Pesti Srácok

Az Igazságügyi Minisztérium helyén kezeli a Jobbikot, ugyanis Gyurcsány náci tagozataként aposztrofálta a pártot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 9.
Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet - írta az ATV megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya, amely az EU-s tagságunk népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban fogalmazott kissé sarkosan az ügyről. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy "a magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna".

Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 9.
Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült, amit már láthatott a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak adott interjújában elmondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük".

Alaptörvény-ellenes színjáték a baloldal által kezdeményezett népszavazás

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 9.
A baloldali pártok el akarják terelni a figyelmet arról a politikai, szervezeti és vezetési válságról, amely minden ellenzéki pártot sújt – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldal Európai Unióból való kilépésről szóló irreleváns népszavazási kezdeményezése jól tükrözi a térfelükön tapasztalható tanácstalanságot. A mostani magyar ellenzék tehát ismét ugyanabba a folyóba lépett.

Olyan dolog történt Donald Trumppal, ami korábban egyetlen elnökkel sem: feltúrták a rezidenciáját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 9.
Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján, amit feltúrtak, majd egy rakás irattal távoztak. A volt elnök megerősítette a hírt és megjegyezte, hogy korábban egy elnökkel sem történt ilyen incidens, ügyészségi túlkapásnak titulálta az esetet.

Navracsics a Guardiannek: intézményes változásokat hajt a kormány végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 9.
A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztert a brit lap, a The Guardian kérdezte annak kapcsán, hogy Magyarország és az Európai Bizottság között megszületik-e az egyezség annak érdekében, hogy megkapjuk az uniós forrásokat. Navracsics Tibor megerősítette, amit már korábban is hangoztatott, miszerint bízik benne, hogy dűlőre jutnak Brüsszellel hozzátéve, hogy Magyarország „intézményi változtatásokat” hajt végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását. Egy magas rangú uniós biztosnak viszont kétségei vannak, szerinte ugyanis egy kérdést sem sikerült eddig száz százalékosan megoldani Magyarországgal. A határidő viszont közeleg, augusztus 22-ig kell választ adnunk.

Gerhard Schröder a jövőbe lát – Barátsága Putyinnal marad, talán egyszer még hasznos is lehet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 8.
A kancellársága után orosz céges tisztségeket elvállaló volt német szociáldemokrata kancellár szerint jogosak Oroszország „bekerítési félelmei”; az amerikaiak pedig nagyon el vannak bizonytalanodva abban, hogy ők-e még az egyetlen világhatalom. Az orosz-ukrán háborúra adott német válaszok kapcsán a Sternnek beszélt arról is, ha valaki nem akarja használni az Északi Áramlat 2-es gázvezetéket - ahogy most Olaf Scholz kancellár ez kizárja -, akkor annak viselnie kell a következményeket.

Magyar vezető rabbi: a nyugati országokban támadnak zsidókra, nem Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 8.
Köves Slomó a The Jerusalem Post hasábjain szállt vitába egy Ira Forman tollából korábban megjelent véleménycikkel, amely megkérdőjelezte az Európai Zsidó Szövetség egyik tanulmányát, ami szerint Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely a zsidó közösség számára, illetve rejtett antiszemitizmussal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát.

Visszatértek a lengyelek: nem kötnek több kompromisszumot Brüsszellel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 8.
Úgy látszik, hogy a lengyelek is visszatértek. Jaroslaw Kaczynski egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Németország világhatalomra tör, aminek eléréshez Donald Tuskot használja fel hazájában és a lengyeleket az uniós források ürügyén folytonosan zsarolják Brüsszelből. Ezt azonban Varsó megelégelte és a kormányzó párt vezetője közölte, hogy nem kötnek több kompromisszumot.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.