Pesti Srácok

TEK: Belátható távolságban van a Hableány kiemelése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn, Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva. Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra. Úgy fogalmazott: egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de "ha lehet, erőltetnénk".

Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában, pünkösdhétfőn. Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy "megmutassuk hitünket az egész világnak", és "nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra", amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.

Szanyi Ujhelyiről: Az MSZP legnagyobb bukása arcát teszi európai arcává

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
Újabb levélben ment neki Szanyi Tibor - aki a katasztrofális EP-választási eredmény és a belső pártharcok következtében kizúgott a brüsszeli jóból - az MSZP vezetésének; ezt az írást az atv.hu közölte. Konkrétan Tóth Bertalan pártelnöknek és Ujhelyi Istvánnak esett neki. Utóbbiról - a párt kampányfőnökéről és az egyetlen brüsszeli hely birtokosától - ezt írta: "ennek a förtelmes kudarcnak az egyik (ha nem a) legfőbb felelősét mégis felszereltük az egyetlen EP-mandátumunk 5 évre szóló birtoklásával ... szerintem aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása arcát teszi európai arcává". Katasztrofális volt Szanyi szerint, hogy az MSZP-Párbeszéd lista élére Tóth Bertalan került, a második pedig Ujhelyi István lett, "holott a 2018. december 14-én lezárult hivatalos jelölési folyamat eredménye eléggé világos volt, a legtöbb jelölést kapottak sorrendje: Szanyi, Gurmai, Ujhelyi". Ez a levél már a második támadása volt; az elsőben például így jellemezte az MSZP-t: "belső mutyik, korrupt banda, politikai kóma".

Az RMDSZ ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények "nem akarták, vagy nem tudták" megakadályozni a június 6-ai incidenseket - mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akivel a Mediafax hírügynökség közölt hétfőn interjút. A magyar érdekképviselet vezetője arra reagált, hogy a védelmi minisztérium megkezdte az előkészületeket a sírkert átvételére. Az RMDSZ továbbra is valós párbeszédet akar, valamint a törvényesség - vagyis a sírkert eredeti állapotának - helyreállítását szorgalmazza, és a magyar katonatemető melletti, vagy azzal szemben lévő üres térségben javasol új helyszínt a román hősök emlékművének.

Az úzvölgyi temető ügyének békés megoldásáról tárgyalt Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn ismételten telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről - közölte a minisztérium sajtófőosztálya. Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető. A magyar miniszter ezt tudomásul vette.

Kocsis Máté a Bayer Showban: Az MSZP-t most DK-nak hívják, az SZDSZ-t pedig Momentumnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
Tizenkettő helyett tizenhárom képviselőt delegálhat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentbe a választások után, Gyurcsány Ferenc azonban ezt is a kormánypártok vereségeként igyekszik beállítani. Ezen a gyorselemzésen kívül a legutóbbi választásokon elért eredményekről, a szocialisták jövőjéről, valamint az újságírók és a politikusok viszonyáról beszélgetett a Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolttal.

Vitorlás kötött ki több, mint ötven migránssal a dél-olaszországi Calabriában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 június 10.
Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén vasárnap, a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen. A török partokról indult török hajót az olasz partiőrség észlelte és kísérte a partvonalhoz. A legénység két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.