopo.hu bűnügyi portál. A férfit olyan bűntettekkel gyanúsítják, amelyeket még azelőtt követett el, hogy a közkedvelt budapesti intézmény vezetője lett. Az ügyben a gyanúsítás tényét a nyomozás felügyeletét ellátó Heves Megyei Főügyészség megerősítette a PestiSrácok.hu-nak. Frissítés: Karácsony visszavonta Szabó Roland főigazgatói kinevezéséről szóló határozatát. Persze helyettesnek még alkalmasnak tartják...
Sokmillió forinttal tömte ki az MSZP az Ukrajnában cigarettacsempészettel megfogott Legény Zsolt zsebét (Frissítve!)
Sokmillió forinttal tömte ki a zsebét a csütörtök este cigarettacsempészettel Ukrajnában megfogott volt szocialista parlamenti képviselőnek, Legény Zsoltnak az MSZP akkor, amikor éppen nem volt tagja az Országgyűlésnek. A bukott politikus cége az "ínséges időkben" tetemes összeghez jutott némi "tanácsadásért" cserébe. Ha a gyanú beigazolódik, akkor a tegnap minden tisztségéről lemondatott és a pártból kiléptetett szocialista politikus egy jóval jövedelmezőbb üzletbe vágott bele, amivel rövid időn belül hatalmas pénzeket lehet szakítani. Ez az oka annak, hogy a bizniszben komoly alvilági szereplők is részt vesznek, amire jó példa az olajmaffia legsikeresebb cégének, az alvilági gyilkosságokkal és robbantásokkal is kapcsolatba hozott Energol Rt.-nek az egyik volt vezetője, akit társaival együtt 2014-ben kapcsoltak le a hatóságok. Hetvenezer euróért akarta Gyurcsányék volt politikusával és bandájával kivégeztetni haragosát egy ügyvédnő
Emberölés előkészülete miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség az ellen a budapesti ügyvédnő ellen, akit azzal vádolnak, hogy a Demokratikus Koalíció jelenleg börtönben ülő volt politikusával és bandájával akarta megöletni haragosát - ez derül ki a Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött közleményéből. A nőt végül csúnyán átverték, az egész egy lehúzásról szólt, Gyurcsányék egykori párttársa és bandája csak pénzt akart szerezni, a megbízást nem hajtották végre. Kőrösék ráadásul a leendő áldozatot is megkeresték, akitől több, mint háromezer eurót csaltak ki, így a bandát csalással vádolják. Feljelentették Karácsonyékat, nyomozás indulhat a budapesti városvezetés BKV-mutyija ügyében
Rendőrségi nyomozás indulhat a Karácsony Gergely vezette budapesti városvezetés több hete húzódó BKV-botránya miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben egy magánszemély fordult a hatóságokhoz, miután kiderült, egy baloldali oligarchához, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához, Leisztinger Tamáshoz köthető, offshore-gyanús cég nyerhetett a BKV pályázatán. "Bementek a vécére, és ott szívtak" - Újabb baloldali kokainbotrány miatt nyomoz a rendőrség
Kábítószer-birtoklás gyanújával nyomoz a kispesti szocialisták újabb botrányával összefüggésben a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hatóság azután kezdett vizsgálódni, hogy a sajtóban megjelent, Lackner Csaba volt MSZP-s kispesti képviselő egy felvételen azt állította a kerületi vagyonkezelő igazgatójáról, Kránitz Krisztiánról, hogy kokainozott. Sőt, az ügyben tett feljelentésben az is részletezve van, hogy erről a kerület baloldali polgármestere, Gajda Péter is tudhatott. Egyelőre úgy áll, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, drog, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is zajlanak nyomozások, igaz, eddig még senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként a rendőrök.
Nagy ívben tesz a korlátozásokra M. Richárd, a rendőrök egy újpesti konditeremben érték tetten
Úgy tűnik, hogy nem igazán érdeklik a Dózsa György úti halálos balesetért elsőfokon négy évre ítélt M. Richárdot a Magyarországon érvényes, koronavírus elleni intézkedések és korlátozások. A Bors arról a portálunknak is megerősített információról írt, hogy a 43 éves férfi ezúttal egy olyan újpesti konditeremben edzett, ami a koronavírus miatt hozott intézkedések értelmében nem lehetett volna nyitva. Kábítószer-kereskedelem és zsarolás: ismerőseinek árulhatta a drogot az MSZP volt óbudai képviselője
Decemberben folytatódik az MSZP egykori óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba büntetőpere a bíróságon. A szocialista politikust a nyomozó ügyészek 2017 végén zsarolással, ügyvédi visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították, majd vádolták meg. Ha a bíróság megállapítja Simonka bűnösségét, hosszú évekre rács mögé kerülhet a vád szerint a barátait droggal ellátó politikus. Kevésnek tartja a büntetését és börtönbe is csukná M. Richárdot az ügyészség
Súlyosabb büntetés kiszabását és a letartóztatását is indokoltnak tartja a kecskeméti maffiaperből is ismert, a Dózsa Györgyi halálos baleset miatt elítélt M. Richárdnak a Fővárosi Főügyészség. A férfit emellett ráadásul vesztegetéssel is vádolják, illetve jogosítvány nélküli vezetés miatt is eljárás indult ellene. Új bizonyíték kerülhetett elő, perújítási nyomozást rendeltek el Balla Irma meggyilkolásának ügyében
A Balla Irma-gyilkosság ügyében – D. Lajos elítélt beadványára tekintettel – perújítási nyomozást rendeltek el, mert olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált az elítélt, amit eddig nem vizsgált a bíróság – közölte a Debreceni ítélőtábla szerdán. Garázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen
Garázdaság és rongálás miatt emelhet vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdászt tavaly decemberben vették elő a rendőrök, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra. Metrókorrupció a Demszky-korszakban: a balliberális politikusok kihagyásával folytatódik az Alstom-per
Több mint egy év kihagyás után, decemberben folytatódik a Demszky-féle budapesti városvezetés és az MSZP-SZDSZ-kormányhoz köthető legnagyobb korrupciós botrány, az Alstom-ügy tárgyalása. A vádirat szerint összesen hárommilliárd forintnak megfelelő eurót fizettek ki az akkori döntéshozóknak, hogy a francia cég nyerje a 4-es és 2-es metróvonalon közlekedő szerelvények beszerzésére kiírt pályázatot. Az a nyomozás nagy hiányossága, hogy csupán a vesztegetési pénzt fizetők kerültek a vádlottak padjára, azt nem sikerült azonosítani, hogy kiknél landoltak a kenőpénzek, így a balliberális politikusok és döntéshozók – már sokadszor - elkerülték a felelősségre vonást. Fenyő-ügy: Portik védelmet akart kérni Gyurcsányéktól
Ismét Gyárfás Tamás meghallgatásával folytatódott a Fenyő-gyilkosság pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az úszószövetség egykori elnökét, volt médiavállalkozót az ügyészség azzal vádolja, hogy 1998-ban a 90-es évek alvilágának rettegett figurájának, Portik Tamásnak a segítségével megölette üzleti ellenfelét, a Vico-birodalom volt urát, Fenyő Jánost. Gyárfás továbbra is tagadja, hogy utasítást adott volna a gyilkosságra, a mai tárgyaláson is arról beszélt, hogy noha a maffiózó többször is azzal fenyegetőzött azzal, hogy bemegy a rendőrségre és belekeveri a Fenyő-ügybe, mégsem tett eleget például annak a kérésének, hogy hozza össze őt befolyásos baloldali politikusokkal, akiktől Portik védelmet remélt. Fenyő-ügy: kemény kérdésekkel sorozták meg Gyárfást a bíróságon
Továbbra is Gyárfás Tamás meghallgatásával folytatódott a Fenyő-gyilkosság pere a Fővárosi Törvényszéken. A Nap TV egykori tulajdonosát azzal vádolják, hogy 1998-ban alvilági kapcsolatai segítségével megölette nagy riválisát, Fenyő János médiamogult. A keddi tárgyaláson a korábbiakhoz hasonlóan Póta Péter a bérgyilkosság vád szerinti közvetítőjével, Portik Tamással való kapcsolatára volt kíváncsi. A bíró több ellentmondásra mutatott rá Gyárfás vallomását érintően, az egykori úszóelnök ugyanakkor azt mondja, több mint egy évtized távlatából nem tud mindenre pontosan visszaemlékezni. Már nem nyomoznak Karácsony után a zuglói sportcentrum zavaros ügyében
Megszüntette a zuglói sportcentrum ügyében tavaly nyáron indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az eljárást eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) indította el, ám mivel az ügyben tett feljelentés célkeresztjében Karácsony Gergely főpolgármester, Zugló korábbi vezetője állt, az elfogultság látszatát is kerülni akarták, így az eljárás a Pest megyei rendőrökhöz került, ők viszont megszüntették a vizsgálódást. Újabb vád M. Richárd ellen: rendőrt akart lefizetni, hogy elsikálják az ellene indított nyomozást
Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt nemrég elsőfokon négy évre elítélt M. Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjének terhére többek között azt róják, hogy az ellene indult nyomozás befolyásolásáért rendőrt akart lefizetni. A csavar a történetben, hogy végül M. Richárdot átverték, mert akinek a pénzt eljuttatta, semmilyen kapcsolatban nem állt az egyenruhásokkal. Az ügyről korábban portálunk is írt, erről bővebben itt olvashatnak. Egy rejtélyes videófelvétel buktatta le a magyar alvilág hóhérát - Évtizedes leszámolásokat oldott meg a különleges egység
Troják Krisztián alezredes hat éven át nyomozott két olyan gyilkossági ügyben, amiket korábban már több rendőri szerv is megoldhatatlannak tartott. Ezek közé tartozik egy szír-magyar pénzváltó kivégzése, illetve a siófoki Napfény Hotel recepciósának brutális, harminc évvel ezelőtti meggyilkolása. A recepciós megölésével összefüggésben portálunk írta meg elsőként, hogy a gyilkosság szálai a szervezett bűnözésig, a kegyetlenkedéseiről és kíméletlenségéről elhíresült, a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat munkatársai jelenlétében, 1999-ben kivégzett Döcher Györgyig vezetnek. Most Troják Krisztián újabb részleteket osztott meg a rejtélyes bűnesetről: az alvilág hóhérát bűntársa vallomása, egy titkos szemtanú és egy harminc évvel ezelőtti videófelvétel segítségével lehetett a kivégzéshez kötni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.