Pesti Srácok

Átlagos „felújítás” egy baloldali vezetésű kerületben: a józsefvárosiak szerint „csövesnapközi” lett a Harminckettesek teréből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
A demokrácia és átláthatóság jegyében ex post facto alapon, a Harminckettesek terének „felújítását” követően kérdezték meg a helyieket arról, hogy milyennek szeretnék, vagyis szerették volna látni a területet. A „megúszós”, kora délutáni időpont sem mentette meg azonban az utcafórumot tartó politikusokat attól, hogy a helyiek elmondják nekik nem éppen visszafogott véleményüket, miszerint a közterületből „csövesnapközit” csinált a baloldal vezette önkormányzat, ahol „italozók ordibálnak” és vegzálják a járókelőket. Az átalakítás miatt felháborodott tömegben elhangzott a Pikó-adminisztráció bizonyítványa is, amikor valaki azt kiabálta: „Pikóra szavaztam, de most már jöjjön a Fidesz, amit a parkolással műveltek, az elfogadhatatlan!”

Tizennyolc éves lengyel fiút erőszakolt meg egy afgán migráns Münchenben – Reagált a lengyel miniszterelnök

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
Facebook-oldalán reagált Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azután, hogy egy 18 éves lengyel férfit brutálisan megerőszakolt egy Afganisztánból származó migráns Németországban. A tragédia München belvárosában történt, a Max-Weber-Platz nevű metróállomásnál. A rendőrségi jelentés szerint az afgán migráns kiszemelte, majd megtámadta a fiatalt. A jelentés szerint az áldozat erősen ittas volt, és ezt az elkövető is láthatta, így kihasználva az áldozat tehetetlen helyzetét, a földre teperte, majd brutálisan megerőszakolta a fiút. Az erőszakos aktus állítólag több órán keresztül tartott – számol be a V4NA.

Bármikor elérhet minket az ítéletidő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
Másodfokú (narancs) riasztást adott ki néhány északkeleti járásra a hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután. A frissített veszélyjelzés szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyes járásaiban már a következő órákban hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is – írják a met.hu oldalon.

Hollik István a választókat sértegető főpolgármesternek: Karácsony Gergely alkalmatlan arra, hogy bármit is vezessen, nemhogy Budapestet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
Ha valamit, legalább a választók sértegetését eltanulta Márki-Zay Pétertől az együttműködés ideje alatt Karácsony Gergely. A főpolgármester most a fideszes szavazókba gázolt bele, amire közösségi oldalán reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki felidézte: a baloldalon hagyománya van a kormánypárti választók sértegetésének.

Energiaügyi Minisztérium: Brüsszel várja el a napelemes bruttó elszámolás bevezetését

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
Brüsszel várja el a napelemes bruttó elszámolás bevezetését; a brüsszeli rendelkezések a jövő évtől kötelezik a tagállamokat a bruttó elszámolás bevezetésére. A brüsszeli irányelvnek megfelelő magyarországi szabályozási tervek finomhangolása folyamatban van, a témában további egyeztetések várhatók – közölte az Energiaügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.

Visszatér Gulácsi a válogatottba, három újonc debütál az EB-keretben

PPestiSrácok.hu Sport 2023 augusztus 29.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kedden, az együttes főhadiszállásán Telkiben kihirdette keretét a soron következő két találkozóra: ezúttal már Liverpool-sztárként kapott meghívót a nemzeti együttes csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, illetve ugyancsak a Premier League-ből jön Kerkez Milos, Szalai Attila pedig a Bundesliga-különítmény létszámát gyarapítja immár – olvasható az Index összefoglalójában. Visszatér társaihoz hosszú sérülését követően Gulácsi Péter, továbbá a kecskeméti Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer, valamint az MTK-s Kata Mihály is meghívót kapott. A csapat szeptember 7-én Szerbiába látogat Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésre, majd három nappal később a cseheket fogadja a Puskás Arénában barátságos találkozón.

Egyhuzamban 250 napig nem tartott órát, elbocsátották tanári állásából a Momentum politikusát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
Bár a tanártüntetések követelései között az óraszám csökkentése is szerepel, Dukán Andrásnak, a Momentum tanárként dolgozó politikusának ez vélhetően nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen mint kiderült, 250 napja nem tartott órát munkahelyén. Ennek meg is lett az eredménye: levélben bocsátották el az ellenzéki politikust.

Civil összefogással a kommunista emlékezet ellen: Mecseknádasd megszabadult a Felszabadulás utcától (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2023 augusztus 29.
A Baranya vármegyei Mecseknádasdon régóta küzdenek azért, hogy a kommunista időkben elnevezett Felszabadulás utcát átkeresztelhessék Patak utcává. Egy kitartó, helyi házaspárnak köszönhetően ez végre megtörtént, pedig időközben még azt is kitalálták egyesek, hogy a török alóli felszabadításnak állít emléket az utca, amit még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is elhitt. Bár öt évbe telt, hogy új nevet kapjon a közterület, a Patrióták közössége reméli, hogy a történet másokat is arra sarkall majd, hogy az országszerte fellelhető önkényuralmi elnevezések ellen fellépjenek.

Továbbra is a börtönben marad a pedofíliával gyanúsított volt LMP-s politikus

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 29.
December elejéig meghosszabbította a bíróság annak a volt LMP-s politikusnak a letartóztatását, akit fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítanak – számol be a Magyar Nemzet. A gyanú szerint K. Gábor egy 13 éves kisfiúval fajtalankodott, majd a botrány kirobbanása után menekülni próbált, azonban a rendőrség végül elfogta.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.