Zelenszkij szerint a Krím visszatérése „biztosan megtörténik”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön reintegrációs tanácsot hozott létre, amelynek az a feladata, hogy tanácsot adjon a Krím feletti ukrán uralom helyreállításával kapcsolatban – írja a Reuters. Beintett Gyurcsánynak Dunaújváros jobbikos polgármestere
Ahogy, arról korábban beszámoltunk, a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióhoz igazolhat Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos színekben politizáló polgármestere. Nem sokkal cikkünk megjelenése után reagált a polgármester is, aki egy nem várt fordulattal igyekszik hárítani a 2022 tavaszán a választók által már a politika süllyesztőjébe száműzött ellenzéki összefogást betetőző folyamatban való érintettségét. Budaházy Bizottság: rendkívül széles körű összefogás alakult ki a Hunnia-ügy igazságtétele mellett
14 évvel a Budaházy György és 16 társa elleni, nemzeti ellenállási tevékenységük miatti koncepciós eljárás megindulása után, Ferenc pápa katolikus egyházfő magyarországi látogatásának előestéjén dr. Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a Hunnia-per hat jogerős elítéltjének, köztük Budaházy Györgynek. Az Elnöki Hivatal 2023. április 27-i közleménye szerint „a pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen” – olvasható a Budaházy Bizottság az Igazságtételért közleményében.
Magyarországon találták meg a felvidéki magyar üzletember holttestét
Szűcs Tibor magyar üzletember luxusautója Pápa környékéről került elő, most pedig megtalálták a holttestét is. Az üggyel kapcsolatban 3 személyt vádoltak meg emberöléssel – írja az Index. Elbúcsúztatták Vágó Istvánt
Nyilvános megemlékezésen búcsúztatták el a közelmúltban elhunyt Vágó István újságírót, televíziós műsorvezetőt, DK-s politikust csütörtökön, a fővárosi Szent István parkban. Az online is közvetített eseményen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Verebes István színész, rendező, dramaturg, műsorvezető mondott beszédet. Kiderült, hogy mennyibe kerül a budapesti atlétikai világbajnokság
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség honlapján csütörtökön megjelent dokumentum, illetve a Magyar Nemzet információja szerint a budapesti atlétikai világbajnokság költségvetése mintegy bruttó 70 milliárd forint. Meg is van az első állam, ahol zéró toleranciát hirdettek a TikToknak
Montana lett az első tagállam az Egyesült Államokban, ahol döntöttek arról, hogy teljes egészében betiltják a kínai fejlesztésű TikTok videómegosztó alkalmazás használatát. A 2024. január 1-jétől érvényes tilalomról szóló jogszabályt helyi idő szerint szerdán írta alá Greg Gianforte, az állam republikánus kormányzója.
Zelenszkij videokapcsolaton keresztül fog részt venni a G7-csúcson
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül fog részt venni a legfejlettebb gazdaságú országokat tömörítő G7 csoport (Hetek) május 19–21. közötti hirosimai csúcstalálkozóján – jelentette be csütörtökön a japán kormány. Index: a kijevi magyar nagykövet bejelentkezett az ukrán külügyminisztériumnál a Mol-ügy miatt
Egyre valószínűbb, hogy a Mol és az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető fél tárgyalásain, amely a jövőbeni tranzitdíjak mértékéről szólt, az ukránok úgy hivatkoztak Ursula von der Leyen kabinetjére, hogy annak nem volt erről tudomása – írja az Index. A lap tegnap közölte azt az értésülését, amely szerint ezek a tárgyalások megrekedtek, mert a magyar vállalat az ukrán cég egy levelét zsarolásként értelmezte. 160 millió fontba került II. Erzsébet királynő búcsúztatása
A brit pénzügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint valamivel meghaladta a 160 millió fontot II. Erzsébet királynő búcsúztatási szertartásainak költsége. Musk természetesen Magnetótól kért bocsánatot, mert Soroshoz hasonlította
Elon Musk hétfőn azt írta Twitter-oldalán: Soros György gyűlöli az emberiséget. Mint írta, az amerikai milliárdos Magnetóra emlékezteti. Eldőlt a munkácsi Turul-szobor sorsa
Munkács történetét bemutató állandó kiállítás készül a munkácsi várban – írja a Kárpáti Igaz Szó. A hírről Andrij Baloga, a város polgármestere számolt be. Biztonsági kérdésekről tárgyalt Biden a japán kormányfővel
Elsősorban biztonsági kérdések szerepeltek Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán kormányfő hirosimai tárgyalásának napirendjén – derül ki a washingtoni Fehér Ház csütörtökön kiadott közleményéből. A két vezető ismételten kiállt Ukrajna támogatása mellett, és kifejezte: határozottan elleneznek minden kísérletet a Tajvani-szoros status quójának erőszakos megváltoztatására. Szijjártó: erőt ad, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni
Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, és ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagyhegyesen. Az ukrán tartalékokra mért csapásokról számolt be az orosz katonai szóvivő
Csoportos csapásokat hajtott végre az éjszaka folyamán nagyhatótávolságú tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel az orosz haderő Ukrajnában a külföldi gyártmányú fegyvert és felszerelést tároló nagy raktárak, valamint ukrán tartalékok ellen – jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Július 1-től bevezetik az ingyenes diákhitelszámlát
Minden eddiginél kedvezőbb folyószámla-szolgáltatás lesz elérhető a diákhiteleseknek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Ez ám a haladás: férfiakkal reklámoz női fürdőruhát az Adidas
Az Adidas új női fürdőruhát dobott piacra, amelynek modellje egy férfi – írta meg a Daily Mail. A legújabb fürdőruhakollekció az Adidas „Pride 2023” kollekciójának része, és a weboldalon a női részlegben vásárolható meg. A vállalatot ennek kapcsán azzal vádolják, hogy „eltörli a nőket”. Orbán Viktor a kereszténydemokrata internacionálén vett részt Bledben
Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki horvát és szlovén újságírók kérdéseire válaszolt a bledi kereszténydemokrata internacionálé (CDI–IDC) vezetőségi ülésének alkalmával csütörtökön.