Tarkón lőtte szomszédját egy baranyai férfi, mert zavarta, hogy permetezi a növényeit
A vádirat szerint a férfi szomszédja motoros permetezővel permetezte a zártkertjében lévő szőlőt, ami zavarta a vádlottat, így elővette a légpuskáját, majd a saját ingatlanjának a teraszáról célzott lövést adott le a saját kertjében dolgozó sértettre. Mindez tavaly tavasszal történt, a Pécsi Járásbíróság ezért egy év börtönre ítélte súlyos testi sértés bűntette miatt az elkövetőt, de ezt három év próbaidőre felfüggesztették és pénzbírságot is kiróttak rá. Moszkva gyermekvédelmi stratégiája veszélynek tekinti a nem hagyományos értékek terjedését
A barátságtalan államok által "erőltetett", nem hagyományos értékeket a gyermekeket fenyegető egyik legfőbb veszélynek tartják az orosz hatóságok – derül ki az átfogó gyermekvédelemről szóló, 2030-ig hatályos, szerdán közölt orosz stratégiában. Ma indul a Marosi PET Kupa
Csütörtökön kezdődik a Marosi PET Kupa, amelyen négy napon keresztül öt hajós csapat és kenus különítmény tisztítja meg a folyó Apátfalva és Szeged közötti szakaszát.
Floridában törvényerőre emelkedett a kiskorúakon végzett nemátalakító beavatkozások tilalma
Gyermekek védelmében és LMBTQ-kérdésekben hozott törvényeket írt alá és emelt törvényerőre Florida kormányzója szerdán. Ron DeSantis kormányzó a nyilvánosság előtt tartott ceremónián úgy fogalmazott, hogy Florida a józan ész menedékhelyeként és a normalitás bástyájaként marad meg. Erre nyilvánvalóan azért volt szükség, mert mindezek tömegesen (!) és rendszeresen fordultak elő már ebben a viszonylag konzervatív amerikai államban is. Elon Musk visszautasította az antiszemitizmus vádját a Soros Györgyre tett megjegyzésével kapcsolatban
Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, miszerint a milliárdos gyűlöli az embereket, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban. A Twitter tulajdonosa azzal védekezett, hogy joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Szakértők szerint is zsarolásnak hangzik a Barátság-vezeték felrobbantásának lehetősége
Zsarolásnak hangzik, de lehet, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csak dühében beszélt zárt körben a Barátság-kőolajvezeték felrobbantásának lehetőségéről, amellyel Magyarországnak károkat lehetne okozni – reagált Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában a Washington Postban megjelent hírre. A török államfővel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán telefonon beszélt Recep Tayyip Erdoğannal, Törökország elnökével, és gratulált neki az elnökválasztás első fordulójában aratott győzelméhez, valamint az Igazság és Fejlődés Pártja kiemelkedő sikeréhez a török parlamenti választásokon.
Afrika népe, harcolj Ukrajnáért, kapsz érte állampolgárságot az EU-ban!
Meglehetősen furcsa álláshirdetés jelent meg egy nemzetközi munkaközvetítő weboldalon. A felhívásban magas fizetést és brit, vagy EU-s állampolgárságot ígérnek elsősorban közel-keleti és észak-afrikai jelentkezőknek, a munka azonban meglehetősen veszélyes: részt kell venniük az ukrán ellentámadásban. Szlovéniában a kormány eltörölte a kommunizmus áldozatainak emléknapját
A szlovén kormány egy nappal a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt, kedden késő este visszavonta az előző kormány rendeletét az emléknap kinyilvánításáról, azzal az indokkal, hogy nem volt róla "nyilvános és szakértői vita". Sajtóértesülések szerint a kormány átalakítaná a választási törvényt
A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt – közölte a Magyar Nemzet szerdai online kiadásában. Deutsch Tamás: Von der Leyen tisztázza, valóban ő kérte, utasította, hogy az ukránok állítsák le a kőolajszállítást a Barátság-vezetéken
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke haladéktalanul tisztázza: valóban ő kérte, utasította, hogy a Magyarországgal szembeni politikai nyomásgyakorlás érdekében az ukránok állítsák le a kőolajszállítást a Barátság-vezetéken – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdán, Budapesten. Berlin és London szerint a Fehér Háznak kell döntenie az F–16-osok Ukrajnába szállításáról
Az amerikai vezetés feladata eldönteni, hogy kaphat-e F–16-os vadászgépeket az orosz támadás ellen védekező Ukrajna – jelentette ki egybehangzóan a német és a brit védelmi miniszter szerdán, Berlinben. Friss részletek a Szlovákiában történt balesettel kapcsolatban – Menczer Tamás: ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás (Videó)
Ismeretlen tettes ellen indítottak büntetőeljárást a Szlovákiában balesetet szenvedett magyar turistabusz ügyében. Menczer Tamás ezzel kapcsolatos bejelentése szerint a baleset pontos okai és a vétség mértéke további szakértői vizsgálat és szakértői bizonyítás tárgya lesz, így jelenleg nem gyanúsítottak meg senkit. Nagy Márton szerint év végére egy számjegyűre csökkenhet az infláció
Nagy Márton szerint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy az online árfigyelő rendszer – ahogy a kötelező akciózás is – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egy számjegyűre csökkentsék az inflációt Magyarországon. Deutsch Tamás: nem oszt, nem szoroz, amit az EP költségvetési ellenőrző bizottsága politikai nyomásgyakorlása során csinált
Brüsszel politikai nyomásgyakorlásának részeként értékelte az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Azt is kiemelte: a testület nem felettes szerve Magyarországnak, így "nem oszt, nem szoroz", mit csinál. Szlovéniában terjeszkedik a Mol – Az Európai Bizottság jóváhagyta az OMV Slovenija felvásárlását
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot – közölte az uniós bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás feltétele, hogy a Mol csoport elad a szlovén vállalat birtokában levő töltőállomásokból 39-et a Shell csoport számára. Alapjogokért Központ: Zsarolómisszió érkezett Brüsszelből Budapestre
Hétfőn érkezett magyarországi látogatására az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottság (CONT) küldöttsége, amelynek tagjai között köszönthetjük a hazánkat rendszeresen támadó, az uniós pénzek visszatartásával hencegő német zöldpárti politikust, Daniel Freundot is. A delegáció munkáját pedig olyan ellenzéki politikusok segítik, mint a korrupciós botrányba keveredett Eva Kaili szűkkörű rendezvényén részt vevő DK-s EP képviselő, Rónai Sándor, és a korrupciós botrányba keveredett momentumos Cseh Katalin. Az Alapjogokért Központ szerint egy zsarolómisszió érkezett Magyarországra, akiknek célja, hogy belekényszerítsék hazánkat a háborúba az uniós pénzekért cserébe, továbbá az érkezésük időzítése sem véletlen. Jogerősen húsz év fegyházra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán. A táblabíróság a honlapján azt írta: megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusi elsőfokú ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.